Január 9-én a hírekben világszerte példátlan erőszakos cselekményeket láthattunk Ecuadorban, főként Guayaquilban, de a fővárosban, Quitóban is. Mi történik, és miért?
Január 7-én, vasárnap Fito Macías, a Los Choneros nevű bűnözői csoport vezetője megszökött a guayasi börtönből. Ez volt az az epizód, amely arra késztette a nemrég felesküdött elnököt, Daniel Noboát, hogy szükségállapotot hirdessen Ecuadorban; ami lehetővé teszi a fegyveres erők számára, hogy „közbiztonsági feladatkörben” járjanak el. Hétfőn beavatkoztak az ecuadori börtönökben, hogy erőszakos módszerekkel „fegyelmezzék” a rabokat, így próbálva visszaállítani az ellenőrzést.
Megtorlásként másnap bűnözői bandák támadások sorozatát hajtották végre országszerte, kezdve a Quito történelmi központjában elkövetett fosztogatásoktól; a guayaquili egyetemek lakóinak lerohanásától és ideiglenes elrablásától; az utak lezárásától; buszok felgyújtásától, sőt még egy élőben sugárzott televíziós műsorba is behatoltak, miközben a bűnözők túszul ejtették a stúdió dolgozóit.
A nap végére Noboa elnök új szintű szükségállapotot rendelt el, amely megállapította, hogy belső fegyveres konfliktus van, ami lehetővé teszi az állam számára, hogy még több demokratikus jogot függesszen fel, többek között kijárási tilalmat rendeljen el este 11-től hajnali 5-ig.
Ez nyilván nem a semmiből jön, a kapitalizmus válsága szükséges táptalaja a bűnbandák növekedésének és megerősödésének. Felsorolhatunk néhány elemet, amelyek elmélyítik a társadalmi romlást: a 2014-es és 2015-ös gazdasági válság a kínai gazdaság lassulásával, amely egész Latin-Amerikára kihatott; két egymást követő kormány, amely alapos liberalizációs intézkedéseket hajtott végre, Lenin Moreno és Guillermo Lasso alatt; és a COVID-19 járvány hatása, amely Ecuadorban nagyon mély volt.
Sok újságíró azt is állítja, hogy az ecuadori part menti kikötők a kábítószer-kereskedelmi útvonalak részévé váltak; valamint Ecuador dolláralapú gazdasága, amely megkönnyíti a kábítószer-kereskedelemből származó tisztára mosását.
Mindezek az ecuadori erőszak epizódjainak ugrásszerű növekedéséhez vezettek. A 2018 és 2023 közötti időszakban az emberölések száma 800 százalékkal nőtt, a 100.000 lakosra jutó hatról 2023-ra 46 gyilkosságra ugrott. Ezek a számok meghaladják például Brazíliáé és Mexikóéit, amelyek Latin-Amerika legerőszakosabb országai közé tartoznak. Tavaly augusztusban az egyik elnökjelöltet, Fernando Villavicenciót közvetlenül a belső választások után, mindössze 10 nappal az elnökválasztás első fordulója előtt meggyilkolták.
A munkásosztály és a fiatalok az elmúlt években az ecuadori életkörülmények romlása ellen mozgósítottak, mind a 2019-es októberi sztrájkban, mind a 2022. júniusi országos sztrájkban. De a forradalmi vezetés hiánya miatt a munkásosztály ezen nagy mozgósításai nem érik el a végcéljukat. Ehelyett e tüntetések vezetése 2019-ben Morenóval, 2022-ben pedig Lassóval kötött megállapodást. Semmi sem változott: még az előterjesztett, nagyon korlátozott követelésekben is engedtek, amelyek nem kezelik az Ecuador előtt álló problémák anyagi alapjait.
A reformista ellenzék a „nemzeti egység” felé hajlik
Sajnos mind a baloldali Revolución Ciudadana, mind a CONAIE nyomás hatására engedett, és csatlakozott Daniel Noboa elnök nemzeti egységre vonatkozó felhívásához a bűnbandák elleni küzdelem érdekében. Mind Rafael Correa a Revolución Ciudadana, mind Leonidas Iza a CONAIE részéről a közösségi médiában közzétette, hogy a nemzeti egység nevében támogatja a szükségállapotot.
Milyen nemzeti egységről beszélünk? Hogyan lehet „érdekegység” a munkások és parasztok, valamint az őket kizsákmányoló oligarchikus kapitalista mágnások között? Nemzeti egység azok között, akik lemészárolták a parasztokat, munkásokat és fiatalokat a 2019. októberi felkelésben, és az áldozataik között? Az elképzelés a bűnözői bandák és a demokratikus berendezkedés közötti konfrontáció bemutatása. De ez hamis.
Először is, a bűnbandák az ecuadori rothadt kapitalista rendszer keretei közé tartoznak. Hatalmas, több millió dolláros üzletük nem létezhetne az üzleti és pénzügyi szektor, valamint maga az államapparátus (rendőrség, hadsereg, bíróságok stb.) együttműködése nélkül.
Másodszor, a „demokratikus jogállam” nem semleges intézmény, hanem a tőkésosztály és az imperializmus érdekeinek közvetlen eszköze. Minden olyan intézkedést, amely a burzsoá államapparátus és hatalmának megerősítésére irányul, a kartellek elleni harc ürügyén, a jövőben a dolgozó emberek ellen fogják felhasználni.
Tudjuk, hogy az államnak nagyobb katonai apparátusa van, mint a drogkereskedőknek, és valószínűleg vissza fogják szerezni az irányítást a helyzet felett, meg kell állapodniuk a drogkereskedőkkel, hogy együtt tudjanak élni ebben az új, még feszültebb helyzetben. Ahogy ez például Brazíliában és Mexikóban is így van, ahol az állam így vagy úgy együtt él a bűnbandákkal, megválasztott képviselőik vannak, és ők ellenőrzik a nagyvárosok legszegényebb negyedeit.
Ez az egész helyzet táplálja a latin-amerikai jobboldali populisták, például Nayib Bukele és Jair Bolsonaro demagógiáját, akik ezeket a körülményeket használják ki népszerűségük és szavazataik megszerzésére. Bolsonaro semmit sem tett a bűnözés elleni küzdelem érdekében brazíliai elnöksége alatt, de Bukele El Salvadorban a bűnözői bandák ellen tett előrelépést, bonapartista módszerekkel, a brutális elnyomást és a demokratikus jogok elnyomását, valamint a bandavezérekkel kötött megállapodásokat ötvözve, és most rendkívül népszerű lett.
Kommunistaként világosan látjuk, hogy az egyetlen osztály, amely képes megállítani a növekvő erőszakot, amely a kapitalista rendszer válságának következménye, a szervezett munkásosztály. Ezért szükséges, hogy a munkásosztály saját kezébe vegye a hatalmat, és véget vessen ennek a rothadó rendszernek. A kommunista forradalom az egyetlen kiút!
Forrás: Marxist.com
