Az európai vállalatok – amelyek sokkal erősebbek – a sokkal gyengébb dél-amerikai vállalatokkal fognak versenyezni. Ez egy tisztességtelen verseny lesz. Furcsa, hogy a Mercosur-EU megállapodás nem a dél-amerikaiak – a történet legnagyobb vesztesei -, hanem a legnagyobb haszonélvezőnek számító európaiak ellenállása miatt bukhat meg.
Ez egy tipikus megállapodás a metropolisz és a gyarmat között, amelyben a metropolisz elszívja a gyarmat mezőgazdasági termékeit és természeti erőforrásait, és eladja ipari termékeit a gyarmatnak. A Mercosur-országok így folytatnák Dél-Amerika sorsát, hogy alacsony hozzáadott értékű nyersanyagokat exportálnak, és magas hozzáadott értékű ipari termékeket importálnak.
Nem meglepő módon mindenki elismeri, hogy a brazíliai megállapodás fő érdekeltje az agrárgazdaság. Vagyis a nagybirtokos földtulajdon (amelyet ma már a transznacionális finánctőke birtokol). Mivel még mindig egy félig gyarmati ország vagyunk, a nagy földtulajdonosok mindig is elsöprő hatalommal rendelkeztek a nemzeti politika felett. És ma, a finánctőkével együtt, amely az ország másik nagy gazdasági ágazatát – az ipart – is ellenőrzi, könnyen befolyást gyakorolhatnak a közvélemény minden területére.
Ezért mindenki ünnepli a legutóbbi Mercosur-csúcson aláírt megállapodást: a kormány, a parlament, a mezőgazdaság, az ipar, a bankok, a sajtó. Azt állítják, hogy ez egy nagy lépés Brazília gazdasági fejlődése szempontjából, mintha a félgyarmati státusz fenntartása és elmélyítése valahogyan előrébb vinné az országot.
Mivel szabadkereskedelmi megállapodásról van szó, a két ország piacainak kölcsönös megnyitásáról rendelkezik. Vajon egy ilyen megállapodás mindkét fél számára előnyös? És mivel ez egy megállapodás egy teljesen fejlett kapitalista országokból álló tömb között, amelyek szintén az imperialista (rabló) szakaszban vannak, és egy másik, a kapitalista fejlődésben visszamaradott, azaz elmaradott és szegényes kapitalizmussal rendelkező országokból álló tömb között, nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az európai vállalatok – amelyek sokkal erősebbek – versenyezni fognak a dél-amerikai vállalatokkal, amelyek sokkal gyengébbek. Ez tisztességtelen verseny.
Ehhez nem férhet kétség. Az európai vállalatok minden területen egyenlőtlen versenytársai a dél-amerikai vállalatoknak, beleértve a brazil vállalatokat is: technológia, termelékenység, beruházások stb. Végül is ezek gazdag országok vállalatai, amelyek éppen a szegény országok kizsákmányolásával halmozzák fel a vagyonukat, és ez a vagyon ugyanezen vállalatok kezébe áramlik.
Nem ez történt Brazíliával is a Lava Jato hadművelettel? Az országon kívülről megrendezett, a legfontosabb brazil vállalatokat feldarabolták, belső és még külső versenyben is az európai és észak-amerikai vállalatokkal. Ki profitált ebből?
Ráadásul a megállapodás feltételei tovább súlyosbítják ezt az egyenlőtlenséget.
A megállapodás kritikai elemzésének talán legfontosabb brazil referenciája Paulo Nogueira Batista Jr. közgazdász, aki a Nemzetközi Valutaalapnál és a Brics Banknál dolgozott.
Rámutat, hogy Brazíliában az ipari termékekre kivetett importadók átlagosan 15 százalékot tesznek ki, míg az EU-ban kevesebb mint két százalékot. Ha ezeket az adókat nullára csökkentik az árukereskedelem több mint 90 százaléka esetében, akkor ki fog többet feladni? Ez a csökkentés nem fogja jelentősen növelni a brazil exportot, de óriási mértékben megnyitja az iparunkat. A kisbirtokos mezőgazdaság is szenvedne az európai mezőgazdasági termékek tisztességtelen versenyétől.
A Brazil Iparszövetség (CNI) azt állítja, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás fellendíti a befektetéseket Brazíliában.
Batista Jr. nem ért ezzel egyet: „Miért kellene itt befektetniük, ha a brazil piacot a központjukból vámakadályok nélkül tudják ellátni?”. Ki nem érthet egyet ezzel a logikával?
A probléma az, hogy a CNI, ahogy a pozicionálása is mutatja, inkább külföldi érdekeket képvisel, mint brazil érdekeket. És több pénzügyi érdekeket, mint ipari érdekeket.
Az európai iparosok máris a megállapodás végrehajtásáért kiáltanak. Németország gyakorlatilag csődbe jutott a Kínába irányuló export visszaesése és az orosz gázszállítások leállítása miatt, amelytől ipara függ. Ehhez jön még a történelmi jelentőségű deindusztrializáció: az autógyártók már most bezárnak, a munkások pedig sztrájkolnak.
Németország az EU élén áll, és a végsőkig szorgalmazni fogja a megállapodást. A lényeg az, hogy Franciaország Németországgal együtt irányít, és ellene van. Franciaország, amely kevésbé iparosodott ország, mint a szomszédja, óriási nyomás alá került a megállapodás ellen a gazdák részéről, akik felismerték, hogy az sokkal inkább az iparnak, mint a mezőgazdasági ágazatnak kedvez.
A gazdák kulcsfontosságú tényezőt jelentenek az egyre súlyosbodó európai válságban. Ők az ultrajobboldal legfontosabb társadalmi bázisa, amely napról napra erősödik. És az EU legfontosabb országaiban mozgósítják őket.
Az uniós szabályok szerint a megállapodás nem valósulhat meg, ha a blokk lakosságának 35 százalékát képviselő négy ország nem hajlandó aláírni azt. Franciaország, Lengyelország, Olaszország és Hollandia (amelyek kinyilvánították, hogy ellenzik a megállapodást) az EU lakosságának 41 százalékát képviselik, és a gazdák máris nagy erőt mutattak az utcákon ezekben az országokban (ahogy az ultrajobboldali pártok is, mind az utcán, mind az intézményekben).
Az alternatíva egy vegyes megállapodás lenne: azok az országok, amelyek nem értenek egyet a szabadkereskedelmi megállapodással, eleinte nem vennének részt benne, a megállapodást pedig a többi ország átmeneti jelleggel hajtaná végre. Emellett az EU, elismerve, hogy a Mercosur szeretné a megállapodást, további engedményeket követelhetne, például arra kényszerítve a dél-amerikaiakat, hogy az európai agrárszektorban nagyobb protekcionizmust fogadjanak el. Vagy több környezetvédelmi normát írhatna elő a Mercosur számára, és így még jobban megszorítaná a fejlődés béklyóit. Ez többszörös megaláztatás lenne számunkra.
Van még egy lehetséges akadály: Javier Milei. Ő a teljes piacnyitás mellett van, de az amerikai érdekek képviselőjeként betöltött szerepe akadályozhatja a megállapodást. És már kijelentette, hogy a Mercosur argentin elnökségét arra fogja felhasználni, hogy elősegítse egy kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötését Argentína és az USA között, ami ellentmond a blokk önképének. Ha a többi ország nem ért egyet, máris azzal fenyegetőzött, hogy kilép a Mercosurból.
Ez összhangban lenne az USA érdekeivel, amely le akarja igázni Dél-Amerikát – de saját magán keresztül, és nem az európaiakon keresztül, akik a befolyási övezetében, vagy inkább a hátsó udvarában a versenytársai.
Lula elnök félénk intézkedéseket hozott, mint például az új beruházási program (Novo PAC), és tartott néhány nacionalista és iparpárti beszédet. Az USA-nak való teljes alárendelődés veszélyeivel ő is tisztában van, törékeny egyensúlyozó politikája ellenére. Az EU-val kötött megállapodás tehát kísérlet lehet arra, hogy az amerikai befolyással szemben Brazíliában és Dél-Amerikában közelebb kerüljön az európaiakhoz.
De ez egy gyenge geostratégia, és alárendelődik az európaiaknak – akik viszont alárendelődnek az USA-nak.
Jobb lenne kihasználni a perui Chancay kikötő építését, hogy ezt a termelést Ázsiába irányítsuk (amelyet nem csak Kína alkot), sokkal előnyösebb megállapodásokkal, amelyek lehetővé tennék a Brazília újraiparosításába történő valódi befektetéseket, mind a kínaiakkal folytatott üzleteken, mind a Brazíliát és Dél-Amerikát átszelő óceánközi útvonal megépítésén keresztül.
Természetesen ragaszkodik az EU-val kötendő megállapodáshoz is, hogy az agrárbiznisz (és a bankok, a sajtó stb.) kedvében járjon. Elvégre Lulának szüksége van a támogatásukra, hogy 2026-ban újraválasszák. De látjuk, hogy az uralkodó osztály nem tudja elviselni őt, bármit is tesz. Ezeknek az ágazatoknak a többsége (ha nem is mind) támogatni fog bárkit, aki ellenzi Lulát, hacsak előbb nem buktatják le.
Írta: Eduardo Vasco brazil újságíró, többek között a Diário Causa Operária, a Rebelión, a Pravda Report, a Globovisión, a Brasil 247 és a Carta Maior számára ír.
Forrás: tsur
