Kolumbiában a béketárgyalásokon az állam és az EMC gerillacsoport megpróbál megállapodni. Interjú Víctor de Currea-Lugóval.
Víctor de Currea-Lugo
könyveket ír az ELN-ről, és a békefolyamat tanácsadója volt.
A múlt héten kezdődött
a FARC szakadár Estado Mayor Central, EMC, és a kolumbiai állam közötti
tárgyalások negyedik fordulója. Mi várható a delegációktól a következő
hetekben?
Először is meg kell vitatni a stratégiát. Jelenleg nem világos, hogy a kormánynak milyen céljai vannak a FARC disszidensekkel kapcsolatban. Ha a kormány csak azt akarja, hogy a gerillák letegyék a fegyvert és visszailleszkedjenek a társadalomba, az nem lenne jó jel a fenntartható béke szempontjából, mivel ez egyszerűen azt jelentené: adjátok le a fegyvert és menjetek börtönbe. Ez nem tárgyalási alap. A múltból jól ismerjük ezt a modellt Kolumbiában, és ez mindig kudarcot vallott. Egy másik hiba az, hogy a gerillákat „terroristáknak” tekintik, és ezért mindent büntetőjogi eszközökkel akarnak kezelni, politikai napirend nélkül.
Ön szerint elérhető-e
tartós béke Kolumbiában, ha a kormány folytatja a jelenlegi stratégiáját?
Mi Kolumbiában a törvények, a nemzetközi megállapodások és az olyan kezdeményezések világában élünk, mint a „Paz total” (Teljes Béke), de látjuk a valóságot. A legjobb példa erre a volt FARC gerillákkal kötött 2016-os békemegállapodás: egy több mint 300 oldalas dokumentumot írtak alá, de eddig alig vagy semmit nem hajtottak végre. Mit ér egy dokumentum, ha nem alkalmazzák?
Az EMC mellett a
kormány az Ejército de Liberación Nacional, ELN nevű gerillaszervezettel is
tárgyalásokat folytat. E tárgyalások részeként a civil lakosságot, különösen a
történelmileg elhanyagolt csoportokat is bevonják. Nem gondolja, hogy ez
garantálhatja a tartós békét?
Ez attól függ, hogyan közelítik meg az ügyet. Az ELN sok érdekes dolgot javasol, többek között a társadalom részvételének lehetővé tételét. De még soha nem volt olyan békefolyamat a világon, amelyben a civil társadalom valóban képviseltette volna magát a tárgyalóasztalnál; mindig csak kísérő szerepe volt, mint Guatemalában, Írországban vagy a Fülöp-szigeteken. Bár Kolumbiában létezik egy úgynevezett részvételi bizottság, amelyhez 80 szervezet nyújtja be álláspontját, ez csak a módszertani megközelítéssel foglalkozik, vagyis azzal, hogy hogyan beszéljünk a jövőben a békéről. A civil társadalomnak nincs beleszólása a tárgyalások tartalmába. A bizottság hat hónappal ezelőtt kezdte meg munkáját, és eddig semmi konkrétum nem született. Ez a lakosság körében olyan elvárásokat táplál, amelyek nem teljesülnek.
Mi lenne a jobb
megközelítés?
Azt javasolnám, hogy nevezzenek ki három ügyvédet a gerillák és három ügyvédet a kormány részéről, hogy fenntartható megoldást találjanak. Így hozták létre annak idején a Különleges igazságszolgáltatás a békéért (az az „Igazság, Igazságosság, Jóvátétel és Megismétlődés Integrált Rendszerének” jogi része), és ez működött.
Mi jelenti jelenleg a
legnagyobb kihívást a megmaradt gerillacsoportokkal folytatott
béketárgyalásokon?
Először is, az állam és az adott csoport közötti kommunikáció. A gerilláknak megvan a saját nyelvük, és amíg az állam nem érti azt, addig nehéz lesz megegyezésre jutni. Másodszor, ugyanazt a tárgyalási modellt alkalmazzák, mint a FARC esetében, ami akkor rosszul sült el. Harmadszor, olyan képet közvetítenek az ELN-ről, amely nem felel meg a valóságnak, például hogy nincs egységes parancsnoki struktúrája, ami egyszerűen hamis. Végül pedig mindig azt mondják, hogy a gerillák „bűnözők” és „terroristák”. Nem erről kellene szólnia, a politikai konfliktus megoldására kellene koncentrálnunk. Úgy látom, hogy képtelenek vagyunk szilárd stratégiát kidolgozni, és hiányzik belőlünk a pragmatizmus. Sok a beszéd, de nincs cselekvés.
Interjú: Sara Meyer
Forrás: JungeWelt
