Gustavo Petro volt az első baloldali politikus, aki négy éven át kormányozta Kolumbiát, és szembe kellett szállnia az ország hatalmas oligarchiájával. Hivatali idejének összegzése.
A jövőbeli államfő, Abelardo de la Espriella pénteki, augusztus 7-i beiktatását övező vita jól mutatja, milyen nagy változások várnak Kolumbiára. Az ügyvéd, aki a kolumbiai mellett amerikai és olasz állampolgársággal is rendelkezik, a szokásoktól eltérően egy katonai laktanyában akart esküt tenni – hogy így „tisztelegjen a haza hősei és a fegyveres erők tagjai előtt, akik védik a demokráciát, a szabadságot és az intézményi struktúrákat”, ahogyan választási győzelme után kijelentette. A leköszönő elnök ezt meg akarta akadályozni. Július közepén Gustavo Petro az X-en bejelentette, hogy „a fegyveres erők főparancsnokaként” elrendelte, „hogy egyetlen katonai létesítményt sem szabad a Kolumbiai Köztársaság elnökének beiktatására felhasználni”. A hónap végén azonban a szenátus zöld utat adott de la Espriella tervének. A kijelölt államfő mindazonáltal ismét megváltoztatta a tervét. Eskütételére most a Santiago de Cali-i Egyetem rendezvénytermében kerül sor.
Még ha ez eleinte pusztán szimbolikus lépés is: az eset jól mutatja, hogy a leendő államfő szinte minden tekintetben annak az ellenkezőjét képviseli, amit Petro testesít meg. Ő volt az ország történelmének első baloldali elnöke, aki hivatali idejének kezdetén azt ígérte: „Mától kezdve Kolumbia megváltozik.” A főváros, Bogotá központjában, a Plaza Bolívar téren tartott beiktatási ünnepségén több tízezer támogatója előtt gondoskodott a megfelelő látványról, és elhozatta magának Simón Bolívar, a felszabadító kardját. Ezt a kardot – az „M-19” gerillacsoport egykori tagja szerint, aki annak idején ellopta – „soha többé nem szabad eltemetni, soha többé nem szabad visszatartani”: „Csak akkor szabad újra hüvelyébe helyezni, ha ebben az országban igazságosság uralkodik.” Hivatali ideje végén azonban visszavitetette a kardot a Quinta de Bolívarba, ahol – akárcsak korábban – kiállítják. Indoklása: Kolumbia de la Espriella hivatalba lépésével elveszíti szuverenitását.
A baloldali intermezzo végén felmerül a kérdés, hogy mit tudott valójában elérni a Petro-kormány. Mennyi változás rejlett az önmagát „változás kormányának” nevező kormányban? Mi az oka annak, hogy a tett ígéretek egy része nem valósult meg? És mi marad meg abból a négy évből, amelynek során Kolumbia történelmében először a baloldal foglalta el a Casa de Nariño elnöki palotát?
Nem az elit tagja
Petro nem abból a gazdasági elitből származik, amely hagyományosan szilárdan kézben tartja Kolumbiát. A kisgazdálkodó család fiaként 17 évesen csatlakozott a főként értelmiségiek által vezetett városi gerillacsoporthoz, a „Movimiento 19 de Abril”-hez (Április 19-i Mozgalom, M-19), börtönben ült, és a hadsereg megkínozta. Miután az „M-19” békét kötött az állammal, és 1991-ben új alkotmányt fogadtak el, először a kongresszus alsóházának képviselője lett, 2006-ban pedig a szenátusba választották. 2011-ben Petro elnyerte Bogotá polgármesteri posztját, ahonnan 2015-ben egy médiakampány nyomán eltávolították.
Bár Petro 2018-ban elnökjelöltként a második fordulóban még vereséget szenvedett Iván Duque-tól, négy évvel később az új Pacto Histórico (Történelmi Paktum) párt színeiben biztosította magának a győzelmet. Ennek nagy részét a 2021-es szegénységi felkelésnek köszönhette, amelyet Kolumbiában „általános sztrájknak” neveztek. Hónapokon át, főként a városokban, százezrek vonultak utcára a társadalmi igazságtalanság és az állami erőszak ellen. A felkelés egy tervezett adóreformra adott válaszként robbant ki, amellyel a Duque-kormány a koronavírus-járvány költségeit a legszegényebbekre akarta hárítani. A rendőrség brutálisan lépett fel a tüntetők ellen, a rendfenntartó erők mintegy 100 embert megöltek. A tüntetők túlnyomó többsége fiatal, marginalizált, gyakran nő volt; közülük sokan egy évvel később a Pacto Histórico jelöltjére szavaztak.
Az őslakos és afrokolumbiai közösségek is támogatták Petro jelöltségét. Ebben fontos szerepet játszott Francia Márquez alelnökjelöltként való kinevezése. Az afrokolumbiai nő, aki környezetvédelmi aktivistaként vált ismertté, szegény körülmények között nőtt fel a történelmileg elhanyagolt Cauca megyében. Ott a jelöltpáros a 2022-es második fordulóban a szavazatok 79 százalékát szerezte meg, az északnyugati Chocóban pedig a szavazók közel 82 százaléka szavazott rájuk. Összességében Petro és Márquez 11,2 millió embert nyert meg maguknak – ez az ország történelmének eddigi legmagasabb szavazati aránya egy elnökválasztáson. A második helyen végzett vállalkozó, Rodolfo Hernández-zel szembeni előnye körülbelül 700 000 szavazat volt.
Az oligarchia megrémült
A részben radikális retorika ellenére Petro nem ígért gyökeres változásokat. Kormányprogramja inkább a régió baloldali szociáldemokratáinak vonalát követte, mint például Luiz Inácio Lula da Silva Brazíliában vagy Gabriel Boric Chilében. Ezen felül Petro a környezetvédelmet kormányzásának egyik fő célkitűzésévé tette. Elnöksége alatt Kolumbia a „világ életerejévé” kíván fejlődni, és le kell állítani az új olaj- és bányászati projektekre vonatkozó koncessziók odaítélését. A több évtizede tartó fegyveres konfliktust a különböző fegyveres csoportokkal – köztük gerilla szervezetekkel, paramilitáris csoportokkal és a szervezett bűnözésben aktív csoportokkal – folytatott tárgyalások révén kívánta rendezni.
Ez elég volt ahhoz, hogy megrémítse az ország oligarchiáját. Szinte az összes hagyományos hatalmi csoport ellenezte a Petro-kormányt, amelyet fenyegetésnek tekintettek uralmukra nézve. Vállalkozói szövetségek, nagybirtokosok és a nagy magánmédiumok támadták az elnöki palotában ülő férfit. A parlamentben, ahol a Pacto Histórico pártjai – amely akkoriban még választási koalíció volt – nem rendelkeztek saját többséggel, Petro ezért kezdetben egy széles körű szövetségre támaszkodott, amelybe a jobbközép pártok is beletartoztak, köztük a Liberálisok, a Konzervatív Párt és Juan Manuel Santos (2010–2018) volt elnök Partido de la U nevű pártja. Ennek következtében enyhítette kormányprogramját.
A széles koalíció nem tartott sokáig – alig néhány hónap elteltével Petro felbontotta a szövetséget, és több minisztert is menesztett. Ezt megelőzően a korábbi szövetségesek a parlamentben és annak bizottságaiban elsősorban a tervezett egészségügyi reform ellen mozgósítottak. Kolumbiában az egészségügyi rendszert az 1990-es évek óta privatizálták. A nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek, míg az állam finanszírozza a szegényebb rétegek ellátását. A közegészségügy tervezett megerősítése háttérbe szorult – ez keserű vereséget jelentett a Petro-kormány számára.
Más szociálpolitikai területeken viszont mindenképpen pontokat tudott szerezni. Ez nem utolsósorban annak volt köszönhető, hogy megértette: az elnöki palotában való jelenlét nem egyenlő a hatalom birtoklásával. A Pacto Histórico ezért már korán a társadalmi bázisának mozgósítására is támaszkodott. Az elnök több mint tucatszor szólította fel a lakosságot, hogy vonuljanak utcára tervei támogatására – először 100 nappal hivatalba lépése után, máskor pedig éppen akkor, amikor az ellenzéki pártok a kongresszusban blokkolták a kormány központi választási terveit.
Egyrészt a Petro-kormány így próbálta fenntartani a nyomást az ellenzékre és a hagyományos hatalmi elitre. Másrészt arról volt szó, hogy társadalmi bázisának azt az érzést keltsék, hogy meghallgatják őket. Különösen az egyenlőtlenség témája mozgósítja a tömegeket Kolumbiában. Az ország világszerte azok közé tartozik, ahol a jövedelmek és a vagyon elosztása különösen igazságtalan. Így a vagyonra vonatkozó Gini-index értéke körülbelül 0,8 – ahol a 0-s érték azt jelentené, hogy mindenki ugyanannyi vagyonnal rendelkezik, míg 1-es érték esetén az összes vagyon egy személy kezében összpontosulna. A kolumbiai lakosság leggazdagabb 1 százaléka birtokolja az ország teljes vagyonának 40 százalékát.
Szociálpolitikai áttörések
A szociális állami ellátások kiterjesztésére irányuló terv szempontjából két áttörés volt kulcsfontosságú. Hónapokig tartó viták után a kormány 2024-ben keresztülvitte a nyugdíjreformot a parlamentben. A magánalapokat és az állami nyugdíjpénztárakat összevonták. Ezzel kívánták csökkenteni az országban tapasztalható, történelmileg magas szintű időskori szegénységet. A becslések szerint körülbelül 2,5 millió olyan személy részesül közvetlenül az új szabályozásból, akik soha nem voltak képesek járulékot fizetni. Ezentúl legalább egy állami alapnyugdíjat kapnak, a nők emellett gyermeknevelési jóváírásokat is. A jól keresők legalább részben finanszírozzák az állami rendszert.
2025 júniusában a kormány a munkaügyi reformmal visszaállította azokat a jogokat, amelyeket Álvaro Uribe Vélez elnök (2002–2010) idején eltöröltek. Az új törvény erősíti a dolgozó lakosság védelmét, akik ezentúl 19 óra után – a korábbi 21 óra helyett – kapnak éjszakai pótdíjat. A vasárnapi és ünnepnapokon végzett munkáért járó pótdíjak 75 százalékról 100 százalékra emelkedtek. Négy év elteltével a munkaszerződéseket határozatlan időre kell átalakítani, a gyakornokok pedig már a második tanulóévtől kezdve megkapják a minimálbért. Fontos újítás továbbá az úgynevezett informális szektorban dolgozók – így a háztartási alkalmazottak, valamint a kézbesítők és a platformmunkások – jobb védelme és hivatalos elismerése.
Az áttörést az tette lehetővé, hogy Petro – a parlamentben kialakult patthelyzetre tekintettel – népszavazást hirdetett meg, amelyen a lakosságnak magának kellett volna dönteni a törvényről. Május végén a CUT szakszervezeti ernyőszervezet emellett kétnapos általános sztrájkot hirdetett a projekt támogatására. A nyomás annyira megnőtt, hogy a törvény megkapta a szükséges többséget.
Hivatali idejének lejárta előtt alig néhány hónappal Petro rendelettel elrendelte, hogy a törvényben meghatározott minimálbér 2026. január 1-jétől 23 százalékkal emelkedjen. Az utazási költségtérítéssel együtt azóta havi kétmillió kolumbiai peso. Ez alig 550 eurónak (azaz kb. 200.000 forintnak) felel meg. A kormány szerint körülbelül 2,5 millió kolumbiai részesül az emelésből. 2022-ben a minimálbér még egymillió peso volt.
A hivatalos adatok igazolják, hogy Petro hivatali ideje alatt sikerült csökkenteni a szegénységet. A DANE nemzeti statisztikai intézet adatai szerint 2022-ben a jövedelemalapú szegénység aránya még 36 százalék volt, 2025-ben pedig már 28 százalékra csökkent. A szélsőséges szegénység aránya tavaly 9,6 százalékkal történelmi mélypontra süllyedt. A DANE a szélsőséges szegénységet úgy definiálja, mint azt a képtelenséget, hogy megvásárolhassanak egy előre meghatározott minimális élelmiszerkosarat, amely fedezi egy személy alapvető kalória- és tápanyagszükségletét.
A meghiúsult béke
Közel tíz évvel az akkori Santos-kormány (2010–2018) és a mai napig legnagyobb gerillahadsereg, a FARC-EP (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia – Ejército del Pueblo, Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők – Népi Hadsereg) közötti békeszerződés aláírása után de la Espriella újra fel fogja fokozni a katonai összecsapásokat Kolumbiában. Az egyik első intézkedés, amelyet a leendő elnök hivatali idejére bejelentett, a kormány békeügyi megbízottjának elbocsátása. Július közepén kijelentette, hogy az Emberi Jogok és Nemzetközi Humanitárius Jog Elnöki Hivatalát, valamint a Nemzeti Megbékélés Osztályát is bezárni kívánja. Az ügyvéd azzal indokolta ezt a lépést, hogy az ő vezetése alatt „nem lesznek további látszatbéke-folyamatok”.
Petro a „teljes békét” kormányzásának zászlóshajójává tette. A megközelítés középpontjában a párbeszéd és a tárgyalási ajánlatok álltak, a politikai erőszak okainak – a szegénység, az egyenlőtlenség és a társadalmi igazságtalanság – leküzdésével párosulva. Ennek keretében mind a kifejezetten politikai csoportokat – mint például a több mint 6.000 tagot számláló legnagyobb gerillacsoportot, az „Ejército de Liberación Nacional”-t (Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, ELN) –, mind pedig elsősorban a szervezett bűnözésben aktív csoportokat – mint például a „Clan del Golfo”-t – vagy a helyi szinten működő bandákat be kellett vonni a folyamatba.
- december 31-én, alig fél évvel hivatalba lépése után, Petro hat hónapos kétoldalú fegyverszünetet hirdetett meg egyszerre öt fegyveres csoporttal: az ELN gerillával, a „Segunda Marquetalia”-val és az „Estado Mayor Central”-lal (EMC) – amelyeket mindegyiket egykori magas rangú FARC-tagok alapítottak –, a „Clan del Golfo”-val, valamint az „Autodefensas de la Sierra Nevada”-val.
Még soha korábban nem indított el egy kolumbiai kormány egyszerre ennyi párhuzamos békefolyamatot. A „teljes béke” alapját egy törvény képezte, amelyet a kormány mindössze egy hónapos hivatali ideje után írt alá. Ez teremtette meg a jogi keretet az országban aktív különböző fegyveres csoportokkal folytatandó tárgyalásokhoz. Ennek érdekében elismerték, hogy számos ilyen szereplő létezik, amelyek lehetnek politikai vagy apolitikus jellegűek.
Négy évvel később a mérleg kiábrándító. Az ELN-nel soha nem sikerült áttörést elérni; a tárgyalások hónapok óta szünetelnek. Az EMC két frakcióra szakadt: egy tárgyalásra hajlandó frakcióra, a „Blokkok és Frontok Főparancsnokságára” (EMBF), és egy olyan frakcióra, amely a Cauca megyében továbbra is háborút folytat. A korábban más csoportokkal összefogó „Segunda Marquetalia”-val folytatott tárgyalások is kudarcba fulladtak; a szövetség felbomlott. A „Clan del Golfo”-val – amely közel 10.000 taggal és az országban széles körben jelen lévő, a szervezett bűnözés leghatalmasabb csoportja – folytatott párbeszéd csak júliusban ért véget a tárgyalások megszakításával. Előtte Petro aláírt egy rendeletet, amely visszavonta a klán fontos vezetőinek az Egyesült Államokba történő kiadatására vonatkozó parancsok felfüggesztését. A lépést a párbeszédben hiányzó „őszinteséggel” indokolták.
A Petro-kormány azonban szórványosan sikereket is elkönyvelhetett; elsősorban a helyi szinten működő bandákkal sikerült megállapodásra jutnia. Ennek ellenére az összkép negatív. Az „Ideas para la Paz” alapítvány szerint 2025 végén a fegyveres csoportok létszáma meghaladta a 27 000 főt, ami több mint kétszerese annak a harcosok számának, mint amennyi Petro 2022-es hivatalba lépésekor volt. Csak 2026 első félévében összesen 54 mészárlást regisztráltak, amelyek során 233 embert öltek meg. Különösen drámai továbbá a fegyveres szereplők több, egymással harcoló frakcióra való széttöredezése. Ennek áldozatai a civil lakosság.
A romló biztonsági helyzet a konfliktusdinamika megváltozásának is eredménye. Ma a szereplők és az illegális üzletek logikája – amelyek hatalmi bázisukat képezik – nemzetközibb jellegű, mint korábban. Ennek egyik következménye, hogy a politikai befolyásolás lehetősége csökken. Ma már nem annyira az ideológia, hanem inkább az illegális piacok, erőforrások és területek ellenőrzése a lényeg. Egy olyan országban, mint Kolumbia, ahol az állam történelmileg képtelen jelenlétet mutatni a távoli régiókban, a szereplőknek könnyű dolguk van.
A rossz biztonsági helyzet a Petro-kormány számára központi terhet jelentett. Az olyan tragédiákat, mint a 2026. április 25-én a Cauca megyében, Cajibío település közelében, a Panamericana országúton történt bombamerénylet – amikor egy robbanóanyaggal megrakott kisbusz 14 ember életét követelte és több tucatot megsebesített –, a kolumbiai jobboldal felhasználta Petro politikájának bírálatára. De la Espriella választási győzelme a „teljes béke” kudarcára adott válaszként is értelmezhető.
Egy kis szuverenitás
Az Egyesült Államok számára nem utolsósorban Petro fegyveres csoportokkal való párbeszédre való hajlandósága szolgált ürügyül arra, hogy konfrontációt keressen a számukra kellemetlen kormánnyal. Ennek érdekében a kolumbiai elnököt a kábítószer-bandákkal szövetségesként becsmérelték. Kolumbia évek óta a világ legnagyobb kokaintermelője; az ENSZ szerint a világ kokaintermesztési területeinek kétharmada ebben az országban található.
Miután Donald Trump 2025 januárjában hivatalba lépett az Egyesült Államok elnökeként, a feszültségek Washington és Bogotá között fokozódtak. A kolumbiai államfő nem volt hajlandó elfogadni azokat a katonai repülőjáratokat, amelyek az Egyesült Államokból kiutasított kolumbiaiakat szállítottak. Azt vetette Washington szemére, hogy ezeket az embereket bűnözőként kezelik. Miután Trump magas büntetővámokkal és szankciókkal fenyegette meg Kolumbiát, Petro azonban engedett. 2025 szeptemberében a Trump-kormány felvette az országot azon országok listájára, amelyek állítólag nem működnek együtt a kábítószer-bűnözés elleni küzdelemben. A lépés következtében a pénzügyi támogatásokat felfüggesztették. 2025 októberében az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat vezetett be maga Petro, felesége, fia és közeli munkatársai ellen.
Az események eszkalálódásának egyik oka valószínűleg az is volt, hogy a hagyományosan Washingtonhoz szorosan kötődő ország közeledni kezdett Kínához. 2025. május 14-én, a pekingi CELAC–Kína fórumon való részvételét követően Petro bejelentette az ország csatlakozását a BRI, más néven „Új Selyemút”-hoz. Ez a „történelmi lépés”, amely „megváltoztatja külkapcsolataink történetét”, elsősorban a Kínával szembeni kereskedelmi hiány kiegyenlítését szolgálta. Az Egyesült Államok, amelyek Trump elnöksége alatt jelentősen fokozta erőfeszítéseit a Kínai Népköztársaság kiszorítására Latin-Amerikából, nem nézte jó szemmel a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására irányuló kísérletet. Alig egy nappal később az amerikai kormány kijelentette, hogy a kínai beruházások veszélyeztetik a biztonságot, és azzal fenyegetőzött, hogy a jövőben a kolumbiai árukat más országokból származókkal váltja fel.
Ehhez jött még a gázai háború is. Petro kezdettől fogva élesen bírálta Izraelt; Benjamin Netanjahu kormányát azzal vádolta, hogy népirtást követ el a palesztinok ellen. A 2025. szeptemberi ENSZ-közgyűlési vitán azzal vádolta Trumpot, hogy „bűnrészes a gázai övezetben elkövetett népirtásban”. A közgyűlési vita szünetében részt vett egy palesztinokkal szolidaritást kifejező tüntetésen. Ezt követően az amerikai kormány bejelentette, hogy visszavonja Petro vízumát.
A következő eszkalációs szintet az Egyesült Államok venezuelai támadása, valamint Nicolás Maduro elnök és felesége, Cilia Flores 2026 elején történt elrablása után érték el. Trump kihasználta a helyzetet, hogy nyíltan katonai csapásokkal fenyegesse a kábítószert termelő országokat. Petro erre először hangsúlyozta országa szuverenitását, sőt kijelentette, hogy beavatkozás esetén „fegyverrel” fogja azt megvédeni. Februárban azonban fordulat következett be. A Fehér Házban tartott találkozón a kolumbiai és az amerikai elnök rendkívül harmonikus viszonyt mutattak, egymást dicsérték és ajándékokkal halmozták el egymást.
Jól lehetséges, hogy Petro irányváltása a washingtoni nyomásnak volt köszönhető. Hasonló mintázat figyelhető meg egész kormányzási ideje alatt: a kolumbiai elnök újra és újra kénytelen volt politikai terveit a rendelkezésére álló tényleges mozgástérhez igazítani. Ez pedig az idő múlásával egyre szűkebbé vált. Erre utal nem utolsósorban a 2026-os elnökválasztás eredménye is: a progresszív kormányzati projekt veresége egy regionális fejlemény kifejeződése is; Latin-Amerikában az elmúlt hónapokban a szélsőjobboldal választási győzelmeket aratott, és visszaszorította a baloldalt.
Az azonban reményt ad, hogy a választás – a nemzetközi beavatkozás és a regionális trend ellenére – rendkívül szoros eredményt hozott: a győztes mindössze körülbelül 250.000 szavazattal előzte meg a Pacto Histórico jelöltjét, Iván Cepedát. Petro kormányzati programja anyagi javulást jelentett több millió kolumbiai számára. Sokak számára azonban még ennél is fontosabb lehet az a tapasztalat, hogy évtizedek után először érezték úgy, hogy a politikusok meghallgatják és komolyan veszik őket. Ebből önbizalom születhet. A „Történelmi Paktum” 2022-es választási győzelmének tapasztalata megmutatta, hogy Kolumbiában is ki lehet szorítani a jobboldalt az elnöki palotából.
Írta: Frederic Schnatterer
Forrás: JungeWelt
