200 évvel ezelőtt a mexikóiak elfogadták az alkotmányt és kikiáltották a köztársaságot.
Az 1824-es alkotmány legfontosabb rendelkezései
A Mexikói Köztársaság kikiáltásával 1824. október 4-én lépett hatályba az első „Mexikói Egyesült Államok szövetségi alkotmánya”. Ez volt Mexikó első hivatalos „Magna Charta”-ja, mint független állam. Ez a jogi és politikai dokumentum többek között létrehozta a szövetségi kormányzati rendszert, és fő célja az volt, hogy Mexikót független államként határozza meg. Az alkotmány hét szakaszból és 171 cikkelyből állt, amelyek közül a legfontosabbak a következők voltak:
– A mexikói nemzet független, szuverén és szabad a spanyol kormánytól és minden más nemzettől.
– A nemzet vallása a katolikus és apostoli vallás, amelyet törvény véd, minden más vallás tilos.
– A mexikói nemzet a nép képviseleti köztársaságának formáját ölti.
– A föderáció legfőbb hatalma törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomra oszlik.
– A törvényhozó hatalmat a két kamarából álló kongresszus gyakorolja: az egyik a képviselőké, a másik a szenátoroké.
– A politikai sajtószabadság a föderációban és az államokban is biztosított.
– A végrehajtó hatalom egy személyben összpontosul, akit Mexikói Egyesült Államok elnökének neveznek.
– Létrehoztak egy alelnököt, aki az elnök hatáskörét és előjogait gyakorolja az elnök fizikai vagy erkölcsi akadályoztatása esetén.
– A bírói hatalom a Legfelsőbb Bíróságban, a fellebbviteli bíróságokban és a kerületi bíróságokban található.
– Az államok egyéni kormányzása három ágból áll.
Bár az Alkotmány kifejezetten nem rendelkezik erről, a rabszolgaságot betiltották. A vonatkozó rendelet többek között kimondta:
– A rabszolgaságot a köztársaságban eltörlik.
– Azok, akiket eddig rabszolgának tekintettek, ezután szabadok.
Kedden a 62 éves fizikus, Claudia Sheinbaum lesz az első nő, aki hivatalba lép a 200 éve alapított Mexikói Köztársaság élén. A szociáldemokrata Morena párthoz tartozó politikusnő elődjéhez, Andrés Manuel López Obradorhoz hasonlóan folytatni kívánja a López Obrador által elindított „negyedik átalakulás” projektet, amelyben mindketten három fontos történelmi folyamat továbbfejlesztését látják. Ezek közé tartozik a Spanyolországtól való függetlenség (1810-1821), a konzervatív erőkkel szembeni sikeres reformok (1858-1862) és a mexikói forradalom (1911-1917). Az egykori gyarmat független állammá válásának egyik legfontosabb előfeltétele az új alkotmány 1824. október 4-i elfogadása volt, amely hivatalosan köztársasággá nyilvánította a világ legnagyobb spanyol nyelvű országát.
Harc a függetlenségért
Mexikó monarchiából szövetségi köztársasággá válása jelentős fordulópont volt az ország történetében, és tartósan befolyásolta az ország politikai és társadalmi fejlődését. A legtöbb déli szomszédjához hasonlóan a térségben az akkor még „Új-Spanyolország” néven emlegetett ország évszázadokon át a spanyol gyarmatbirodalom része volt. Egészen addig, amíg 1810. szeptember 16-án Miguel Hidalgo vidéki pap meg nem kondította Dolores városában a harangokat, és fel nem szólította közösségének többnyire őslakos tagjait, hogy harcoljanak „a függetlenségért és a gyarmati urak igája alóli felszabadulásért”. A kezdetben 100 fős támogatói tömeg előtt Hidalgo a Guadalupe-i Szűzanya zászlaját lengette, és a híres „Grito de Dolores”-sel arra szólította fel a hallgatóságot, hogy „vegyék vissza a gyűlölt spanyoloktól azt a földet, amelyet 300 évvel ezelőtt elloptak az őseiktől”. Kevesebb mint hat hét alatt több mint 100.000 bányász és haciendás munkás követte őt machetákkal, kapákkal, csúzlikkal, íjakkal és nyilakkal felfegyverkezve. A forradalmár papot, akit a főváros elleni sikertelen menetelés után kivégeztek, José María Morelos pap követte. Hidalgóhoz hasonlóan ő is a spanyol uralom végét, a rabszolgaság eltörlését és a rasszizmus megszüntetést, valamint az ország vagyonának újraelosztását követelte. „Minden gazdag és arisztokrata ellenség” – skandálta. A polgárháborúhoz hasonló konfliktus, amelyben félmillió ember halt meg, 1821-ben ért véget a córdobai békeszerződéssel, amelyben elismerték Mexikó függetlenségét és megszűnt a spanyol uralom. Ezt követően azonban kezdetben a konzervatív erők győzedelmeskedtek, és alkotmányos monarchiát hoztak létre. Agustín de Iturbide-ot, a függetlenségi hadsereg egykori vezetőjét 1822-ben császárrá koronázták. A tekintélyelvű uralmával szembeni elégedetlenség, a politikai instabilitás és a gazdasági nehézségek azonban arra kényszerítették, hogy 1823-ban száműzetésbe vonuljon. Ez megnyitotta az utat a köztársasági államforma előtt.
Iturbide bukása után a mexikói politikusok kongresszust hívtak össze, hogy új alkotmányt dolgozzanak ki. 1824. január 24-én elfogadták a „Mexikói Föderáció Alapító Okmánya” néven ismert dokumentumot, amely lefektette ennek lényeges alapjait. Az eredmény az 1824-es alkotmány lett, amely Mexikót az amerikai mintához hasonló szövetségi köztársasággá alakította át, miután az első elnök, Guadalupe Victoria tábornok október 4-én kihirdette azt. A hét címből és 171 cikkelyből álló alkotmány lefektette a köztársasági kormányzat alapjait, amelynek élén egy elnök áll, aki egyben az államfő is. A legfontosabb cikkelyek közé tartozik az első hat, amely a Mexikói Egyesült Államokat szabad és független országnak nyilvánítja. Meghatározzák továbbá az államterület határait, kihirdetik az egységes vallást, létrehozzák a szövetségi államokat, és meghatározzák a szövetségi kormány legfőbb hatalmának a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalomra való felosztását. Bár azonban a köztársaság kikiáltása döntő lépés volt a függetlenség felé, az új kormánynak hatalmas kihívásokkal kellett szembenéznie. Mexikó eladósodott, és politikailag megosztott volt a reformerek és a konzervatív elit között. A feszültségek a következő évtizedekben számos zavargáshoz, felkeléshez és katonai puccshoz vezettek.
A másik nagy probléma az ország területi integritása volt. A függetlenséget követően Mexikó hatalmas területre terjedt ki, amely egészen az USA mai délnyugati részéig ért. Mivel az Egyesült Államok kormánya ki akarta terjeszteni hatalmát és befolyását, az USA 1845-ben annektálta a mexikói területeket, Texast és Kaliforniát, ahol – ahogy a 2015-ben elhunyt uruguayi újságíró, Eduardo Galeano írta – „a civilizáció nevében újra bevezették a rabszolgaságot”. Az amerikai csapatok bevonulása után háború kezdődött, amelynek során Mexikó elvesztette akkori területének több mint felét, köztük a mai amerikai Colorado, Arizona, Új-Mexikó, Nevada és Utah államokat. „Szegény Mexikó”, mondják azóta is, »olyan távol Istentől és olyan közel az Egyesült Államokhoz«. Húsz évvel a kihirdetése után az 1824-es alkotmány első cikke már elavult volt. Így szólt: „A mexikói nemzet független, szuverén és szabad a spanyol kormánytól és minden más nemzettől”.
Régi problémák
Mindazonáltal a köztársaság kikiáltása, amely megszüntette a gyarmati uralmat és a monarchiát, megteremtette az ország függetlenségének alapjait, és megteremtette a régi gyarmati elit és a helyi oligarchák hatalmának megtöréséhez szükséges feltételeket. Ez azonban még nem valósult meg. Mexikó továbbra is mély társadalmi egyenlőtlenségekkel, szegénységgel és bandaterrorral küzd. A „negyedik átalakulással” López Obrador leköszönő elnök megpróbálta megváltoztatni az előző kormányok neoliberális irányvonalát. Ez kezdetben egy sor szociális programot tartalmazott, a minimálbér és a nyugdíjak emelését, a szegénység csökkentését és a latin-amerikai integráció előmozdítását Washington dominanciájával szemben. Elítélte a Kuba elleni amerikai blokádot, nem volt hajlandó beavatkozni Venezuela belügyeibe, ellenezte a bolíviai és perui puccsot, és megszakította a kapcsolatokat Daniel Noboa ecuadori jobboldali rezsimjével a mexikói nagykövetség elleni támadás után Quitóban. Úgy tűnik, Claudia Sheinbaum nagyon komolyan veszi a „continuidad” fenntartására tett ígéretét. Visszautasította az egykori gyarmatosító hatalom, Spanyolország uralkodóját azzal, hogy nem hívta meg a beiktatására.
Írta: Volker Hermsdorf
Forrás: JungeWelt
