Végül elfogyott a venezuelai jobboldal által fellobbantott rendbontó tüzek gőze: Nicolás Maduro hivatalban lévő államfőt pénteken Caracasban a nemzetgyűlés elnöke, Jorge Rodríguez több mint száz ország küldöttségeinek jelenlétében újabb hat évre Venezuela államfőjévé iktatta be.
Maduro egyebek között Guaicaipuro 16. századi őslakos vezető és mentora, a néhai Hugo Chávez elnök nevére tette le esküjét. „Legyen ez az új ciklus a béke, a jólét, az egyenlőség és az új demokrácia ideje” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy betartja az ország törvényeit. „Esküszöm a történelemre, az életemre, és teljesíteni fogom (a mandátumomat), és teljesíteni fogjuk”.
Az eskütétel előtt ismét jelentősen fokozták a biztonsági intézkedéseket, és a szomszédos Kolumbiával közös határt is lezárták. „Információink vannak egy nemzetközi összeesküvésről, amelynek célja a venezuelaiak békéjének megzavarása” – mondta pénteken Freddy Bernal, Táchira állam kormányzója. Maduro utasítására hétfő reggelig elrendelték a határ lezárását.
Csütörtökön a hónapok óta bujkáló María Corina Machado jobboldali ellenzéki vezető is újra megjelent a színen, és több ezres kormányellenes tüntetését vezette a fővárosban. Mozgalma, a Vente Venezuela bejelentette, hogy letartóztatták, amikor távozott egy tüntetésről Caracas keleti részén. Diosdado Cabello belügyminiszter tagadta, hogy Machadót akár rövid időre is letartóztatták volna. Az volt a terve, hogy a nemzetközi közösség reakciójának kiváltása érdekében azt állítja, hogy letartóztatták. „Kitaláció, hazugság” – mondta Cabello.
Machado elnökjelöltje, Edmundo González a héten több jobboldali latin-amerikai országban kampányolt támogatásért. Bejelentette szándékát, hogy pénteken Venezuelában leteszi a hivatali esküt. Ott azonban elfogatóparancsot adtak ki ellene – többek között összeesküvés miatt.
Tragédia és bohózat – csata az elnökségért Venezuelában
1852-ben Karl Marx leírta Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadika című művében, hogy Hegel valahol megjegyezte, hogy „minden nagy világtörténelmi tény és személy mintegy kétszer fordul elő”. Hegel azonban elfeledte hozzátenni, hogy „egyszer mint tragédia, másszor bohózat”.
Ez azonnal eszünkbe jut, amikor a jelenlegi venezuelai helyzetet nézzük. Ismét két férfi igényt tart a dél-amerikai ország elnöki tisztségére, és ismét az USA és mások szállnak bele a játékba – mintha a 2019-es eseményekből semmit sem tanultak volna. Akkor Juan Guaidó „ideiglenes elnöknek” nyilvánította magát. A parlament akkori elnökeként legalább a venezuelai alkotmány egy elhajlott passzusára hivatkozhatott. Guaidóval ellentétben az ő szellemi utódja, Edmundo González egyszer ugyan elindult az elnökválasztáson, de egyébként nem sok mindent tud felmutatni.
A hivatalban lévő Nicolás Maduro ragaszkodhat ahhoz, hogy a venezuelai választási hatóság, a CNE őt nyilvánította a 2024. júliusi elnökválasztás győztesének. Ezt jogos kritika éri, mivel az egyes szavazóhelyiségek teljes választási eredményeit még nem tették közzé, amit az ország törvényei előírnak az ellenőrzéshez. Ha González erre hivatkozik, akkor politikailag igaza lehet. Azonban állítását, miszerint ő és nem Maduro nyerte a választásokat, a kormány ellenfelei által összeállított számlálási jegyzőkönyvekre alapozza – és senki sem tudta ellenőrizni ezen információk hitelességét. Ez még gyengébb legitimációs alap, mint Maduroé.
Ha Gonzálezt ennek ellenére az USA, Kanada és az Európai Parlament tagjainak többsége elismeri Venezuela „elnökeként”, akkor ez még akkor is vágyálmokon alapul, ha a száműzetésben élő Gonzálezt valahol szimbolikusan felesketnék államfőnek. Persze sem Washington, sem Brüsszel (és pláne nem egy olyan fasiszta, mint Javier Milei argentin államfő) nem érdekelt a demokráciában és az átlátható választásokban. Arról van szó, hogy Venezuelát visszaszerezzék az irányításuk alá és a nagyvállalatok keze alá. A venezuelai nép számára ez mindenképpen a Maduro-kormány rosszabb alternatívája lenne – még akkor is, ha Hugo Chávez alatt a bolivári forradalomból kevés maradt.
