Argentína: Nyugdíjas és még mindig sztrájkol

Hűvös őszi reggel van, és a Plaza Constitución a monumentális állomásépülettel szokatlanul álmosnak tűnik. Általában több mint 30 buszjárat közlekedik itt Buenos Aires déli részén. De a mai nap nem mindennapi az argentin fővárosban. Ma általános sztrájk van – amelyet a legnagyobb szakszervezeti szövetségek hirdettek meg – Javier Milei kormánya és annak munkaellenes megszorító intézkedései ellen. Az ilyen napokon kora reggel dől el, hogy a sztrájk sikeres lesz-e. Hányan fognak aktívan csatlakozni a munkabeszüntetéshez? Hányan maradnak otthon, mert egyszerűen nem tudnak elmenni dolgozni? A reggel előrehaladtával világossá válik, hogy nem sok minden fog történni. A buszok, metróvonatok és vonatok a depóikban maradnak, a repülőgépek nem szállnak fel, a teherautók pedig leállnak. Az iskolák bezártak és a szemétszállítás nincs.

Egy középkorú férfi áll a vasútállomás lezárt bejárata előtt, ahonnan rendszerint több tízezer ember érkezik a városba. Egy építőipari gépgyártó cég logójával ellátott sapkáján könnyen felismerhető, hogy építőipari munkás. Nem jutott haza, mielőtt éjfélkor elkezdődött a sztrájk. A kétgyermekes apa azt mondja, hogy emiatt egy park padján töltötte az éjszakát. Buenos Airestől mintegy 40 kilométerre délkeletre hiába keresi a munkahelyére tartó vonatot. „Egyszerűen nincs elég pénz a családom ellátására” – mondja. Egy napot sem engedhet meg magának munka nélkül. Nyilvánvalóan nem rajong a piaci radikális Mileiért, akinek üzeni: „Ne feledkezzetek meg a szegényekről és a munkásokról”. Reméli, hogy Isten megsegíti az országot, és hamarosan vége lesz ennek az egésznek.

Graciela Villamonte nem támaszkodik természetfeletti segítségre. A 73 éves asszony a Jubilado/as Insurgentes (Lázadó nyugdíjasok) szervezetben tevékenykedik. „Végül a szakszervezeteknek be kellett adniuk a derekukat, és általános sztrájkot kellett hirdetniük” – magyarázza – „Az alulról jövő nyomás egyszerűen túl erős volt”. Az általános sztrájkra való felhívások már régóta sok helyen elhangzottak, többek között a nyugdíjasok heti kongresszus épülete előtti tüntetésén is. Az idősek minden szerdán az argentin parlament elé vonulnak. Ott az aktivisták azt skandálják, hogy „Általános sztrájk most” és „Jubilados, carajo!”, azaz „Nyugdíjasok vagyunk, a fenébe veletek!”. De miért sztrájkolnak egyáltalán a nyugdíjasok? Argentínában a körülmények ezt követelik meg. Hiszen aki a 215 euró körüli minimálnyugdíjat kapja, annak munkára van szüksége ahhoz, hogy a hónap végéig kijöjjön. Villamonte például továbbra is ügyvédként dolgozik. Így legalább keres némi pluszpénzt, még akkor is, ha az ügyfelei ugyanolyan szegények, mint ő.

„Határozatlan idejű sztrájkra szólítunk fel, amelyet egy akciótervbe ágyazunk, és nagy tüntetésekkel kísérünk” – mondja Villamonte. „A 24 órás általános sztrájk nem volt elég a Milei által elkövetett atrocitások fényében”. A legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a CGT vezetői sokáig vonakodtak, és nem akarták kitűzni a sztrájk időpontját. Végül május 9-re esett a választás. Bár öt hónapon belül ez volt a második általános sztrájk az új elnök ellen, sokan konfrontatívabb hozzáállást szeretnének látni.

Milei az úgynevezett alaptörvényével többek között a munkaügyi jogokat akarja deregulálni. Ez konkrétan a próbaidő tizenkét hónapra való meghosszabbítását, a végkielégítésért való pereskedés lehetetlenné tételét és a feketemunka miatti munkáltatói büntetések eltörlését jelenti. A törvényjavaslat a képviselőházban ütközött az első akadályba. Most hetek óta a szenátusban akadozik, ahol Milei pártja, a La Libertad Avanza (Szabadság Előrehaladás) csak néhány mandátummal rendelkezik. „Megijeszt, mert a modernizáció szinte mindig romlást jelent a munkavállalók számára” – mondja Villamonte. Nem bízik a CGT nagyjaiban. Többször elárulták a munkásokat, például a neoliberális 1990-es években.

Héctor Daer, a CGT elnöke elégedett: „A széles körű részvétel azt mutatja, hogy a lakosság elutasítja a tervezett törvényt”. Összességében ez egy meggyőző politikai sztrájk volt. Közben a kormány a gazdasági kárt alig félmilliárd euróra becsülte, és azzal vádolta a szakszervezeteket, hogy a forgalom megbénításával akadályozzák az embereket a munkában. „Abba kellene hagyniuk a bosszantást, és elkezdeniük dolgozni” – mondta Patricia Bullrich biztonsági miniszter. Ez a gyengeség sztrájkja volt. Tüntetőleg felszállt a kevés közlekedő buszok egyikére, hogy aztán rájöjjön, hogy a neki adott buszkártyán nem volt kredit. A PR-trükk kudarcot vallott.

Milei decemberi beiktatása óta több mint ötszörösére nőtt egy buszjegy ára Buenos Airesben. A kormány fokozatosan meg akar szüntetni minden támogatást, és további drasztikus emeléseket jelentett be. A jövőben sok háztartásnak tízszer annyit kell majd fizetnie a gázszámlájáért, mint egy évvel korábban. A támogatások eltörlése és a peso leértékelése a fő oka az inflációnak, amely jelenleg közel 290 százalékos, és számos alapvető élelmiszer esetében még ennél is magasabb. Egy csomag rizsért 555 százalékát többet kell fizetni az egy évvel ezelőtti.

Az argentin statisztikai hivatal jelentése szerint a fizetések december és március között átlagosan 38 százalékot veszítettek vásárlóerejükből. Argentína is mély recesszióba csúszik: a fogyasztás az év első három hónapjában tizedével esett vissza, az ipar 21,2 százalékkal, az építőipar 42,2 százalékkal zsugorodott ugyanebben az időszakban. Rendkívül népszerűek az ingyenkonyhák. Egyre többen csalódnak az önjelölt anarchokapitalista Mileiben. Tavaly novemberben a második fordulóban alig 56 százalék szavazott rá. A választási kampányban azt ígérte, hogy a megszorítások csak a politikai kasztot érintik. Mára azonban egyértelművé vált, hogy az állam rombolása elsősorban a kevés pénzzel rendelkezőket fogja érinteni.

Bármennyire is vádolja a politikai kívülálló Milei a korábbi baloldali peronista kormányokat cimborasággal, nemigen igyekszik leplezni saját kapcsolatait. Számos tisztviselője korábban két nagyvállalatnak dolgozott: a Techint építőipari vállalatnak és az América médiabirodalomnak. Ezek a vállalatok már részesültek adócsökkentésekből, szerződésekből és stratégiailag fontos pozíciókból. Eközben Milei kasztellenes gyűlölködő tirádái már nem önmagában a hivatásos politikusok ellen irányulnak, hanem azok ellen, akik progresszív politikát folytatnak. A szélsőjobboldali spanyol Vox párt múlt heti kongresszusán tartott bizarr beszéde, amelyben a féktelen szocializmusról hallucinált, teljessé teszi a képet.

Graciela Villamonte jobb időkre emlékszik. Egy évtizeddel ezelőtt, amikor még Cristina Fernández de Kirchner kormányozta az országot, a nyugdíja arra volt elég, hogy elrepüljön Spanyolországba meglátogatni a nővérét. Ma már ez elképzelhetetlen. De legalább a tengerre utazni a közelmúltig még lehetséges volt. Például Chapadmalalba. Az állami tulajdonban lévő szállodakomplexumban, nem messze az ismert tengerparti üdülőhelytől, Mar del Platától, a kevés pénzzel rendelkezők olcsón élvezhették a tengert – és kis szerencsével bálnákat is láthattak. Úgyszólván a nyaraláshoz való jog. Milei mostanra bezárta ezt a helyet. A nyugdíjas elmondja, hogyan kezeli az árválságot: a krémsajt a reggeli pirítósra már nem jöhet szóba, egy kis lekvárnak is elégnek kell lennie. Húsért Villamonte egy olcsó szupermarketbe hajt a városon kívül. Míg korábban kilóra vették a húst a hentesüzletben, most kis adagoknak is elégnek kell lenniük. Mindent egybevetve, ez egy olyan eset, amikor spórolni kell, és figyelni kell az akciókat.

Váltás a városból Longchamps-ba. Constituciónból 40 perc vonatút délre. Büszkén hívják a vasútvonalat Eléctrico-nak, mivel ez volt az egyik első, amelyet már nem dízelmozdony húzott. Ahol a házak laposabbak és az épületek kevésbé sűrűek lesznek, ott hamarosan véget ér a 14 millió lakosú Buenos Aires-i metropolisz. Víctor Amarilla sok évvel ezelőtt épített itt egy házat. Fiatal kora óta politikailag aktív, és forradalmi szocialistának tartja magát, ahogy ő mondja. Pártja, amely a Szocialista Konvergencia nevet viseli, Leó Trockij eszméit követi. A Jubilado/asInsurgentes tagja is. „Két évvel ezelőtt még cuatro gatos locos (négy őrült macska) voltunk, ahogy itt mondják” – emlékszik vissza. Ez még azelőtt volt, hogy Milei belépett volna a politikai színtérre. A közmondásos négy őrült macskából mára több tucatnyian lettek, akik rendszeresen részt vesznek a gyűléseiken.

„Az egyik legfontosabb követelésük a 850.000 pesos minimálbér” – mondja Amarilla. „Mert ennyi kell ahhoz, hogy ne legyél szegény.” Ez körülbelül 890 eurónak felel meg, és a minimálbér egyben a minimálnyugdíj is. Amarilla olyan ember, aki sokféle munkahelyen dolgozott már. Először kőművesként, majd buszsofőrként, végül sokáig vasutasként dolgozott. 30 éven át fizetett be a nyugdíjalapba, amiért most havi 300 eurónak megfelelő összeget kap. Mivel ez nem elég, a 71 éves férfi részmunkaidőben házmesterként dolgozik a városközpontban. Ehhez reggel fél hatkor vonatra száll – amikor nincs általános sztrájk.

Milei liberális-libertáriánusnak vallja magát. Amarilla ezt másképp látja: „A kormány egyszerűen rendkívül jobboldali”. Milei nem titkolja, hogy világszerte kapcsolatban áll a radikális jobboldallal; alelnöke, Victoria Villarruel többször relativizálja az utolsó diktatúrát. Ez az első alkalom, hogy a szélsőjobboldal választásokon jutott hatalomra Argentínában. A 20. században a hadsereg többször is puccsot hajtott végre, hogy jobboldali kormányokat iktasson be.

Amarilla úgy véli, hogy Milei nem sokáig lesz képes hivatalban maradni: „Ehhez hiányzik a gazdasági terve”. Jelenleg senki sem tudja megjósolni, meddig tart a Milei-kísérlet. A jobboldali képviselő türelmet kér, és kitartásra szólítja fel az embereket. Bár az argentinok hozzászoktak a válságok elviseléséhez, azt is megmutatták, hogyan működnek a tömeges felkelések. Mint 2001 decemberében, amikor az akkori elnöknek, Fernando de la Rúának helikopterrel kellett elmenekülnie. Milei még messze van ettől. De ha továbbra is folytatja elszegényedési programját, és a feszültségek fokozódnak, a dolgok gyorsan megváltozhatnak.

Írta: Christian Rollmann

Forrás: ND