Az észak-amerikai munkavállalók sorsdöntő munkaügyi akciókra készülnek. A szűk munkaerőpiac és a jelentős szakszervezeti győzelmek hátszele miatt az elkövetkező hónapok óriási küzdelmet ígérnek a munkaerő és a tőke között.
Az idei év küzdelmesnek ígérkezik a munkásság és a tőke között Észak-Amerikában. Mostanra már ismerősek a leszámolás okai. Hasonló jelenséget láttunk az elmúlt években, különösen 2023-ban. A világjárvány nemcsak a munkások elszegényedését fokozta – hanem a dolgozó emberek nyomorúságos helyzetét is feltárta mindenütt. Miközben a gazdagok egyre gazdagabbak lettek, mindenki más azért küzdött, hogy táplálkozzon, kiváltsa a receptjeit, és megengedje magának a ritka luxust, egy kis szórakozást.
Ahogy a járvány alatti munkakörülmények feltárták a munkások küzdelmeit, úgy nőtt a munkaerőpiac ereje. Miközben a bérek elmaradtak az inflációtól, ami gyakorlatilag fizetéscsökkentést jelentett a munkavállalóknak, a szakszervezetek megragadták a pillanatot – és az osztálytudat ezzel járó növekedését -, hogy jobb ajánlatokért harcoljanak tagjaik számára. A tőke természetesen ellenállt. Az érvelés egyszerű: ha a dolgozókat emberként kezelik, akik megérdemlik a tisztességes bánásmódot, az olyan extravagáns dolgok elvárásához vezethet, mint a tisztességes bérek és a munkahely biztonsága. Micsoda vakmerőség.
Munkavállalói akció a
léptékben
Az Egyesült Államokban 2023-ban 470 sztrájk és munkabeszüntetés volt, amelyek közel 540.000 munkavállalót érintettek. Ez több sztrájkoló dolgozót jelent, mint az előző két évben együttvéve, ami 364.000-et jelentett. A New York Timesban David Leonhardt és Noam Scheiber megjegyzi, hogy „a szakszervezetek nagyon jó éve” a lendületnek és a „kulcsfontosságú mérföldköveknek”, köztük a Microsoft és a Communications Workers of America közötti megállapodásnak köszönhető, amely megkönnyítette a szakszervezeti szervezkedést az ágazatban.
A határtól északra, Kanadában októberig 133 munkabeszüntetés volt, amelyek 169.000 munkavállalót érintettek. Ez 2021-hez és 2022-hez képest csökkenést jelent, de a munkabeszüntetések hossza jóval magasabb volt, 2023-ban átlagosan hetvennégy napot tett ki, szemben a 2022-es hatvan nappal és a 2021-es huszonhárom nappal. A munkavállalók hajlandóak voltak mindent kockára tenni egy tisztességes megállapodásért. A kanadai munkabeszüntetések számának csökkenése azonban egy sokkal fontosabb tényt is elfed: a tavalyi év jelentős munkaügyi győzelmeket hozott a nagy visszhangot kiváltó küzdelmekben, beleértve a brit kolumbiai kikötői dolgozók címlapokra kerülő sztrájkját és a kanadai történelem egyik legnagyobb közszolgálati sztrájkját.
Sok esetben maguk a munkavállalók irányították a napirendet. Ahogy Dave Waddell írta a Windsor Starban januárban: „A munkavállalók nem féltek kihasználni a vállalatokkal szembeni tárgyalási erejüket, hogy kétszámjegyű bér- és juttatásemeléseket érjenek el, vagy hogy nyomást gyakoroljanak a saját szakszervezeti vezetésükre az égbe szökő elvárásokkal és olyan szerződések langyos elfogadásával, amelyeket a korábbi években könnyedén ratifikáltak volna.” Ez a tendencia folytatódni fog, különösen mivel a kanadai szövetségi kormány a sztrájktörők elleni törvényen dolgozik.
Ha a bankárok
megijednek, akkor valamit jól csináltok
A Scotiabank által nemrégiben készített jelentés arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező években valószínűleg több kanadai munkaügyi akcióra kerül sor. Csak Ontarióban a munkaerő 15 százalékának – több mint egymillió munkavállalónak – két éven belül lejáró kollektív szerződéssel kell szembenéznie. A jelentés szerzője, Derek Holt sajnálkozik a közelmúltbeli tendenciák miatt, és azt írja, hogy „egyre kevesebb ember akar dolgozni, mivel olyan bérnövekedést akarnak elérni, amely masszívan meghaladja azt, amit a bukdácsoló munkatermelékenység indokol a kollektív tárgyalási folyamaton keresztül, amely a kanadai munkaerő mintegy egyharmadát (az USA-ban 10 százalékát) szabályozza”.
Hát nem nagy kár. Évtizedek óta a munkatermelékenység és a profit szétváltak, és a tulajdonosok egyre több hasznot zsebelnek be a dolgozók hátán. Ha valami, akkor az emberek egy régóta esedékes felzárkózást várnak. A tulajdonosoknak és a főnököknek pedig együtt kell élniük ezzel. Ahogy maga Holt is megállapítja: „Ezek a sztrájkok és agresszív bérmegállapodások továbbra is fennmaradnak”.
Kitűnő. Valóban így lesz, ahogy kell is lennie. Így néz ki, amikor a munkásság némileg kiegyenlíti a játékteret a tőkével szemben. Ez azt mutatja, hogy a munkásság, miután strukturális marginalizációval és kizsákmányolással szembesült, miközben a tőke hatalma és hatósugara nőtt, megpróbál olyan jót adni, amilyet kap.
Emily Leedham a PressProgress számára rámutat arra, hogy az elkövetkező kanadai munkaügyi harcok, ha megengedik, epikusak lesznek. Részletezi az elkövetkező küzdelmeket, és megjegyzi, hogy a szövetségi közszférában megújításra váró szerződések között van a Canada Post, a Canadian Broadcasting Corporation és a Via Rail. A tartományi közszféra szerződési tárgyalásai Albertában, Saskatchewanban és Ontarióban zajlanak majd. A magánszektorban a General Motors és a Bell szintén terítékre fog kerülni. A nagy visszhangot kiváltó tárgyalások és a lehetséges munkaügyi akciók még inkább ráirányítják a figyelmet az ügyre.
A Bloomberg Law elemzése szerint az Egyesült Államokban 1,1 millió munkavállaló szerződése jár le 2024-ben, ami csökkenést jelent a tavalyi évhez képest, de lehetőséget teremt a szakszervezetek számára, hogy kihasználják és megszilárdítsák a közelmúltban elért eredményeket. Rebecca Rainey és Ian Kulgren azt írják, hogy míg 315.000 postai és vasúti dolgozó sztrájkképességének törvényi korlátozása van, addig az ország legnagyobb állami iskolai körzetében dolgozó több tízezer pedagógusnak nincs – és megjegyzik, hogy a Boeing 30.000 dolgozójának sincs. És még egyszer: a lendület a szakszervezetek oldalán áll.
Nem a bankok az egyetlenek, akik felfigyeltek erre. A múlt héten Seamus O’Regan kanadai munkaügyi miniszter találkozott David Cohennel, az Egyesült Államok kanadai nagykövetével és a főbb szakszervezeti vezetőkkel, köztük az Uniforral és a Teamsters-szel. Nem kétséges, hogy azon gondolkodtak, mit tartogat 2024 a munkaügyi küzdelmek – és talán a kormányaik jövője – szempontjából.
Míg a bankárokat a tőke érdekli, addig a politikusokat is, akiknek a politikai tőkére is gondolniuk kell. Joe Biden elnök novemberben kemény újraválasztási küzdelem elé néz, Justin Trudeau miniszterelnök és a liberálisok pedig a 2025 őszére tervezett választások előtt a közvélemény-kutatások szerint lemaradnak. Mindketten a munkavállalók támogatására számítanak, hogy hatalmon maradjanak. Biden nem kis részben azzal nyert 2020-ban, hogy szakszervezeti elnökként tüntette fel magát, és megpróbálta elkerülni a 2016-os Hillary Clinton-kampány hibáit, amely nem fordított kellő figyelmet többek között a rozsdaövezet munkásaira.
A pillanat
megragadása
Összefoglalva ezt a derülátó előrejelzést: a szakszervezetek nagy év elé néznek, köszönhetően a közelmúltbeli feszes munkaerőpiacnak, a világjárvány és az általa előidézett vagy súlyosbított munkakörülmények által kiváltott osztálytudat növekedésének, valamint a 2023-as nagy szakszervezeti győzelmeknek, amelyek évtizedek óta nem látott lendületet eredményeztek. A munkások előnyére válik a Fehér Házban és a törvényhozásban lévők bizonytalan helyzete is.
Az előnyöknek ez a ritka egybeesése nemcsak a jobb szerződések kialkudására kínál lehetőséget, hanem új üzletek és iparágak szakszervezeti szervezésére is, a munkásokra való nagy szükségszerű összpontosítással. Ugyanakkor a szakszervezetek hosszú távú tendenciák ellen fognak küzdeni, beleértve a tőke egyre növekvő hatalmát és az automatizálási technológiák ugrásszerű fejlődését, amelyek iparágakon átívelően veszélyeztetik a munkahelyeket és a megélhetést. Az automatizálással kapcsolatos aggodalmak valóban nagy szerepet játszottak a közelmúltbeli autóipari és kikötői munkások munkaügyi küzdelmeiben. Ezek a kérdések a jövőben is hangsúlyosan fognak megjelenni, ahogyan már régóta, de a fejlődő technológia üteme és mértéke más, mint amit már régóta nem láttunk.
A következő két év még sok-sok évre meghatározza majd a munkaerő sorsát. Figyelmünket továbbra is azokra a küzdelmekre kell összpontosítanunk, amelyek a tárgyalótermekben, az utcákon és a médiában zajlanak majd. Meg kell dupláznunk a munkavállalók támogatását. Fel kell készülnünk arra, hogy szolidaritást vállalva csatlakozzunk hozzájuk, és hozzájáruljunk minden lehetséges módon. Amint már korábban is kifejtettem, a munkások támogatása nem csak önmagában jó, hanem önmagunk támogatásának eszköze is. Mert ha egy munkás nyer, azzal minden munkás nyer.
David Moscrop író és politikai kommentátor
Forrás: Jacobin
