Carlos Fernández az argentin „Küzdő Szervezetek Frontja” (FOL) társadalmi mozgalom aktivistája és Buenos Aires tartomány delegáltja. A Bloque Latinoamericano meghívására 2024 szeptemberében Berlinbe látogatott, ahol a politika, a szakszervezetek és a civil szervezetek képviselőivel találkozott. Itt olvasható az az interjú, amelyet Ute Löhning készített Carlos Fernándezzel a Die Zeit című lapban.
Amióta a jobboldali-liberális Javier Milei Argentína elnöke, az államadósság csökkent, de a szegénység 42 százalékról 53 százalékra, a mélyszegénység pedig 12 százalékról 18 százalékra nőtt. Carlos Fernández, milyen politikát folytat a „Küzdő Szervezetek Frontja” (FOL) ennek ellensúlyozására?
A FOL-t körülbelül 25 évvel ezelőtt alapították a neoliberális politikával szemben, amely akkoriban sok ezreket sodort a munkanélküliségbe. Azóta küzdünk munkahelyekért és szövetkezetek létrehozásáért, közösségi hálózatok kialakításáért az ellátás, az egészségügy és az oktatás területén, közösségi konyhákért és kertekért a szociálisan hátrányos helyzetű városrészekben. Ma a jelenlegi kormány politikája ellen harcolunk.
Hogyan szerveződik a FOL?
Az egész országban aktívak vagyunk, főként a városokban, különösen a földfoglalásokban, valamint a szegény és munkásnegyedekben. Belsőleg a közvetlen demokrácia elve szerint szerveződünk. Mindenkinek van szavazata a gyűléseinken. Szervezetünkhöz országszerte mintegy 8000 aktív ember tartozik. Ezen kívül közel ugyanennyi ember van a FOL körül, olyan elvtársak, akik nem vesznek részt minden tevékenységben, jönnek-mennek, de folyamatosan kapcsolatban állnak velünk.
Hogyan sikerül megszervezni olyan embereket, akik bizonytalan helyzetben élnek és a túlélésért küzdenek?
A legfontosabb dolog az, hogy megértsük, mik az alapvető körülmények között élő emberek sajátos szükségletei. Ez alapján fejlesztünk ki kezdeményezéseket, és támogatjuk őket abban, hogy megszervezzék magukat és hálózatba szerveződjenek a környékükön. Amikor az emberek földet foglalnak el, mert már nem tudják fizetni a bérleti díjat, akkor mi is támogatjuk őket. Pénzt követelünk az államtól, és ha az közpénzt biztosít, akkor támogatjuk a szomszédokat abban, hogy szövetkezeteket hozzanak létre, amelyekben szövetkezeti formában maguk építik a házakat. Ez nemcsak lakhatást biztosít számukra, hanem olyan munkát is, amely lehetővé teszi számukra a munkabér megszerzését.
Emellett közösségi oktatást és gyermekgondozást is szerveztek. Hogyan néz ki ez?
Amikor mindkét szülőnek el kell mennie dolgozni, gyakran nincs elég gyermekgondozási hely a gyerekek számára, és a gyerekek néha a testvéreikkel maradnak, vagy olyan helyeken, ahol nem kapják meg a szükséges figyelmet. Ez nagyon szomorú helyzet a családok számára. Ezért szervezünk csoportokat, különösen a környékbeli anyákat, akik szeretnének gondozóként dolgozni, és képezzük őket. Támogatást kérünk az államtól a képzésükhöz, a taneszközökhöz és a gyerekek étkeztetéséhez. Követeljük azt is, hogy a közösségi óvodák pedagógusait és a közösségi konyhák szakácsait is ismerjék el munkavállalóként, hogy ne csak a környékbeli önigazgatásunkból kelljen megélniük, hanem bizonyos esetekben állami pénzből is kapjanak jövedelmet.
Ugyanakkor támogatjuk a lakosság részvételét, mert közösségi szerveződés nélkül semmi sem működik. Ez egy alulról építkező folyamat, amihez az emberek hajlandósága és akarata szükséges. Mi nem hozunk semmit kívülről a városrészekbe, hanem támogatjuk az elvtársakat, akik ezeken a bizonytalan helyeken élnek, hogy megszervezzék magukat és harcoljanak a jogaikért.
A Mileivel szimpatizáló emberek is eljönnek a kezdeményezéseikhez. Hogyan kezelitek ezt?
Vannak, akik nem osztják a politikai álláspontunkat, de kötődnek hozzánk, mert a közösségi munkánk segít nekik a mindennapi problémáikban. Bármennyire is támogatják Mileit, szeretnénk, ha a mozgalmunkban maradnának, hogy megbeszélhessük velük a dolgokat. Nem vagyunk politikai párt, nem erőltetjük rá senkire az elképzeléseinket. Inkább egy társadalmi szervezet vagyunk politikai célokkal, egy tér a lakosság széles rétegei számára. Mi vezetjük a politikai és kulturális eszmei küzdelmet, és vitákat szítunk – a szomszédságban, a lakossággal általában és a saját szervezetünkben is. Vitákat tartunk a Mileiről, de például az abortuszról is.
Erős különbségeket tapasztalunk a nemek között. A lányok és a nők nagyon kritikusan és emancipációsan gondolkodnak. Az ultrajobboldallal szembeni ellenállás élvonalában vannak. A feminizmus a bizonytalan környékbeli lányok körében nagyobb tudatosságot és politikai részvételt eredményezett. A fiúk sokkal közelebb érzik magukat az ultrajobboldalhoz. Nem zárjuk ki őket emiatt, de elmondjuk nekik, hogy a társadalmi problémákból a kiutat kollektív módon kell megtalálni, nem pedig az individualista módon, amit az ultrajobboldal mutat nekik.
Miért nyerte meg Milei a választásokat Argentínában, egy olyan országban, ahol erős feminista és emberi jogi mozgalom van?
Az ultrajobboldal nemcsak az ideológiája miatt lett erős, hanem a dolgozó lakosság frusztrációja miatt is. Évtizedek óta állandó gazdasági válságban élünk, magas inflációval és munkahelyi bizonytalansággal. Buenos Aires nagyvárosában a lakosság több mint hetven százalékának nincs hozzáférése folyóvízhez, szennyvízhez vagy gázhoz. A munkaerőpiacot deregulálták, és a fiatalok munkakörülményei romlottak. Gyakran dolgoznak induló vállalkozásoknál, ahol sok az önkizsákmányolás. Az individualizáció során a többi munkavállalóval való szolidaritás egyre csökken. Sokan kiábrándultak a 2001-es nagy válság után kormányt alakító kétpárti koalícióból, mind Macriból, mind a jobboldali Propuesta Republicana koalícióból, mind a peronistákból vagy a kirchneristákból.
Milei, aki jobboldali kívülállóként lépett be a politikába, most minden más pártot problémának bélyegez, és magát a látszólagos megoldásként mutatja be. Társadalmunk azon részei, amelyek ma rosszabbul élnek, mint a múltban, és akiknek több munkát kell végezniük, hogy megéljenek, reményeiket hozzá fűzik. A szélsőjobboldal kihasználta a társadalom egyes részeinek lemondását, dühét és depresszióját. Argentína nem elszigetelt, ez regionális, sőt globális jelenség. Globális hálózatok összehangoltan dolgoznak azon, hogy beavatkozzanak a jelenlegi helyzetbe és nagyobb hatalomra tegyenek szert.
A média fontos szerepet játszik a jobboldal stratégiájában. Melyek a digitális milíciaként ismert szereplők?
Ezt a kifejezést Brazíliában találták ki. A trollok vagy gyűlölködők a feminizmus, az úgynevezett gender ideológia és a kollektivizmus ellen folytatnak kulturális háborút a közösségi hálózatokon. Eszközök egész arzenálját használják arra, hogy ne csak a baloldalt, hanem minden olyan progresszív erőt támadjanak, amely demokratikus, emberi és közösségi értékeket képvisel. A politikusok mellett álhírekkel rágalmazzák a kultúrmunkásokat, a szociális aktivistákat, a szakszervezeti aktivistákat, sőt még a befolyásoló sportolókat is. Személyes adatokat tesznek közzé az interneten és családokat támadnak – ami sokunkat is érint! Ezeket az információkat később gyakran reprodukálják a tömegmédiában. A jelenlegi argentin kormány állami hírszerzési eszközöket használ és digitális milíciákkal dolgozik együtt. Sok szélsőjobboldali influencer ma már köztisztviselő, és az állami költségvetésből kap fizetést.
Néhány embert megtámadtak a munkahelyén vagy az utcán. Ez félelmet kelt, senki nem akar a gyűlölködőkkel ujjat húzni és megbélyegződni. Sok újságíró is óvatos, mert fél a szakmai következményektől. Ez nem csak a digitális világban jelent problémát; a demokratikus szabadságjogok hazánkban összességében sérülnek. A társadalmi mozgalmak elleni támadásnak három dimenziója van: először is, a munkánkat agresszív közösségi médiakampányok révén lejáratják. Másodszor, a kormány megszünteti az állami szociálpolitikát és a közösségi projektek támogatását , azaz leállítják a készpénzkifizetéseket és blokkolják a közösségi konyhákba történő élelmiszer-szállítást. Egy jogi offenzívával is szembe kell néznünk, amelyben az igazságszolgáltatást eszközként használják a politikai harcban.
Hogyan néz ez ki konkrétan?
A tiltakozást kriminalizálják, a társadalmi szervezeteket politikailag üldözik. Információkat gyűjtenek, hogy kiderítsék, kik a vezetők, ki koordinálja az együttműködést más szervezetekkel, és ki kezdeményez közösségi tereket és társadalmi tiltakozásokat. Mostanra több mint száz razziát tartottak valamennyi társadalmi szervezet ellen, és a vezető szerepet játszó elvtársak ellen bírósági eljárás folyik, egyesek országos szinten, mások a tartományokban.
Szervezetünk minden tagját is körözték, egyszerre 17 helyen tartottak razziát. Ellenem és a társam ellen is eljárás indult. Házkutatást tartottak a házunkban, befagyasztották a bankszámláinkat, még azt a számlát is, amelyről a feleségem a gyermektartásdíjat kapja. A telefonjainkat lehallgatták. Többé nem hagyhattuk el az országot. Én vagyok az első, akinek újra megengedték, hogy külföldre utazzon. Olyan pletykákat terjesztettek rólunk, hogy korruptak vagyunk, és hogy meggazdagodtunk. Többé nem engedtek be minket a szervezetünk helyiségeibe. El kellett választani bennünket a bázisunktól, a szervezett bajtársainktól. Örömünkre ennek éppen az ellenkezője lett a hatása. Sok elvtársunk ma még elkötelezettebb a küzdelmeink iránt.
Milyen vádakkal illetik önöket?
Általában zsarolással vagy bűnszervezetben való részvétellel vádolnak minket. Ugyanezeket a jogi eszközöket alkalmazzák a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés vagy a terrorizmus ellen is. A városrészek közösségi struktúráinak gyengülése azonban még inkább kedvez a drogbandák kialakulásának. Ha ugyanis nincsenek társadalmi szervezetek, akkor a nem hatékony állami struktúrák sem tudják elérni intézkedéseikkel a környékeket. Ha az állam és a társadalmi szervezetek kivonulnak ezekről a területekről, akkor a drogbandák látják el élelmiszerrel a közösségi konyhákat. Ez már most is megtörténik egyes városrészekben.
Argentínában a drogbandák nem tudtak annyira elterjedni, mint sok más latin-amerikai országban, mert a közösségi hálózataink nagyon erősek, és mert az egyházakkal is együttműködünk, amelyeknek szintén társadalmi szerepük van a környékünkön. A politikusoktól sem kapnak többé élelmiszert vagy egyéb támogatást. Ha ezek a közösségi hálózatok meggyengülnek, akkor közeledünk ahhoz, ami Brazíliában, Kolumbiában, Ecuadorban vagy Mexikóban történik.
Mi az Ön perspektívája ebben az összetett és kihívásokkal teli helyzetben?
Egy más társadalomért küzdő baloldali szervezetként olyan célokat kell kitűznünk magunk elé, amelyeket el is tudunk érni. A lakosság demoralizálódása és frusztráltsága ellenében kis győzelmeket kell aratnunk, és ezekre kell építenünk. A baloldalon nagy vitákat folytatunk. De az emberek tudatossága mindenekelőtt a tapasztalatok és a mindennapi gyakorlat révén nő. Olyan apró küzdelmekről van szó, mint például, hogy egy szegénynegyedben orvos foglalkozik egy problémával, vagy tananyagot szerez egy közösségi óvodának. Ez nem fogja megváltoztatni a kapitalizmust, de ezek olyan apró győzelmek, amelyek erkölcsi lökést adnak népünknek. Kiváló érvként szolgálnak számunkra, hogy más kérdésekről folytassuk a vitát. A kis győzelmek más győzelmekhez vezetnek. Ezen az úton kell folytatnunk, miközben a nagy vitákat is vezetnünk kell, és meg kell nyernünk.
Köszönjük az interjút
Forrás: NPLA
 társadalmi mozgalom aktivistája és Buenos Aires tartomány delegáltja. A Bloque Latinoamericano meghívására 2024 szeptemberében Berlinbe látogatott, ahol a politika, a szakszervezetek és…){kind=link}