Megható és erőteljes mozgósításokkal mutatták meg a migránsok, hogy nem értenek egyet a bevándorlók százezreinek tömeges kitoloncolásával. Számos szimpatizáns támogatta őket, akik csatlakoztak a különböző akciókhoz az Egyesült Államok különböző államaiban és városaiban. Ezekkel a nyilvános szereplésekkel azt szeretnék megmutatni, hogy nem értenek egyet Trump elnök kijelentéseivel.
De nem is akarnak teret adni annak, amit a kormány próbál tenni, hanem kiemelni azoknak az embereknek az erejét és hatalmát, akik az utcára vonultak, hogy felhívják erre a figyelmet. A tüntetők február 2-án, vasárnap a kaliforniai Los Angeles belvárosának szívében lezárták a 110-es autópályát, és tiltakozó nagygyűlést tartottak, hogy bírálják az amerikai elnök deportálási politikáját.
Tudja, milyenek vagyunk mi mexikóiak, elvégre meghívott minket!
Nem is tudnék megfelelőbb típusú felvonulást elképzelni, mint amit a hétvégén láttam. A különböző zenei stílusok vad keveréke: rock, rap, corridos, mariachi, cumbia, ska és még sok más, és mindez elég hangos. Az emberek táncoltak, szórakoztak és ünnepelték az örömteli lázadást. Amikor látjuk egymást vadulni és lázadni, megnyugtat, hogy még mindig vannak bennünk olyan mély szálak, amelyeket a hatalmasok egyszerűen nem érnek el, és így tudom, hogy erősek vagyunk. Ahogy az a nép népének ünnepéhez illik, volt mit enni is bőven. Ételkocsik tucatjai kínáltak kukoricát, fagylaltot, churrost, édességet, gyümölcsös tamalét, kávét, hot dogot, természetesen zöldségekkel, chilivel, sült hagymával és mártással, és még sok minden mást, és ez a „satöbbi” még egy igazán hosszú listát jelent. Ami nekem nagyon jellemző volt a mexikói identitásunkra, az az volt, hogy az árusító emberek egyszerre tüntetnek és dolgoznak, valamint a rengeteg gyerek. Normálisnak tűnhet, hogy a gyerekek elkísérik a szüleiket, de ők nem csak gyerekek voltak, hanem migránsok is. A mi közösségünkben nem létezik a „tökéletes pillanat” eszméje: az olyan dolgok, mint a közösség, a zene, az étel, a tánc, az alulról jövő politika részei, és egyszerűen megélik őket.
Egy felszabadító tüntetési szlogen és egy tiltakozó dal
A Los Angeles-i és a különböző államok több száz városában tartott felvonulásokon és gyűléseken nemcsak a zene és a tánc dominált, hanem az öröm, a gúny, a gúnyolódás és a népünket jellemző viccek is. Ha mexikói vagy, keress valakit, aki felolvassa ezt a szlogent, mindenütt ott vagyunk ezen a bolygón: ¡Chingatu Migra! („Leszarjuk a határellenőrző állomásaitokat”) az egyik kedvenc mondatom, és úgy találod, hogy a mexikói hang és a nevetés a hangban különösen felszabadítóan cseng. Egy őrült mariachi zenekar előadott egy Trumpnak dedikált tiltakozó darabot a jól ismert „Sacaremos a ese buey de la barranca” (Kihozzuk az ökröt a szakadékból) dallamára, a következő szöveggel: „Vigyétek ki azt a fickót a Fehér Házból, vigyétek ki azt a fickót a Fehér Házból, ó, szegénykém”.
Most már tudsz egy felszabadító mondást és egy tiltakozó dalt. Ilyen az alulról jövő politika akciói, ilyen maga az élet. Mindenki a saját gondjait hordozza magával, de senki nem áll meg sétálni és ünnepelni az életet. A mi küzdelmünk az is, hogy ne hagyjuk magunkat megfosztani a tánc, a zene örömétől az utcán, a parkokban, az autópályán, a sikátorokban, ahol akarjuk, vagy ahol éppen vagyunk; és hogy soha ne felejtsük el, kik vagyunk; és hogy megőrizzük a nevetésünket a hatalmon, a hatalmasokon és önmagunkon.
Egy mozgalmas, zajos és lenyűgöző hétvége után került sor az akcióra: Egy nap migránsok nélkül. Néhány nappal korábban, a közösségi hálózatokon és a szájról szájra terjedő hírek útján (mert nekünk nincs tömegmédiánk) felhívást tettek közzé, hogy vegyünk részt a február 3-i hétfői országos akciókban, „Egy nap bevándorlók nélkül, nincs iskola, nincs munka, nincs fogyasztás” jelszóval. Bár már korábban is voltak hasonló kezdeményezések, most újra meg kell erősíteni, hogy a bevándorlók munkája nélkül nem lehet fenntartani ezt az országot. Több állam és több száz város vett részt ebben a kezdeményezésben. A legnagyobb figyelmet a Los Angeles-i mozgósítások keltették fel: itt a legnagyobb a bevándorlók koncentrációja, és itt zajlottak a történelmi mozgósítások az igazságos bevándorlási politikáért. Az ország különböző államaiban, többek között Chicagóban, Kansasban, Kaliforniában, Washingtonban, New Yorkban és Texasban is zajlottak mozgósítások. Abban a kisvárosban, ahol jelenleg élek, az iskolák üresek voltak, délután pedig az emberek tüntetni kezdtek, és lezárták a város néhány fontosabb utcáját. Néhány helyi üzlet is bezárta a boltját, hogy csatlakozzon a migránsok követeléseihez. Számomra, aki csak két éve élek ebben az országban, ez egy nagyon megható akció volt.
Nem vagytok egyedül!
Mint ebben az országban élő migráns hátterű nő, elmondhatom, hogy a támogatás egyértelműen látható volt, sőt mi több: éreztem is. Sok fiatal, sőt gyerek is vitt transzparenseket, amelyeken az állt, hogy migránsok gyermekeként vannak itt a szüleik nevében. Személy szerint ez volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy ehhez az országhoz tartozom. „Itt vagyunk és itt maradunk, papírok nélkül, félelem nélkül!”
Ha tudjátok, milyenek vagyunk, miért bántok velünk ilyen rosszul?
A mozgósítások folytatódni fognak, lehetetlen megállítani őket. A nagy kihívás, mint mindig, az, hogy hogyan szerveződünk tovább, és hogyan kapcsolódunk össze más csoportokkal, akik ugyanúgy harcolnak a fasiszták ellen, mint mi. Nagyon nehéz és igazságtalan, hogy nemcsak az árral szemben kell úsznunk, hanem építenünk is kell valamit. Nem elég az utcára vonulni és megmutatni, hogy nem értünk egyet a jelenlegi kormány fasiszta politikájával, szükségünk van a biztonságra, hogy az élet, a kultúránk, a közösségeink továbbra is létezzenek.
P.S.: AZÉRT, HOGY A KÖZÖSSÉGÜNK, AZ ÉLETÜNK ÉS A TÁRSADALMUNK MEGMARADJON.
Meglepett, hogy a latinokról csak annyit írtak, hogy Trumpra szavaztak, és a közösségen belüli megosztottságról. Nem mondom, hogy ez nem igaz, de ami számít, az a dühünk és a kétségbeesésünk, és az a sokféle mód, ahogyan meg tudunk szerveződni a fasiszta támadásokkal szemben.
Írta: Rocío Moreno
Forrás: NPLA
