Miközben a szocialista szigetország a túlélésért küzd, a megújuló energiaforrások új reményt nyújtanak.
Egy kis reménysugár volt a szó legszorosabb értelmében: február 21-én a kubai vezetés felavatta az első napelemparkot a főváros Cotorro negyedében. A tervek szerint 2028-ig 92 rendszer üzemel majd. Az a mintegy 100 megawattóra, amelyet a kínai technológia és kubai cégek felhasználásával épített park most naponta termel, nem képes jelentősen enyhíteni a sziget súlyos energiaválságát. De reményt adnak a jobb időkre.
A szocialista ország jelenleg az 1959-es forradalom óta valószínűleg a legsúlyosabb gazdasági válságot éli át, 2024 ősze óta országszerte többször is hatalmas áramkimaradások bénítják meg a termelést és a közéletet. Egyes napokon az ország a szükséges árammennyiségnek csak a felét termeli meg; az áramot ezért többször is ki kell kapcsolni. Több erőművet olajhiány miatt nem lehet működtetni, és pótalkatrészekből is hiány van. Benzinhiány is van, ami viszont az egész közlekedési rendszerre nagy hatással van.
Az élelmiszerek mintegy 80 százalékát jelenleg drága devizáért cserébe importálni kell. Az ellátási helyzet általánosságban rossz – még az egészségügyben és az oktatásban is, amelyre a kubaiak évtizedek óta joggal büszkék. A turizmus még mindig nem élénkült fel a koronavírus-járvány után; olyan légitársaságok, mint a Condor és a svájci Edelweiss, törölték nyári menetrendjükből a Havannába irányuló közvetlen járatokat.
Az elmúlt években különösen fiatalok és jól képzett emberek százezrei hagyták el a szigetet – túlnyomó többségük nem a kubai vezetéssel szembeni ellenállásból, hanem a szakmai és gazdasági kilátások hiánya miatt. Hosszú évek óta először fordult elő, hogy a sziget lakossága a tízmilliós határ alá csökkent.
A Miguel Díaz-Canel elnök vezette kubai kormány nem szépíti a helyzetet. Még 2024 decemberében elismerte, hogy korábbi intézkedései nem segítették a gazdaság fellendítését.
Trump szigorítja a szankciókat
- december 20-án Díaz-Canel és az immár 93 éves Raúl Castro több százezer embert mozgósított Havannában, hogy tiltakozzanak az amerikai blokád és szankciós politika ellen. Washington az 1960-as évek eleje óta óriási károkat okozott a nem szívesen látott és hajthatatlan szomszéd lakosságának. Az a szándék, hogy gazdasági és pénzügyi blokáddal destabilizálják Kubát, és véget vessenek a szocialista modell kubai formájának, idővel szinte valamennyi amerikai kormány rögeszméjévé vált.
Lehetetlen pontosan számszerűsíteni, hogy a kubai gazdaság hogyan boldogult volna a blokád nélkül. Egy dolog világos: sokkal jobban. Most azonban Donald Trump egy amúgy is bizonytalan helyzetben szigorítja a Kubával szembeni szankciópolitikát. A halvány remény, hogy kormánya legalább egy időre békén hagyja az országot a sok világpolitikai konfliktus miatt, nem vált valóra. A kubai származású amerikai külügyminiszter, Marco Rubio már első napja óta rendkívül agresszívan lép fel. Albert Ramdin, az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) márciusban megválasztott új főigazgatója számára félreérthetetlenül világossá tette, hogy a kis szocialista Kubát „kockázatnak és fenyegetésnek” tartja.
Az új amerikai kormányzat azt a döntést is visszavonta – amelyet nem sokkal korábban Joe Biden hozott -, hogy Kubát leveszi a terrorizmust támogató államok listájáról. Az USA a terrorizmus vádjával indokolja azt a politikáját, hogy a Kubával folytatott pénzügyi tranzakciókat rendkívül megnehezíti azzal, hogy harmadik felekkel szemben szankciókkal fenyegetőzik. Minden olyan vállalatnak, amely üzleti kapcsolatokat tart fenn bizonyos kubai partnerekkel és szervezetekkel, most ismét számítania kell arra, hogy vádakkal és büntetésekkel kell szembenéznie. Sok vállalat félelemből vagy gazdasági számításból meghátrál.
A Kuba fölött szinte mindig sütő nap lehetővé teszi a fenntarthatóbb energiagazdaságra való áttérést. Ehhez azonban infrastrukturális beruházásokra van szükség, amelyekhez másoknak előleget kellene fizetniük az üres állami kasszákra való tekintettel.
A Trump-kormányzat a hírhedt Helms-Burton-törvény III. részét is újraaktiválta. Ez lehetővé teszi az amerikai állampolgárok (köztük az USA-ban államosított kubaiak) számára, hogy az 1959-es forradalom után kisajátított eszközökbe fektető vállalatokat amerikai bíróságokon pereljék be. Ez további jogbizonytalanságot teremt a Kubával üzletelni kívánó nemzetközi vállalatok számára.
Egy másik intézkedés ugyanebbe az irányba mutat: aki Kubával együttműködési programokban vesz részt, annak vízumkorlátozásoktól kell tartania az USA számára. A külföldi kubai orvosi missziók, amelyek a kubai állam egyik legfontosabb devizaforrása, különösen a célkeresztbe kerültek. Az olaszországi Calabria tartomány regionális kormánya például 2022-ben megállapodást írt alá Kubával 500 kubai orvos kiküldéséről, hogy enyhítsék a közkórházak létszámhiányát. Az olasz regionális politikusok most azzal néznek szembe, hogy többé nem utazhatnak az USA-ba.
A dilemma különösen egyértelmű Mexikó esetében. Az ország szolidaritást vállal Kubával, és a venezuelai kőolajszállítások elmaradása miatt lépett be a képbe. Mexikó szakembereket és anyagokat is küld, hogy segítsen a kubai áramhálózat stabilizálásában, és az elmúlt években több ezer kubai orvost szerződtetett. Donald Trump hivatalba lépése óta folyamatosan új büntetővámokkal fenyegeti Mexikót, ha az nem úgy cselekszik, ahogy Washington szeretné a migráció, a kábítószer elleni küzdelem és a Kínával folytatott külkereskedelem terén. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy az USA mikor veszi célba Mexikó Kuba-politikáját.
Az amerikai migrációs politika következményei
Az amerikai politika a migrációs politika tekintetében is fordulatot vesz. Az USA évtizedeken keresztül ösztönözte a kubai állampolgárokat arra, hogy elhagyják az országot, hogy destabilizálják az ottani kormányt. Most az amerikai elnök gyakorlatilag lehetetlenné teszi a korábban támogatott családegyesítést. Az úgynevezett Parole program eddig több mint 110 ezer kubainak adott lehetőséget arra, hogy két évig az Egyesült Államokban maradhasson, állandó tartózkodási jog kilátásba helyezésével. Ez most már a múlté. Emellett annak a mintegy 900 000 kubainak a nagy részét, akik 2021 óta a különleges szabályozás alapján elhagyták a szigetet az USA-ba, a kitoloncolás veszélye fenyegeti. Trump még a kubaiak általános beutazási tilalmát is fontolgatja.
Az amerikai kormány emellett visszavonta az Orbit kubai cég engedélyét arra, hogy az USA-ban élő kubaiaktól átutalásokat fogadjon kubai családtagjaiknak. A Western Union a szankcióktól való félelem miatt törölte átutalási szolgáltatását. Ez családok tízezreit érinti, akik ezt a jövedelmet használják alapvető szükségleteik fedezésére.
Trump emellett leállította a csereprogramok vízumengedélyezését. Ez a kubai kulturális dolgozókat, akadémikusokat, tudósokat és sportolókat érinti. Ez azt jelenti, hogy a jövőben még a kubai diákok sem vehetnek részt sportversenyeken az Egyesült Államokban.
A kör bezárul
A kubai vezetésnek nehéz belátható időn belül kiutat találnia a válságból. Nem akarja feladni a forradalom vívmányait az oktatás és az egészségügy terén, és fenn akarja tartani az állam elsőbbségét a magánszektorral szemben. A szükséges beruházásokhoz azonban hiányoznak a források, az ország pedig az amerikai szankciók és a magas külföldi adósság miatt alig kaphat hitelt. Rövidtávon az a kérdés, hogy a gazdaság hogyan tud fennmaradni, és a lakosság türelme nem túlfeszített.
A mezőgazdaságban hatalmas, kiaknázatlan potenciál van, beleértve a biogazdálkodást is, amely kis léptékben egyes esetekben nagyon sikeres. De eddig a kubai rendszer kevés ösztönzést nyújtott a fiatalok számára, hogy vidéken maradjanak, és megműveljék a megüresedett mezőgazdasági területeket vagy állattartást folytassanak. Egy jogi reformot követően külföldi vállalatok és magánszemélyek mostantól bérelhetnek mezőgazdasági földterületeket. Egy vietnami cég idén 1000 hektár rizst fog megművelni. Ha ez sikerül, a következő években a terület több mint háromszorosára nőhet.
Kuba 2025 januárjától a BRICS-államok kibővített csoportjához való csatlakozása egyelőre elsősorban szimbolikus jelentőségű. A dolgok jelenlegi állása szerint az ország legfeljebb Kínától és Oroszországtól remélhet jelentős gazdasági támogatást.
További kihívást jelent a gazdaság egyre fokozódó dollárosodása, a hivatalos árfolyam és a feketepiaci árfolyam közötti óriási különbségekkel, valamint a kis magán- és állami szektorban dolgozók közötti jövedelmi különbségek. A kelet-európailétező szocializmusok 1990-es évek eleji összeomlását követő úgynevezett különleges időszakban még minden kubai egyformán érintett az ellátási szűk keresztmetszetekben. Ez ma már másképp van, az egyenlőtlenségek nőttek. Ennek a szakadéknak a megszüntetése pedig szinte a kör négyszögesítése, tekintve a magán- és a közszféra közötti hatalmas termelékenységi különbségeket.
Sok mindent megkönnyíthetne Kuba számára, ha az Európai Unió határozottabban lépne fel az amerikai blokáddal szemben. Az EU tagállamai évről évre a blokádpolitika ellen szavaznak az ENSZ Közgyűlésében. De az USA és Izrael kivételével minden más ország ugyanezt teszi.
Az EU azonban ódzkodik a nyílt konfliktustól. Az amerikai szankciók által érintett uniós vállalatok támogatására vonatkozó, régóta fennálló szabályokat a gyakorlatban alig alkalmazzák. Ez nem ösztönzi a vállalatokat arra, hogy ellenezzék a blokád gyakorlatát.
A kubai kormány tagjai szerint nem hiányoznak a tervek az amerikai blokád esetleges megszűnése utáni időszakra. Ez a vég azonban Trump mellett még messze van. A szigetország számára továbbra is nehéz marad.
Írta: Gerold Schmidt, aki a Rosa Luxemburg Alapítvány mexikóvárosi regionális irodáját vezeti
Forrás: rosalux
