A szakszervezeti szövetségek általános sztrájkja megbénítja Argentínát, és véget vet a Milei-kormánnyal folytatott több hónapos „párbeszédnek”.
Ez volt a harmadik általános sztrájk. Az argentin szakszervezeti szövetség, a CGT (Central General de Trabajadores) előző csütörtökön országos sztrájkot rendezett, hogy tiltakozzon a Javier Milei elnök vezette kormány megszorításai ellen. A sztrájkot egy hónappal előre bejelentették. A szerdán tömeges mozgósításokkal tarkított akciónapot tartottak, miután a munkavállalók már régóta felszólították a CGT-t a munkabeszüntetésre. A CGT és a CTA (Central de Trabajadores de la Argentina) szakszervezeti szövetség jelentős nyugdíjemeléseket, valamint szabad és egységes kollektív tárgyalásokat követelt a kormánytól.
Argentína csütörtök éjfélkor leállt. A sztrájk miatt megbénult a légi és vasúti közlekedés, a belvárosi metró és a taxik közlekedése. A buszvezetők szakszervezete, az Unión Tranviaria Automotor (UTA) azonban nem reagált a felhívásra, és az utcák sem ürültek ki a sztrájk napján az árulásuk miatt. A nem szervezett, bizonytalan helyzetű dolgozók így nem tudtak részt venni a munkabeszüntetésben, mivel nem tudták igazolni távolmaradásukat a teljes útlezárással. A mozgósításnak ez a gyenge pontja világossá tette, hogy számuk évek óta növekszik.
Szerdán a legfontosabb argentin szakszervezetek és társadalmi mozgalmi szervezetek a fővárosban, Buenos Airesben a kongresszus épülete elé vonultak. A tiltakozó menet célja szokás szerint az volt, hogy a sztrájkmozgalom követeléseit eljuttassák a kormányhoz. A nagyarányú rendőri jelenlét ellenére nem történt támadás vagy összecsapás: néhány óra elteltével a tömeg ismét békésen oszlott szét anélkül, hogy nagy zajt csapott volna, vagy kárt okozott volna a kormánynak. A csütörtöki sztrájk költségeit mintegy 194 millió dollárra becsülték.
A sztrájkra majdnem egy évvel a legutóbbi nagyobb mozgósítás után került sor, és a CGT több hónapos, alapvetően megmagyarázhatatlan passzivitása után. Az utóbbi időben az argentin munkásosztály általános helyzetével drasztikusan ellentétes volt a kormánynyal való párbeszédre való hajlandósága. Ennek oka, hogy Milei gazdaságpolitikájának hatásai továbbra is pusztítóak. Bár a kormány azt állítja, hogy sikeresen küzd az infláció ellen, és azt állítja, hogy a bérek – amerikai dollárra átszámítva – emelkedtek, a lakosság vásárlóereje valójában meredeken csökkent. A víz, a gáz és az áram közüzemi költségeinek erőteljes emelkedése a magasabb bérleti díjak mellett a magánháztartásokat is megterheli. A kormány most már nem akarja engedélyezni az „inflációellenes programban” meghatározott béremelési korlátokat (plusz egy százalék!) meghaladó bértárgyalásokat. Gazdasági fellendülés tehát nem látszik.
Az elmúlt hónapokban a tüntetések nemcsak gyakoribbak, hanem nagyobbak is lettek. Különösen látványosak voltak a szegény nyugdíjasok tüntetései és a davosi Világgazdasági Fórumon Javier Milei homofób megjegyzései elleni tüntetések. Milei „láncfűrésze” leginkább az időseket érinti. A nyugdíjasok szolidaritást vállaló futballszurkolók által kísért tüntetéseit március 12-én megtámadta a rendőrség. A Buenos Aires-i kongresszus épülete körül utcai összecsapások voltak, barikádokkal és felgyújtott rendőrautókkal. Több száz tüntető megsérült, néhányan súlyosan, és sokakat letartóztattak.
A CGT itt sem volt látható, amit a tüntetők a „dicsőséges” ernyőszervezet elleni jelszavak skandálásával is kifejeztek. A végül megszületett munkabeszüntetésre való felhívás tehát elsősorban a tiltakozó mozgalom szakszervezetekre gyakorolt nyomását volt hivatott csökkenteni. Ez azt is sugallja, hogy a harcok új sorozata, amennyiben elkezdődik, nem maga a CGT lesz a mozgatórugója.
Mindazonáltal a 36 órás munkabeszüntetés valószínűleg idegessé tette a Casa Rosadát. Végül is a munkabeszüntetés egy egész sor újabb problémát okozott a jobboldali-liberális kormánynak. A Donald Trump amerikai elnök által nemrégiben kirobbantott globális kereskedelmi háborúval, valamint a kriptobotrány és az IMF újabb hitelének még mindig bizonytalan folyósítása miatt küzd. Minden ellentmondás ellenére a sztrájk egyértelmű jele volt az országban növekvő elégedetlenségnek.
Írta: Santiago Stavale
Forrás: JungeWelt
