A dollárvásárlástól a pólók részletfizetéséig: az argentinok a mikrofinanszírozási stratégiák szakértőivé váltak. Szerzőnk Buenos Airesben él, ahol az árak szinte naponta emelkednek.
Néhány nappal az új argentin elnök, Javier Milei hivatalba lépése után bementem egy kávézóba, és kértem egy cappuccinót a pénztárnál. Amikor leültem, a pincérnő gyorsan odajött hozzám, és közölte, hogy az étlapon szereplő ár régi, és nem volt idejük megváltoztatni, a kávé most majdnem tíz százalékkal drágább. Ilyen gyorsan emelkednek az árak Argentínában.
Bár az ország az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági válságán megy keresztül (2023-ban Argentína a második helyen állt a globális inflációs statisztikában Libanon mögött), egy turistának ez talán nem tűnik fel azonnal, amikor Buenos Aires utcáin sétálgat: Az éttermek és kávézók tele vannak, a szupermarketekben végtelen sorok állnak, a nemzetközi művészek koncertjeire pedig néhány óra alatt elfogynak a jegyek. Ez nem a tipikus válságforgatókönyv, hanem inkább egy disztópikus valóság.
Azok számára, akik még megengedhetik maguknak, a vásárlási láz a féktelen infláció tünete. Januárban az árak megdöbbentő mértékben, 20,6 százalékkal emelkedtek havi szinten és 254,2 százalékkal éves szinten, ami 1991 óta a legnagyobb áremelkedés. A Focus Market piackutató cég szerint januárban a rizs ára 581 százalékkal, a konzerveké 521 százalékkal, a csokoládé 460 százalékkal, a cukoré 410 százalékkal nőtt éves szinten. Az üzemanyagárak mindössze három hónap alatt átlagosan 172 százalékkal emelkedtek.
Infláció Argentínában: A rizs ára 581 százalékkal emelkedett
Argentína inflációs lendülete 2023 második felében túlfűtött, amit az augusztusi előválasztásokkal kezdődő és a novemberi második fordulóval záruló, elhúzódó választási folyamat, valamint a Milei-kormány okozta bizonytalanság táplált. A beszállítók 2023 végére a kiskereskedőknek 20, 30, sőt 40 százalékos áremeléseket tartalmazó listákat küldtek egyik hétről a másikra, havonta többször is.
Az ország kis- és középvállalkozásait tömörítő kamara, a CAME 13,7 százalékos fogyasztáscsökkenést jelentett az előző évhez képest decemberre, ami a karácsony és az újév miatt fontos hónap. A visszaesés elsősorban az élelmiszer-kategóriát érintette. Az eredmény a polcokon is meglátszik: a hiánycikkekből, a kevésbé ismert márkák előnyben részesítése és a fogyasztói kiadások csökkenése.
A beszállítók és a kiskereskedők közötti feszültségek tünete nemrégiben akkor mutatkozott meg, amikor a francia Carrefour szupermarketlánc hirdetményeket kezdett kifüggeszteni a következő felirattal: „Ez a polc védi a pénztárcáját. A kínálatot a beszállítók túlzott áremelései befolyásolják. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért”. A fogyasztóknak nehéz lépést tartaniuk. Nemrég terjedt el egy videó, amelyben egy külföldi (a közösségi médiában @manuguija néven található) összehasonlította a spanyolországi és argentin szupermarketek árait.
Bár teljesen véletlenszerűen válogatott termékekről volt szó, meglepő volt látni, hogy bizonyos termékek, például a sör, a kenyér vagy a fogkrém árai között csak néhány centes különbség volt, míg mások, például a banán és az olívaolaj valójában drágábbak voltak Argentínában. A probléma az, hogy Spanyolországban a minimálbér havi 1134 euró, míg Argentínában 118 euró (feketepiaci árfolyamon átszámítva), és az Indec nemzeti felmérő ügynökség szerint egy négytagú családnak legalább 500 eurós havi jövedelemre van szüksége ahhoz, hogy ne tekintsék szegénynek.
Hogyan segít a részletvásárlási program az argentinokon
Inkább 20 százalékos kedvezménnyel vásárolna pólót, vagy inkább kamatmentes részletekben fizetné ki a teljes árat? Argentínában a legtöbben gondolkodás nélkül a részletfizetést választanák: a futamidő végén a póló 75 százalékkal kerülhet kevesebbe, mint amennyit eredetileg kértek érte. A lakosság nagy része hozzászokott ahhoz, hogy szinte mindent részletekben fizet, a háztartási gépektől az edzőcipőkig. Ezek a pénzügyi túlélés mikrostratégiái. A fogyasztás fellendítése érdekében Cristina Fernández de Kirchner kormánya 2014-ben elindította az „Ahora 12” nevű programot, amely lehetővé tette, hogy az emberek a mosógépektől a kerékpárokig szinte mindent tizenkét kamatmentes havi részletben vásároljanak meg.
Bár a program tízéves fennállása alatt a feltételek változtak, a program fontos mentőövvé vált azon argentinok számára, akiknek volt hozzáférése hitelkártyához. Ebben a hónapban lejárt, és a Milei-kormány egy új, „Cuota Simple” nevű programmal váltotta fel, amely lehetővé teszi, hogy az emberek három vagy hat részletben, rögzített kamatláb mellett vásároljanak termékeket – az írószerektől kezdve a ruhákon át a repülőjegyekig -. Egy másik módja az infláció elleni védekezésnek, ha előre tervezzük a jövőbeli vásárlásokat, különösen, ha tudjuk, hogy az árak emelkedni fognak. A helyi valuta naponta leértékelődik, és senki sem akarja megtartani a pesóját, ha el tudja költeni.
Sok argentin is szakértője lett a részvényeknek, kötvényeknek, lekötött betéteknek, a fintecheknél vezetett kamatozó folyószámláknak, kriptovalutáknak, befektetési alapoknak és minden más olyan pénzügyi eszköznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy legalább a fizetésük értékét megtartsák. Világszerte a dollár biztonságos menedék valuta, és Argentínában ez valószínűleg igazabb, mint bárhol máshol. A dollárvásárlás az egyik legelterjedtebb stratégia a megtakarítások megőrzésére: ez az argentin gazdasági kultúra része, az 1989-es hiperinfláció öröksége. Az Indec becslése szerint az argentinok közel 271 milliárd dollárt tartanak a rendszeren kívül, vagy külföldi számlákon, vagy banki széfekben, vagy, ahogy mondani szokták, „a matrac alatt”.
Tíz különböző típusú dollár Argentínában
Jelenleg mintegy tízféle dollár létezik az országban – a hivatalos árfolyamú, a feketepiaci, a pénzügyi, a külföldi utazásra és költekezésre, importra, koncertekre stb. szánt dollár, és mindegyiknek más-más árfolyama van. Az egész 2011-ben kezdődött, amikor Cristina Kirchner kormánya különböző korlátozásokat (úgynevezett „cepo”) vezetett be a dollárvásárlásra, amelyek – sok változtatással – a mai napig érvényben vannak. Ma már szinte lehetetlen az argentinok számára, hogy hivatalos áron vásároljanak dollárt, és a dollárral utazó turisták tudják, hogy nem olcsó a legális piacon váltani, mivel csak töredékét kapják annak, amit a párhuzamos vagy „kék” piacon fizetnek.
Az argentin gazdaság dollárrá tétele (akárcsak Ecuadorban 2000-ben) Javier Milei választási kampányának egyik alappillére volt, de a tervet hivatalba lépése után gyorsan félretették, bár az elnök a közelmúltban tett nyilatkozataiban ismét utalt rá. A „Milei-korszak” egyelőre keveset tud felmutatni: a kormány jogalkotási és bírósági csatározásokba keveredett, hogy sürgősségi rendelettel (vagy DNU) és egy gyűjtőtörvénnyel keresztülvigye a több száz reformból álló, ellentmondásos programot. A kezdeményezések célja többek között az ipar deregulációja, az elnöki hatáskörök kiterjesztése, a tiltakozások szabályozása, az állami kiadások csökkentése és az adók emelése, azzal a céllal, hogy még idén megszüntessék a költségvetési hiányt.
Tiltakozások Javier Milei elnök tervei ellen
Az elnök egyik legnagyobb hátránya (bár a második fordulóban a szavazatok 56 százalékát szerezte meg), hogy a kongresszusban kicsiny kisebbségben van, és ezt ő is tudja. A gyűjtő törvényjavaslat volt Milei első nagy jogalkotási próbatétele, és látványosan megbukott. Hetekig tartó alsóházi huzavona után (amelynek során 278 cikkelyt távolítottak el a törvényjavaslatból, leginkább egy jelentős adócsomagot), a törvényt végül teljes egészében elfogadták.
Amikor azonban a képviselők a következő héten összeültek, hogy cikkelyenként megvitassák a törvényjavaslatot, a kormány heves ellenállásba ütközött, és úgy döntött, hogy visszavonja a törvényjavaslatot. Most a kormány azt tervezi, hogy rendelet útján hajtja végre a törvény számos olyan elemét, amelyet nem lehetett végrehajtani, emellett felgyorsítja más szabályozásokat, amelyeket a kormány a gazdaság deregulációja és az állam reformja érdekében ígért.
A folyamat nemcsak társadalmilag volt megterhelő a kormány számára (a tüntetések sorozata reflektorfénybe állította az új biztonsági protokollt), hanem a hitelességét is csorbította, mivel a kormány visszalépett a törvénytől. A rendelet, amely számos rendeletet módosít vagy töröl az import és export, a bérleti díjak, a szupermarketek, a gyógyszerek és az egészségügy, a légitársaságok stb. területén, szintén bizonytalan.
A DNU már érvényben van, de csak részben: több bíróság is hozott már végzést, egy fellebbviteli bíróság pedig a rendelet munkaügyi fejezetét alkotmányellenesnek ítélte. La Rioja tartomány közvetlenül a Legfelsőbb Bíróságtól is kérte a teljes DNU alkotmányellenesnek nyilvánítását, így valószínű, hogy a rendelet az ország legfelsőbb bírósága elé kerül.
Közben a piac és a Nemzetközi Valutaalap (ahol Argentína 45 milliárd dolláros adósságával a legnagyobb hitelfelvevő) pozitívan reagált a kormány terveire. Januárban az IMF igazgatótanácsa 4,7 milliárd dollár folyósítását hagyta jóvá a kibővített hitelprogram hetedik felülvizsgálatának részeként. „Eddig egy jó gazdasági csapatot és egy nagyon pragmatikus elnököt láttunk, aki nem ideológiailag korlátolt, hanem keresi a módját annak, hogyan segíthet az országnak leküzdeni ezeket a nehézségeket” – mondta Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója néhány héttel ezelőtt egy washingtoni sajtótájékoztatón.
A Milei-kormány egyebek mellett a GDP két százalékát kitevő költségvetési többlet, a költségvetési politika öt százalékpontos szigorítása és 10 milliárd dollár nettó tartalékképzés mellett kötelezte el magát. A piacok is jól reagáltak, legalábbis egyelőre.
A novemberi választások óta több mint 30 százalékkal emelkedett az argentin 2030-as dollárkötvények értéke, amelyek a leglikvidebbek közé tartoznak. Másrészt a kormánynak sikerült felszámolnia 6,4 milliárd dollárnyi Bopreal-kötvényét, amely az importőrök külföldi beszállítókkal szembeni adósságainak kifizetését hivatott segíteni. A kormány azonban tudja, hogy kevés ideje van arra, hogy bemutassa sokkstratégiáját, mielőtt a társadalom megérezné a fájdalmat. Az ország legnagyobb szakszervezete, a CGT máris megrendezte első általános sztrájkját, mindössze 45 nappal Milei hivatalba lépése után.
Írta: Cecilia Filas argentin újságíró, aki elsősorban gazdasági és pénzügyi témákról tudósít. Buenos Airesben él
Forrás: Berliner Zeitung
