Franchelis Pana Epiayu gyermekként kétszer ment férjhez akarata ellenére – és nem akar többé engedelmeskedni férjeinek.
„Már megint nem takarítottál rendesen! Nem adok neked még egy pesót! És legközelebb bumm!” – kiabálja egy férfi a földön fekvő, nyöszörgő feleségére. Fenyegetően felemeli a kezét. Egy jelenet, amely naponta ezerszer lejátszódik a patriarchális Kolumbiában. Szerencsére ma már csak újrajátszás. A kiabáló férfit és a síró nőt egy olyan workshop résztvevői játsszák, amelynek célja a nemi alapú erőszakra való figyelemfelhívás. A három nő, akik a megfenyegetett feleség segítségére sietnek, szintén a gyakorlat résztvevői. „Ezt nem lehet eltűrni! Segíteni fogunk neked! A férjednek nincs joga így bánni veled. Gyere, hívjuk a rendőrséget!” – mondják, miközben felsegítik barátnőjüket.
„Nagyszerű! Nagyszerű munkát végeztél! És legközelebb, ha észreveszed, hogy egy nő valóban veszélyben van, ugyanolyan bátran kell reagálnod, mint a szerepjátékban. Nem tűrjük tovább a nők elleni erőszakot!” – kiáltja Franchelis Pana Epiayu átható hangon, amiért 20 nőtől hangos tapsot kap.
Az, hogy a 25 éves nő ennyi szenvedéllyel és meggyőző erővel vezeti a műhelymunkát Milagro de Diosban, az északkelet-kolumbiai Riohacha nagyváros külterületén fekvő szegény településen, annak is köszönhető, hogy a nagy önbizalommal rendelkező kis nő pontosan tudja, miről beszél, és mit akar elérni.
Kényszerházasság 13 éves korában
„13 éves voltam, amikor a nagybátyám hozzáadott egy 18 éves férfihoz, akit nem is ismertem” – meséli Franchelis Pana a Milagro de Diosban található szerény háza mögötti apró udvaron. A családja tíz kecskét, hagyományos ékszereket, több láda sört és rumot, valamint néhány száz eurónak megfelelő összeget kapott érte. A Wayúu, egy Kolumbiában és Venezuelában élő őslakos népcsoport, a Wayúu körében még mindig elterjedt a rendezett gyermekházasság. „Én akkoriban gyerek akartam lenni. Játszani akartam. Szabad akartam lenni, és magam akartam dönteni. De semmiképpen sem akartam teherbe esni” – mondja dühvel a hangjában.
De fogamzásgátlóhoz való hozzáférés nélkül hamar teherbe esett, és hamarosan egyedül maradt. Egy hónappal azelőtt, hogy 14 évesen megszülte első gyermekét, a férfit, akihez akarata ellenére ment hozzá, elgázolta egy teherautó, és meghalt. „Nem szerettem őt” – kommentálja szenvtelenül első férje halálát.
Két évvel azután, hogy akarata ellenére először ment férjhez, a családja eladta egy másik idősebb férfinak. Mivel ő maga – akkor még lány volt – már egy gyermeket hozott a házasságba, a család még magasabb menyasszonyi árat is beszedett érte, mint az első alkalommal.
Már jóval az eladása előtt is erőszak jellemezte az életét. Kolumbiában született, de 2001-ben családjával együtt Venezuelába kellett menekülnie a Farc-lázadók, a félkatonai erők és a kolumbiai hadsereg közötti harcok elől. Szülei attól tartottak, hogy a lázadók megtámadják a falujukat, és a család férfi tagjait erőszakkal toborozzák a brutális háborúba. Az akkor kétéves Franchelis az édesanyja karjaiban menekült el. Amikor 19 évvel később a venezuelai szegénység és erőszak elől visszamenekült szülőhazájába, Kolumbiába, hároméves fia, Jeronimo* a karjában, hétéves fia, Emmanuel* a kezén, és születendő lánya a méhében volt.
A fiatal anya egy teherautó hátuljába zsúfolva, mintegy 20 másik menekülttel együtt már majdnem elérte Kolumbiát, amikor erősen felfegyverzett banditák megállították a teherautót. Az álarcos férfiak megfosztották a menekülőket mobiltelefonjaiktól, pénzüktől és minden csomagjuktól, és megerőszakolással fenyegették őket. „A legtöbb nő rettegett attól, hogy a banditák megtámadják őket. Én azonban csak a gyerekeimet féltem, és magamhoz szorítottam őket” – emlékszik vissza a traumatikus menekülésre.
Végül csak a ruháival és két gyermekével együtt jutott el Kolumbiába. Milagro de Diosban találkozott az SOS Gyermekfalvak segélyszervezet munkatársaival.
Az SOS Gyermekfalvak segítsége világszerte
A szociális munkások élelemmel, pelenkával és babafürdető káddal látták el a várandós anyát, és meghívták két nagyobb gyermekét a többi gyermekkel való rendszeres találkozókra. A világméretű SOS Gyermekfalvak által szervezett workshopokon a nő rájött, hogy családja és férje milyen gyakran bántalmazta őt. Elhatározta, hogy soha többé nem lesz áldozat, és szeretné elérni, hogy más lányok és nők is megmeneküljenek hasonló sorstól.
Három évvel azután, hogy résztvevőként részt vett a nemi alapú erőszakról szóló első workshopon, oktatóként megtartotta első tanfolyamát a lányok és nők jogairól. „Az, hogy ma az a nő vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni, az SOS-nek köszönhető” – mondja a háromgyermekes anya, aki workshopjain az oktatásról, a fogamzásgátlásról, a terhességről és a gyermeknevelésről is beszél.
„Annak érdekében, hogy lányaink ne gondolják azt, hogy a házasságon belüli erőszak normális és elfogadható, és fiaink ne utánozzák az erőszakos férjek és apák viselkedését, nagyon fontos, hogy végre véget vessünk az erőszaknak a családjainkban és a falvainkban. Tudom, hogy ha összetartunk, akkor sikerülhet” – hívja fel a tanfolyamának résztvevőit a színesre festett gyülekezeti teremben.
A legfiatalabb közülük még kiskorú, de hamarosan első gyermekét várja, míg a legidősebb résztvevő Franchelis Pana saját édesanyja. Mindannyian saját tapasztalatból tudják, miről beszél. Mert az erőszak – ahogy azt a workshop résztvevői most megtanulták – nem csupán ütések és rúgások, hanem érzelmi, gazdasági, verbális és szexuális erőszak is. Ez az erőszak gyakran különösen brutális, amikor a lányokat gyerekkorukban férjhez adják, ahogyan az vele és több más tanfolyam résztvevőjével is történt.
„Amikor feleségül vett, még gyerek voltam, aki mindent eltűrt. A férjem azt mondta nekem: „Megvettelek. Hozzám tartozol. Azt csinálok veled, amit csak akarok! De egy bizonyos ponton már nem tűrtem tovább. Elszökött, és otthagyott a három gyerekkel. Egy könnyet sem sírtam érte” – mondja dacosan Franchelis Pana a műhelymunkája után, miközben szorosan átöleli négyéves kislányát, Marianát*. Egyszer majd magának kell eldöntenie, hogy feleségül akar-e menni, és – ha igen – kihez, és akar-e gyerekeket. Lánya pályaválasztásával kapcsolatban csak egy kívánsága van: egy nap legyen ügyvéd, és harcoljon a lányok és nők jogaiért.
Franchelis Pana reméli, hogy a workshopjain való részvétellel több nő találja meg a bátorságot, hogy szembeszálljon az erőszakos férfiakkal – és ez sikerült is neki. „Egyszer egy férfi eljött hozzám, és arról panaszkodott, hogy a felesége lázadóvá vált, és nem hagyja többé, hogy parancsolgasson neki, miután részt vett az egyik tanfolyamomon. Akkor tudtam, hogy mindent jól csináltam” – mondja, és hangosan felnevet.
Gyna Zambrano, az SOS Gyermekfalvak munkatársa, aki Franchelis Panát műhelyvezetővé képezte, szintén megerősíti, hogy a tanfolyamai hatékonyak. „Mielőtt eljöttek a workshopokra, sok nő nem is tudta, hogy érzelmi és gazdasági erőszaknak vannak kitéve. Annyira hozzászoktak, hogy az erőszak teljesen normális volt számukra. Sokan szégyellték feljelenteni a férjüket, vagy attól féltek, hogy elveszítik a család fő kenyérkeresőjét. Szerencsére ez mostanra fokozatosan változik.”
A férfiak közül sokan korábban nem voltak tudatában annak, hogy erőszakot követnek el. „Mivel a férfiak túlnyomó többsége boldog feleséget és családot szeretne, ennek megfelelően igyekeznek változtatni a viselkedésükön. De természetesen ez nem megy egyik napról a másikra” – számol be Gyna Zambrano. Amióta azonban az SOS Gyermekfalvak elkezdték érzékenyíteni a férfiakat és a nőket az erőszakra, Zambrano számos otthoni látogatása során egyértelmű javulást tapasztalt. „Sok családban máris békésebbek és tisztelettudóbbak a dolgok” – mondja a szociális munkás.
Franchelis Pana számára ez nem elég. „Büszke vagyok arra, amit már elértünk együtt. De mivel a rendőrség még mindig túl gyakran néz el a lányok és nők elleni erőszak és gyilkosság esetén, nekünk, nőknek össze kell fognunk és vissza kell vágnunk, amíg végre biztonságban élhetünk”.
* A neveket megváltoztattuk. A kutatás a világméretű SOS Gyermekfalvak meghívására készült.
Írta: Philipp Hedemann
Forrás: ND
