A bebörtönzött perui exelnökről, a „törvénykezésről” és a latin-amerikai igazságszolgáltatásról. Interjú Guido Croxattóval és Raúl Zaffaronival.
Guido Croxatto jogot és filozófiát tanult az Universidad de Buenos Airesben és a Berlini Szabadegyetemen. Jelenleg emberi jogi ügyvédként dolgozik Argentínában.
Eugenio Raúl Zaffaroni az Universidad de Buenos Aires professor emeritusa. 2003 és 2014 között az argentin legfelsőbb bíróság bírája volt, 2016 és 2022 között pedig az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságon dolgozott.
Kezdjük az interjút Pedro Castillo perui elnökkel, akit 2022. december 7-én menesztettek. Ön az ő nemzetközi védőügyvédje. Milyen a volt elnök helyzete, aki most már több mint másfél éve börtönben van?
Guido Croxatto: Castillo előzetes letartóztatásban van. Ez alkotmányellenes, önkényes. Az őrizetbe vételének egyik feltétele sem teljesült. A korábbi vádemelés is alkotmányellenes volt. Végső soron ez azt jelenti, hogy Peru legitim és demokratikusan megválasztott államfőjét jogellenesen tartják fogva.
Az is drámai, hogy a nemzetközi szervezetek, amelyek végül dönteni fognak az ügyben, túl sokáig húzzák az időt. E mögött egy rendszer áll. Az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) főtitkára, Luis Almagro például nemrégiben vérfürdőnek nevezte 15 ember halálát a venezuelai választások után. Egy szót sem szólt azonban arról a több mint 60 őslakosról, akiket a Castillo elbocsátása elleni perui tüntetések során öltek meg. Más szóval, a nemzetközi igazságszolgáltatás kettős mércét alkalmaz, amikor a demokratikus rendszer válságainak kezeléséről van szó.
Raúl Zaffaroni: Castillót hivatalosan lázadással vádolják. Ő azonban soha nem követte el ezt a bűncselekményt. Castillo olyan beszédet mondott a parlamentben, amelyet legrosszabb esetben is „eredménytelen kísérletként” (tentativa inidónea) lehetne értelmezni. Soha senki nem vett fegyvert a kezébe – ami a perui törvénykönyv szerint a lázadás előfeltétele. Még ha Castillo meg is próbált volna lázadásra buzdítani, az nem minősülne bűncselekménynek.
Az ön által leírtak kétségbe vonják a perui igazságszolgáltatási rendszert. Milyen szerepet játszhatnak önök, mint Castillo ügyvédei egy ilyen környezetben?
G.C.: Castillo nemzetközi ügyvédeiként még a legminimálisabb garanciákat sem kapjuk meg. Kezdettől fogva nem garantálták kellőképpen a biztonságunkat, így nem tudtunk konzultálni vagy beszélgetni az ügyfelünkkel. Ez lenne a legkevesebb, amit megtehetnénk. Később a börtönhatóság, az INPE még azt is megtiltotta a külföldi ügyvédeknek, hogy meglátogassák a perui fogvatartási központokban lévő foglyokat. Ez kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán várhatunk-e bármit is a perui igazságszolgáltatási rendszertől…
R.Z.: Nem várok semmit a perui igazságszolgáltatástól. Azt mondanám, hogy Castillo is nagyon keveset vár a perui igazságszolgáltatástól.
Nézzük a nagyobb képet. Egyesek úgy látják, hogy a Castillo ügy egy a sok közül Latin-Amerikában. A perui elnök elleni eljárásra a „lawfare” (jogi hadviselés) kifejezést használják. Mit jelent ez pontosan?
R.Z: Először is, a kifejezés a bírák általi politikai üldözésre utal. A tömegmédia fontos szerepet játszik ebben, manipulálja a közvélemény megítélését az egyes politikusokról. Más szóval, először a média bélyegzi meg őket, majd a bírák kerülnek a képbe.
Érdekesnek tűnik számomra, amit mond. Egyesek azt feltételezik a definíciójukban, hogy a lawfare-t csak a progresszív politikusok ellen alkalmazzák.
R.Z.: Én azt mondanám, hogy mindenképpen vannak árnyalatok. Először is, a lawfare azok ellen irányul, akiknek valós esélyük van arra, hogy hatalomra kerüljenek. Az, hogy az USA-ban Trump vagy a demokraták progresszívebbek-e, elsőre nem igazán számít.
G.C.: Hozzátenném, hogy a demokráciáinkban az igazságszolgáltatási rendszer nagyon konzervatív. Véleményem szerint azt mondhatjuk, hogy a bírák egyre inkább aktivistaként viselkednek. Ahelyett, hogy megvédenék a jogokat, inkább megnyirbálják azokat.
Ez annak is köszönhető, hogy egy bizonyos társadalmi osztályhoz tartoznak. Történelmileg egy olyan önállósult bürokráciáról van szó, amely erős üzleti körökhöz kötődik. Ennek megfelelően a bírák általában olyan progresszív politikusok ellen lépnek fel, akiknek politikája veszélyeztetheti a nagy transznacionális vállalatok érdekeit. Ezt mutatja Rafael Correa volt ecuadori elnök esete, aki számos erőforrást államosított. Castillo egy másik példa; ő szintén államosítani akarta az ország nyersanyagait. Sok más példát is említhetnék.
A kaviár-baloldal, ahogyan Peruban ismerik, megbocsáthatatlan hibát követett el Castillóval. Például Lula brazil elnök. Nem foglalt egyértelműen állást Castillo elbocsátásával kapcsolatban. Boric chilei elnök korán hülyét csinált magából, amikor hagyta magát lefényképezni a jelenlegi de facto elnökkel, Boluartéval. A baloldal egy része teljesen rosszul ítélte meg a perui helyzetet.
Miért van ez így? Lula például saját tapasztalataiból túlságosan is jól ismeri a törvényhozás jelenségét.
G.C.: Szerintem ennek oka a rasszizmusban rejlik, ami természetesen a baloldalon is létezik. Ha Castillo egy Franciaországban tanult baloldali elnök lett volna, a reakciók valószínűleg másképp alakultak volna. És ha a Peruban meggyilkolt több mint 60 tüntető Lima előkelő negyedeiből származott volna, a reakció itt is más lett volna. De ők déli és felföldi őslakosok voltak. Castillo is csak egy egyszerű általános iskolai tanár volt.
Milyen szerepet játszanak a nemzetközi jogrendszer intézményei az ilyen esetekben?
R.Z.: A Castillo ügy megmutatja, hogy mennyire inkompetens az Amerika-közi igazságszolgáltatási rendszer. Egy másik eset, amely ezt mutatja, Alberto Fujimori esete (1990-től 2000-ig diktatúrában kormányozta Perut). Fujimorit végül elítélték a hivatali ideje alatt elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Ma már nem csak szabad ember, de még az ország elnöke is szeretne lenni újra. És az Amerika-közi igazságszolgáltatás semmit sem tesz ellene. Mint mondtam, legalábbis inkompetens.
Egy másik példa az ecuadori erők áprilisi rajtaütése Mexikó quitói nagykövetségén (a cél az volt, hogy letartóztassák Rafael Correa volt alelnökét, Jorge Glas-t, akit az ecuadori ügyészség korrupcióval vádol, és aki politikai menedéket kért a nagykövetségen). Ez a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény durva megsértése volt. Az erre adott nemzetközi reakció enyhén szólva is hagyott kívánnivalót maga után.
Történt valaha is ilyesmi korábban?
R.Z.: A diplomáciai menedékjog ilyen mértékű semmibevétele példa nélküli Latin-Amerikában. Még a chilei Pinochet-diktatúra idején (1973-1990) sem hagyták figyelmen kívül a menedékjogot, és itthon sem az argentin diktatúra idején (1976-1983). Ezt akkoriban személyesen is megfigyelhettem. Egy olasz szenátorral utaztam Santiago de Chilében, és elmentünk az olasz nagykövetségre. Az egész követség kertje tele volt az ott menedéket kereső emberek sátraival. Pinochet biztonságos átjárást biztosított számukra, és tiszteletben tartotta a politikai menedékjogukat.
Az ecuadoriak azonban nemrég úgy döntöttek, hogy az országuk törvényei elsőbbséget élveznek a nemzetközi joggal szemben. És mivel a Glas ellen a nemzeti jog alapján emeltek vádat, és volt házkutatási engedélyük, a rajtaütés jogszerű volt. Ez persze hihetetlen ostobaság és teljesen tarthatatlan. Az, hogy egy bíróság azt mondja, hogy nem gyakorolja a nemzetközi jogot, mert a nemzetközi szervek felelősek ezért, hihetetlen.
A latin-amerikai igazságszolgáltatási rendszerekben már szerepelnek a jogszerűség feltételei?
R.Z.: Nem hiszem, hogy az igazságszolgáltatásban már eleve benne van a rasszizmus. De vannak olyan feltételek az igazságszolgáltatási rendszerben, amelyek kedveznek neki. Ennek egyik oka, ahogy korábban említettem, az illetékes bírák társadalmi háttere. Ez tehát osztálykérdés. Ez jól látható Peruban: óriási különbségek, sőt rasszizmus van a tengerparti és a felvidéki emberek között. Perut történelmileg szélsőséges elitizmus jellemezte. Ez nem újdonság.
G.C.: Véleményem szerint ma válságban van a hatalmi ágak szétválasztása. A modernitás koncepciója, amelyen a hatalmi ágak szétválasztása alapul, azt feltételezi, hogy a hatalmak ellenőrzik egymást, ami egyensúlyhoz vezet. Én azonban nem hiszem, hogy ez működik. Ma az egyes hatalmak inkább egymással versengenek, hogy érvényesüljenek a közügyekben.
Ennek egyik következménye lehet a politika jogiasulása, mint a lawfare esetében. Nem hiszem azonban, hogy ez mindig a bírák felelőssége. Azok az intézmények, amelyeknek ezt kellene tenniük, már nincsenek abban a helyzetben, hogy politikai válaszokat adjanak a polgárok igényeire.
Ez a helyzet egész Latin-Amerikában?
R.Z.: Azt mondanám, hogy a bürokratikus apparátuson belül van egy bizonyos önelégültségi tendencia. A következő elv szerint cselekszenek: Ne zavarj engem. Ne veszélyeztesd a pozíciómat.
Ráadásul a helyzet minden országban más és más. Attól is függ, hogy ott milyen a médiatér, például hogy monopóliumok vagy oligopóliumok vannak-e. Vagy attól, hogy a közösségi médiában hogyan működik a trollok rendszere. Argentínában ez utóbbi egyedülállóan hatékonyan működik.
G.C.: Ez a szociológiai olvasata, hogy úgy mondjam, az igazságszolgáltatás osztályösszetételének. Emiatt a bírák inkább a koncentrált gazdasági hatalom oldalán állnak. Ezért a lawfare általában a progresszív politikusok ellen irányul, akik olyan intézkedéseket hoznak, amelyek az emberek érdekeit szolgálják, és így automatikusan ellentétesek a nagyvállalatok gazdasági érdekeivel.
Ráadásul ezek a gazdasági elitek képesek megvesztegetni a bírákat – amit elég gyakran meg is tesznek. Jó példa erre az egész Odebrecht-botrány (a brazil Odebrecht építőipari vállalat körüli korrupciós botrány). Mindenütt bírákat és köztisztviselőket vesztegettek meg. Castillo azon kevés politikusok egyike volt, aki nem volt érintett a botrányban. Azon egyszerű oknál fogva, hogy kirívóan kívülállóként választották meg az elnöki székbe. Ezért is volt Castillo az egyetlen, aki nem próbálta akadályozni az Odebrecht elleni nyomozást. Még az őt vizsgáló bírákat is korrupcióval vádolják.
Egyszerűen fogalmazva: A gazdasági érdekek szerepet játszanak országaink politikai életében.
G.C.: A bírák golfoznak azokkal, akik ellen elvileg nyomozniuk kellene. Nem véletlen, hogy a börtönök tele vannak szegény emberekkel. A törvény előtti egyenlőség illúzió, ahogy a pártatlan bírák is. Ha szegény vagy, börtönbe kerülsz. Ha gazdag vagy, semmi sem történik veled, még akkor sem, ha súlyos bűncselekményt követsz el.
Most itt ülünk Buenos Airesben, Argentínában. Milyen a viszony Javier Milei viszonylag fiatal kormánya és a jogállamiság között?
R.Z.: Az egész régióban megfigyelhető, hogy a jogállamiságnak egyre nehezebb dolga van. Egyesek még azt is mondják, hogy a rendőrállam felé haladunk. Szerintem ez nem igaz. A rendőrállami modellek mindig nagyon erős politikai vezetőkkel járnak együtt, akik megengedik a beosztottjaiknak a rendőri apparátusban és így tovább, hogy a saját kis dolgaikkal foglalkozzanak. Mindig addig, amíg ez nem veszélyezteti a vezetés céljait.
Argentínában nem ez a helyzet. Nekünk nincs erős vezetésünk. Ennek bizonyítéka, hogy milyen könnyen lehet itt az elnökségből börtönbe kerülni.
De a Milei-kormány alatt minden bizonnyal egyre több a rendőrségi erőszak, az elnyomás és a zaklatás …
R.Z.: Argentínában a rendőrség egyre önállóbban cselekszik, és kezd önállóan büntető erőszakot gyakorolni. Ez önkényes letartóztatásokat, tárgyalás nélküli kivégzéseket, kínzásokat stb. foglal magában. Ez egyfajta szimbiózist hoz létre a rendőrség és az illegális kábítószer- vagy egyéb kereskedelem között. Ezek a bűnözői struktúrák viszont az állam által meghatározott szabályokon kívül követnek el erőszakot.
Egyes országokban, különösen azokban, ahol ez a folyamat előrehaladottabb, önbíráskodó csoportok, parapolíciai brigádok és hasonlók is kialakulóban vannak. Ez egyértelműen jelzi, hogy az állam elveszíti a büntető erőszak gyakorlására vonatkozó monopóliumát. Elveszíti az adóbeszedés monopóliumát is. Ez azt jelenti, hogy államaink nem erősödnek, hanem gyengülnek. A kevesebb állam könnyebb prédát jelent a finánctőke számára.
Mit kell tenni ennek ellensúlyozására?
R.Z.: Lehet, hogy ez nem egy különösebben népszerű követelés, különösen a baloldalon nem. De meggyőződésem, hogy az első intézkedésnek a rendőrség megerősítésének kell lennie. Ez alatt a státuszuk felértékelését értem: a rendőröket tisztességesen meg kell fizetni, ahelyett, hogy hallgatólagosan megmondanánk nekik, hogy nézzék meg, honnan van pénzük. Egy jó rendőrt ugyanolyan jól kellene fizetni, mint egy bírót. El kell ismerni őket munkavállalóként, szervezkedési joggal. Természetesen ez mindig azon a feltételezésen alapul, hogy nincs állam rendőri erők nélkül.
Ma azt látjuk, hogyan rombolják le a rendőri apparátust, hogyan gyengítik az államot, amíg el nem sorvad. A rendőrök szabad kezet kapnak, hogy azt tegyenek, amit akarnak. A hatalmon lévők viszont zéró tolerancia politikát folytatnak, és a tömeges bebörtönzésre összpontosítanak. Argentínában még nem tartunk ott, de úton vagyunk oda. A régió más országai már megérkeztek oda. El Salvador például. Vagy Ecuador.
G.C.: Még egy teljesen alulfizetett rendőrség is ellátja a társadalmi ellenőrzés feladatát. Az egyetlen dolog, ami változik, az a finanszírozási szervezet. Hiszen a rendőrségnek valahogy túl kell élnie. A probléma ezzel az, hogy akkor már nem a kijelölt intézmények parancsolnak nekik, hanem más szereplők. Ez pedig veszélyes, mert olyan hatásoknak teszi ki őket, amelyeknek semmi közük a jogállamisághoz.
Interjút készítette: Frederic Schnatterer
Forrás: JungeWelt
