2024. január elején a szervezett bűnözés Ecuadorban néhány napra teljes polgárháborút rendezett. Egy ecuadori televízióállomás elfoglalása során, több börtönben túszokat ejtettek, lövöldözésre került sor és autóbombákat használtak. Az ország azóta is sokkos állapotban van.
Daniel Noboa elnök azonnal hadat üzent a fegyveres bandáknak, és utcára küldte a hadsereget. Sok dicséretet kapott keményvonalas politikájáért és a „drogmaffia és a narkoterroristák elleni háborúért”. Az ígért biztonság azonban nem valósult meg. A társadalom többsége még mindig bénultnak tűnik.
Az északi Manta és a déli Guayaquil kikötői metropolisz között az ecuadori bandák jelenleg ádáz harcot vívnak az utcák és városrészek ellenőrzéséért. A határ menti Durán városában például a Chone Killers, a Latin Kings és a Los Lobos harcol egymással. A nagyszabású katonai művelet ellenére az év eleje óta itt mintegy 200 ember halt meg bandaharcokban.
Ennek ellenére Noboa elnök nemrég bejelentette, hogy kormánya „visszaadta a békét az ecuadoriaknak”. Dicsérte sikereit, különösen a több tízezer letartóztatást és a gyilkosságok számának csökkenését. Sokan azonban hiteltelennek tartják ezeket a számokat, mivel a valóság a helyszínen másnak tűnik.
Több hatalom a hadseregnek
A kormány ellentmondásokba bonyolódott. Egyfelől sikereket kell felmutatnia a drogmaffia elleni háborúban, másfelől pedig meg kell indokolnia az Alkotmánybíróság előtt, hogy miért alkalmazza továbbra is a hadsereget. Májusban Noboa azt állította, hogy a bűnbandák az állami katonai offenzíva miatt a tengerparti tartományokba vonultak vissza, és ott szükségállapotot hirdetett. A hadsereg ezért jogosult indoklás nélkül házkutatásokat tartani.
Az ilyen kemény megközelítést az is elősegíti, hogy a bűnözőket mindenütt „terroristáknak” nyilvánítják. Luis Córdoba jogászprofesszor ellenzi a vonatkozó rendeletet, amely tömören kimondja: „A civil lakosság körében megbújó és az államot támadó nem állami harcoló feleket semlegesíteni kell”. Córdoba bírálja: „Mivel az ellenség civilnek álcázza magát, a válasz (…) az, hogy házról házra járva kell megtalálni a bűnözőket, akik egyszerű állampolgárnak álcázzák magukat”.
A narkóbandák, amelyekhez becslések szerint 50.000 ember tartozik Ecuadorban, egy nemzetközi hálózat részei. Olyan transznacionális bűnszervezeteknek dolgoznak, mint a mexikói Sinaloa és a Jalisco Nuevoa Generación kartell, de európai maffiacsoportoknak is.
A kábítószerrel kapcsolatos erőszak elleni küzdelemben Ecuador most azzal fenyeget, hogy ugyanarra a rossz útra lép, mint előtte Mexikó és Kolumbia. A katonák bevetése a kábítószerbandák ellen szédítő magasságokba emelte az erőszak szintjét. Mexikó 2006 óta egyre inkább militarizálta a maffia elleni harcot. Azóta 116.000 ember tűnt el és 460.000 embert öltek meg.
Mexikóhoz hasonlóan az ecuadori hadsereg is különleges jogi státuszban működik. A 2024. márciusi 206-os rendelet szerint minden katonai küldetés öt évig titokban marad. Az amerikai kormány ezt követelte – cserébe most felszerelést, kiképzést és kémszoftvereket szállít az ecuadori hadseregnek. Itt is van párhuzam Mexikóval, ahol a hadsereg az USA-tól kapta a Pegasus kémszoftvert, amelyet aztán a civilek és a rezsim ellenfelei ellen használt.
Mexikóban a hadsereg már régóta a drogbiznisz részévé vált. Vannak arra utaló jelek, hogy az ecuadori hadsereg – amely korábban a lakosság legnagyobb bizalmát élvező intézmény volt – is egyre inkább belekeveredik a korrupt struktúrákba.
Vasököllel
A militarizált drogellenes háború egyik jellemzője az aktivisták elleni támadás. Ezek az úgynevezett lideres sociales, azaz a környezeti, emberi vagy munkajogokért kampányoló emberek. Ez a megközelítés Kolumbiából ismerős, ahol a kábítószer-kereskedőket évtizedekig békén hagyta az állam, mert elvégezték helyettük a piszkos munkát, azaz meggyilkolták az ellenzék nemkívánatos tagjait. A nagy nemzetközi vállalatok is gyakran érintettek. Csak júliusban a Chiquita banánipari vállalatot, amely a felelős kolumbiai félkatonákat finanszírozta, az Egyesült Államokban arra ítélték, hogy 38 millió dollár kártérítést fizessen a Kolumbiában meggyilkolt munkások családjainak (a miamerikank.hu erről beszámolt https://miamerikank.hu/a-chiquitanak-fizetnie-kell-latin-amerikai-buneiert/ ).
Ecuadorban is maffiavezérelt halálos fenyegetések érik a szakszervezetiseket és az emberi jogok védelmezőit. A banánexportőrök mindig is fenyegették az ültetvényeiken dolgozó munkásokat, és ehhez gengszterbandákat béreltek fel. Most a szervezett bűnbandák, amelyek szorosan együttműködnek a rendőrséggel az ültetvényeken, átveszik ezt a „szolgáltatást”.
Az ecuadori kormány, amely csak 2023 novembere óta van hivatalban, a drogháborút is arra használja, hogy a transznacionális vállalatok érdekeit erőszakkal érvényesítse. Az elnöki család tulajdonában lévő vállalatok némelyikében közvetlenül is részt vesznek; a Noboa családot tartják az ország leggazdagabbjának. Nem sokkal azután például, hogy az elnök márciusban szerződést írt alá kanadai bányavállalatokkal, a hadsereg két faluközösség ellen lépett fel. Ők védekeztek a vállalatok ellen, amelyek ezüstöt, aranyat és rezet akartak bányászni a területükön – noha az ecuadori bíróságok ezt korábban megakadályozták. Húsz lakos súlyosan megsérült, 70-et pedig azzal vádoltak, hogy „terroristák”.
Nem csoda, hogy mexikói és kolumbiai emberi jogi aktivisták arra figyelmeztetnek, hogy ami az ő országukban már megtörtént, az Ecuadorban is megtörténhet. Végül is az ecuadori szervezeteknek van egy előnyük velük szemben – nevezetesen a lehetőség, hogy felkészüljenek arra, ami következik, például az emberi jogok megsértésének átfogó dokumentálásával, menedékhelyek létrehozásával és jogi tanácsadással.
De most több forog kockán: nevezetesen az a kérdés, hogy lehetséges-e még egyáltalán az emancipációs politika, vagy pedig a hadsereg és a félkatonai szervezett drogbandák közötti erőszak eszkalációjában el fog kopni. Ez szorosan összefügg az országban elharapózó szegénységgel, amelyet a Noboa-kormány figyelmen kívül hagy. Ennek eredményeként a drogkartellek könnyen toborozhatnak bandatagokat. A szegénynegyedekben egyes szülők már nem küldik iskolába a gyermekeiket, mert az iskolaudvaron drogfutárnak toborozzák őket.
Ecuadorban a munkaképes korú lakosságnak csak egyharmada rendelkezik hivatalos munkahellyel, azaz 40 órás munkaszerződéssel, amely legalább havi 460 dollár (a minimálbér) jövedelmet biztosít. A munkanélküli fiatalok és különösen a fiatal szakemberek ezért már nem látnak maguknak semmilyen perspektívát. A szegénység és az erőszak miatt a felmérések szerint a lakosság közel fele fontolgatja a kivándorlást.
Európa a kokainon
Az ecuadori drámai helyzet közvetlen kapcsolatban áll Európával – pontosabban az ottani kokainkereslettel. Európa a kokain legnagyobb értékesítési piaca, és a fogyasztás 2015 óta megháromszorozódott. A fogyasztás növekedésének egyik jele a vámhatóságok által lefoglalt mennyiség. Tavaly 300 tonna kokaint foglaltak le Európa-szerte. Németországban 35 tonnát foglaltak le, főként a hamburgi kikötőben – hétszer többet, mint öt évvel ezelőtt.
A kokain nagy része gyümölcskonténerekben érkezik Ecuadorból. Néha még a kábítószer-kereskedők is elveszítik a kontrollt az Európában landoló kokaintömegek láttán. Tavasszal több berlini és brandenburgi szupermarket raktári dolgozói dörzsölték a szemüket, amikor összesen 220 kilogramm kokaint találtak Ecuadorból származó banános ládákban.
A hamburgi kikötő körül a kokainkereskedelemmel már régóta árnyékgazdaság alakult ki: bűnöző vállalkozók, befektetők, brókerek, szállítók, kábítószer tárolására szolgáló bunkerek üzemeltetői, pénzmosók hálózata, amely olyan „szolgáltatásokhoz” kapcsolódik, mint a zsarolás és a bérgyilkosságok. Az NDR újságírója, Benedikt Strunz szerint az elmúlt 15 hónapban legalább tizenkét szervezett bűnözői lövöldözés történt a kikötő környékén. Röviden: a nemzetközi kokainkereskedelem egyre inkább kicsúszik a kezünkből, többek között Németországban is.
A nagy játékosokat elengedik
Vannak-e alternatívák a drogmaffia elleni küzdelemben az erőszak spiráljára? A pénzmosók börtönbe zárása közvetlenül gyengíti a maffiát, mert a közönséges bandatagokkal ellentétben őket nehéz pótolni. Ha a maffiára akarunk csapást mérni, akkor a profitjukat kell célba venni, ahogyan azt Raul Benítez mexikói professzor is tudja. „Meg kell nézni, hogy ki kerül börtönbe. Ha csak a bandatagokról van szó, a probléma sosem ér véget. Azokat a pontokat kell támadni, ahol a drogkereskedelem növekszik. A pénzt bankban kell tisztára mosni, a vállalkozók, a középosztály és így tovább, a vállalkozók számlájára felvett hiteleken keresztül. Csak akkor lehetsz sikeres, ha a bűnözői gazdaságot támadod, azokat, akik támogatják, a korruptakat”.
Mivel milliárdokról van szó, egy hatékony drogellenes politikának elsősorban azokat kell célba vennie, akik ebből profitálnak. De hiányzik az akarat. A drogellenes politika általában a rossz emberekre, azaz a szegényekre összpontosít.
Cristina Vega professzor Ecuador fővárosában, Quitóban, és olyan szervezeteket támogat, amelyek azoknak a jogait képviselik, akik a börtönökben rendszeresen éheznek, zsarolnak, sőt gyilkolnak. „A bűnös kapitalizmusnak több szintje van” – mondja Vega. „A legalsó szinten azok a fiatalok vannak, akik csatlakoznak a bandákhoz; a legfelső szinten azok, akik a latin-amerikai drogkereskedelmet irányítják – a mexikói kartellek összejátszása Európával és az USA-val.
Az ecuadori állam katonai és rendőrségi válasza csak a legalsó szintre összpontosít. A bűnözői elit viszont érintetlen marad. Ez azt a benyomást kelti, hogy biztonságunk vagy bizonytalanságunk a lakosság legszegényebb rétegeinek viselkedésétől függ, nem pedig a legfelsőbb szereplőktől, akikről tudjuk, hogy az állam és a biztonsági erők is részt vesznek a maguk módján.” – írja a lap.
A drogmaffia elleni háború tehát nem utolsósorban egyfajta felülről jövő osztályharc. Egy biztos: a bandákat nem fogja megállítani a további militarizáció.
Karin Gabbert az ecuadori Quitóban a Rosa Luxemburg Alapítvány regionális irodáját vezeti.
Forrás: ND
