Javier Milei november 19-i választási győzelme óta nem állnak le a rossz hírek Argentínából. Az új elnök nem kevesebbre törekszik, mint a neoliberális sokkterápiára. December 20-án egy átfogó rendeletet írt alá, amely egy csapásra 300 törvényt módosít. Milei televíziós beszédében elmondta, hogy a cél az, hogy „elinduljunk az ország újjáépítésének útján, visszaadva a szabadságot és az autonómiát az egyénnek, és elkezdjük lebontani azt a rengeteg szabályozást, amely akadályozta és megállította az ország gazdasági növekedését”.
A Milei által a kongresszus megkerülésével bejelentett intézkedéscsomag a gazdaság teljes deregulációját célozza. Az állami szabályozásokat eltörlik, az állami vállalatokat, például az YPF olajvállalatot privatizálják, a munkaerőpiacot és az egészségügyi rendszert pedig rugalmasabbá teszik. Alig néhány nappal a december 10-i hivatalba lépése után Milei bejelentette, hogy többek között több ezer munkahely megszüntetését tervezi a közszférában, csökkenti a szociális kiadásokat és a közalkalmazotti fizetéseket. Milei az ország radikális neoliberális átszervezését erőlteti.
Bolsonaro mintájára
De ez még nem minden. Az új kormány által elképzelt Argentína rendkívül tekintélyelvű – ellentétben azzal az állítással, hogy Milei „liberális” hagyományokat képvisel. A kormány az elszegényedési politikával szembeni ellenállást a szervezett munkásmozgalom és a baloldal részéről elnyomással ellensúlyozza. December 18-án az új „humántőke”miniszter”, Sandra Pettovello a közösségi médiában fenyegetőzött: „Ha blokkolsz, nem kapsz pénzt”. Ez azt jelenti, hogy aki például egy tüntetésen való részvétellel megzavarja a forgalom zavartalanságát, az nem kapja meg a szokásos módon a szociális juttatásait. A két nappal későbbi első tömegtüntetések résztvevőit ez nem hatotta meg.
Argentína a legújabb példa arra, hogyan képzeli el az ultrajobboldal a gazdaságot és a társadalmat – még akkor is, ha a sokkterápia teljes hatása a lakosság többségére valószínűleg csak később fog kiderülni. Ugyanakkor Milei diadala példaértékű a 2023-as év végéhez közeledő latin-amerikai ultrajobboldali sikerek sorában, beleértve Daniel Noboa banánbáró választási győzelmét Ecuadorban és a szélsőséges reakciós szereplők felemelkedését.
Az ultrajobboldal új változata jelent meg a latin-amerikai színpadon, különösen Jair Bolsonaro 2018-as brazíliai választási győzelmével – a hagyományos pártspektrumon kívül. Bolsonaro még ma, öt évvel később is mércéül szolgál a latin-amerikai jobboldal számára, mint az antipolitikus megtestesítője, aki a radikális piaci álláspontokat tekintélyelvű stílussal ötvözi. A 2022 végi elnökválasztáson szűk vereséget szenvedett a szociáldemokrata Luiz Inácio Lula da Silva ellen. Ennek ellenére 2023 első napjai – legalábbis közvetve – az övéi voltak: január 8-án a választások vesztesének fanatikus hívei megrohamozták a parlamentet, a legfelsőbb bíróságot és a fővárosban, Brasíliában a Planalto palotát, hogy megakadályozzák Lula hivatalba lépését. A Donald Trump támogatóinak stílusában elkövetett puccskísérlet kudarcot vallott. Az epizód mindazonáltal azt mutatja, hogy az úgynevezett bolsonarizmus továbbra is széles körű támogatottságot élvez Brazíliában.
Más országokban a jobboldal van kormányon. Az év eleji perui tömegtüntetések ellenére Dina Boluarte, aki a Pedro Castillo elleni 2022 decemberi puccsot követően került hatalomra, meg tudta tartani magát a hatalomban. Ezt mindenekelőtt a nagyrészt őslakos kormányellenes tüntetőkkel szembeni brutális elnyomásnak köszönheti, amely több tucat áldozatot követelt. Az azonnali új választásokat követelő felhívások meghallgatás nélkül maradtak, és a peruiak valószínűleg csak jövőre választhatnak új államfőt.
A Castillo elleni puccs lehetővé tette a perui ultrajobboldal számára, hogy újraszerveződjön. Különösen Rafael López Aliaga a Renovación Popular pártból tudott reflektorfénybe kerülni. Az Opus Deihez tartozó vállalkozó radikális konzervatívnak és neoliberálisnak mutatja magát. Miután a 2021-es elnökválasztáson alulmaradt Castillóval szemben, a következő évben megnyerte a fővárosban, Limában tartott önkormányzati választásokat. Az év eleji hivatalba lépése óta az ebből fakadó médiafigyelmet arra használta fel, hogy versenybe szálljon a közelgő elnökválasztáson. Ennek során rendkívül nacionalista, antikommunista és LMBTIQ-ellenes harcosnak állította be magát az establishment ellen.
A 2023-as évet az ultrajobboldal felemelkedése is jellemezte Chilében. Az országot a szociáldemokrata Gabriel Boric kormányozza. A német Wehrmacht katonájának fia és a Partido Republicano vezetője, José Antonio Kast azonban egyre inkább uralja a napi politikát. Miután bejutott a 2021-es elnökválasztáson a második fordulóba, a chilei jobboldal váratlan sikert ért el a 2022-es progresszív alkotmánytervezetről szóló népszavazáson elért egyértelmű nemmel. Az új tervezet kidolgozásával megbízott tanács választásokon a Partido Republicano az 51 helyből 22-t szerzett meg.
A történelem
újraértelmezése
Az új chilei alkotmány javasolt szövegét a december 17-i újabb népszavazáson a többség elutasította, ami a jobboldalnak is gátat szabott. Ennek ellenére feltételezhető, hogy ez nem fogja megállítani a Kast felemelkedését. Az ultrajobboldal már rányomta bélyegét a 2023-as chilei vitákra, amelyeket a bűnözés, a rendőrök elleni erőszak és a migráció témái jellemeztek. Ráadásul Kast – aki Augusto Pinochet egykori diktátor csodálója – a történelmi revizionizmus híve. Eszerint Chilét az 1973. szeptember 11-i, Salvador Allende szocialista elnök elleni puccsal „szabadították fel a marxizmus alól” – ezzel a kijelentéssel egy márciusi felmérés szerint a lakosság mintegy harmada egyetértett.
Kast szimbolizálja a latin-amerikai szélsőjobboldal nemzetközi hálózatépítési törekvéseit is: Donald Trump köréhez tartozó káderekkel, Bolsonaróval és a spanyol Vox párttal is. A republikánusok vezetője 2022 óta elnököl a Political Network for Values (Politikai hálózat az értékekért) nevű agytrösztben, amely a jobboldali és ultrajobboldali szereplőket tömöríti világszerte. Rendszeresen tartanak konferenciákat a konzervatív családpolitikáról és értékekről, valamint a sikeres stratégiákról.
Argentína és Ecuador alelnökei, Victoria Villarruel és Verónica Abad Rojas szintén központi szerepet játszanak a latin-amerikai reakciósok nemzetközi hálózatépítésében. Utóbbi az október 15-i második fordulóban Noboa banánvállalkozóval párban nyerte meg a választásokat. A november 25-én kezdődött mandátum csak 2025. május 24-ig, a korábbi elnök, Guillermo Lasso tervezett hivatali idejének végéig tart. Lasso májusban előrehozott választásokat írt ki, ezzel megelőzve a sikkasztás miatt indított vádemelési eljárást. Ecuador évek óta a korrupció, a bandák és a kábítószeres erőszak, valamint a szegénység mocsarába süllyed.
Míg Noboa minden bizonnyal az ország hagyományos oligarcháját képviseli, addig Abad Rojas ultrajobboldali körökben mozog. Még hivatalba lépése előtt, novemberben Madridban meglátogatta a Vox vezetőjét, Santiago Abascalt. Kifejtette, hogy a spanyol politikus „számíthat ecuadori támogatásomra közös értékeink védelmében”. Szintén novemberben Abad Rojas szóvivőként részt vett a spanyol fővárosban tartott „iberoszféra csúcstalálkozón”. A Vox és a hozzá tartozó Disenso Alapítvány által szervezett esemény az egyik legfontosabb fórum az európai és latin-amerikai ultrajobboldaliak közötti kapcsolatépítésre.
Abad Rojashoz hasonlóan argentin kollégája, Villarruel is kiváló kapcsolatokat ápol a Voxszal, amelyek egészen 2019-ig nyúlnak vissza. Villarruel, aki magas rangú katonatisztek családjából származik, tagadja a diktatúra (1976-1983) alatt elkövetett bűnöket, és ultrakatolikus módon agitál a feminizmus és az LMBTIQ ellen. Még akkor is, ha Villarruel végül nem kapta meg a belügyminiszteri posztot, amit szeretett volna: a szélsőséges reakciós szereplők sikere Latin-Amerikában – Argentína és Ecuador esetében még a kormányba való bekerülés is – aggasztó jel.
Írta: Frederic Schnatterer
Forrás: JungeWelt
