Argentínában Milei elnök az emberek és a természet egyre intenzívebb kizsákmányolására épít. Az ellenállás azonban töretlen. Beszélgetés Andrea Leonett-tel, aki az argentin Chubut tartományban él, és aktív tagja a Poder Popular (Népi Hatalom) szocialista mozgalomnak és Maria Mierezzel, aki az argentin Buenos Airesben él, és tagja a Frente de Organizaciones en Lucha (Küzdő Szervezetek Blokkja) nevű szervezetnek, amely többek között a munkanélküliek érdekeit képviseli.
Milyen politikát folytat Javier Milei argentin elnök a nyersanyag-kitermelés terén?
Andrea Leonett: A hagyományos pártok között mindig is konszenzus volt a nyersanyag-kitermelés kérdésében. Argentína számos helyén azonban hosszú története van az ezzel szembeni ellenállásnak. A szélsőjobboldal előretörése miatt ez a konfliktus egyre élesebbé válik. Milei minden áron megpróbálja elmélyíteni az extraktivizmust Argentínában, függetlenül attól, hogy az érintettek mit gondolnak erről. A kormány nyilvánvalóan nem érdekelt abban, hogy népszerűvé váljon a lakosság körében, és bővíti represszív apparátusát. Bevetési egységeket állít fel, hogy az ország bármely pontján be tudjon avatkozni, amikor csak megpróbálják megakadályozni a nyersanyag-kitermelési projekteket.
Vannak-e konkrét törvénymegszigorítások?
Júliusban Milei megpróbált elfogadtatni egy törvényt a magántulajdon sérthetetlenségéről. A tervet eleinte egy bírósági ítélet megakadályozta, de szeptember végén a Legfelsőbb Bíróság ezt hatályon kívül helyezte. Az új törvény értelmében a külföldi tőke tetszés szerint szerezhet földterületeket Argentínában, beleértve a nagy talajvízkészleteket, folyókat és vízforrásokat is. Ezenkívül a tűzvészek által elpusztított területeket is eladásra szabadítanák fel. Eddig az a szabály volt érvényben, hogy a leégett területeket 30 évig nem lehet eladni. Argentína déli részéről, Patagóniából származom. Ott található például arany, ezüst, ritkaföldfémek vagy urán. Éppen ebben a régióban gyújtják szándékosan a tüzeket. Mögöttük az ingatlanipar és a multinacionális bányavállalatok állnak. A hidraulikus kőzetrepesztést (fracking) is kiterjesztenék, akárcsak a „zöld hidrogén” kitermelését. Hatalmas, óriási energiafogyasztású adatközpontokat építenek. Ezenkívül folyékony földgáz (LNG) kitermelésére szolgáló tengeri platformok és azok exportját szolgáló kikötői létesítmények építését is tervezik. Ezzel a patagóniai partjaink biológiai sokfélesége teljesen megsemmisülne, mivel a szivárgások és az olajszennyezések elkerülhetetlen következmények lennének.
Milyen következményei vannak ennek?
A nyersanyag-kitermelés hatalmas mértékű talaj-, levegő- és vízszennyezést okoz. Olyan vállalatokról van szó, amelyek gyakran azért jönnek Argentínába, mert nem akarják betartani az EU környezetvédelmi előírásait. Itt tárt karokkal fogadják őket. A bányászati projektek nem teremtenek munkahelyeket, csupán nyomort és éhezést hoznak a lakosságra. A nagyvállalatok pedig alig vagy egyáltalán nem fizetnek adót. Az összes nyereséget és erőforrást zsebre teszik, miközben a környezetszennyezés, amelyért felelősek, halálos következményekkel jár. A projektek elleni küzdelem tehát élet-halál kérdése.
Ezenkívül délen megpróbálják elűzni az embereket a földjükről azzal, hogy olyan feltételeket teremtenek, amelyek kényszerítik a kistermelőket, hogy elhagyják gazdaságaikat. Hiszen a mezőgazdaság már nem jövedelmező, és nincsenek olyan állami intézkedések, amelyek a parasztok javát szolgálnák. Földjüket ezután multinacionális vállalatoknak adják bérbe. Tehát itt kisajátításról van szó.
Hogyan védekeznek ez ellen?
Gazdag harci hagyományaink vannak, különösen Patagóniában. Különböző módszereket fejlesztettünk ki, például közgyűléseket és folyamatos felvilágosító munkát tartunk. Igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy nem lehetséges egészséges és méltóságteljes életet élni, ha beteg környezetben élünk. Évek óta a Chubut tartományban, ahol élek, szigorúan elutasítják az olyan projekteket, mint például egy radioaktív hulladéklerakó. A bányavállalatokat népszavazások útján űzték el.
2021-ben is sikeresen ellenálltak a chubutiak a bányászati projektek engedélyezésének.
Chubutban már számos kormány megpróbálta átnyomni a nagy bányászati projekteket. 2021-ben – egy súlyos gazdasági és társadalmi válság közepette – pontosan ezt merték megtenni, és a lakosság tiltakozásokkal reagált. Az egész tartomány elszántan küzdött a törvény hatályon kívül helyezéséért. Hét napon át igazi utcai csaták dúltak, az állam nyers erőszakkal lépett fel. A lakosság a rendelkezésére álló eszközökkel válaszolt: az utcára vonult, kövekkel, barikádokkal és rögtönzött pajzsokkal. Chubut fővárosának szinte az egész területe lángokban állt. Felgyújtották a kormányépületet, a Legfelsőbb Bíróságot és a rendőrautókat. Az utakat eltorlaszolták. A Diario El Chubut – a régió vezető újságja, amely folyamatosan lobbizott a bányavállalatok érdekében – épülete szintén lángokban állt.
A nép ezen a hét napon világosan felismerte, kik az ellenségei. És hét napnyi könyörtelen ellenállás után a regionális kormánynak vissza kellett vonnia azt a törvényt, amelynek elfogadására oly sok éven át törekedett. Mert tudta, hogy a nép elszánt volt arra, hogy folytassa a harcot, és reagáljon az erőszakra, amelytől évek óta szenvedett. Ez része identitásunknak.
Mierez asszony, Ön egy Buenos Aires-i munkásnegyedben tevékenykedik. Hogyan hatottak a kormány intézkedései a negyedekre?
Maria Mierez: A Milei-kormány által a munkásnegyedekben folytatott politika nagyon agresszív. A Villa 31-et például – a főváros legismertebb informális települését – a kormány megrohamozta. A bevetett erők megsemmisítették az ételárusító standokat és a ruhaüzleteket – mind kis boltok, amelyekből az emberek éppen csak megélnek.
A Villa 31-ben nincs sem csatornahálózat, sem vízellátás, sem áram. Az államtól soha nem kaptak támogatást. Most a kormány ellenőrzi a negyedet, és megtiltja a lakóknak, hogy építsenek, javítsák meg házaikat vagy dolgozzanak. Hogyan lehet túlélni, ha nem lehet dolgozni?
Hogyan változott a mindennapi élet Milei alatt?
A munkásoktól elvették a méltóságukat, sokan elvesztették az állásukat. Olyan egyszerű dolgok, mint a családdal elmenni valahova és enni valamit, lehetetlenné váltak. Kénytelenek olyan társadalmi szervezetekhez fordulni, mint a miénk, hogy a menzákban étkezhessenek. De még azoknak is, akiknek van munkájuk, a fizetésük éppen csak a lakbérre elég. A Constitución városrészben egy szoba 500.000 és 600.000 argentin peso (110–130 ezer forint) közötti árba kerül – ez körülbelül egy havi fizetésnek felel meg. Ráadásul a kormány emelte a közlekedési díjakat, így már önmagában a munkába jutás is rendkívül drága. Milei pedig támadást indított az egészségügyi és oktatási rendszer ellen. A legutóbbi megszorító intézkedés abból állt, hogy megszüntették az egyetlen jövedelemforrást, amely még megmaradt azoknak a nőtársainknak, akik a közösségi konyhákban nap mint nap több mint ötmillió családot látnak el étellel.
Hogyan reagálnak erre?
Küzdelemmel és ellenállással – ahogyan azt történelmünk megköveteli. Hiszen céljainkat mindig is csak a harc révén értük el. Milei nem fog minket megállítani, még ha meg is ölnek minket. Bár állítólag nincs pénz, a kormány jelenleg rengeteget költ a sztrájkőrségek elleni bevetésekre. Erre milliókat és milliókat költenek. Olyan forrásokat pazarolnak el, amelyeket az emberek életkörülményeinek javítására lehetne fordítani. De őket nem érdekli, hogy a népünknek van-e mit ennie, tud-e élni és oktatásban részesül-e. Inkább arra költik a pénzt, hogy bántsanak és verjenek minket – csak azért, mert olyan jogokat követelünk, amelyek megilletnek minket.
A munkásnegyedekben működő társadalmi szervezeteket bűnözőkként kezelik. Mi a szándékuk ezzel?
- L.: A Milei-kormány a társadalmi szervezeteket legnagyobb ellenségének tekinti, és bűnözőkként kezeli őket, mert tudja, hogy ezek a szervezetek a leghátrányosabb helyzetű városrészekben gyökereznek. Céljuk, hogy utat nyissanak a kábítószer-kereskedelemnek, hiszen éppen ezek a szervezetek szállnak szembe a környékbeli dílerekkel, és kínálnak alternatívát a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiataloknak, hogy ne kerüljenek a dílerek karmai közé. Milei azzal a céllal lépett hivatalba, hogy tönkretegye az évek során felépített teljes társadalmi szerkezetet.
A kormány minden szerveződési lehetőséget meg akar semmisíteni – azáltal, hogy a konfliktusokat egyéniesíti, így a munkásosztályba beépül a teljesítményelv szelleme. Az embereknek azt kell elhitetniük, hogy problémáikat egyedül kell megoldaniuk. A legnagyobb kárt, amit Milei okoz, az, hogy ezzel az ideológiával behatol az emberek fejébe. Ezáltal egyre nehezebb megérteni, hogy van kiút. Az emberek már nem hisznek abban, hogy politikai fellépéssel javulhat a helyzetük. A lemondás és a tehetetlenség uralkodik, és a munkásosztály széttöredezik.
De az alulról jövő kollektív szerveződés továbbra is nagyon erős országunkban. A szélsőjobboldal minden kísérlete ellenére, amely a szervezett munkásosztály megsemmisítésére irányul, ellenállunk, és mindenekelőtt továbbra is hisszük, hogy egy másik világ lehetséges. Ez a vízió ad nekünk irányt és erőt a folytatáshoz. A beletörődés nem opció.
Írta: David Siegmund-Schultze
Forrás: JungeWelt
