Széles körű szövetség, erős feszültségek

Colombia Informa: Melyek voltak a legfontosabb szempontok, amelyeket a Palenque-i Tizedik Nemzeti Tanácson megvitattak?

Amanda Hurtado: Ennek keretében a PCN megpróbálta összekapcsolni az afro-kolumbiai mozgalom elmúlt 30 évének politikai napirendjét az alulról jövő munkával. A szervezetekben, helyi tanácsokban és munkacsoportokban négy alapvető kérdést vitattak meg.

A második vita a PCN stratégiai és programáris irányultságára vonatkozik, amely túlmutat a fekete közösségek területi jogain. A közösségi tanácsok jogai, a kollektív döntéshozatal, a részvételhez és a konzultációhoz való jog környezetvédelmi kérdésekben és általában véve fontos kérdések. Ez egy olyan menetrend, amely nemzeti szinten jelentős előrelépést ért el, például az etnikai kérdéseknek a közpolitikába való bevonása terén. Úgy vélem azonban, hogy ennek egy antirasszista menetrendbe is át kell lépnie. A rasszizmus a kapitalista világ rendszerébe beágyazott, régóta fennálló hatalmi és uralmi struktúra. Megszüntetése azt jelenti, hogy a liberális demokráciától, a részvételtől és az elismeréstől eltávolodva két alapvető kérdéssel kell foglalkoznunk: A hatalom és az újraelosztás. A liberális demokrácia valójában nem képes megszüntetni a rasszizmust. A fekete közösségek területi jogainak elismerése terén előrelépést értünk el, de még mindig nálunk a legmagasabb az erőszakos kilakoltatások aránya. Ez felveti a kérdést, hogy mi legyen a stratégia. A másik dolog az, hogy a rasszizmus elleni harc magában foglalja a kapitalizmus és a patriarchátus elleni harcot, és nem tudom, meddig mehetünk el ezzel. Mert a rasszizmus elleni harc a stratégiai szövetségek újradefiniálását is magában foglalja. Itt a szövetségek már nem olyan egyértelműek, még az akadémiai szférában sem, mert itt a különböző osztályok és etnikumok kiváltságai és érdekei érintettek. A politikai újjászervezés másfajta megközelítést igényelne, és nem tudom, hogy a PCN mennyire akarja megtenni ezt a lépést. Egy nyíltan antirasszista küzdelemben haladni előre, a rasszizmust nem emberi jogi kérdésként kezelni, egy marxista, strukturalista dimenzióban, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kiolvassuk a rendszer mögött álló szabályokat, gyakorlatokat és logikát – ezek a kérdések vita tárgyát képezik, de nem tudjuk, hogyan fog ez folytatódni.

A harmadik vita, amely a rendezvényen zajlott, arra a kérdésre vonatkozott, hogy valóban az ENSZ-e a megfelelő hely a jogok menetrendjének mozgósítására. Ezzel kapcsolatban két álláspont létezik: Az egyik csoport ragaszkodik ahhoz, hogy az ENSZ továbbra is a követeléseink mechanizmusa maradjon. A másik csoport, amelyhez én is tartozom, a palesztin nép elleni népirtás után azon a véleményen van, hogy az ENSZ nem a megfelelő hely, mert imperialista testületként imperialista parancsokat és imperialista logikát követ. Van egy másik, nagyon intenzív vita is, amellyel szintén nem jutottunk messzire, mert a Palenque Tanácsok azért vannak, hogy programpontokat javasoljanak, a politikai irányvonalakat a Nemzetgyűlésben határozzák meg. Legalábbis néhány vitát érintettek a cogressen, de nem mentek nagyon mélyre.

A negyedik vita a nemi alapú erőszakról szólt. A PCN nemek közötti egyenlőségről szóló jegyzőkönyvének bemutatása nagyon heves vitákat váltott ki. Az idősebb generáció részben nagyon reakciós, és ennek megfelelően elutasítóan reagált a női elvtársak által bemutatott elképzelésekre. Itt még mindig nagyon erős az ellenállás. Alig beszélünk a genderről, még a feminizmusról sem beszéltünk, még a genderpolitikát is, aminek még a liberálisok között is helye van, megkövezik. Képzeljük el, ha radikális feminista kérdésekkel állnánk elő, milyen vitákhoz vezetne.

Lényegében ezek a kérdések kerültek terítékre. A PCN napirendjének középpontjában továbbra is a környezetvédelmi kérdés áll, az éghajlatváltozás és az, hogy hogyan lehet befolyásolni az éghajlatváltozással és a környezetvédelemmel foglalkozó nemzetközi, többoldalú szervezeteket. Ez egy olyan nemzetközi napirendről szól, amely a multilaterális ágazatokban és nem a globális mozgalomban van lehorgonyozva. Nagyon erős a feszültség, ami a PCN minden más stratégiai kérdésében is tükröződik.

C.I.: A PCN programalkotási elkötelezettségével kapcsolatban: a fekete mozgalom egyik legfontosabb vívmánya az 1993. évi 70. törvény volt. Ez a fekete közösségek földhöz való jogáról szól. Ez egy nehéz és fáradságos út volt, és ez a törvény még mindig vita tárgyát képezi, elsősorban azért, mert nem vonatkozik az ország összes fekete közösségére, hanem elsősorban a Kolumbia csendes-óceáni partvidékén élő közösségekre, mint például a Raizal vagy Palenquero közösségekre [Raizales: San Andrés, Providencia és Santa Catalina szigetek őslakos lakosságának önmegjelölése, a fordító megjegyzése]. Hogyan alakult a 70. törvényben szereplő valamennyi közösség elismeréséért folytatott küzdelem, és Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy minél többen részesüljenek a törvény előnyeiből?

Amanda Hurtado: Az 1993-as 70-es törvény eredetileg a tengerparti fekete parasztközösségeknek szólt, de a mozgalom szervezeti és politikai fejlődésével mára országos törvény lett belőle. Nem csak a csendes-óceáni régióra korlátozódik, bár ez egy nagyon fontos színtér volt. Ez valamiféle politikai előőrse volt ennek a törvénynek, ott fejlődött ki idővel. Ma már vannak helyi tanácsaink az Amazonas térségében, Guaviare-ban, Orinocóban, itt, Cundinamarcában, Boyacá-ban és így tovább. Ez tehát egy nemzeti szintű politikai igény. Az 1993. évi 70. törvényt sikerült elismernie a közvéleménynek, és ez nagyon értékes. A 70. törvény előtt már léteztek alapvető szervezeti nyilatkozatok, de az 1990-es évek óta a jogok követelése jelentős előrelépést tett. Mindenekelőtt döntő pont volt a földterület kollektív elismerése, egy történelmi nemzeti követelés, amelyet a 70. törvénnyel meg lehetett valósítani, és ma már nemcsak a Csendes-óceán partvidékére, hanem az egész ország területére vonatkozóan léteznek ezek a lehetőségek. Aggodalmunk tehát nemzeti követeléssé vált.