„Az utópia helyei” – mérlegen a mexikói zapatista felkelés 30 éve

A nagyrészt őslakos és közösségi alapon szerveződő gerillák Chiapas államban az első naptól kezdve intenzív párbeszédre törekedtek a civil társadalommal. A zapatisták rendszeres közleményei, a comunicados hamar kultikus státuszba kerültek. Az EZLN iránti szimpátia itthon és külföldön egyaránt óriási volt. Ez arra kényszerítette a mexikói kormányt, hogy leállítsa a felkelés közvetlen katonai leverését, és tárgyalásokat kezdjen a gerillákkal. Mára a zapatisták és autonóm módon szerveződő közösségeik csendesebbé váltak. De a befolyásuk megmaradt, mondja Dolores González Saravia mexikói emberi jogi aktivista egy interjúban.

Dolores González Saravia évtizedekig dolgozott a Serapaz mexikói emberi jogi szervezetnél. Előadóként dolgozik, ma pedig az Eutopia y Estrategia nevű szervezet koordinátoraként az erőszakos környezetben kialakult konfliktusok megoldásával foglalkozik. Az interjút Gerold Schmidt, az RLS mexikói regionális irodájának vezetője készítette 2024 márciusától.

„A zapatista mozgalom akkor lépett a nyilvánosság elé, amikor a világ drámai változásokon ment keresztül” – emlékszik vissza Dolores González. „Mexikóban életbe lépett a NAFTA szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet az ország Kanadával és az USA-val kötött. Az EZLN volt az egyik első olyan mozgalom, amely a globalizáció kapitalista logikájával és a szabadkereskedelmi fetisizmussal foglalkozott és bírálta azt. Sok más latin-amerikai mozgalomnak ez nem volt napirenden.” González szerint pedig: „Mint túlnyomórészt őslakos szervezet, a zapatisták az identitás kérdésével is foglalkoztak. Ez akkoriban sok hagyományos szakszervezeti, társadalmi és politikai mozgalomnál nem volt téma”.

Antikapitalista referenciapont világszerte

Az EZLN új politikai és stratégiai gondolkodást vezetett be a nemzeti és nemzetközi vitába. Előkészítette a terepet az „alulról jövő” globális mozgalmak számára, amelyek szembeszálltak a kapitalista rendszerrel és az uralkodó globális gazdasági renddel. A Szociális Világfórum „Egy másik világ lehetséges” mottójával a zapatisták fontos hivatkozási pontot jelentettek. Az EZLN helyi szinten valósította meg az önrendelkezésről szóló elképzelését. Az állami beavatkozástól távolodva a zapatisták megszervezték saját iskoláikat a mindennapi életükhöz igazított tanítási és tanulási tartalommal, egészségügyi központokat hoztak létre, és autonóm döntéshozó testületeket hoztak létre a „Jó Kormányzás Tanácsaival”. „Az EZLN nem hatalmat akart, hanem alternatív hatalmat, az együttélés új formáit” – mondja González. „Ha jelenleg alternatív projektekről, új egyetemes paradigmákról beszélünk, akkor figyelembe kell vennünk az autonóm zapatista tapasztalatokat.” A zapatisták egyik legtöbbet tárgyalt koncepciója az „engedelmes kormányzásra” vonatkozott: a választott hatóságok az alulról jövő akarat szerint cselekszenek, és nem döntenek a fejük felett.

A zapatisták kommunikációja sokakat lenyűgözött. „Hatalmas eszköz volt” – kategorizál González. „A fehér Subcomandante Marcos révén az EZLN-nek volt egy tolmácsa a kultúrák között. Olyan nyelven fejezte ki magát, amely a társadalom többsége számára érthető volt”. A diskurzus egy sor nagyon érdekes szervezeti folyamattal, a kollektív és a közösségi hangsúlyozással párosult. „Volt ez a keveréke a szervezett parasztmozgalomnak, az alulról szerveződő egyházi mozgalmaknak és a hagyományosabb gerillamozgalomnak. Ez egy újfajta diskurzust eredményezett” – mondja az emberi jogi aktivista.  

González szerint vannak okai annak, hogy ez a diskurzus ma már nem váltja ki ugyanazt a reakciót, mint a múltban. Az EZLN politikai projektje nem a gazdasági ciklusokra irányul. A zapatisták nem voltak hajlandók követni egy ilyen logikát. „Az EZLN dialógusa a jövőre irányul, nem feltétlenül reagál a jelenlegi közéletet meghatározó eseményekre. Ráadásul a zapatisták úgy döntöttek, hogy a külvilággal különböző embereken, közösségeken, kollektívákon és őslakos entitásokon keresztül kommunikálnak. Ez sokkal nehezebbé teszi, hogy hídként működjenek a média, más társadalmi szereplők és a nagyközönség felé”.

A civil társadalom mozgósítása mint kihívás

Az elmúlt 30 évben a zapatisták többször is megpróbálták a civil társadalmat szélesebb körben mozgósítani nemzeti és nemzetközi szinten. Ezek közé tartoztak az „intergalaktikus találkozók”, a „Másik kampány” és legutóbb az EZLN 2021/2022-es európai delegációi. A mozgósítás azonban mindig csak ideiglenes volt. Arra a kérdésre, hogy a civil társadalmak kezdeményezései és mozgalmai nem tettek-e igazságot a zapatistáknak, González azt mondja: „Nem olyan könnyű összefogni, hogy egy tartós, átfogó szövetséget alkossanak, világos közös program, vezetés és saját struktúra nélkül. Vegyük például a feminizmust. A régi feminista hálózatok jól szervezettek, az új feminista szereplők sokkal kevésbé. A zapatistáknak rengeteg szervezetlen civil társadalmi támogatásuk van, de nincs olyan szervezett struktúra, amely ezt össze tudná fogni”. Mexikóra utalva az emberi jogi aktivista kritikát fogalmaz meg: „A mexikói társadalmi mozgalmak évek óta stratégiai nézeteltéréseikbe gabalyodtak. Ez nagy probléma”.

A „baloldali politika” ellenére sincs bizalom az állami hatóságok iránt

Az Andrés Manuel López Obrador elnök vezette, 2018 vége óta hivatalban lévő mexikói szövetségi kormány baloldaliként határozza meg magát. Ennek ellenére a zapatisták és a kormány között gyakorlatilag nincs kapcsolat. Kivételt képez ez alól egy olyan kezdeményezés, amely végül megbukott a saját kormánytáboron belüli ellenállás és a konzervatív igazságszolgáltatás miatt: az őslakos népek nemzeti intézetének (INPI) terve, amely a mexikói alkotmányban az őslakos népeknek jogalanyi státuszt kíván biztosítani. Ez a terv a kormány és a zapatisták között az 1990-es évek közepén kötött San Andrés-i megállapodások egyik lényeges elemét vette fel, de valójában soha nem valósult meg. „Az őslakos népek társadalmi és politikai szerveződési formáit közjogi személyként kell elismerni. A javaslat az volt, hogy az alkotmányban rögzítsék az összes őslakos nép autonómiáját közösségi, önkormányzati és regionális szinten” – magyarázza González. „Ez jelentős előrelépés lett volna, annak ellenére, hogy a közösségekben zajló hivatalos konzultációs folyamat jellegét sok kritika érte.” A kezdeményezés kudarca azonban ismét megerősítette az EZLN bizalmatlanságát az állami hatóságokkal szemben.

A szervezett bűnözés fenyegetése

Az utóbbi időben megnőtt a félkatonai csoportok és a drogkartellek jelenléte Chiapasban. Védelmi pénzköveteléseik, toborzási kísérleteik a közösségekben, valamint a bűnszervezetek közötti konfliktusok a befolyási területekért és a szállítási útvonalakért sok közösség számára erőszakot és nyomást jelentenek. A zapatisták erre az elmúlt hetekben a struktúráikban végrehajtott számos változtatással reagáltak: A caracoles, a Chiapasban található, kollektívan szervezett zapatista regionális központok végleg bezárnak, hogy garantálják a közösségek biztonságát a kívülről érkező támadásokkal szemben. Dolores González számára azonban a caracoles nem veszítették el jelentőségüket. „Az utópia helyszíneiként jellemzem őket. Bennük és közösségeikben a zapatisták egyenrangúbb kapcsolatokat építettek ki az emberek között és tiszteletben tartották a természetet. Ez az a világ, amelyet ők elképzeltek, és amelyre sokan közülünk is törekszenek. Ez a hozzájárulás továbbra is értékes marad.” González megérti a zapatisták döntését, hogy jelenleg kevésbé láthatóak. Az EZLN a hatalmas külső nyomással szemben védi a folyamatát, és elkerüli a más közösségekkel és szervezetekkel való összecsapásokat, amelyeknek végső soron nagy emberi és társadalmi ára lehet. „Az EZLN gyakran visszahúzódott egy helyről, és egy másik helyen erősebb jelenlétet mutatott”. González rámutat, hogy a chiapasi szervezett bűnözői csoportok csak azért tudnak így működni, „mert állami szereplők fedezik őket”. A szövetségi kormány bagatellizálja a Chiapasban növekvő erőszakot. A rendőrség és a hadsereg a Chiapas és Guatemala közötti határon a migráció megfékezésére összpontosít.

Új hangok egy új generációnak

30 évvel a felkelése után az EZLN is szembesül a generációváltás kihívásával. Hogyan fog cselekedni a zapatisták új generációja? Lesznek-e új vezetők? Vagy a mozgalomnak már nincs szüksége olyan „nyilvános” személyiségekre, mint Marcos Subcomandante, az őslakos Moises Comandante vagy a néhai Ramona Comandanta?

González azt mondja: „A zapatisták a pasamontañákat, az arcmaszkokat arra használták, hogy konkrét arc nélküli kollektívaként mutatkozzanak be, még ha voltak is emblematikus arcaik. A mai EZLN egy másik aspektusa, hogy az új generáció már nem személyiségek által mutatja meg magát a külvilágnak. A zapatista nevelési folyamat egy teljesen új generációt hozott létre. Ennek teljesen más a háttere, mint az idősebb generációnak. Az ő perspektívájuk ezért csak más lehet. Még nem halljuk a hangjukat. De fel kell készülnünk arra, hogy nyitva tartjuk a fülünket.”

Írta: Gerold Schmidt

Forrás: Rosa Luxemburg Stiftung