„A földkérdés egész Kolumbiát érinti”

Itayosara Rojas kolumbiai szociológus, a rotterdami Erasmus Egyetem Nemzetközi Társadalomtudományi Intézetének (ISS) doktorandusza. Egy kutatási projekt keretében az állam és a kolumbiai Amazonas vidékének lakói közötti kapcsolatot vizsgálja. Rojas szorosan együttműködött a helyi földműves mozgalommal, és részt vett a kolumbiai kormány és a FARC gerillák között 2016-ban aláírt békemegállapodás végrehajtásában.

A földtulajdon erősen koncentrált Kolumbiában. Hogyan alakult ez ki?

A földterület rendkívül egyenlőtlen elosztása Kolumbiában komoly problémát jelent. A földtulajdonosoknak mindössze két százaléka ellenőrzi a mezőgazdaságban használt földterület 86 százalékát. Ez az egyenlőtlenség mind a gyarmati örökségben, mind a haciendák összeomlásában és az azt kísérő erőszakban gyökerezik. A kolumbiai konzervatívok és liberálisok közötti konfliktus idején a földeket néhány személy szándékosan halmozta fel. Történelmileg különböző tényezők járultak hozzá ehhez a földkoncentrációhoz, de az erőszak és a kisajátítás kulcsfontosságú elemek voltak. Becslések szerint hatmillió embert telepítettek ki, és mintegy hatmillió hektárt kisajátítottak.

Drámai példa erre a félkatonai erők által végrehajtott kisajátítás, ahol a kisgazdákat arra kényszerítették, hogy eladják földjeiket, gyakran családjukat fenyegetve. Ez a jelenség különösen elterjedt az olyan régiókban, mint Urabá, Córdoba és Sucre, ahol ma már nagymértékben koncentrálódik a földtulajdon és az olyan tevékenységek, mint az extenzív állattenyésztés és az olajpálma-termesztés.

Emellett sok nagybirtokos vezető politikus a régiójában, akik hatalmukat arra használják, hogy bürokratikus pozíciókat töltsenek be és befolyásolják a választásokat. A földtulajdon, a politikai hatalom és a lakosság feletti ellenőrzés közötti szoros kapcsolatot a „latifundia társadalmi konstellációjaként” ismerik.

A mai földosztás egyik gyökereként a gyarmatosítást említette. Milyen szerepet játszott a külföldiek nagyarányú földtulajdona a spanyol gyarmatosítás vége óta?

A kolumbiai mezőgazdaság nemzetközi piacra való integrációja a 19. század vége felé kezdődött a nyersanyagok, például a kinin és a gumi exportjával, a gyarmati kitermelő gazdaságok örökségeként. Ennek mozgatórugója a külföldi tőke volt. Az egyik legismertebb példa az Egyesült Államokból származó United Fruit Company, amely nagy földbirtokokat szerzett Kolumbiában, és amelyet a sztrájkoló munkások 1928-as lemészárlásáért tartanak felelősnek. Az utódvállalat, a Chiquita Brands szintén kapcsolatban állt a félkatonai erőkkel, és szintén nagy földbirtokokat halmozott fel. De olasz, spanyol és brit konzorciumok is erősen képviseltették magukat, különösen az olajpálma-termeléssel kapcsolatban a Departamento Metában és a Guaviare és Meta közötti folyosón, ahol szintén félkatonai földfoglalásra került sor. Ennek emblematikus példája Mapiripán település, ahol félkatonai szervezet által megszervezett mészárlás történt, és ahol ma egy külföldi vállalat által működtetett olajpálma-termelés epicentruma található.

Ma a régi dinamikát új formában tapasztaljuk. A kolumbiai mezőgazdaság bevezetése a nemzetközi piacra a földek új koncentrációjához vezetett, gyakran külföldi tőketulajdonosok által, különösen az agroüzemanyagok és a pálmaolajtermelés gyors terjedése kapcsán. Vannak olyan fejlemények is, mint például az extenzív állattenyésztés behatolása az esőerdőbe, amelyet a földdel való spekuláció érdekében szarvasmarha-tenyésztésre szánt legelővé alakítanak át.

Hogyan működik ez pontosan?

A szarvasmarha-tenyésztés a földtulajdonlás igazolására széles körben elterjedt gyakorlat. Az állattartással a tulajdonos jelzi, hogy használja és igényt tart a földre. Ez stratégiaként szolgál a föld értékének növelésére és a tulajdonjog iránti igény megszilárdítására. Amikor néhány tulajdonos nagy földterületeket ellenőriz, monopolhelyzet alakul ki a földpiacon. Ezek a monopóliumok aztán meghatározhatják az árat és profitálhatnak a spekuláció dinamikájából. Az állattartás mint a földtulajdon igazolására és megszilárdítására szolgáló eszköz használata tehát hozzájárul a földtulajdon további koncentrációjához, és lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy hasznot húzzanak a földspekulációból.

A földkérdés mindig is kiemelkedő szerepet játszott a kolumbiai fegyveres konfliktusban. A baloldal számára, beleértve a gerillákat is, ez volt és ma is ez a prioritás. Meg tudná ezt magyarázni történelmi kontextusból?

A merev agrárstruktúra, a földtulajdon nagyfokú koncentrációja és bizonyos társadalmi csoportok kizárása a földtulajdonból alapvető okai a fegyveres konfliktusnak. Az 1920-as években kiéleződött a konfliktus a nagybirtokosok és a bérlő földművesek között. A hacienda-tulajdonosok megengedték a bérlő földműveseknek, hogy megműveljék a földjeiket, de a termést megtartották maguknak. A bérlő földművesek gyakran csak utalványokkal kaptak fizetést, amelyeket csak kiválasztott üzletekben válthattak be élelmiszerre, ruházatra és más árukra. Az e kizsákmányoló körülmények elleni küzdelem a gazdák szerveződésének és ellenállásának egy szakaszát indította el.

A mai „Zonas de Reserva Campesina”, amelyek a paraszti gazdaságot, a békét és a társadalmi igazságosságot támogatják, nagyrészt az akkori paraszti szervezetekre vezethetők vissza. Ez azt mutatja, hogy az agrárkérdést mindig is nemcsak a fegyveres csoportok, hanem általában a társadalmi mozgalmak is felkarolták. A földkérdés fontossága a társadalmi és paraszti erők számára a földtulajdonosi struktúra demokratizálásának és a mezőgazdaságban megtermelt jövedelem újraelosztásának folyamatához kapcsolódik. A cél egy olyan reform, amely lehetővé teszi, hogy az állam és a korábban földtulajdonnal nem rendelkező parasztcsoportok is részesedjenek a mezőgazdaságból származó jövedelmekből. Történelmileg a parasztság elleni erőszak vezetett olyan szerveződési folyamatokhoz, amelyekből a FARC-EP gerillák alakultak. A lázadó Marquetalia falu bombázása lett az alapító mítosz. Az őslakosok mozgalmát is üldözték, és fegyveres kifejezést talált a „Quintín Lame” fegyveres mozgalomban. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy az agrárreform és a földért folytatott harcok az egész kolumbiai társadalmat érintő kérdés, amely túlmutat az olyan jelenségeken, mint a FARC-EP.

A régió más országai többé-kevésbé mélyreható agrárreformokat hajtottak végre. Miért nem történt ez meg Kolumbiában?

A kolumbiai földbirtokos osztály és a politikai elit rendkívül ellenállónak bizonyult az újraelosztó intézkedésekkel szemben. Ezzel szemben Brazíliában a földbirtokos osztály sokkal kompromisszumkészebb volt. Kolumbiában minden agrárreform-kísérletet ellenreformmal fogadtak. Bár az 1935-ös első agrárreformtörvényt egyesek konzervatívnak tartották, mégis tartalmazott progresszív elemeket, de már 1942-ben eltörölték. 1961-ben a 165-ös törvénnyel komoly kísérlet történt Kolumbiában az agrárreformra, de ezt a két hagyományos párt, a liberálisok és a konzervatívok nagybirtokosai közötti osztálypaktum eltörölte. A kolumbiai földbirtokos osztály rendkívül erős, és mindig is sikerült megakadályoznia a valódi agrárreformot.

Az átfogó földreform a kolumbiai állam és az ország korábbi legnagyobb gerillaszervezete, a FARC-EP közötti békemegállapodás egyik központi pontja volt. Melyek voltak a legfontosabb megállapodások, és mit hajtottak végre a mai napig?

A megállapodás első pontja az átfogó földreform, amely magában foglalja a földtulajdon formalizálását és egy földalap létrehozását a földnélküliek és a kistermelők támogatására. A békemegállapodás további kötelezettségvállalása bizonyos kiemelt közösségek kiválasztására vonatkozik, amelyekbe a helyi fejlesztés érdekében állami beavatkozás történik. A békemegállapodást aláíró Juan Manuel Santos korábbi elnök kormánya és az azt követő Iván Duque kormánya egyaránt elhanyagolta a megállapodás végrehajtását, sőt Duque esetében még szabotálta is azt. Most a jelenlegi kormány végre nekilát a békemegállapodás teljesítésének, és a földreformmal kapcsolatos terveiben túllép az akkori megállapodáson.

Miben különbözik ettől Petro terve?

A Gustavo Petro elnök vezette kormány agrárreformja tágabb koncepciót követ, amely nemcsak egyes közösségeket érint, hanem a legtermékenyebb és legkoncentráltabb mezőgazdasági területeket is. A nemzeti kormány azt tervezi, hogy felülvizsgálja a meglévő agrárreformtörvényt, és biztosítja az átfogó vidékreform és más vidékfejlesztési politikák összehangolt végrehajtását. E stratégia fontos lépése az agrárreform szempontjából kiemelt régiók meghatározása, amelyek a magas koncentrációjú és parlagon heverő területekkel rendelkező területeken találhatók, mint például a Karib-tenger partvidéke, a Közép-Magdalena és a Guajira déli része. Ezeket a területeket termelékenyebben kell hasznosítani az élelmiszertermelés előmozdítása érdekében. Alapvető fontosságú, hogy ezek az erőfeszítések ne csak a földterületek újraelosztására, hanem a fenntartható és diverzifikált, a helyi szükségleteket kielégítő mezőgazdasági termelés előmozdítására is kiterjedjenek. Ehhez az utakba, az egészségügybe és az oktatásba történő beruházásokra is szükség van. A cél az, hogy a vidéki emberek ismét ellenőrzésük alá vonhassák földjeiket és megélhetésüket, és hogy megerősítsék a vidékfejlesztést.

Mit gondol, meddig juthat el a Petro-kormány az agrárreformmal, és milyen koncepcionális határokat jelöl meg?

A kormány elsősorban a Karib-tenger partvidékén hajtja végre messzemenő földreform-stratégiáját, míg a termékeny andoki völgyek és a déli, nagy földkoncentrációval rendelkező területek, ahol sok cukornádat termesztenek, érintetlenek maradnak. Mindazonáltal jelentős előrelépés lenne, ha a Karib-tenger partvidékére tervezett intézkedéseket valóban végrehajtanák. A földreform korlátai elsősorban politikai és történelmi természetűek.

A kormány az agrárreform tárgyalásos megközelítése mellett döntött, ami azt jelenti, hogy a földek újraelosztása érdekében a földek önkéntes eladására és megvásárlására a szokásos piaci értéken kerül sor. A fő korlátokat a földtulajdonosok hajlandósága a földjeik eladására, a kormány pénzügyi forrásai és a rendelkezésére álló idő jelenti. Egyes nagybirtokosok nem szívesen adják el földjeiket, még akkor sem, ha nem hasznosítják termőföldjeiket, mivel ezzel politikai hatalmukat veszítenék el. Más szóval, az agrárreform végrehajtása a kolumbiai Karib-tenger partvidékén bizonyos mértékig a regionális politikai elit jogfosztását jelenti.

Az interjút készítette: Elias Korte

Forrás: JungeWelt