2023. október 18-án Joe Biden kormánya enyhített néhány Venezuelával szembeni szankción. A banki, bányászati tevékenységekre és adósságügyletekre vonatkozó korlátozások ideiglenes felfüggesztése mellett az amerikai pénzügyminisztérium hat hónapra engedélyezte a venezuelai olaj- és gázszektorral való üzletkötést.
Ez a lépés irreális várakozásokat keltett az ország gazdasági fellendülésével kapcsolatban, és (jogos) követeléseket támasztott Nicolás Maduro elnök kormányával szemben, hogy kezelje az olyan problémákat, mint például a közszféra bérezése. Az elmúlt hetek fejleményei azonban más képet festenek. A szankciók és a további szigorítással való folyamatos fenyegetés végső soron az ország szuverenitásának gyakorlására való képességének aláásását célozza.
Mit jelent az engedély?
A kényszerintézkedések felfüggesztése nem azonos azok feloldásával, különösen akkor nem, ha olyan ideiglenes felfüggesztésről van szó, mint a 44-es általános engedély. Bár ez kétségtelenül megnövekedett aktivitást eredményezett a venezuelai energiaágazatban, érdemes elemezni, hogy milyen tranzakciók zajlanak.
A GL44 2024 áprilisáig engedélyezi az amerikai szereplők számára, hogy venezuelai olajba és gázba fektessenek be és vásároljanak. Szinte közvetlenül az engedély megadása után az amerikai kormány képviselői nyilvánosan szankciók újbóli bevezetésével fenyegettek meg, ha a Maduro-kormány nem teljesíti a meg nem határozott „demokratikus feltételeket”. A színfalak mögött az amerikai pénzügyminisztérium gondoskodott arról, hogy a befektetők tudják, hogy a szankciók enyhítése „nem felhívás a befektetésre”.
Az elmúlt hetekben nagy volt az aktivitás, elsősorban a nyersolajszállítmányok azonnali eladásában. A nagy kereskedők venezuelai olajat vásároltak, és a végső célpontok között voltak indiai finomítók, állami és magánfinomítók egyaránt.
A nyersolaj „nyílt” exportjának lehetősége azt jelentette, hogy az értékesítés sokkal közelebb került a piaci árakhoz, kiküszöbölve a jelentős árengedményeket és a kétes közvetítőket, amelyeket Venezuela korábban a szankciók kijátszására használt. Francisco Rodríguez közgazdász becslése szerint csak ez az áremelkedés évente mintegy 3,7 milliárd dollárral növelheti az olajbevételeket.
Bár potenciális vevőkből nincs hiány, a PDVSA azonban nincs abban a helyzetben, hogy a termelési plafon emeléséhez széles körű beruházásokat hajtson végre. Az eddigi ügyletek pedig nagyon speciális feltételek mellett jöttek létre.
A „Chevron-modell”
Az elmúlt hetek legfontosabb megállapodása a Maurel & Prommal való közös vállalkozás újraindítására vonatkozik Venezuela nyugati részén. A francia multinacionális vállalat már régóta törekedett arra, hogy visszatérjen a karibi államba, különösen a földgáz olajmezőkből történő kitermelésének terveivel.
Néhány héttel később a spanyol Repsol cég hasonló szerződést írt alá egy másik vegyes vállalat megújítására, amely Venezuela keleti és nyugati részén is olajmezőket aknáz ki.
A megállapodások konkrét részletei nem ismertek, de a hírek szerint mindkettő a „Chevron-modell” mintájára készült, a 2022 végén aláírt megállapodás nyomán, amellyel az amerikai olajipari óriásvállalat újraindította és bővítette tevékenységét venezuelai projektjein.
Ez a megállapodás előírja, hogy a bevétel egy részét a fennálló adósságok rendezésére fordítják. Emellett a külföldi partner kisebbségi részesedése ellenére átveszi az olajmezők üzemeltetését és a nyersolaj értékesítését. Ez utóbbi feladatok eddig is a PDVSA hatáskörébe tartoztak, nemcsak mint többségi tulajdonos, hanem az energetikai jogszabályok miatt is.
A „rugalmasságot” megkövetelő szankciók miatt azonban a kilátások továbbra is borúsak. A Chevron, a Maurel & Prom és a Repsol által tervezett termelésnövelés a következő években mintegy 120.000 hordó/nap (bpd), míg a venezuelai termelés a közelmúltban 780.000 bpd-t tett ki, ami azt jelenti, hogy a külföldi vállalatokkal kötött partnerségek még a szimbolikus egymillió bpd-s határ átlépésére sem elegendőek.
Mivel az olajjal kapcsolatos kezdeményezések korlátozott lehetőségeket kínálnak, a Maduro-kormány a földgáz felé fordította figyelmét, amelynek viszont megvannak a maga korlátai és lehetőségei.
Részesedések elvesztése
A Trinidad és Tobagóval a közelmúltban kötött 30 évre szóló szerződés, amely a tengeri földgázkészletek feltárásáról szól, új mércét állíthat a jövőbeli partnerségek számára is. A Dragon gázmező projekt (Campo Dragón) a Shellre szabottnak tűnik, amely a hírek szerint 70 százalékos részesedéssel rendelkezik majd a közös vállalatban és irányítja a műveleteket, míg a trinidadi National Gas Company (NGC) a fennmaradó 30 százalékkal rendelkezik majd. A PDVSA nem lesz részvényes, Venezuela pedig (csak) adókat és licencdíjakat kap.
Fontos tisztázni, hogy ez a megállapodás nem sérti a venezuelai szénhidrogéntörvényeket. Míg a PDVSA-nak törvényileg kötelező többségi részesedést birtokolnia az olajprojektekben, a földgáz esetében nincs ilyen korlátozás. Hugo Chávez korábbi elnök szorgalmazta, hogy ezt a kiskaput zárják be, de ez irányú lépések nem történtek.
A Campo Dragón kezdeményezés ebben a tekintetben nem újdonság. A Cardón IV például a spanyol Repsol és az olasz Eni vállalat tulajdonában van (egyenként 50 százalékban). A potenciális venezuelai földgázberuházások előmozdítása nem csak az európai keresletnek és annak köszönhető, hogy a földgáz „tisztább” energiaforrás a kőolajhoz képest. Ha a PDVSA kisebbségi részesedéssel rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik részesedéssel, az amerikai szankciók nem érvényesek1 , bár a vállalatoknak előbb még zöld utat kell kapniuk Washingtontól.
A Dragón-üzletben a Maduro-kormány eredetileg elutasította azt a „gyarmati” amerikai feltételt, hogy Venezuela nem kap pénzt a projektből. Bár az amerikai pénzügyminisztérium októberben módosította a vonatkozó engedélyt, az, hogy a PDVSA nem részvényes, azt jelentheti, hogy a földgázszállítások után jogdíjat és adót kap.
A venezuelai politikai vezetők a Trinidaddal kötött megállapodást fontos lépésként dicsérik, ami a befektetések vonzásának szükségességét tekintve teljesen normális. A napi 185 millió köblábra becsült kezdeti termeléssel a projekt a jelenlegi gázárak mellett (2,5 dollár/ezer köbláb) évente mintegy 170 millió dollárt tesz ki. Ha a jogdíjak és az adók 50 százalékot tesznek ki, ami minden bizonnyal túl magas becslés, akkor ez 85 millió dolláros bevételt jelentene az államkasszának. Bár ez nem jelentéktelen, de semmiképpen sem olyan összeg, amely mindent megváltoztatna.
A szuverenitás veszélyeztetése
A Juan Guaidó által vezetett „átmeneti kormány” körüli sok harsányság és abszurditás hozzájárult a szankciók téves megítéléséhez. Miközben Donald Trump és képviselői azzal dicsekedtek, hogy „maximális nyomást” gyakorolnak a rendszerváltás kikényszerítése érdekében, a gazdasági kényszerintézkedéseket rövid távú célokat kitűző, célzott műveletnek állították be.
A valóság azonban az, hogy a szankciók a globális dél gazdaságait érintik, és hosszú távon aláássák szuverenitásukat. Ezek egyre fontosabb eszközt jelentenek Washington arzenáljában, hogy megvédje omladozó hegemóniáját.
Venezuela esete ezt nagyon világosan mutatja. A Chevronnal, a Maurel & Prommal, a Repsol-lal és a Shell-lel kötött legutóbbi megállapodásokban a PDVSA a korábbi normákhoz képest nagyon kedvezőtlen szerződéseket kötött. A szankciók kezdetben a PDVSA kapacitásait és infrastruktúráját, valamint az egész venezuelai gazdaságot sújtották. Ezután akadályokat emeltek és sürgető követeléseket támasztottak az új szerződések megkötésekor.
Más szóval, a PDVSA befolyása a külföldi partnerekkel a venezuelai erőforrások kiaknázásáról folytatott tárgyalásokon sokkal kisebb lett. A Maduro-kormány sem az energiaügyletekben, sem az általános gazdaságpolitikában nem került ki a slamasztikából, de a játéktér egyértelműen eltolódott. A magántőkének tett engedmények másik oldala, hogy csökken a társadalmi aggodalmak kezelésére való képesség, nem is beszélve az alulról jövő követelésekről, ami szintén aggasztó hosszú távú következményekkel jár.
Az egymást követő amerikai kormányok közel 25 éven keresztül különböző stratégiákkal próbálták kisiklatni a bolivári folyamatot, elsősorban a gazdasági hadviselésre támaszkodva. Nem érték el céljukat, de sikerült visszavonniuk a forradalom néhány legfontosabb vívmányát, és kedvezőbb feltételeket teremteniük a multinacionális vállalatok számára.
Számítanunk kell arra, hogy a szankciók továbbra is érvényben maradnak, akár teljes formájukban, akár az engedélyek és fenyegetések legújabb kombinációjában.
1. Az amerikai szankciók zárolják a vagyontárgyakat és megtiltják az olyan vállalatokkal való tranzakciókat, amelyekben a PDVSA vagy bármely más venezuelai állami vállalat többségi részesedéssel rendelkezik.
Írta: Ricardo Vaz
Forrás: Venezuelanalysis
