A Kubai Köztársaság elleni amerikai szankciókkal foglalkozó nemzetközi bíróság a következő ítéletet hozza:

A Kubai Köztársaság elleni amerikai szankciókkal foglalkozó nemzetközi bíróság a következő ítéletet hozza:

A Kubai Köztársasággal szemben 1960 óta bevezetett kiterjedt politikai és gazdasági szankciók a mai napig sértik a nemzetközi jogot. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az ENSZ Alapokmányának a szuverenitás védelméről, az önrendelkezésről és a beavatkozás tilalmáról szóló 2. cikkének (4) és (7) bekezdése, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (UDHR) 1948-as és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICESCR) 1966-os cikkei, valamint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a kereskedelem szabadságának védelméről szóló rendelkezései és az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz, Maastrichti Szerződés) számos alapelve.

Az ügy érdemi része:

I. 1960 óta az USA egyre kiterjedtebb szankcióhálózatot épített ki a kubai társadalmi élet minden területe ellen, amely mélyen érinti a kubai lakosság életkörülményeit. Az 1917-es „Trading with the Enemy Act”-re építve az amerikai kormány az 1959-es kubai forradalom után egy sor további törvényt és rendeletet hozott. Ezek közé tartozik az 1961-es „Foreign Assistance Act”, az 1993-as „Cuban Assets Control Regulations”, az 1992-es „Cuban Democracy Act”, az úgynevezett „Torricelli Act”, az 1996- os „Cuban Liberty and Democratic Solidarity Act”, az úgynevezett „Helms-Burton Act” és a 2000-es „Trade Sanction Reform and Export Enhancement Act”.

Mindezen intézkedések célja az 1959-es forradalom társadalmi, gazdasági és kulturális vívmányainak megsemmisítése volt. Lester Mallory, az Amerika-közi ügyekért felelős helyettes külügyminiszter-helyettes már 1960-ban nyíltan megfogalmazta az amerikai kormányzat stratégiáját: a cél az volt, hogy gyengítsék a forradalom életerejét. a kubai gazdaságot, éhínséget és kétségbeesést idéznek elő, és a rendszerváltás elősegítése érdekében elégedetlenséget szítanak. Szó szerint: „minden lehetséges eszközt haladéktalanul meg kell ragadni, hogy gyengítsék Kuba gazdasági életét […] [azáltal, hogy] megtagadják a pénz és az ellátások Kubától, hogy csökkentsék a monetáris és reálbéreket, hogy éhezést, kétségbeesést és a kormány megdöntését idézzék elő”. Ezek a büntetőjogi elvek vezérlik az USA Kubával szembeni szankciós politikáját a mai napig. A bíróság két napon át számos tanút hallgatott meg és számos bizonyítékot gyűjtött össze. Meghallgatta a részletes vádiratot, és megvizsgálta a vádlott amerikai kormányzat védelmében felhozott érveket. Számos példát mutattak be a szankcióknak a társadalmi élet szinte minden területére történő mélyreható beavatkozásáról, ami azt a benyomást keltette, mintha Kuba teljes blokád alatt állna, egyre újabb és újabb korlátozásokkal. A Barak Obama elnök idején a Kubába történő utazás és a Kubából történő pénzátutalások egyetlen enyhítését a Donald Trump-adminisztráció ismét megsemmisítette, és további intézkedésekkel erősítette meg. Még a Biden elnök kormányváltása sem hozott enyhülést. A szankciók a teljes gazdasági és pénzügyi ágazatot érintik, és Kuba technológiai szuverenitását célozzák, amely létfontosságú a gazdasági fejlődés és a technológiai újításokhoz való hozzáférés szempontjából. A nemzetközi fizetési tranzakciókat Kuba számára lezárták, amint azt a jelen Törvényszék szövegében bemutatott jelenlegi gyakorlat is bizonyítja. Ilyen feltételek mellett egyetlen ország sem állhat a technológiai modernizáció folyamatával szemben. A szankciók a legsúlyosabb károkat a teljes közegészségügyi ágazatban okozták. A kubai egészségügyi rendszer világszerte elismerést szerzett a lakosság példaértékű ellátása, de a gyógyszeripari kutatás és az ipari folyamatok kiemelkedő eredményei miatt is. A blokád külső hatásai súlyosan akadályozták és nagyon gyakran lehetetlenné tették a gyógyszergyártáshoz szükséges összetevők behozatalát, valamint a nemzetközi orvosi együttműködést. A 2019 áprilisától 2020 márciusáig tartó időszakban az USA blokádja 239 millió 803 ezer 690 dollár veszteségeket okozott az egészségügyi ágazatban, ami közel 80 millióval több, mint a COVID-19 világjárványt megelőző időszakban regisztrált veszteségek. A blokád miatt az üzemanyag-ellátás egyre jobban csökken, ami nemcsak az ipari fejlődésre irányuló minden erőfeszítést akadályoz, hanem a lakosság napi ellátásának költségeit is megnöveli.

Ez a mezőgazdaságban is erősen érezhető, amelyre nézve a szankciók drámai következményekkel járnak, legyen szó akár a műtrágyák és gyomirtó szerek importjáról, akár az öntözőrendszer működtetéséről. A nemzetközileg is kiemelkedőnek elismert oktatási ágazatot sem kímélik a szankciók. Súlyosan akadályozza az online oktatási lehetőségeket, a devizahiány miatt akadályozza a nemzetek közötti cserét, valamint az iskolák és egyetemek szükséges felszerelésekkel és tananyagokkal való ellátását. A távközlési és informatikai ágazat blokádja negatívan befolyásolja a kubaiak lehetőségeit a megfelelő infrastruktúrára, az internethez való nagyobb mértékű hozzáférésre és a számítógépesítésre.

Összességében a tanúk, videók és dokumentumok alapján összegyűjtött bizonyítékok azt a benyomást keltik, hogy a kubai társadalom alapvető struktúráira, megélhetésére és fejlődési lehetőségeire koncentrált támadás történt, amely időtartamát és kiterjedését tekintve egyedülálló és példátlan a történelemben.

II. A Kubai Köztársasággal szembeni szankciók gyakorlata minden szempontból sérti a nemzetközi jogot. Ezt nemrég az ENSZ Közgyűlése is elismerte 2021. június 23-i (A/RES/75/289) és 2022. november 3-i (A/RES/77/7), valamint 2023. november 4-én Kuba kérésére (A/78/L.5) hozott határozataiban, és felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy helyezze hatályon kívül törvényeit.

1. A szankciók egyértelműen sértik Kuba szuverenitását, amelyet az ENSZ Alapokmány 2. cikkének (1) bekezdése véd, valamint az ENSZ Alapokmány 2. cikkének (4) és (7) bekezdése szerinti beavatkozás tilalmát. 2023. november 4-én az ENSZ Közgyűlése 287 szavazattal 2 ellenében, elsöprő többséggel, 1 tartózkodás mellett, 31. alkalommal szólította fel az államokat, hogy „tartózkodjanak a jelen határozat [Helms-Burton törvény] preambulumában említett típusú törvények és intézkedések kihirdetésétől és alkalmazásától”. Az állásfoglalás egyértelmű döntés, miszerint az egyoldalú szankciók jogellenesnek minősülnek, ha hatásuk meghalad egy bizonyos súlyossági szintet. Bár ez a küszöbérték nincs meghatározva, a szankciók időtartama, hatálya és célja nem hagy kétséget a jogellenességük felől. Az USA sem hivatkozhat igazolási okokra. A szankciók nem tekinthetők a nemzetközi jogot sértő magatartásra adott reakciónak. Ha az amerikai állampolgárok tulajdonában lévő ingatlanok forradalom utáni államosítására gondolunk, akkor az összhangban volt az egyes államok természeti erőforrásai feletti szuverenitás elvével (UNGV Res. 1803v. 1962. december 14.) és indokolt volt. Ráadásul a Helms-Burton-törvény és a szankciók kifejezetten teljesen más célokat követnek, amelyek nem a kárpótlásra vagy a kártérítésre, hanem a rendszerváltásra irányulnak. Az USA nem hivatkozhat az állambiztonság védelmére sem. Bár az USA felvette Kubát a terrorizmust állítólagosan támogató államok listájára, az Egyesült Államokat soha nem fenyegette meg Kuba.

2. Az USA által Kuba ellen bevezetett szankciók számos emberi jogot is sértenek, különösen az ENSZ 1966-os „Gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló egyezségokmányában” (ICESCR) foglaltakat. Ezek a jogok ugyanolyan kötelező érvényűek, mint a politikai és polgári jogok. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága már 1997-ben megállapította, hogy az egyoldalú gazdasági intézkedések „gyakran jelentős fennakadásokat okoznak az élelmiszer-, gyógyszer- és higiéniai ellátásban, veszélyeztetik az élelmiszerek minőségét és a tiszta ivóvíz elérhetőségét, súlyosan zavarják az alapvető egészségügyi és oktatási rendszerek működését, és aláássák a munkához való jogot”. A bizonyítékok bizonyítják, hogy ezek a káros következmények a kubaiak életében bekövetkeztek. Ez azt jelenti, hogy sérül a tisztességes életet lehetővé tevő bérezéssel, méltányos és kedvező feltételek mellett történő munkához való jog (ICESCR 6. cikk) (ICESCR 7., 11. cikk). Az infláció következtében csak 2022 januárja és októbere között az áruk és szolgáltatások kosarának átlagára közel 29%-kal emelkedett. A 2021 októberétől 2022 októberéig tartó időszakban az infláció közel 40%-kal nőtt. Ebben a helyzetben nemcsak a világpiaci árak által importált infláció játszik kulcsszerepet, hanem alapvetően a devizahiány, amelyet a blokád felerősödött hatásai és az amerikai kormányzatnak az ország minden bevételi forrására való könyörtelen törekvése súlyosbít. Hasonlóképpen, az egészséghez való jog (ICESCR 12. cikk) állandóan sérül azáltal, hogy akadályozzák az orvosi termékek behozatalát, klinikák felszerelései és saját gyógyszerek előállításához szükséges gyógyszeripari termékek. Az oktatáshoz való jog (az ICESCR 13. cikke) és a tudományhoz és kultúrához való jog (az ICESCR 15. cikke) szintén súlyosan veszélyeztetett és sérült a felszerelések és tananyagok hiánya, valamint a tudományos és kulturális nemzetközi kapcsolatok akadályozása miatt. Az EU összes tagjával ellentétben sem az USA, sem Kuba, sem az EU nem ratifikálta az ICESCR-t. A nemzetközi tudományos közösségben azonban az a meggyőződés uralkodik, hogy ezek az emberi jogok a szokásjog alapján az államokra és az államok szövetségeire is kötelezőek.

3. A szankciók célja, hogy korlátozzák Kuba más államokkal folytatott kereskedelmét, megakadályozzák az alapvető fontosságú áruk behozatalát és kivitelét, és tönkretegyék a pénzügyi tranzakciókat. A szankciók ezért ellentmondanak a WTO-jogban kodifikált nemzetközi kereskedelmi jog számos rendelkezésének. Például az Art. XI. cikke az 1947-es Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), amelynek az USA is részese, tiltja az import és export korlátozását. A vagyon befagyasztása, valamint a nemzetközi transzferek és kifizetések korlátozása szintén tilos. A Nemzetközi Valutaalap 1945. december 22-i „Megállapodásának cikkei” III. cikkének 2. szakasza szintén előírja, hogy a tagoknak tartózkodniuk kell a folyó fizetések korlátozásától és a diszkriminatív valutagyakorlatoktól. Az 1. cikk (1) bekezdése szerint az IMF-nek való hozzáférési joga a következő. XVI. cikkének (1) bekezdése a GATS értelmében a WTO tagjainak, így az USA-nak is, biztosítaniuk kell a természetes személyek szabad mozgását a különböző szolgáltatási ágazatokban. Itt is vannak kivételek alapvető biztonsági érdekek miatt (XIVa. cikk GATS), de ezek nem vonatkoznak az USA-ra Kubával kapcsolatban. Sem Kuba katonai, politikai, sem gazdasági tevékenységei nem jelentenek fenyegetést az USA-ra. Végezetül az USA elutasítja a WTO rendszerében a kereskedelmi viták rendezésére szolgáló vitarendezési rendszer alkalmazását, amelyről kifejezetten rendelkezik a WTO cikke. Az 1994. évi GATT 2. mellékletének III. bekezdése 7. pontja kifejezetten előírja, hogy „[…] kölcsönösen elfogadott megoldás hiányában a vitarendezési mechanizmus első célja általában az érintett intézkedések [ebben az esetben a blokád] visszavonásának biztosítása, ha azok összeegyeztethetetlennek bizonyulnak az érintett megállapodások bármelyikének rendelkezéseivel”. Az USA soha nem volt érdekelt a vitás kérdések békés megoldásában, mivel a kormány megdöntése érdekében meg akarta gyengíteni Kuba gazdaságát.

4. A Kuba elleni szankciók messzemenő hatással vannak a területen kívüli vállalatokra és államokra, legyen szó a kereskedelem, a pénzügyek, a beruházások vagy a turizmus területéről. Az ENSZ Közgyűlése az amerikai szankciók feloldására felszólító többszöri határozataiban különösen a Helms-Burton-törvényt említette, mivel az „olyan extraterritoriális hatásokat céloz, amelyek más államok szuverenitását, a joghatóságuk alá tartozó személyek jogos érdekeit, valamint a közlekedés és a hajózás szabadságát” (UN DOC A/RES/74/7). Az EU 1996-ban szintén elítélte az extraterritoriális hatású törvényeket és rendeleteket, mint a nemzetközi jog megsértését, mivel azok a beavatkozás tilalmának megsértésével beavatkoznak idegen államok szuverenitásába. Az ún. blokkoló határozatával (1996. november 22-i 2271/96/EK tanácsi rendelet) még azt is megtiltotta, hogy az európai vállalatok az extraterritoriális intézkedéseknek megfeleljenek, a szankciós törvények harmadik félre gyakorolt hatásán alapuló minden külföldi bírósági döntést semmisnek nyilvánított, és döntött az e törvényeken alapuló károk és veszteségek megtérítéséhez való jogról. Az extraterritoriális hatású jogi intézkedések sértik a központi maastrichti elveket is, pl. a 3. és 4. számú: „Minden államnak extraterritoriális kötelezettségei is vannak a gazdasági, szociális és kulturális jogok tiszteletben tartására, védelmére és teljesítésére” és a 13. számú: „Az államoknak tartózkodniuk kell az olyan cselekményektől és mulasztásoktól, amelyek a gazdasági, szociális és kulturális jogok extraterritoriális érvénytelenítésének vagy csorbításának valós kockázatát hordozzák magukban”. Végül a 22. elv kifejezetten követeli: „Az államoknak tartózkodniuk kell az olyan intézkedések, például embargók vagy más gazdasági szankciók elfogadásától, amelyek a gazdasági, szociális és kulturális jogok élvezetének semmissé tételét vagy csorbítását eredményeznék […]. Az államoknak minden körülmények között tartózkodniuk kell az alapvető kötelezettségek teljesítéséhez nélkülözhetetlen árukra és szolgáltatásokra vonatkozó embargóktól és ezzel egyenértékű intézkedésektől”. Az 1998-as Római Statútumban kodifikált nemzetközi büntetőjog szerint az emberiség elleni bűncselekmények olyan bűncselekmények, amelyek a polgári lakosság elleni általános vagy szisztematikus támadásokat jelentenek. Ezek közé tartozik a megsemmisítés, a rabszolgasorba taszítás, a deportálás vagy erőszakos kiutasítás, a testi és szellemi szabadságtól való megfosztás, egy csoport politikai, faji, etnikai vagy nemzeti alapon történő üldözése stb. Itt a blokád, még ha embargónak vagy szankcióknak is nevezik, aláássa az emberek életét, szabadságát, jogait és méltóságát, és emberiség elleni bűncselekménynek minősül. A blokádok a hadviselés egyik legárulóbb, illegális és törvénytelen formái, még akkor is, ha nemzetközi szerződésekre és jogra hivatkoznak, hogy álcázzák tevékenységüket. Az Art. A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948. évi genfi egyezmény II. cikkének c) pontja szerint „A népirtásnak minősül, ha egy csoportnak szándékosan olyan életkörülményeket okoznak, amelyek célja annak teljes vagy részleges fizikai megsemmisítése”. A fent említett, több mint 60 éve fenntartott törvények és rendeletek drámai és hatalmas hatása azt is mutatja, hogy egyetlen blokád sem volt olyan átfogó, hosszan tartó és brutális egy nép ellen, mint az Egyesült Államok által Kuba ellen fenntartott blokád. A blokád közvetlenül és közvetve számos emberélet elvesztéséhez vezetett, és az USA azon döntése, hogy fenntartja ezt a blokádot mindaddig, amíg a kubai nép úgy nem dönt, hogy nem hajol meg az USA előtt, eltökélt szándéka, hogy olyan intézkedéseket tartson fenn, amelyek hosszú távon a kubai nép legalább részbeni fizikai megsemmisítését eredményezik. Egy ilyen hozzáállás a népirtás bűncselekményének minősülhet.

5. Mivel a számos szankció és az azok alapjául szolgáló amerikai törvények jogellenesek, azokat meg kell szüntetni. Az USA-nak kártérítést kell fizetnie a kubai államnak, vállalatainak és állampolgárainak okozott károkért.

Brüsszel, 2023. november 17.

Norman Paech, Suzanne Adely, Ricardo Avelãs, Daniela Dahn, Simone Dioguardi, Dimitris Kaltsonis