Miért olyan fontos megőrizni afrikai származásunk emlékét? Milyen jelentőséggel bírnak ezek a narratívák a mai afrikai származású emberek számára? Ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik társadalmunk, és hogyan alakítja azt a múlt, meg kell vizsgálnunk a transzatlanti rabszolgaság történetét. Néhány évvel ezelőtt ellátogattam a hollandiai Amszterdamba és a Zuidoost negyedbe, az úgynevezett Suriname negyedbe. A piactértől néhány méterre található egy szobor, amely Anton de Komnak állít emléket.
De Komot, az afrikai gyökerekkel rendelkező írót és nemzeti hőst a suriname-i pánafrikanista mozgalom megalapítójának tartják; „Mi, suriname-i rabszolgák” című műve a karibi és nyugat-indiai antikolonialista irodalom egyik klasszikusa. De Kom könyve eredetileg 1934-ben jelent meg hollandul; a spanyol változatot jóval de Kom halála után, 1981-ben adták ki Havannában/Kubában, a német változatot pedig 2021-ben a Transit Buchverlag adta ki.
Anton de Kom 1945. április 24-én halt meg a Brémától északkeletre, Sandbostel közelében lévő Stalag X-B hadifogolytáborban.
Cornelis Gerard Anton de Kom 1898. február 22-én született Paramaribóban, az egykori Holland Guyana, a mai Surinam fővárosában. Édesapja 1862-ben született rabszolgaként, és az aranybányákban dolgozott, míg édesanyja olyan egykori rabszolgák gyermekeként nőtt fel, akiknek sikerült megvásárolniuk a szabadságukat. Miután sikeresen elvégezte a Szent Pál iskolát, pénzügyi könyvelői diplomát szerzett. Már akkor is több nyelven beszélt: Angolul, franciául, németül, sranantongo és papiamentu nyelven.
Cimarronaje: Fekete öntudat és önfelszabadítás a rabszolgaságból
1916 és 1920 között De Kom irodai munkásként dolgozott Balatán a gumigyártásban. A lakosok szenvedése és szegénysége mély benyomást tett rá. 1920-ban De Kom Hollandiába utazott, ahol akkoriban alig éltek feketék. A nagy nehézségek ellenére mindig sikerült könyvelőasszisztensként munkát találnia. Kom önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és 1926-ban feleségül vette a fehér holland nőt, Petronella Catherina Borsboomot. A házaspárnak négy gyermeke született, három fiú és egy lány.
A Hollandiában töltött élet még inkább tudatosította benne népe elnyomását és nyomorúságos helyzetét. Túlságosan is nyilvánvaló volt az éles kontraszt hazája szegénysége és az európai emberek gazdagsága között. De Kom a lehető legjobban tájékozódott a suriname-i eseményekről és fejleményekről. A szabadság és az igazságosság iránti szeretete arra késztette, hogy egyre inkább belekeveredjen a politikai kérdésekbe, amelyek abban az időben nagy veszélyt jelentettek a suriname-i emberek és általában a feketék számára. 1931-ben De Komot„a vállalat átszervezésére és a politika iránti túlzott érdeklődésre” hivatkozva elbocsátották. De Kom a Links Richten című folyóiratnak írt, amely progresszív írók és költők fóruma volt. Szabadidejéből sok órát töltött a Királyi Könyvtárban, és intenzíven dolgozott első könyvén, a „We Slaves of Suriname” címűn, amely a gyarmati kizsákmányolás erőteljes vádja, és irodalmunk egyik legjobb műve. Hollandiában töltött ideje alatt De Kom azon gondolkodott, hogyan segíthetne népének. El akarta oszlatni a nézeteltéréseket, és közvetíteni akarta a szolidaritás és a szerveződés fontosságát, mindkettőt elengedhetetlennek tartotta népe felemelkedéséhez. Azt akarta, hogy Suriname fiai és lányai egyesüljenek a méltó életért folytatott küzdelemben.
Harc a rasszizmus ellen
Édesanyja súlyos betegsége miatt De Kom 1932-ben váratlanul kénytelen volt visszatérni Suriname-ba; amikor 1933. január 4-én megérkezett Suriname-ba, az anya már halott volt. A szociálisan és gazdaságilag sivár helyzet kegyetlen és megalázó életre kényszerítette. A főváros, Paramaribo kunyhók és rossz utak összessége, nincs csatornarendszer. A vidéki élet maga a pokol: az egészségügyi helyzet megdöbbentő, a lakosság mélyszegénységben él, gyakran még egy egyszerű gyógyszerre sincs elég pénz. Az ültetvényeken a heti bér a férfiaknak 4,80 gulden, a nőknek 3,60 gulden, nehéz időkben 1,80 gulden, illetve 1,20 gulden. Sem vidéken, sem a városban nincsenek oktatási lehetőségek. A nem fehérek lakásaiban még padló sincs, mégis adót kell fizetni értük. Az adóhivatalok alkalmazottai könyörtelenek. Katonák kíséretében szedik be a lakbért, és megfosztják az embereket utolsó élelmiszerkészleteiktől. A szállítási útvonalak, amelyeken az emberek a mezőgazdasági terményeiket a piacra viszik, rossz állapotban vannak és veszélyesek. A gyarmati elit, az ültetvények vezetői és az Európából érkező magas rangú tisztviselők viszont bőségben élnek. Itt-ott ellenállás mutatkozik ezzel az igazságtalansággal szemben; Paramaribóban és számos ültetvényen éhséglázadások törnek ki, amelyeket a rendőrség és a katonaság mindig a legbrutálisabb eszközökkel ver le. De Kom ezt a keserű valóságot tapasztalja hazatérésekor. Amikor elhagyja a hajót, nagy taps fogadta. Szimpatizánsok százai gyűltek össze a rakparton, hogy üdvözöljék.
Kommunista agitátor
A gyarmati hatóságok pánikszerűen reagáltak: egy suriname-i férfi azzal az ötlettel állt elő, hogy az ország különböző etnikai csoportjait egyesíteni kellene, hogy szilárd szövetségként harcoljanak az ország felszabadításáért. A pletykák szerint De Kom„kommunista agitátor”. De Komot éjjel-nappal figyelik, írja a „DerSurinamer” című újság 1933-ban:
„Bármerre ment, megállt vagy találkozott valakivel, a nyomozók a nyomában voltak. Baal, Leeuwin és Kolf rendőröket felmentették a szolgálat alól, és kizárólag De Kom megfigyelésére szervezték be őket. Ezt az intézkedést széles körben bírálták.”
De Komot naponta több száz ember vette körül, köztük indonéziai, jávai és indiai emberek. Nagy szükség volt arra, hogy az elnyomott lakosság minden részében meghallgassák. De Komban olyan személyt találtak, aki odafigyelt rájuk, és komolyan kész volt arra, hogy minden erejével harcoljon a suriname-i nép érdekeiért. De Kom elhatározta, hogy létrehoz egy jogi tanácsadó központot, ahol honfitársai jelezhetik gondjaikat és segítséget kaphatnak. Néhány nap alatt mintegy 1500 ember jelentkezett. A tanácsadásra a család kertjében, egy lombos fa árnyékában került sor. Naponta további százak jöttek. De Kom meghallgatta panaszaikat, és azon gondolkodott, hogyan tudna a legjobban segíteni nekik. A rendőrség még esténként sem hagyta békén, a nyomozók bekopogtak az ablakán, hogy megnézzék, otthon van-e. Ahol közönség előtt kellett volna beszélnie, ott rendőröket állítottak ki, hogy megakadályozzák a beszédét. Több zavargást és zavargást követően De Komot konkrét bizonyítékok nélkül letartóztatták, ami felháborodási hullámot váltott ki a lakosság körében. Jávai és indonéziai farmerek nagy csoportokban özönlöttek a városba, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez, kifejezzék szolidaritásukat és támogassák De Kom szabadon bocsátását.
„Egy nép múltjának, eredetének és kultúrájának ismerete nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül.” (Marcus Garvey)
Marcus Garvey és az UNIA-ACL szellemisége egészen a Karib-szigetekig eljutott. Voltak zavargások, lövöldözések, vadászatok, halálesetek, sérülések és letartóztatások. De Komot is bebörtönözték, és csak 1933. május 10-én szabadult. Azonnal hajóra tették, hogy visszavigyék Hollandiába. Hivatalosan nem ítélték el, nem büntették meg, még csak nem is emeltek vádat ellene, mégis kitoloncolták hazájából. Hollandiába visszatérve De Kom befejezte „WeSlaves of Surinam” című művét, amelyben megírta a Surinamban töltött idő alatt szerzett tapasztalatait. 1934-ben kiadóra talált a művének, de a könyvben szereplő részleteket egy rendőrségi utasítás miatt el kellett hagynia. A hazájában végrehajtott elkobzási műveletek során jegyzeteinek egy része elveszett, de a kézirat nem, az Hollandiában volt. A nyomozók hiába ásták fel a kertjét a dokumentumok után kutatva. De Kom Hollandiában is kampányolt népe érdekében, a rasszizmus és a gyarmati elnyomás ellen agitált, és cikkekben, esszékben, előadásokban és beszédekben hívta fel a figyelmet a surinami emberek életkörülményeire.
Halál a náci Németországban
Hollandia náci megszállása alatt De Kom továbbra is cikkeket írt az ellenálló sajtó számára. 1944. augusztus 7-én a német nácik letartóztatták és különböző koncentrációs táborokba küldték. 1945. április 24-én Anton De Kom egy Bréma melletti hadifogolytáborban halt meg. Holttestét egy tömegsírban találták meg Sandbostelben. Az 1960-as években, a Black Power mozgalom idején földi maradványait Sandbostelből Hollandiába szállították, ahol a Veluwe folyó mentén fekvő Loenen temetőben a tiszteletére állított sírban helyezték örök nyugalomra. Ma a paramaribói egyetemet róla nevezték el. Az ország hivatalosan nemzeti hősként és Suriname egyik nagyszerű fiaként tiszteli De Komot, aki harcolt a rasszizmus, a szegénység, az elnyomás és a kizsákmányolás ellen, és kiállt országa leghátrányosabb helyzetű embereiért.
„Mi, Suriname rabszolgái”
A könyvben meghatározó események leírása olvasható, kezdve minden rossz kezdetével, az úgynevezett „felfedezéssel”: a fehér hódítók megérkezésükkor egy gyönyörű országot találnak, amelyet a lakosok „Sranang”-nak neveznek. Ezt követik a gyarmati konfliktusok, a rabszolgaság és az ellenállás kezdete. A hősies cimarronok közül néhányan Baron, Joli Couer és Bonni.
A könyv semmit sem veszített értékéből a mai generáció számára. A rabszolgaság történetének afro-alapú és pánafrikai szemszögből való kezelése, a saját főszereplőire összpontosítva megváltoztatja a nézőpontot és ezáltal az egész elbeszélést. Fontos, hogy saját forrásainkon keresztül értsük meg saját történelmünket, és felismerjük, hogyan működik a jelenlegi uralkodó rendszer, és hogyan kezeljük azt, ami ránk maradt. Alapvető olvasmány.
Forrás: NPLA
