Hogyan viszik a közösségi könyvtárak a könyveket a chilei állam által elfeledett városrészekbe? Ugyan Chilében széleskörű állami könyvtári rendszer működik (SNBP). Ennek ellenére egyre több közösségi könyvtár (bibliotecas populares) jelenik meg az ellenállás helyszíneként – azzal szemben, hogy az ország bizonyos területeit egyszerűen elfelejtik. Helyiségeik több mint egyszerű könyvtárak: egész közösségek kulturális központjaivá válnak, gyakran teljesen függetlenül az állami szabályozástól.
1995 márciusában indult útjára először a Bibliolancha Itinerante (nagyjából: „utazó könyvtárhajó”). A Chile dél-középső részén fekvő Chiloé szigetéről származó Teolinda Higueras, a quemchi közkönyvtár akkori igazgatója azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a közösség tulajdonában lévő hajón utazik: a szigetcsoport legeldugottabb falvait akarta felkeresni, és könyvekkel ellátni őket.
Közel harminc év telt el azóta, hogy ez az egyedülálló projekt létrejött. Ma is Teolinda és családja működteti, egy kulturális egyesület védnöksége alatt, amely Otilia Yáñez kézműves nevét viseli. A projekt már 1998-ban megvalósíthatta álmát, hogy saját hajóval rendelkezzen: azóta a kis komp, amely 32 fő befogadására alkalmas, eljutott Tac, Metahua, San José, Añihue, Mechuque, Voigue, Cheniao, Chauques és Butachauques szigeteire, megnyitva a távoli falvak számára a kultúra világának kapuit.
A szigeteken való folyamatos utazások után Teolinda már az első években rájött, hogy milyen valóságban élnek az emberek ebben a régióban: a távoli magány és az ország többi részén elérhető kulturális kínálathoz való hozzáférés hiánya jellemzi őket. Az évek során nemcsak könyveket kínált a hajón, hanem színházat, mozit és utazásokat mesemondókkal. „Ahová az állam nem tud elmenni, oda mi megyünk” – mondja. A közösségi könyvtárak a szomszédok kezdeményezésére jöttek létre, és ők irányítják őket. Olyan helyeken jönnek létre, ahol a kulturális intézmények fejlesztése nem kap kellő teret, így egy konkrét igényre válaszolva: olyan hely keresésére, ahol a könyveket és a művészi kifejezés más formáit megközelíthetik. Gyakran azonban a könyvtárak olyan hellyé is válnak, ahol az emberek közös társadalmi küzdelmeiket építhetik.
Több mint egy órát vesz igénybe az út a Santiago Puente Alto negyedében található Villa Andes del Surba. A Los Toros és a Nuevo Continente utcák kereszteződésénél lévő buszmegállóban egy elhanyagolt területet sajátítottak ki, hogy létrehozzák a villa jelenlegi könyvtárát. Az eredmény egy színes, sokféle könyvvel teli hely lett.
„Sok könyvet adományoztak nekem, és mindenfélét kaptam, ez a legfontosabb. Filmeket, posztereket, VHS kazettákat, magazinokat. Az alkotmányos népszavazás elutasítási és jóváhagyási kampányait is megkaptam, így ez a hely sok kulturális célt szolgál” – mondja Diego Riffo, a projekt felelőse és a helyi tanács alelnöke. Azt is elmagyarázza, hogy „a könyvtárat azért hoztuk létre, hogy válaszoljunk egy olyan igényre, amely nem csak az estallido (chilei felkelés 2019 októberétől, a fordító megjegyzése) során merült fel: az írástudás. Olyan kevés kultúra volt, a könyveknek olyan kevés presztízse volt, az olvasás mindig is nagyon központosított volt”.
Amit Riffo mond, azt a Vivienda Alapítvány 2019-es tanulmánya is alátámasztja, amely azt elemezte, hogy Santiagóban hány családnak van hozzáférése a könyvárusításhoz és a kölcsönzőhelyekhez. A felmérés jelentős szakadékot talált a különböző városrészek között. San Bernardo, Puente Alto, La Pintana, El Bosque, Quilicura, Macul, Renca és Conchalí városrészekben volt a legalacsonyabb a könyvekhez hozzáférő családok aránya – mindegyikben kevesebb mint tíz százalék, sőt egyes esetekben öt százalék alatt. E települések többsége Santiago külvárosában található, némelyikük több órás autóútra van.
Néhány kilométerrel arrébb, Villa Doña Gabrielában található a Biblioteca Popular Ramiro, amely Mauricio Hernández Norambuenának, más néven a Frente Patriótico Manuel Rodríguez comandante Ramiro-jának (baloldali gerillaszervezet a diktatúra idején, a fordító megjegyzése) állít emléket. Juan Pablo Álvarez Puente Alto-i háza előtt egy polcon könyvek sorakoznak: tankönyvek, szépirodalmi művek, irodalmi klasszikusok. Ebben a házban működött Santiago egyik közkönyvtára, amelynek kezelését a helyi tanácsra bízták. Juan Pablo az utcán ül, és felidézi a projekt kezdeteit, amelyet 2020 májusában alapított, és amely ma már akár 3.600 könyvvel rendelkezik, amelyek szabadon hozzáférhetőek a lakótelep lakosai számára. A projekt azzal az elképzeléssel indult, hogy a szomszédságból kiindulva szervezze meg az oktatást.
„A könyvtár ötlete a nyugtalanságból született – és abból a felhívásból, hogy a város szélén is legyenek könyvtárak” – mondja Álvarez, aki magát az alulról jövő közoktatás professzorának nevezi. A település más könyvtárai inspirálták, amelyek a buszmegállókban vagy a házak előtt helyeztek el könyveket, és műhelyeket, kulturális rendezvényeket szerveztek. Mindezt jól fogadták a szomszédok – különösen a járvány idején, amikor a könyvek a társadalmi elszigeteltségben a visszavonulás helyévé váltak. „A város peremén élő embereknek szükségük van egy kis változatosságra, amikor az otthonukat alvásra vagy társasági életre használják. Szerintem szükségük van olyan helyekre, ahol pihenhetnek és olvashatnak, valamint focipályákra és játékokra a környezetükben. De a város szélén nehéz olvasni. Ez az oktatási rendszer kudarcának köszönhető, mert az iskolákban nem tanítják meg az olvasást. Válságban van az olvasásértés, a szövegfeldolgozás és a szövegelemzés terén” – mondja a professzor.
A jelenlegi nyilvános könyvtárak nemzeti rendszere (SNBP), amelyet a Könyvtárak, Levéltárak és Múzeumok Minisztériumával (DIBAM) közösen szerveznek, Chile területének 96 százalékát fedi le. Ez azt jelenti, hogy a 346 településből 332-ben van legalább egy könyvkölcsönző központ. Ez felveti a kérdést: miért függetlenítették magukat a közösségi könyvtárak az állami előírásoktól és a kialakult struktúráktól? A működtetők szerint motivációjuk az, hogy projektjeikben a horizontális struktúrákat támogassák, és ne csak az olvasásra ösztönözzenek, hanem közösségi és kulturális tereket is teremtsenek.
Szomszédi kapcsolatok kialakítása
A Teolinda, Diego és Juan Pablo által működtetett könyvtárak a projektek köré szerveződő szomszédságok megszervezését mutatják. A kezdeményezések a szomszédsági csoportok között kölcsönös együttműködési hálózatot hoztak létre, lehetővé téve számukra, hogy bővítsék kapcsolataikat és több résztvevőt érjenek el. Ily módon az olvasás demokratizálása körül különböző együttlétek és kulturális központok jöttek létre.
A kezdeményezések összefogása és hálózatba szerveződése kulturális és társadalmi erősséggé válik: Juan Pablo elmondja, hogy a Puente Alto különböző könyvtárai közötti hálózatok már lehetővé tették, hogy a könyvtárakat ellátó központokként használják az olyan vészhelyzetek, mint a viharok vagy tűzesetek leküzdésére. A közösség tehát nemcsak a könyvekben menedéket kereső olvasókból áll, hanem aktív társadalmi szereplőkből is.
Diego Riffo a Villa Andes Sur könyvtárából szintén arról számol be, hogy a Puente Alto-i szomszédok közötti hálózatépítés olyan egységet teremtett, amelyben az idegenek ismerősökké váltak. „Az is szép, hogy amikor új közösségi könyvtárak jönnek létre és válnak ismertebbé, a többi könyvtár vezetői látják, hogy a saját munkájuk meghozza gyümölcsét – mert egymás után jönnek létre” – mondja Riffo boldogan.
Puente Altóban mindkét kezdeményezés az olvasás és másfajta kultúra összekapcsolására összpontosít. Juan Pablo arról mesél, hogyan ismerkedett meg zenei együttesekkel, és hívta meg őket, hogy koncertjeiken állítsanak fel egy könyvesbódét. „Ahelyett, hogy eladnánk a kultúrát, mi inkább továbbadjuk” – mondja meggyőződéssel.
Ez emberi kötelékeket teremt a könyvek lapjai között. Nataly Nuñez, aki a Villa AndesSur könyvtárát használja, arról beszél, hogyan került közel olyan szomszédokhoz, akik korábban idegenek voltak: „Egy nap éppen olvastam, amikor egy idős asszony elesett, miközben egy könyvet keresett. Segítettem neki felállni, és jól van – ma már még jógázni is együtt járunk. Ez az egyik ok, amiért olyan hálásak vagyunk ezért a helyért. Arra késztet minket, hogy beszélgessünk egymással.” A főváros központjától távol eső környéken olyan kötelékek alakulnak ki, amelyek egy családéhoz hasonlítanak. „Idejövök, hogy kiválogassam a könyveket, és a szemközti nő ad nekem egy fagyit, a pékségben dolgozó srác pedig süteményt. Nagyon szép, ami itt történik” – mondja hálásan Riffo.
Az üzemeltetők a szomszédsági szerveződést a polgári oktatási intézményekkel és a politikai vitákkal is szeretnék összekapcsolni. Az első alkotmányozási folyamat során három polgári gyűlést tartottak a Ramiro közösségi könyvtárban, amelyeken olyan alkotmányozó képviselők is részt vettek, mint Alondra Carrillo. Diego azt is megszervezte, hogy a könyvtárba eljuttassák az új alkotmány szövegére vonatkozó javaslat másolatát.
A Gran Valparaíso-i közösségi könyvtárak hálózata egy másik példája annak a szomszédsági szerveződésnek, amely ezeket a kulturális kezdeményezéseket jellemzi. A hálózatot 2012-ben hozták létre, és Valparaíso hegyeitől Los Andesig terjed.
A hálózat egyik könyvtára Irma Cid Parra nevét viseli, aki franciatanárként dolgozott a Viñadel Mar-i leányiskolában, és 1973-ban elbocsátották, mert a kommunista párthoz tartozott. A könyvtárat jelenleg Alejandra Jiménez Cid, Irma lánya vezeti. Jiménez elmondja, hogy a könyvtár alapításának célja az volt, hogy a családok számára emlékhelyet és találkozási lehetőséget teremtsen.
Ghislaine Barría könyvtáros, a hálózat volt elnöke a könyvtárak számának növekedését annak tulajdonítja, hogy nagy az érdeklődés az új olvasóhelyek iránt. Ezek néha kevésbé hagyományosak, mondja, hanem például házfoglalások révén jönnek létre.
Barría elmagyarázza, hogy ezek a helyek a kikötői régió történelmének részét képezik. Stratégiai helyeken telepedtek le, hogy harcoljanak a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, például az oktatásban. Bár a helyek elsősorban a tudatosság növelésével és az új generációk támogatásával foglalkoznak, olvasókörök, családi vagy szomszédsági találkozók szervezésével az idősebb generációk írástudási arányának csökkenése ellen is küzdenek. A könyvtáros a közösségi könyvtárak fontosságára is emlékeztet: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a terek az ellenállásból születnek”.
Kultúrpolitika alulról építkezve
Chilében jelenleg 681 könyvtár tartozik a Kulturális, Művészeti és Örökségvédelmi Minisztérium Nemzeti Könyvtárak Hálózatához (SNBP). 2022-ben országszerte 1.448.148 könyvet kölcsönöztek ki, és 415.223 könyvet tettek digitálisan elérhetővé. Ez 61 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az olvasásról, a könyvekről és a könyvtárakról szóló nemzeti politikát is bemutatták 2023 áprilisában. Nem tagadható, hogy az állam az elmúlt években kultúrpolitikájával igyekezett az olvasást népszerűsíteni, az olvasásértést tanítani és a könyvtárakat professzionalizálni. Mindazonáltal a közösségi könyvtárak szembefordulnak az ilyen statisztikákkal, és egy másik problémát próbálnak megoldani: a nehéz hozzáférést a régióikban, legyen szó Santiago külvárosáról, Valparaíso hegyeiről vagy Chiloé szigetének eldugott zugairól, amelyeket a Bibliolancha Itinerante látogat.
Andrés Fernández, az Universidad de Chile szociológusa szerint itt előrelépés történt: „Ez a politika az emberekre és a kulturális kifejezésre összpontosít, és olyan állami struktúrákat fejleszt, amelyek biztosítják az emberek számára az erőforrásokat. Ami a könyvpolitikából eddig hiányzott, az például a tényleges politikai érdeklődés a papíron leírtak gyakorlatba ültetése iránt” – mondja a szerző.
Ennek ellenére az Ipsos és a La Fuente Alapítvány chilei olvasási szokásokról és felfogásról szóló tanulmányában a chileiek 82 százaléka állítja, hogy a jelenleginél többet szeretne olvasni. De miért is? Ugyanebben a tanulmányban a válaszadók 53 százaléka megerősíti, hogy az időhiány a fő ok, ami megakadályozza őket az olvasásban. Ez különösen nyilvánvaló az alacsonyabb társadalmi-gazdasági helyzetű közösségekben.
Ezért olyan fontosak a közösségi könyvtárak a közösségeik számára. „Ezek a helyek alapvető funkciót töltenek be az identitás erősítésében. Kulturális találkozóhelyként igyekeznek felismerni azokat a helyeket, amelyek történelmileg nagyon fontos szerepet játszottak a városrészekben. Az állam azonban nem finanszírozta őket, mert nem akarták játszani a játékot” – magyarázza TomásPeters, az Universidad de Chile szociológusa.
Andrés Fernández szociológus szintén elmagyarázza, hogy az oktatás különböző módon prekariátusba került. A tankönyveket úgy dolgozzák át, hogy nem veszik figyelembe az emberek tanulási folyamatát, és nincsenek ösztönzők a könyvek elolvasására. Fernández kiemeli az SNBP-t, de bírálja a pénzek versenyeken keresztül történő odaítélésének módját, amely nem fenntartható és hosszú távú. „A legfontosabb, hogy az oktatási rendszerre összpontosítsunk: hogyan tanítjuk az olvasást és hogyan alakítjuk ki az olvasási szokásokat?”.
A Bibliolancha, amely 29 éve hajózik a Chiloé előtti tengeren, hosszú élettartama miatt az olvasás népszerűsítésének ikonjává vált. A kulturális demokratizálódás a legeldugottabb helyeken is előrehaladt az idők során. Ma Teolinda Higueras és a Bibliolancha egy-egy hétig a szigetek partjainál tartózkodik, hogy a gyerekek, felnőttek és szomszédok ne csak a könyveket, hanem a műhelymunkákat és egyéb tevékenységeket is élvezhessék.
A különböző szervezetek és szakértők tapasztalatai és véleménye megerősíti Peters szociológus tézisét: ezek a kulturális központok találkozóhelyek és stratégiailag fontosak az ország kulturális demokratizálódása szempontjából.
Írta: Catalina Palma, Javiera Ortiz és Jorge Z. San Martín
Forrás: Lateinamerika-nachrichten
. Ennek ellenére egyre több közösségi könyvtár (bibliotecas populares) jelenik…){kind=link}