Ébresztő Venezuelából

1999. december 15-én Hugo Chávez, akit alig több mint egy évvel korábban választottak meg Venezuela elnökévé, televíziós beszédben fordult a lakossághoz, és imádkozott Istenhez az elhunytakért. Egyúttal világossá tette, hogy nem hagyja, hogy a katasztrófa megállítsa, és felidézte Simón Bolívar nemzeti hőst, aki 1812-ben egy pusztító földrengés után kijelentette: „Ha a természet ellenünk áll, mi is harcolni fogunk ellene, és gondoskodunk arról, hogy engedelmeskedjen nekünk”.

Bolívar, mint példakép

Bolívar és eszméi már fiatalkorától kezdve formálták „Comandante”Hugo Chávez életét. Bár Bolívar a 19. századi spanyol gyarmati uralom alóli felszabadítóként mindig is mindenütt jelen volt Venezuelában, Chávez a nemzeti hőst antiimperialista forradalmárként értelmezte, aki országa függetlenségéért küzdött minden külső és belső ellenséggel szemben – beleértve az akkoriban felemelkedőben lévő USA-t is. „Úgy tűnik, a Gondviselés arra szánta az Egyesült Államokat, hogy a szabadság nevében nyomorúságot okozzon Amerika népeinek” – írta Bolívar egy 1829-es levelében. Nem véletlen tehát, hogy az a titkos szervezet, amelyet Chávez az 1980-as évek elején a venezuelai hadsereg soraiban lévő lojálisokkal együtt alapított, közvetlenül a felszabadítóra hivatkozott, és „Forradalmi Bolivári Mozgalomnak” nevezte magát. Ez a szervezet volt az, amely 1992-ben katonai puccsal megkísérelte megdönteni a szociáldemokrata Carlos Andrés Pérez kormányát – reakcióként a három évvel korábbi mészárlásra. 1989 februárjában a lakosság éhséglázadását véresen leverték, és a „Caracazo” több ezer emberéletet követelt. „Átkozott legyen az a katona, aki fegyverét saját népe ellen fordítja” – a puccsisták Bolívar e szavaira hivatkoztak. A puccs kudarcot vallott, de Chávez vezetőjeként olyan népszerű lett, hogy 1998-ban elnökké választották, és 1999. február 2-án lépett hivatalba.

Központi választási ígérete az volt, hogy új alkotmány kidolgozásával az alapoktól kezdve újjáépíti a köztársaságot. Hivatali esküjét ennek megfelelően az előző, „haldokló” alkotmányra tette le, és már hivatalba lépésének első napján népszavazást rendelt el, hogy döntsenek az alkotmányozó gyűlés megválasztásáról. Ezt végül 1999 augusztusában választották meg, és az új Magna Chartát kellett kidolgoznia. „Forradalomról” volt szó, intette Chávez az alkotmányozó gyűlés megválasztott tagjait 1999. augusztus 5-én, amikor először ültek össze: ”A forradalmakat nem lehet megtervezni. A forradalmak maguktól keletkeznek, saját törvényeik vannak, mint a történelemnek, a történelem leányai. A forradalmak olyanok, mint a vihar, mint az erős szél, lehet velük repülni, túl lehet élni őket, de megállítani lehetetlen őket”.

100 nappal később már rendelkezésre állt az új alkotmány szövege, amely mindenhol következetesen a hím- és nőnemű alakot használta. A jövőben az ország a „Bolivári” utótagot – Venezuelai Bolivári Köztársaság – viselte volna, és egy újfajta részvételi demokrácia jött volna létre, amelyben a nép többé már nem csak néhány évente leadja szavazatát a választásokon, és aztán nincs többé beleszólása. Olyan messzemenő szociális jogokat fogalmaztak meg, mint a munkához való jog, a napi nyolc órás és heti 44 órás maximális munkaidő, valamint az életkörülmények javítása mint állami célok. A háziasszonyok munkáját „értékteremtő munkaként” határozták meg, amelyből nyugdíjjogosultságot kellett teremteni. A szakszervezetek szervezésének és a sztrájknak a joga alkotmányos státuszt kapott Venezuelában. A szuverenitást is megerősítették, és megtiltották külföldi katonai támaszpontok létesítését. Az 1970-es években államosított olajipar privatizációját is megtiltották, amelyből az állami bevételek túlnyomó része származott. A preambulum már a nemzetközi rend demokratizálására és a nukleáris leszerelésre szólított fel.

Alig megvalósítva

A viharok ellenére 1999. december 15-én az új alkotmányról kellett szavaznia a venezuelai népnek, és a résztvevők 71,8 százaléka – bár az időjárási viszonyok miatt alacsony részvételi arány mellett – az elfogadás mellett voksolt. Ez azt jelentette, hogy a jobboldali ellenzéknek az alkotmány ellen indított dühödt kampánya kudarcot vallott, mivel „kommunizmust” szidalmaztak, és azzal vádolták Chávezt, hogy „el akarja ajándékozni az országot az indiánoknak” – mivel először állapítottak meg széles körű autonómiajogokat az ország őslakosai számára. A katolikus egyház tiltakozott, mert az alkotmány az élet védelmét írta elő, de nem, mint követelte, „a fogantatástól a halálig” – ami az abortusz korlátlan betiltásával lett volna egyenlő.

Az új alkotmány kidolgozása és elfogadása Venezuela határain túl is ébresztő hatással bírt, és inspirálta a megújulási folyamatot például Bolíviában, de – más feltételek mellett – Chilében és Kubában is. Ebből 25 évvel később nem sok minden maradt. Bár ma már gyakorlatilag Venezuela valamennyi politikai ereje hivatkozik az alkotmányra, az abban foglalt messzemenő szociális jogok közül kevés valósult meg. Az ellenkezőjéről szóló beszédek ellenére Caracasban is a színfalak mögött tárgyalnak a különböző hatalmi csoportok a nagy horderejű politikai döntésekről. A gazdasági válság és a hiperinfláció, amelyet az USA és az Európai Unió Venezuela ellen folytatott gazdasági háborúja súlyosbított, kevés mozgásteret hagyott a hatalmon lévőknek – először Cháveznek, majd 2013-ban bekövetkezett halála után Nicolás Madurónak -, hogy lépéseket tegyenek a „XXI. század szocializmusának” kívánt felépítése felé. Ami maradt, az egy úttörő politikai dokumentum, amely ma is inspirációként szolgálhat.

Írta: André Scheer

Forrás: JungeWelt