A kolumbiai jobboldal mindent megtett, hogy aláássa Gustavo Petrót. Ez nem akadályozta meg az ország első baloldali elnökét abban, hogy ambiciózus reformokat hajtson végre a kolumbiai szegények és a munkásosztály érdekében.
Gustavo Petro kolumbiai elnök beszédet mond a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) és a kormány közötti hat hónapos tűzszünet bejelentésére rendezett ünnepségen a kolumbiai Bogotában 2023. augusztus 3-án
Alig több mint egy évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy Kolumbia példát adhat egy baloldali kormányzati modellre. Épp ellenkezőleg, az ország sokáig a klasszikus neoliberális kormányzás bástyája volt Dél-Amerikában – távol esett a baloldali forradalom, sem a szomszédai által megtapasztalt véres jobboldali diktatúrák elől. Kolumbia szoros kapcsolatai a nagyhatalmú nyugati országokkal ugyanilyen stabilak, utóbbiak a demokrácia egészséges példájaként dicsérik az országot a régióban.
Gustavo Petro elnök, egy volt baloldali gerillaharcos és a Pacto Histórico néven ismert szövetségének összefogása tavaly augusztusban került hatalomra, és ezzel lezárult a függöny e hagyomány előtt. Az új politikai mozgalom a politikusok és pártok széles spektrumát foglalja magában – sokan osztják a korábbi kormányok liberális-demokratikus értékeit, ami megnehezíti a koalíció hosszú távú életképességét. Bármennyire is csábító lehet pesszimistának lenni az ország mélyen gyökerező problémáit és történelmi konfliktusait megoldani próbáló reformista projektet illetően, a bizonyítékok eddig többnyire azt igazolták, hogy a kritikusok – minden politikai meggyőződésből – tévednek.
A Petro-kormányzat nem csak a legsürgetőbb nemzeti kérdésekben ért el előrelépést, beleértve a magas szegénységi szint kezelését, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC) és más fegyveres csoportokkal régóta tartó erőszakos konfliktus kezelését, valamint a kábítószer-kereskedelem korlátozását – hanem a nemzetközi színtéren is elkezdett fellépni a kapitalizmus környezeti válságaival szemben.
Nem volt azonban minden zökkenőmentes. A koalíciót belső konfliktusok és hatalmi harcok sújtják, az ellenséges ellenzék sikeresen korlátozta a progresszív törvényjavaslatokat a Kongresszusban (ahol a koalíciónak nincs többsége), és általában véve a nyugtalan uralkodó osztály szüntelen gépezete folyamatosan aláássa a koalíció politikai céljait, különösen a törvényhozás és a média rágalmaival. Nem meglepő, hogy ennek ellenére, hogy Petro első hivatali évében lenyűgöző teljesítményt nyújtott, a legtöbb országos közvélemény-kutatás szerint Petro támogatottsága a kinevezésekor mért 56 százalékról mindössze 33 százalékra csökkent. A Stratégiai Központ Latin-Amerikai Geopolitikai Központjának nemrégiben készült jelentése szerint azonban a koalícióra szavazók mintegy 90 százaléka továbbra is helyesli a tevékenységét.
Kolumbia szociáldemokrata projektje Petro elnök és a Pacto Histórico alatt fontos tanulságokkal szolgál a baloldali kormányzás iránt érdeklődőknek. Az új kormány alig egy év alatt lenyűgöző politikákat hajtott végre, amelyek eltérnek a múlt rabló neoliberális politikájától. Sőt, néhány más regionális példával ellentétben a kolumbiai baloldal továbbra is elkötelezett a radikális reformok végrehajtása mellett, kiszorítva a középpontjában álló, megrekedt centristákat. De hogy van-e elég ereje ahhoz, hogy ellenálljon az ellene és az új országról alkotott elképzelése ellen indított erőteljes támadásnak, azt még nem tudjuk.
A gazdaság
Bár Kolumbia vezető médiumai a Pacto Histórico vezetésével a gazdaság súlyos destabilizálódását jósolták, ez nem következett be. Általánosságban elmondható, hogy az első hónapokban az ukrajnai háborúhoz és a világjárványhoz kapcsolódó széles körű infláció ellenére az árak most már három egymást követő hónapban folyamatosan csökkentek, és a közgazdászok a tendencia folytatódását jósolják. Fontos, hogy a neoliberális kormányok megszorító politikájával ellentétben Kolumbiában az infláció csökkenését a kormány által vezetett, a lakosság béreinek növelésére irányuló politika kísérte – különösen a legszegényebb munkavállalók javára, akik ma magasabb fizetést és alacsonyabb megélhetési költségeket élveznek. Ezeket a pozitív mutatókat ráadásul a munkanélküliség csökkenése is alátámasztotta.
Bár Kolumbiának most munkásbarát kormánya van, az ország gazdaságát általában véve továbbra is a kapitalista parazitizmus és a kitermelés határozza meg, amelyet az északon fekvő erős országokkal való hagyományos aszimmetrikus kapcsolatok támasztanak alá. Ha az új kormányzat a szocialista elveken és szuverenitáson alapuló stabilabb gazdaság felé akarja mozdítani az országot, akkor tovább kell korlátoznia az ország burzsoáziájának hatalmát, és meg kell kezdenie a régóta fennálló egyenlőtlen kereskedelmi és exportkapcsolatok felborítását az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és más hatalmakkal.
Szociálpolitika
Annak ellenére, hogy az ország uralkodó osztálya tartósan monopóliummal rendelkezik az államapparátus felett, Petro elnök és a koalíciós kormány jelentős előrelépéseket tett néhány ambiciózus szociálpolitika megvalósításában. Ezek közül kiemelkedik a „Polgárbér program”, amely az ország legkiszolgáltatottabb családjainak nyújtott havi fél minimálbérből áll, és különösen a női háztartásfőket célozza meg, és amely jelenleg mintegy kétmillió embernek nyújt segítséget.
Ez egy szélesebb körű politikai program része, amelynek célja az országban elharapózó társadalmi egyenlőtlenségek kezelése, és amelynek érdekében létrehozták az Egyenlőségi Minisztériumot, amelyet Francia Márquez alelnök vezet. Más létfontosságú szakpolitikákat azonban – nevezetesen az összeomlóban lévő állami egészségügyi rendszer sürgősen szükséges reformját – az ellenzék blokkolta a kongresszusban.
Biztonság és béke
Felismerve az évtizedek óta tartó erőszakos konfliktus egyik alapvető okát, Petro elnök kormánya elkezdett komolyabban foglalkozni a földjogokkal és a földosztással. Vidéki családok tízezrei kaptak földtulajdonjogot – egy év alatt több, mint amennyit az előző kormány teljes hivatali ideje alatt feldolgozott.
A FARC gerillái és az állam között 2016-ban létrejött békemegállapodás történelmi eredmény volt, bár a végrehajtás nagyrészt csalódást okozott. A szélsőjobboldal 2018-as választási győzelme azt eredményezte, hogy szinte feladták ezt, és újraindult a fegyveres és fegyvertelen másként gondolkodók elleni teljes körű katonai beavatkozás.
A Pacto Histórico ezzel szemben békéltető és párbeszédalapú megközelítést alkalmazott a gerillákkal szemben, kezdve a „Teljes béke” törvényjavaslattal, amely nemcsak a korábbi megállapodás végrehajtását erősíti meg, hanem új projekteket is előmozdít. Konkrétan a törvényjavaslat rendkívüli hatásköröket ad a kormánynak, hogy tárgyalásokat kezdjen a megmaradt fegyveres disszidensekkel, például a Nemzeti Felszabadítási Hadsereggel (ELN), akikkel tűzszünetet kötöttek, miközben haladnak a békemegállapodás felé.
A környezetvédelem
A nemzetközi színtéren Kolumbia kormánya gyorsan az egyik vezető támogatójává vált annak, hogy a globális dél elszegényedett országainak külső adósságát a természeti környezet védelmét szolgáló intézkedésekkel helyettesítsék. Petro elnök és csapata hivatalos nemzetközi látogatásai során lobbizott egy „Marshall-terv” kidolgozásáért a környezetvédelem érdekében, amelyet javaslatként készülnek benyújtani a COP28 konferencián. Fontos, hogy ezzel a javaslattal együtt, amely az adósság helyett az éghajlatvédelmi fellépést célozza, Petro a fosszilis tüzelőanyag-ipar sürgős globális leértékelésére szólított fel. Ezt az álláspontot nemrégiben támogatták a Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök által összehívott Amazonas-csúcstalálkozón, ahol Kolumbia volt az egyetlen ország, amely az iparágnak nyújtott új koncessziók korlátozása mellett szavazott.
Nemzeti szinten a környezetvédelmi politikák végrehajtása gyorsabban haladt, még akkor is, ha a kongresszusban nehéz harcokat kellett megvívni. A koalíció által bejelentett egyik első intézkedés az volt, hogy évente 200 millió dollárt különítettek el az Amazonas esőerdő – amelynek 10 százaléka az ország határain belül fekszik – regenerálására és védelmére. A program, amely további nemzetközi forrásokat kap, a helyi őslakos és vidéki közösségek megerősítésére összpontosít, hogy segítsenek az erdőirtás és a pusztítás más formáinak megakadályozására irányuló erőfeszítésekben. Összehasonlításképpen: az előző kormány nem rendelkezett konkrét politikával vagy finanszírozási előirányzattal e kérdés kezelésére.
Új korszak Kolumbia
számára?
Világszerte csak a politikai és gazdasági szerveződésünk sürgős és radikális átalakítása képes valóban kezelni az előttünk álló kihívásokat. A kapitalista rendszer magországai, amelyek a legfejlettebb technológiával és a legtekintélyesebb tudományos központokkal rendelkeznek, többnyire nem tudtak inspirációt vagy válaszokat adni.
Ma Kolumbia – egy periférikus ország, amelyet egykor a neoliberalizmus leglelkesebb tagjanként ismertek Latin-Amerikában – példát kínál arra, hogyan lehet ezt a rendet megkérdőjelezni, még a konzervatív politika bástyáin is. Végső soron a kolumbiai projekt hosszú életűsége azon múlik majd, hogy vezetői képesek lesznek-e kijátszani az ország elitjét és átalakítani a világ imperialista hatalmaival való kapcsolatokat – és azon, hogy egy internacionalista mozgalom támogatja és megvédi ezt a projektet.
Írta: Carlos Cruz Mosquera
Forrás: Jacobin
