Az észak-chilei Atacama-sivatagban értékes nyersanyag található: a lítium. Mivel ez a fém ma már szinte minden számítógépben, telefonban és elektromos autóban megtalálható az újratölthető akkumulátorok összetevőjeként, a „fehér arany” iránti kereslet gyakorlatilag világszerte robbanásszerűen megnőtt. A lítiumbányászat azonban óriási mennyiségű vizet fogyaszt: egy tonna lítium előállításához mintegy 900.000 liter vízre van szükség – és mindez a Föld egyik legszárazabb régiójában. Ennek következtében az emberek és a földek számára egyre szűkösebb a víz. A nyersanyagok kitermelése Chilében rendszeresen a földek, a víz és a levegő szennyezéséhez, a munka- és emberi jogok tömeges megsértéséhez, valamint az őslakos közösségek kitelepítéséhez vezet.
A lítium és más nyersanyagok, például a réz minél olcsóbb kinyerése érdekében az EU Bizottsága számos kereskedelmi megállapodást kötött, köztük 2005-ben egyet Chilével. Az elmúlt 15 évben a korszerűsítés álcája alatt tárgyalásokat folytattak egy aktualizált megállapodásról. Ezt az Európa Parlament várhatóan februárban fogadja el. Múlt szerdán az Európa Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága 66 igen szavazattal, 12 igen és 4 tartózkodás mellett javasolta a megállapodás jóváhagyását.
A nyersanyagokhoz való gyors hozzáférés biztosítása érdekében a megállapodást két részre osztották: egy kereskedelmi részre és a nagy keretmegállapodásra. A kereskedelmi részért egyedül az EU felelős, amelyet a nemzeti parlamentek nélkül is el lehet fogadni. A nagy keretmegállapodásnak viszont, amely a fenntartható együttműködésről szóló megállapodásokat rögzíti, a parlamenteken keresztül kell megtennie a hosszú utat.
Az energiáról és a nyersanyagokról szóló külön fejezetből kiderül, hogy az EU milyen előnyöket akar biztosítani magának: az európai vállalatok korlátlan hozzáférést kapnak a nyersanyagokhoz és a chilei közbeszerzési eljárásokhoz. Ugyanakkor a chilei vállalatoknak tilos monopolizálniuk a belföldi és az exportpiacokat, és áraik nem haladhatják meg az európai versenytársak árait. A mezőgazdasági ágazatban a megállapodás eltöröl minden vámot, kivéve a cukrot. A mezőgazdasági termelést tehát az exportra kell irányítani. Ugyanakkor a mezőgazdasági termékek termőterülete Chilében az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, a kistermelők kiszorultak, és a helyi élelmiszerellátás veszélybe került.
A demokrácia elleni különleges cselekvési jogokkal
A legmesszebbmenő újítás alapjaiban érinti a demokráciát: az EU Bizottsága minden új vagy felülvizsgált kereskedelmi megállapodásban rögzíteni akarja, hogy a külföldi befektetők különleges bíróságok előtt perelhetnek be államokat. Ez feltehetően lehetővé tenné a befektetők számára, hogy az elmaradt nyereségért pereljenek. Ez jelentős kockázatot rejt magában a pénzügyileg gyengébb országok, például Chile számára, és a perrel való fenyegetőzéshez vezethet, ami megakadályozhatja az emberek és a környezet védelméhez szükséges szabályozások meghozatalát. Ez kedvezne a külföldi befektetőknek, kizárna más társadalmi csoportokat a jogi keresetekből, és korlátozná a demokratikusan választott parlamenteket és kormányokat.
Az EU-tagállamok közötti szerződések esetében ezek az eljárások már jogellenesek. Ezért teljesen érthetetlen, hogy az EU miért támaszkodik a választottbíróságok e veszélyes koncepciójára a harmadik országokkal kötött megállapodásokban. Ez már ma is komoly problémákat okoz Chilében: egy kanadai lazactenyésztő egy nemzeti park közepén akart tömeges gazdaságot nyitni, és perrel fenyegetőzött, ha megtagadják az engedélyét. Pereket indítottak a külszíni bányászat szociális programjai ellen, és a magán vízügyi koncessziók visszavonása a jelentős vízszennyezést követően milliárd eurós perek sikeréhez vezetett Chile ellen.
A nemzetközi kereskedelmi megállapodások egyértelmű mintát követnek: míg a kereskedelmi fejezeteket szankciókkal büntetik, addig az emberi jogokra és a természetvédelemre vonatkozó részeket puszta szándéknyilatkozatoknak nyilvánítják. Ez nem ok arra, hogy az EU Bizottsága szerénykedjen. Tavaly nyáron Ursula von derLeyen, az Európai Bizottság elnöke lelkesen nyilatkozott az EU és Chile közötti felülvizsgált megállapodásról: „Ez a megállapodás új fejezetet nyit partnerségünkben, és közös értékeinket helyezi kapcsolataink középpontjába: az emberi jogok tiszteletben tartását, a nemek közötti egyenlőséget, az átláthatóságot és a fenntarthatóságot”.
Ez torz képet fest. Még az EU és Chile közötti megállapodásban is a fenntarthatóságra, a nőkre és a kereskedelemre, valamint a fenntartható élelmiszerekre vonatkozó rendelkezések nem kötelező erejűek, nehezen érvényesíthetők, és nem kínálnak hatékony szankciós mechanizmusokat.
Korszerűsítés helyett újrakezdés
Csak idő kérdése, hogy az emberek Latin-Amerikában és a világ minden részén felismerjék az európai kereskedelempolitika igazságtalanságát. Meleg szavak helyett véget kell vetni annak a külkereskedelmi politikának, amely a nyersanyagok és a mezőgazdasági földterületek exportcélú kizsákmányolásának maximalizálásán alapul. Ha az emberi jogok és a természetvédelem valóban olyan fontosak az EU számára, mint ahogy Ursula von derLeyen állítja, akkor az EU-nak bátornak kell lennie, hogy leállítsa a tervezett megállapodást, és alapvetően újratárgyalja azt.
A Chilével kötendő új szerződésben a kormányoknak meg kell tartaniuk a szabályozási szabadságot a munkahelyek, az egészség, a fogyasztók és a környezet védelme érdekében. A géntechnológia és az ipari mezőgazdaság helyett a jövőben a biogazdálkodást és a regionális élelmiszerellátást kell támogatni. Minden olyan kereskedelmi megállapodás, amely a befektetők számára különleges cselekvési jogokat biztosít, káros a jogállamiságra és a demokráciára nézve. Ezért a kukába tartoznak.
Írta: Ludwig Essig
Forrás: TAZ
