Argentína: „Csoda lenne, ha Massa nyerne”

Mi történt az augusztusi Paso-választások (Paso választások: a „nyílt, egyidejű és kötelező előválasztások” (Primarias, abiertas, simultáneas y obligatorias). Minden pártnak, amely indulni kíván az elnök- és parlamenti választásokon, részt kell vennie. A részvétel minden 18 és 70 év közötti állampolgár számára kötelező. Bármelyik párt jelöltje választható, még akkor is, ha nem tagja a pártnak – a szerk.) óta, hogyan jött létre Javier Milei győzelme az ellenkező előjelű közvélemény-kutatások ellenére?

A választási eredmények hátterében a két, történelmileg domináns argentin párt, a radikalizmus és a peronizmus mély válsága áll. A Radicalismo esetében ez Fernando de la Rua elnökségével (1999-2001) következett be, a peronizmus esetében pedig még korábban, Carlos Menem elnök (1989-99) hivatali ideje alatt.

Mindkét elnök szakított pártja politikai hagyományaival, és hozzájárult a történelmi pártkötöttségek feloldásához és a kvázi „szabad” választók megjelenéséhez. Az 1980-as évekig a lakosság többsége pártpolitikus volt, azaz szinte mindig pártja jelöltjeire szavazott. Ma a hagyományos pártkötődések nagyon gyengék, és a választók nagy része minden választáson új döntést hoz.

Egy másik fontos jelenséget is meg kell említeni az argentin politikában: a politikai vita hazánkban, beleértve annak esztétikáját is, „televíziós talk show politikává” vált, annak minden következményével együtt. Például az alelnök és az elnök közötti viták, vagy a kormány és az ellenzék közötti viták a parlamentben. Ezek a csatározások gyakran személyes szempontok körül forognak, vulgáris és bántó nyelvezetben zajlanak, gyakori a rágalmazás. Mindez hasonló más országok politikai talkshow-jaihoz, de úgy tűnik, hogy nálunk gyakorlatilag nincs több olyan vita, amelynek középpontjában tényszerű kérdések állnak, vagy amelyben józan érvek hangzanak el.

Az augusztusi előválasztásokon egy rendkívül extravagáns politikus lett a győztes, aki messze a legjobb és legmeggyőzőbb jelöltje volt ezeknek a talk-show-politikáknak. Ő volt az, aki nagy tökéletességgel mondott nagy ostobaságokat vagy személyes sértéseket. Ezért az augusztusi eredmény egy tiltakozó szavazás volt, sok választó fejezte ki dühét a hagyományos politikával szemben. Mileinek igaza van, amikor a hagyományos politikai elitet negatív értelemben vett „kasztnak” nevezi, és ez vonzotta az embereket.

Igaz, hogy Mileit gyakran elvetik, mint egy különc vagy őrült, akinek a kijelentései nem következetesek. De az az ígérete, hogy „mindent a tengerbe dob”, jól jött az embereknek, mert megfelelt az újrakezdés iránti vágynak. Mindez vezetett a szavazók nagymértékű beáramlásához, különösen azokból a rétegekből, amelyek már nem érzik magukat biztonságban a politikai hagyományaikban, és úgy érzik, hogy a hagyományos politika elhagyta őket.

De hogyan tudta Massa megfordítani ezt a forgatókönyvet, és visszaszerezni a szavazatokat október 22-én?

A három héttel ezelőtti választások, az első forduló teljesen más volt. Hirtelen elnökválasztásról volt szó, a szavazást erre a horizontra kellett orientálni. Hirtelen az emberek Mileiben talán az új jobboldal bohókás avantgárdját látták, de sokkal kevésbé egy jó jelöltet az állam legmagasabb tisztségére.

Sokan nem mentek el szavazni a paso-választáson, vagy megleckéztették az elitet azzal, hogy egy provokátorra szavaztak, és ezzel tiltakoztak az intézményes politika reprezentativitásának hiánya ellen.

Ezután azonban a választók elkezdték megkérdőjelezni, hogy egy ilyen alakra valóban rá lehet-e bízni az elnökséget, és sokan ejtették őt. És ez magára a politikai osztályra is vonatkozik, hiszen minél közelebb kerül a második forduló, annál hangosabbá válnak a mérsékelt jobboldalon azok hangjai, akik nem akarják Mileit elnöknek.

Ráadásul Milei alelnökjelöltje egy „negációpárti”, aki a brutális katonai diktatúrát (1976-1983) dicsőíti. Ez szembemegy azzal a konszenzussal, amely Alfonsín elnöksége alatt alakult ki: a diktatúra által elkövetett bűnök politikailag széleskörű, osztályokon és államon is átívelő elítélése, és annak hivatalos elismerése, hogy ez állami terrorizmus volt. Nemzetközi viszonylatban azon kevés diktatúra utáni társadalmak közé tartozunk, ahol ez megvalósult.

Villaruel ezzel szemben gyakorlatilag minden ha és de nélkül védi a diktatúrát. Nemrégiben még a börtönben maradt magas rangú katonatisztek szabadon bocsátását is követelte, mivel ők hatékonyabban tudnák leverni a „küszöbön álló felkeléseket”, amelyekre akkor kerülne sor, amikor Milei átveszi a hatalmat. Ennek fényében olyan politikai, társadalmi és kulturális szereplők szólalnak meg, akik bevallottan Peron-ellenesek, de soha nem szavaznának Mileire.

Végül, egy másik fontos tényező volt, hogy Massa a Paso-választások után elkezdett államférfiként beszélni és viselkedni. Sok mindennel lehet őt vádolni, szimpatizálni vagy sem vele. De el kell ismerni, hogy Massa komolyan veszi a dolgokat, és mindig a problémákról beszél. Nagy, drámai problémákat feszeget, anélkül, hogy elveszítené a hidegvérét, és elmondja, hogyan oldaná meg azokat egy általa vezetett kormánnyal, amihez most nemzeti egységkormányt kért. Mindez minden bizonnyal helyes stratégia volt, de a katonai diktatúra kezeléséről szóló vita is sokakat visszavezetett Massához.

Mit gondol arról az értelmezésről, amelyet Martín Caparrós argentin újságíró és történész fogalmazott meg nemrég az El País című spanyol lapban? Eszerint Massának sikerült áthidalnia a kirchnerizmus és a kirchner-ellenesség közötti szakadékot nemcsak a peronizmuson belül, hanem bizonyos mértékig a társadalomban és a politikában is.

Igen, ez nagyon igaznak tűnik számomra. Massa eddig viszonylag sikeresen próbált egyszerre megújító és megőrző lenni, azaz mindkét oldalt összeegyeztetni. Sikerült maga mögé gyűjtenie a peronizmus szinte teljes, nagyon széttöredezett és gyakran hűtlen spektrumát. A szakszervezetek, és például az összes peronista kormányzó és polgármester, most az ő oldalán állnak, bár néhányan közülük zárt ajtók mögött egy másik jelöltet favorizáltak az előválasztásokon, vagy csak félszívvel kampányoltak. Végül Massának sikerült mindannyiukat maga mögé állítani, és bevonni őket a választási kampányba, amelyért nagy lelkesedést váltott ki.

Függetlenül attól, hogy Massa nyer-e november 19-én, rendkívüli küzdeni akarását el kell ismerni. Egy olyan Titanic kormányánál van, amely ugyanakkor bármelyik pillanatban elsüllyedhet, mégis úgy tűnik, hogy minden vihart átvészel. Massának tárgyalnia kell az IMF-fel, és helyre kell hoznia az előző kormány számos örökségét. És nyugodtnak és magabiztosnak kell maradnia annak ellenére, hogy ez a Titanic, amelyet Argentínának hívnak, holnap vagy holnapután elsüllyedhet. Minden mástól függetlenül ez csodálatra méltó.

Nem lesznek-e hamarosan problémák és konfliktusok azok soraiban, akik most Massa mögé felsorakoznak, különösen a hagyományos peronista szektorok és a radikálisok vagy mérsékelt konzervatívok között?

Nem hiszem, nem feltétlenül. Van egy érdekes új konstelláció is: Massának sikerült bizalmi kapcsolatot kialakítania a globális kapitalizmus főszereplőivel az IMF-fel folytatott tárgyalásokon, az amerikai nagykövettel, valamint a nemzeti és globális vállalatokkal folytatott tárgyalásokon, anélkül, hogy tartózkodna a túlkapásaik bírálatától.

A nemzeti és nemzetközi establishment vagy a pénzügyi tőke, az amerikai politikai osztály, feltéve, hogy nem radikális trumpisták – mindannyian inkább Massa pártján állnak, ami történelmi szempontból szintén újdonságnak számít. A peronizmus és az USA, illetve a kapitalizmus közötti kapcsolatok mindig is összetettek és gyakran meglehetősen ellenségesek voltak. Ma azonban más a korszellem; a globális technokapitalizmus egy mérsékelt neoliberális politikát favorizál, amely összeegyeztethetőnek tűnik Massával, és amellyel a szakszervezetek végső soron meg tudnak egyezni.

Massának így sikerült elérnie, hogy egyes, a peronizmussal szemben hagyományosan kritikus szereplők és miliők igen kedvezően tekintsenek lehetséges győzelmére. És sikerült elérnie, hogy számos politikai és üzleti kör, valamint külföldön is úgy tekintsenek rá, mint az ország „kormányozhatóságát” és stabilitását leginkább garantáló jelöltre, ami szintén nagyon figyelemre méltó.

Természetesen hosszú távon lesznek konfliktusok a nagyon heterogén támogatóin belül. És Massának azokat a választókat is meg kell majd győznie politikájáról, akik kizárólag Mileitől való félelmükben szavaztak rá.

Hogyan értelmezi Milei legutóbbi „paktumát” Mauricio Macri volt elnökkel, hogyan fogja befolyásolni a választást?

Macri (2015-2019) a jobboldal opportunista, korrupciómentes részét képviseli. Az általa alapított „Propuesta Republicana” pártot tanácsadói befolyása alatt évek óta a körülmények okozta politikai érzelmek elkenésére szolgáló majonéz-kereskedő céggé alakította át – tisztán opportunista módon jár el. Az utóbbi időben a Barrio Norte egyfajta szomszédsági szövetségévé is vált, mivel Buenos Aires e gazdag negyedének egy klikkje uralja.

A Macri és Milei közötti úgynevezett paktum komoly szakadásokat okozott a jobboldali táborban, ami folytatódni fog. Valójában felrobbantotta a konzervatív ellenzéket.

A paktum nagy része Macri politikai és személyes hiúságának köszönhető. Régi vágású caudillóként mutatja be magát, aki képes egyesíteni a különböző liberális, konzervatív és peronistaellenes szektorokat, de ennek éppen az ellenkezője a helyzet.

A liberálisok, akiknek családjait a katonai diktatúra gyakran üldözte, nem fognak Mileire szavazni, és nem fognak kampányolni mellette. Röviden, Macri szövetsége Mileivel tönkretette saját pártját és a laza antiperonista szövetséget, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesz esélye.

Ez a paktum sok konzervatív szereplő, köztük a harmadik helyen álló Patricia Bullrich rovására született. Rákényszerítették, és szinte teljesen eltörölte azt a párton belüli demokráciát, amely a konzervatívokat jellemezte a tekintélyelvű peronista szakszervezeti mozgalommal szemben.

Amíg Macri még hivatalban volt, sokakban élt az illúzió, hogy lehet valamiféle demokratikus, republikánus jobboldal a párton belüli demokráciával, de ezt Macri hiú tekintélyelvűsége hamar lerombolta.

De nem gyengíti-e a paktum magát Mileit is, mert ellentmond az általa ezerszer ismételt establishment-ellenes retorikájának?

Persze, ha Mileihez hasonlóan sokáig tombolsz a politikai „kaszt” ellen, majd szövetkezel vele, akkor már nem vagy hiteles. És nem csak szövetséges, hanem részben alárendeltje is. Mert az exelnök rendkívül befolyásos és ismert politikus és vállalkozó; többek között részvényei vannak a La Nación című konzervatív napilap televíziós csatornájában. Milei bomlasztó megközelítései és elemei közül így sok mindent visszavettek. Mindazok, akik a politikai osztállyal szembeni elégedetlenségüket akarták kifejezni azzal, hogy Mileire szavaztak, most csalódtak.

Összefoglalva, mi az előrejelzése a szavazás második fordulójára?

Nagy a valószínűsége annak, hogy Massa nyer, de nem lesz könnyű győzelem. Nagyon megterheli őt a gazdasági miniszteri pozíciója, hiszen ő a felelős az elmúlt évtizedek legmagasabb inflációjáért és más negatív gazdasági adatokért (erről a miamerikank.hu beszámolt). Bár a kisembereket kárpótlással és nyugdíjkifizetésekkel csillapította, mégis csodaszámba menne, ha nyerne.

Esetleges győzelmét csak azzal a nagy félelemmel lehet megérteni, amit groteszk ellenfele, Milei okoz. A televíziós párbajra még várni kell, de a lakosság nagy része olyan jelöltet fog támogatni, aki normális körülmények között nehezen tudna nyerni.

Ezen a választáson elsősorban magának a baloldalnak kell tudatosítania magában a barbárság elleni szavazás felelősségét. És ugyanakkor fel kell készülnie arra, hogy ellenálljon annak, ami ezután következik. Mert még egy Massa elnök alatt is lesznek olyan kényszerek és igazságtalanságok, amelyek gyakran az IMF által előírt feltételekben gyökereznek. Ez leginkább a kisembereket fogja érinteni, különösen az informális foglalkoztatásban dolgozókat. A baloldalnak ezért nem szabad abbahagynia az utcára vonulást.

Az argentin Lucas Rubinich szociológus, a Buenos Aires-i Egyetem professzora. Legutóbbi könyve, a „Contra el homo resignatus – Siete ensayos para reinventar la rebeldía política en un mundo invadido por el desencanto” nagy figyelmet keltett.

Interjút készítette:  Stephan Hollensteiner

Forrás: https://amerika21.de/analyse/266755/argentinien-stichwahl-wunder-massa