Az ügyvéd, pedagógus és emberi jogi aktivista két hónapja hunyt el Asunciónban. Almada megszállottan és bátran harcolt az igazságért és az emlékezetért. A fiatal bíróval, Agustín Fernándezzel együtt addig nyomozott, amíg 1992. december 22-én fel nem kutatta az úgynevezett Terror Archívumát, amely Alfredo Stroessner tábornok diktatúrájának kegyetlenségeit dokumentálja. Több ezer dokumentumot rejtettek el egy rendőrőrsön.
Gigantikus aktalelet
Fernández kérését az archívumra vonatkozóan a bíróság elutasította, ezután Almada folytatta a nyomozást. De lassan fény derült az állam civil lakosság elleni terrorjára. Egy informátor tippje, akinek a nevét Almada soha nem fedte fel, végül Lambaréba, Asunción metropoliszának egyik városába vezette.
Második feleségével, María Stella Cáceres argentin tanárnővel, más áldozatok hozzátartozóival és két újságíróval, akikben megbízott, sikerült megtalálnia a szóban forgó házat. Együtt legyőzték a rendőrség ellenállását, és behatoltak az épületbe. Itt sokkal többet találtak, mint az Agustín Goiburú orvos ügyének dokumentumait, amelyeknek valójában a nyomában voltak: dokumentumok tonnáit, amelyek nemcsak a paraguayi diktatúra borzalmairól tanúskodtak, hanem a különböző latin-amerikai országok rémuralmáról is – elolvasott leveleket, eltűnt személyek útleveleit, részletes kínzási jegyzőkönyveket, valamint a Stroessner-diktatúra kommunikációját a hasonló rezsimekkel, amelyek az 1970-es években a ConoSur összes országát uralták. Végül pedig bizonyítékok az USA szerepéről a diktatúrák létrehozásában, és különösen a Condor hadműveletben, az argentin, chilei, paraguayi, uruguayi, bolíviai és brazil diktatúrák közös titkos műveletében.
Fontos győzelem a büntetlenség ellen
Az így lefoglalt bizonyítékok fontos szerepet játszottak az ezt követő perekben, amelyek célja a büntetlenség megtörése volt. Különösen Argentínában több, emberiesség elleni bűncselekményekért felelős személyt állítottak bíróság elé. Spanyolországban Baltasar Garzón bíró az áldozatok családjai által átadott akták és bizonyítékok alapján folytatott nyomozást. Az archívum felfedezése olyan ajtót nyitott meg, amelyet már most megpróbálnak újra bezárni, és ezt a fejleményt Almada előre látta és félt is tőle.
Mélyen bántotta, hogy a diktatúra közel 40 éves borzalmait dokumentáló akták felfedezése eleinte nem kapta meg azt a jelentőséget, amit megérdemelt volna. „Nem vagyunk többek, mint egy árnyék, és sok mindent még nem vizsgáltak ki kellőképpen, nemcsak a 20. századi diktatúrákról, hanem az úgynevezett hármas szövetség háborújában (Argentína, Brazília és Uruguay Paraguay ellen a 19. század végén) és a Bolíviával vívott Chaco-háborúban elkövetett népirtásról is. Ezeket is külföldi hatalmak, az USA és Nagy-Britannia irányították, akik gazdasági és geopolitikai érdekeik érvényesítésére használták őket”.
Almada maga is a kegyetlen diktatúra egyik áldozata volt
Feleségéhez, Celestinához hasonlóan Almada is a Speciális Oktatási Intézetben dolgozott, amikor 1971-ben letartóztatták és elrabolták. Felesége szívrohamban halt meg, miután kénytelen volt végighallgatni férje kínzását. A férfit különböző kínzóközpontokba vitték. Minden egyes helyszínváltoztatással szemtanúja volt, hogy a diktatórikus rezsim börtöneiben különböző embereket kínoztak meg, és ő maga is embertelen büntetéseket szenvedett el, de még mindig volt ereje adatokat gyűjteni a bűncselekményekről. A letartóztatása elleni nemzetközi tiltakozásoknak köszönhetően végül szabadon engedték, és Panamába küldték, ahol Omar Torrijos tábornok uralkodott. Később Franciaországba ment, és nemzetközi szervezeteknek dolgozott.
Még Európában is kutatott a diktatúra bűneinek bizonyítékai után. Miután Stroessnert saját népe megbuktatta, Almada visszatért Paraguayba, és folytatta a nyomozást. Tanúként megjelent argentin, olasz és más országok bírósági tárgyalásain, és támogatta a Condor hadművelet áldozatait, de nem tudta áttörni a büntetlenséget hazájában. A titkos archívum felfedezése tette lehetővé a bűnözők elleni vádemelést; a perek egy része még mindig folyamatban van, és a dokumentumok elemzése még nem fejeződött be.
A kínzók bíróság elé állítása
„Amikor megláttam ezt a papírhegyet, amelyet álmaimban vizualizáltam, és amely végre igazságot szolgáltatna nekünk, nem tudtam uralkodni magamon, és sírtam a meghatottságtól. Egy rémült rendőr átvezetett minket egy másik szobába, ahol a Műszaki Rendőrség hírhedt akcióinak aktái voltak. Az épülettől körülbelül 60 méterre kiástunk egy zsákot, amelyben paraguayiak és argentinok személyes iratai voltak – eltűnt emberek útlevelei, amelyeket műanyag zsákokba rejtettek a föld alá, hogy megvédjék őket a nedvességtől” – emlékezett vissza Almada a La Jornadának adott interjújában.
2002-ben Martín Almada alternatív Nobel-díjat kapott „a kínzók bíróság elé állítása és Paraguay új útra terelése a demokrácia felé” érdekében tett kitartó erőfeszítéseiért. 2006-ban María Stella Cáceresszel közösen megnyitotta az Emlékek Múzeumát (Museo de las Memorias). A múzeum a rendőrség titkosszolgálatának egykori főhadiszállásán található.
A kínzások emléke mindvégig vele maradt, a múlt borzalmai és rabtársainak sikolyai a fejében maradtak, és gyötrelmessé teszik Almada éjszakáit. Két évvel ezelőtt egészségi állapota súlyosan romlani kezdett. Március 30-án, 87 éves korában, súlyos betegség után meghalt.
Forrás: NPLA
