Egy évvel ezelőtt az ecuadoriak két népszavazáson szavaztak a yasuníi olajkitermelés és a Quito környéki erdőkben a bányászati koncessziók bővítése ellen. Mi történt azóta? A kormány egyik népszavazást sem hajtotta végre. Mindazonáltal a szavazások eredményei sürgősen vitát nyitnak meg Ecuador igazságos átalakulásáról.
2023. augusztus 20-án Ecuador történelmet írt. A kis andoki ország lakossága két történelmi jelentőségű népszavazáson a természet kizsákmányolása ellen szavazott. Az első népszavazáson úgy döntöttek, hogy leállítják az olajkitermelést a Yasuní Nemzeti Parkban, amely UNESCO rezervátum, különböző őslakos nemzetiségek otthona és a Föld egyik legváltozatosabb biodiverzitású pontja. Ez a népszavazás a Yasuní védelméért folytatott több évtizedes küzdelem csúcspontja volt. 2013-ban Rafael Correa korábbi elnök váratlanul véget vetett a Yasuní-ITT kezdeményezésnek, és ezzel együtt annak a kísérletnek is, hogy nemzetközi pénzügyi támogatásért cserébe ne termeljenek ki kőolajat a nemzeti parkból. Válaszul a környezetvédők megalapították a Yasunidos kollektívát, és országos kampányt szerveztek a Yasuní parkban tervezett olajfúrásról szóló népszavazás kiírására. A népszavazást azonban a Nemzeti Választási Tanács többször is megakadályozta, mígnem 2023 májusában – tíz évvel a Yasunidos megalapítása után és hét évvel azután, hogy a nemzeti parkban megkezdődött az olajfúrás – meglepő módon jóváhagyták. A Yasunidos egy decentralizált országos kampánnyal sikeresen mozgósítani tudta a lakosság támogatását a Yasuní mellett, és az olajigényléssel kapcsolatos üres fejlesztési ígéretek miatti általános csalódottságot. Ennek eredményeképpen 2023. augusztus 20-án Ecuador lakosságának 58 százaléka szavazott a Yasuní védelme mellett. Ez elméletileg arra kényszerítette a kormányt, hogy jogi lépéseket tegyen az olajkitermelés leállítására és az olajmezők elhagyására az elmúlt egy évben. Egy olyan ország számára, amely nagymértékben függ az olajbevételektől, ez úttörő eredmény volt.
Közvetlen demokrácia az olajfúrás és a bányászat ellen
Ezzel egy időben regionális szinten egy másik népszavazást is tartottak. A városi és vidéki környezetvédők egy csoportja megalapította a Quito sin Minería („Quito bányászat nélkül”) kampányt, és népszavazást szervezett a bányászati koncessziók kiterjesztése ellen a Chocó Andino régióban. Ez az ecuadori fővárostól, Quitótól északnyugatra fekvő szubtrópusi erdő az UNESCO rezervátuma is, és számos endemikus állat- és növényfajnak ad otthont. A Quito sin Minería egy hónapon keresztül Quito külső kerületeiben szervezett tevékenységeket, falfestményeket festett az egész városban, és meghívta a lakosokat, hogy ismerjék meg a Chocó Andino-t. Megmutatták, hogy a leendő bányászat hogyan osztja meg a helyi közösségeket, hogyan károsítja helyrehozhatatlanul az ökoszisztémákat és hogyan állandósítja a természeti erőforrásoktól való függőséget. Ennek eredményeként az augusztus 20-án este tartott népszavazáson Quito lakosságának 68 százaléka szavazott a Chocó Andino védelme és a további bányászati koncessziók betiltása mellett, ami egy újabb történelmi jelentőségű döntés volt.
Ez azon ritka esetek egyike, amikor egy ország lakossága a közvetlen demokráciát használja fel arra, hogy felemelje szavát az olajfúrás és a bányászat ellen. Mi lett belőle most, egy évvel később? Esteban Barriga, a Quito sin Minería egyik tagja kifejtette, hogy „a népszavazás győzelme kvantumugrást jelent a poszt-kitermelés felé”, és hangsúlyozza, hogy azóta számos új finanszírozási lehetőség, beruházás és szervezeti projekt érkezett a Chocó Andino térségébe. Ennek eredményeként „olyan modell alakul ki ott, amely sok reményt ad, reményt az élet újfajta megértésére és megélésére, a vidék és a város közötti új kapcsolatra”. David Cañas, az Abya Yala-i Tudós Lázadás tudósa azonban hangsúlyozta, hogy a Chocó Andino bányavállalatok folytatják a kitermelési folyamatot, különösen azokkal a projektekkel, amelyek már rendelkeznek engedéllyel. A cégek ki akarják használni, hogy a népszavazás nem vonhatja vissza a korábbi koncessziókat, „annak ellenére, hogy a bányászat nem elfogadott ezen a területen, ahogy a konzultáció is megmutatta”.
Tény, hogy az ecuadori kormány többször is figyelmen kívül hagyta a népszavazások eredményeit. A 2023 októberében megválasztott elnök, Daniel Noboa zavartalanul folytatja az ország jobboldali neoliberalizálását. Elnöksége alatt a Környezetvédelmi, Vízügyi és Ökológiai Átmeneti Minisztérium nyilvános tájékoztató rendezvényt szervezett a Chocó vidék lakói számára. A környezetvédelmi engedélyhez szükséges lépés – de a Chocó Andino-i népszavazás jogilag kötelező érvényű eredménye után valójában betiltották. A kormány ugyanígy késleltette a yasuníi népszavazás végrehajtását is. A népszavazás az ITT olajmezők egy éven belüli elhagyására szólított fel. Ez magában foglalja 246 kút bezárását, az összes föld feletti csővezeték leszerelését és a növényzet helyreállítását. Technikai kihívás, de nem lehetetlen. Mindazonáltal a kormány a jövő évi választásokra való tekintettel óvatosan közelítette meg a mezők bezárását. A kormány 2024 augusztusában általános jelentést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben kijelentette, hogy bár az összes kút bezárása idén megkezdődik, de összesen öt évig fog tartani. Tudósok és környezetvédők bírálják ezt a nem egyértelmű tájékoztatást, és felszólítják az ecuadori kormányt, hogy tegyen többet a népszavazás eredményének végrehajtása érdekében.
Ugyanakkor az országban drámaian romló biztonsági helyzet is megnehezíti a kérdés prioritásként való kezelését. Az ecuadori állam visszavonulását kihasználó nemzetközi drogkartellek növekvő befolyása az ecuadori lakosság biztonságának kérdését helyezte a középpontba. Ennek ellenére a környezetvédők és az őslakos nemzetiségek számos akciót szerveztek, például a 2024 augusztusában megrendezett Yasuní-csúcsot, hogy megünnepeljék a népszavazások évfordulóját és továbbra is nyomást gyakoroljanak a kormányra. Egy évvel később a konzultációk eredményei még mindig Ecuador jövőjével kapcsolatos sürgető kérdéseket tesznek fel a politikai napirendre. Az ország ugyanis több, egymást átfedő válság kereszteződésében találja magát: az extrakcionizmus által okozott ökológiai és társadalmi pusztítás, az Amazonas vidékén példátlan mértékű erdőtüzeket okozó éghajlati válság és a jelenlegi energiaválság. A folyamatos aszály és az előző kormányok évek óta tartó beruházáshiánya miatt Quito és más városok hónapok óta napi hat órás áramkimaradásoktól szenvednek, mivel a vízerőművek csak korlátozottan működnek. Emellett Ecuador középtávon olajexportőr országból nettó nyersolajimportőrré fog válni a kőolajkészletek kimerülése miatt.
Ugyanakkor a neoliberális Noboas-kormány megpróbálja tovább privatizálni az energiaszektort. A társadalmi mozgalmak számára ez egy döntő pillanat, hogy összekapcsolják a kitermelésről és az energiáról szóló vitákat, és lehetővé tegyék az igazságos átalakulásról szóló vitát. Mindkét népszavazás lehetőséget nyitott Ecuador jövőjének átalakítására. Jelenleg két ellentétes vízió van kialakulóban, amelyek teljesen eltérő világnézetet képviselnek: Ecuador még több extrakcionizmusra törekszik, vagy egy igazságos ökológiai átalakulást hajt végre?
A kőolajkészleteket más nyersanyagok kitermelése váltja fel
Egyfelől az ecuadori kormány és a kereskedelmi kamarák a bányászatot akarják kiterjeszteni Ecuadorban, hogy kielégítsék az energetikai átmenet nyersanyagigényét. Ezt a napirendet a nemzetközi energiapolitika alakítja, amely az úgynevezett klímasemlegesség elérése érdekében nagy mennyiségű kritikus ásványi anyagot (ritka nyersanyagokat, például az elektromos autókhoz szükséges lítiumot, amelynek behozatalától a legtöbb ipari ország függ) igényel. Ennek fényében a tudósok egy kialakulóban lévő „dekarbonizációs konszenzusról” beszélnek, amely legitimálja a nyersanyagok kiaknázását a globális déli országokban az északi országok energetikai átállása érdekében. Míg a Chocó Andino koncessziók főként ezüstöt és aranyat tartalmaznak, a quitói népszavazás az ecuadori kormány által egyre inkább kiterjesztett bányászat kontextusában zajlik. 2019-ben az első két nagyszabású bánya, a Mirador és a Fruta del Norte megkezdte a nyersanyagok, köztük a réz exportját, amely az energetikai átmenet szempontjából kritikus ásványi anyag. Ennek eredményeképpen a kormány elfojt minden tiltakozást a bányászati régiókban. Például 2024 márciusában a Los Sigchos-i környezetvédőket a rendőrség és a hadsereg erőszakkal akadályozta meg abban, hogy megvédjék erdeiket a kanadai Atico Mining rézbányavállalat Loma Larga rézbányájának megnyitásától. Ugyanakkor Ecuador 2024 augusztusában, egy évvel a népszavazások után, az USA felügyelete alatt csatlakozott a Minerals Security Partnership Forumhoz (MSPF). Az MSPF egy új paktum olyan országok között, mint Ausztrália, Kanada, az Egyesült Királyság, India, az Egyesült Államok és az Európai Unió, amelynek célja a kulcsfontosságú ásványi anyagok ellátási láncának biztosítása. A népszavazások tehát nem csak a Yasuní vagy a Chocó Andino területéről szóltak, hanem az olajkitermelésről a bányászat felé történő elmozdulásról is: miközben az olajkészletek egyre inkább kimerülnek, helyükre más nyersanyagok kitermelése lép a szén-dioxid-mentesítés érdekében. Ami marad, az súlyos társadalmi és környezeti következményekkel, valamint a nemzetközi piacoktól és intézményektől való függőséggel jár.
Az ecuadori kormány figyelmen kívül hagyja a népszavazások eredményeit
De vannak alternatívái is ennek a víziónak. A Yasunidos például a népszavazási kampány részeként bemutatott egy tízpontos tervet, amely olyan elképzeléseket tárgyal, mint a bioipar, a fenntartható turizmus és a nyersanyagok újrahasznosítása. Ezek az alternatívák azonban eddig alig foglalkoztak az energetikai átállással kapcsolatos kérdésekkel. Hogyan néz ki egy igazságos átmenet egy olyan országban, amely nagymértékben függ a nyersanyagok kitermelésétől? Az egyik elképzelés az lenne, hogy a jelenlegi mezőkről kitermelt olajat a kapacitások és bevételek kiépítésére használjuk fel az igazságos energiaátalakítás érdekében. Ennek biztosításához azonban az energiaszektorban dolgozókat is be kellene vonni. Ehhez a környezetvédelmi mozgalmak és a munkavállalók közötti szövetségre van szükség, mint például az Energia- és Kőolajipari Vállalatokat Dolgozók Országos Szövetsége (ANTEP), amely ellenzi a legutóbbi kormányok neoliberális politikáját és az állami olajvállalat privatizációját. Emellett a globális északnak teljesítenie kell felelősségét, mint az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátójának, és pénzügyi támogatást kell nyújtania az olyan országoknak, mint Ecuador az igazságos átalakulásban. Ehhez erős szövetségekre van szükség az északi és déli társadalmi mozgalmak között, amelyek azon a felismerésen alapulnak, hogy a kitermelés és az éghajlati válság az észak-déli kettősségen túlmenően tovább mélyíti a meglévő marginalizálódást. Ezért fontos, hogy az olyan küzdelmeket, mint a népszavazások, összekapcsoljuk más helyi megközelítésekkel. Nem véletlen, hogy Alberto Acosta ecuadori közgazdász a népszavazások sikeres kimenetelét követően a világ „yasunizálására” szólított fel. Ez nemcsak azt jelentheti, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat a föld alatt tartjuk, hanem azt is, hogy az igazságos átalakulással kapcsolatos döntéshozatalt demokratikus szervekre és kezekre bízzuk.
Az ökológiai mozgalmaknak meg kell vitatniuk ezeket a kérdéseket – különösen egy olyan országban, mint Ecuador, amelynek olajkészletei lassan kimerülnek. A 2025 februárjában sorra kerülő elnökválasztások fényében elengedhetetlen, hogy alaposabban elemezzük a kitermelés és az energia közötti kapcsolatokat. Ez nemcsak a népszavazások eredményeinek sikeres végrehajtásához szükséges, hanem Ecuador számos válságának kezeléséhez is.
Írta: Josefina Lehnen és Paúl Bedón
Forrás: Lateinamerika-Nachrichten
