40 évvel ezelőtt az USA beavatkozott a karibi Grenada szigetén, és eltávolította szocialista kormányát.
Grenada apró karibi szigete fehér strandjaival, őserdeivel és vízeséseivel a vágyakozás helye. Egy 40 évvel ezelőtti kedden azonban a békés trópusi paradicsom sokak számára pokollá vált. 1983. október 25-én hajnali öt órakor amerikai elit harci gépek ejtőernyővel szálltak le a mindössze 344 négyzetkilométeres kis szigetre. A „Guam” amerikai helikopterhordozóról indított helikopterek tucatjai egyszerre pakolták ki az Egyesült Államok tengerészgyalogságának bőrnyakú katonáit, miközben a partraszálló hajókról tankok és lánctalpas járművek gurultak a partra. A C-141 „Starlifter” típusú csapatszállítók dzsipeket, aknavetőket és több Ranger százast szállítottak. A fővárost, St. George-t és néhány falut bombatalálat érte. Ez volt a Sürgős Düh hadművelet kezdete. Három nappal később a 110 ezer lakosú miniállamot több mint 7.000 amerikai katona és a szomszédos szigetekről érkező több száz segédcsapat szállta meg. A megszállók mintegy 400 grenadai és 84 kubai építőmunkást öltek meg, és több százan megsebesültek. A 135 amerikai áldozat közül 40-et véletlenül baráti tűzben lőttek le. Győzelmük után a katonák kifosztották a kubai nagykövetséget, házról házra fésülték át a szigetet a „Grenadai Népi Forradalmi Hadsereg” tagjait keresve, és letartóztattak mindenkit, akit gyanúsnak találtak. 1130 foglyot vittek egy táborba, egyéni kihallgatásoknak vetették alá őket, és néha napokig tartották őket szűk, kutyakennelre emlékeztető kunyhókban.
Puccs mint ürügy
A CIA és a Pentagon által évek óta tervezett inváziót az 1979 óta hatalmon lévő Maurice Bishop szocialista miniszterelnök „New Jewel Movement” (NJM) belső hatalmi harca előzte meg. Az ország politikai irányvonaláról kiéleződött vita során a népszerű politikust először pártelnöki tisztségéből távolították el, majd ellenfelei 1983. október 19-én agyonlőtték. Bár az amerikai szolgálatok maguk készítették elő Bishop és kormánya megbuktatását, Ronald Reagan amerikai elnök felháborodott a „véres puccs” miatt, amelynek során „baloldali gyilkosok” egy olyan forradalmárt távolítottak el a hivatalából, aki nem volt Washington számára elfogadhatóbb, mint a győztes puccsisták. Bishop halála „ürügyet szolgáltatott a CIA-nak és a Fehér Háznak arra, hogy kimozduljanak és megoldják a problémát” – mondta Duane Clarridge, a CIA latin-amerikai részlegének vezetője, aki tagja volt az inváziót előkészítő munkacsoportnak. A csapás célja az volt, hogy biztosítsa Washington dominanciáját a Karib-térségben, és véget vessen a Szovjetunió és a szocialista Kuba geostratégiai térnyerésének a térségben. Az agresszió kalandos indoklása még otthon is abszurdnak tűnt. Amikor Reagan egy héttel az invázió előtt kijelentette, hogy a 19 kilométer széles és 33 kilométer hosszú, Washingtontól 3.400 kilométerre fekvő sziget „veszélyt jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára”, Lloyd Bensten texasi demokrata szenátor és későbbi pénzügyminiszter azt kérdezte: „Ezt nem gondolhatja komolyan?”.
Grenada, akárcsak az Antillák többi szigete, Kolumbusz 1498-as partraszállása óta közel 500 éven át szenvedte el az európai gyarmatosító hatalmak idegen uralmát. Franciaország után Nagy-Britannia határozta meg a sziget sorsát, ahol az afrikai rabszolgáknak egészen a 19. századig cukornádat kellett termeszteniük és ültetvényeken dolgozniuk. A mai lakosok több mint 95 százaléka afrikai felmenőkkel rendelkezik, körülbelül három százalékuk indián. Csak egy elenyésző, kevesebb mint két százalékos kisebbség francia vagy brit származású, de még az 1950-es években is ők birtokolták a mezőgazdasági területek felét. Grenada 1974-ben vált függetlenné Eric Gairy miniszterelnök vezetésével, aki 1967 óta kormányzott. Az ültetvényes munkások szakszervezetének és a „Grenada Egyesült Munkáspártjának” egykori alapítóját II. Erzsébet királynő 1977-ben lovaggá ütötte. Az immár Sir Eric Gairynek nevezett miniszterelnök Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államokkal és az amerikai vállalatokkal is szoros kapcsolatokat ápolt. Grenadán a korrupció és a nepotizmus uralkodott. Ugyanakkor a munkanélküliségi ráta 50 százalék fölé emelkedett. A 25 év alattiak 80 százalékának nem volt munkája.
Miközben a sziget gazdaságilag lejtőre került, Sir Eric a katonaságot és a rendőrséget a Washington által támogatott chilei diktátor, Augusto Pinochet egységei képezték ki. Az USA-barát, antikommunista miniszterelnökből hamarosan gyűlölt despota lett. Uralkodását a titkosrendőrség, a „Mongoose Gang” segítségével biztosította, amely a szakszervezeti tagok és újságírók megtámadásával tartotta sakkban a politikai ellenfeleket. Bár a lakosság nehézségei folyamatosan nőttek, az uralkodó repülő csészealjakról és földönkívüli jelenségekről fantáziált. Amikor Gairy 1979. március 12-én New Yorkba repült, hogy kérje az ENSZ-től egy UFO-megfigyelő létesítmény felállítását Grenadán, a Maurice Bishop ügyvéd által vezetett NJM 50 fegyveres tagja elfoglalt egy laktanyát. A lakosság tapsa közepette a kétméteres, szakállas forradalmár átvette a hatalmat. A régi kormány minisztereit és csatlósait bebörtönözték, fegyveres milicisták járőröztek az utcákon, a rasztafáriak éljenezték a forradalmat. Grenada lakói női, ifjúsági, munkás- és parasztszövetségekbe kezdtek szerveződni. Ezzel a Karib-tenger egyik legszebbjének tartott kis sziget az USA célkeresztjébe került.
Közeledés Kubával
„Maurice Bishop hatalomra kerülése óta külpolitikájában Kubához és a Szovjetunióhoz közeledett, és ellenséges az Egyesült Államokkal szemben. Nem hisszük, hogy változtatni fog baloldali irányvonalán” – olvasható egy 1979. november 2-án kelt titkosított titkos CIA-dossziéban. A sziget „a totalitárius baloldal vasmarkában van” – figyelmeztetették Ronald Reagant, nem sokkal azután, hogy 1981. január 20-án James „Jimmy” Cartert leváltotta az elnöki székben. George H. W. Bush volt CIA-igazgatót tette meg helyettesévé. Az új uraknak a Fehér Házban és a Pentagon stratégáinak fejfájást okozott, hogy Grenadának a dzsungel, a strandok, a szerecsendió, a rum és a reggae mellett most már munkástanácsok, állampárt és népi milíciák is vannak. Az sem segített Bishopnak Washingtonban és Langleyben, hogy pártja a Willy Brandt vezette Szocialista Internacionálé része volt, Grenada pedig továbbra is a Nemzetközösség része maradt. Reagan hivatalba lépése után külügyminisztere, a NATO korábbi európai főparancsnoka, Alexander Haig „első számú közellenségnek” nyilvánította a „nemzetközi terrorizmust, beleértve a közép-amerikai forradalmi erőszakot”. Miután már 1979 végén felfedezték az ENSZ-képviseletükön elhelyezett rejtett mikrofonokat, Grenada képviselőinek nem voltak illúzióik arról, hogy ki telepítette azokat.
A fenyegetések ellenére a marxista Maurice Bishop és Bernard Coard vezette NJM elkezdte átalakítani a sziget politikáját antirasszista, gyarmatellenes, antiimperialista és antikapitalista programja szerint. A média arról számolt be, hogy Bishop a szerecsendió példáján keresztül magyarázta el az ültetvényes munkásoknak, hogy a „kapitalista világpiac egy imperialista vérszívó rendszer”. „Az a testvér, aki itt diót tördel, talán 150 fontból gazdálkodik naponta. A Londonban dolgozó testvéreink egy uncia grenadai muskotályért a mi egy dollárunkkal egyenértékű összeget fizetnek. De ők így 300-szor annyit fizetnek, mint amennyit az itteni nővér kap a munkájáért”.
Mégis „bár marxistáknak nevezik magukat, a magánvállalkozás érintetlen marad” – jegyezte meg csodálkozva a New York Times. Bishop úgy tett, mintha alapvető reformokkal kezdené. Az ő népének biztos munkahelyekre, új iskolákra, tanárokra, kórházakra és tiszta vízre volt szüksége – hirdette. Az NJM-kormány kubai mintájú analfabetizmus-elleni kampányt, egészségügyi és oktatási reformokat és földreformot hajtott végre. A gazdaságpolitikát tekintve a forradalmárok sikeresebbek voltak, mint minden korábbi kormány. A mezőgazdaságban, a turizmusban és más ágazatokban az új állami vállalatok létrehozása sok munkahelyet teremtett. Három év alatt a munkanélküliségi ráta 49 százalékról 14 százalékra csökkent, a gazdasági növekedés pedig 1982-ben öt és fél százalékos volt. A szigetlakók életszínvonala emelkedett. Átlagos reáljövedelmük 90 százalékkal nőtt. Bishop és Coard politikája még a Világbank tiszteletét is kivívta. De a sikerek ellenére – vagy inkább talán éppen a sikerek miatt – az USA megpróbálta megakadályozni a Nemzetközi Valutaalap, a Karibi Fejlesztési Bank és a Világbank által már megígért hiteleket.
A közelgő pénzügyi összeomlás és ezzel a szociális programok végének elkerülése érdekében a kormány elképzelése szerint a turistáknak kellett volna behozniuk a szükséges devizát. Ehhez Grenadának új repülőtérre volt szüksége, mert eddig a látogatók csak Trinidad vagy Barbados felől érkezhettek kisgépekkel a szigetre. Az évek óta követelt, 3.000 méteres kifutópályával rendelkező nagy repülőtérnek a szigetet kellett volna vonzóbbá tennie a nemzetközi turizmus számára. Egy brit cég által vezetett konzorcium irányította a munkálatokat, egy floridai amerikai cég végezte a földmunkákat, a brit Plessey Company pedig a kommunikációs rendszert építette ki. Az USA ellenállása ellenére a Világbank anyagilag támogatta az építkezést, és az Európai Gazdasági Közösség (EGK) is beszállt a részleges finanszírozásba. Kuba, amely már korábban is támogatta a szigetet orvosokkal és oktatókkal, építőgépeket és munkásokat küldött.
„A marxista vírus hordozója”
1983. március 23-án Reagan amerikai elnök egy televíziós beszédében állítólag „titkos” légi felvételeket mutatott be. „Grenada, ez az aprócska sziget, Kubának épít egy haditengerészeti támaszpontot és egy nagy repülőteret, lőszerellátó bázisokat, csapattáborokat és gyakorlótereket, és mindezt kétségtelenül azért, hogy növelje a muskátli exportját” – gúnyolódott, miközben műholdképeket mutatott a repülőtér építéséről, köztük kubai munkatáborokat. De „az a hadikikötő, amelyet az amerikai elnök állítása szerint a Westerhall-öbölben azonosított, egyáltalán nem létezik”. Semmi rejtélyes nem található Fort Jeudyban sem, amely állítólag a kubaiak ellátóbázisa és a külföldiek számára tiltott terület – főleg külföldiek laknak a villákban. A turisták számára még egy látogatás is szerepel a programban, akik akadálytalanul fotózhatnak. Amerikai diákok, akik közül több százan készülnek orvosi tanulmányaikra az Egyesült Államokban a Szent György Orvosi Iskolában, motorversenyeket szerveznek a befejezetlen kifutópályán” – foglalta össze a Spiegel több médium akkori kutatását. Az amerikai elnököt azonban a tények nem hagyták zavarni. Az Antillák kis állama, amelynek szocialista miniszterelnöke szoros kapcsolatokat épített ki Havannával és Moszkvával, „a marxista vírus hordozója” volt, a grenadaiak „a kubai légihíd afrikai megállóhelyét” építették, mondta Reagan az amerikai közönségnek.
Bishop ezzel szemben minden alkalommal biztosította a közvéleményt, hogy a repülőteret kizárólag polgári célokra fogják használni, és – láthatóan a washingtoni folyamatos fenyegetések miatt megijedve – 1983 júniusában látogatásra indult az amerikai fővárosba. Reagan és Bush visszautasította őt, de a Fehér Ház felajánlott neki egy találkozót William Clark nemzetbiztonsági tanácsadóval és Kennet Dam külügyminiszter-helyettessel. A találkozók segítettek az invázió elhárításában, mondta Bishop hazatérése után. A média arról számolt be, hogy nemcsak arról biztosította Clarkot, hogy a repülőtér kizárólag polgári célokra szolgál, hanem azt is megígérte, hogy a jövőben tartózkodni fog az „Amerika-ellenes kijelentésektől”. Az NJM-en belül ezt szkepticizmussal vették tudomásul. Bernard Coard pártelnök-helyettes és miniszterelnök-helyettes az amerikai fenyegetések miatt a Szovjetunióhoz való erősebb közeledést szorgalmazta, és radikálisabb irányvonalat követelt. A közgazdaságtan és nemzetközi jog professzora, aki az USA-ban Herbert Marcuse-nál tanult, az NJM-en belül megszervezte a „Szervezet a Forradalomért, Oktatásért és Felszabadításért” (OREL) nevű baloldali képzési kört.
1983. október 12-én a Központi Bizottság kizárta Bishopot a pártból. Egy nappal később házi őrizetbe helyezték. Coard Grenadát marxista államnak nyilvánította. Bishop azonban nagy népszerűségnek örvendett. 3.000 támogatója vonult a rezidenciája elé, hogy kiszabadítsák. A kormány katonái ekkor tüzet nyitottak. Október 19-én Bishopot és néhány támogatóját agyonlőtték. Nem sokkal halála előtt állítólag kijelentette, hogy az USA inváziója küszöbön áll. Coard és követői ezzel eljátszották a nép támogatását. „Véleményünk szerint a csoport objektíven tönkretette a forradalmat, és megnyitotta az ajtót az imperialista agresszió előtt” – ítélte el Fidel Castro barátja gyilkosait. Nyitva hagyta, hogy „inkább öntudatlanul vagy tudatosan” váltak-e „a jenki imperializmus eszközeivé”. A kubai forradalmi vezető ugyanakkor kijelentette, hogy Ronald Reagannak nincs joga „”felháborodni Bishop halála miatt, akit annyira gyűlölt”. „Mióta ítélkezik az amerikai kormány egy ország forradalmárai közötti konfliktusokról”” – mondta Castro.
Régóta tervezett
Mintha csak az alkalomra várt volna Reagan – hat nappal Bishop halála után – aggódó arccal kijelentette, hogy megkezdődött a Grenada elleni támadás a lakosság védelme, a külföldi látogatók megmentése és a „demokratikus rend” helyreállítása érdekében. Hogy igazolja az inváziót a regionális közvélemény és a világ előtt, és hogy elfedje, hogy azt már jóval az események előtt eltervezték, Washington a propaganda és a dezinformáció minden eszközét bevetette. Többek között azt állították, hogy az Egyesült Államokat a hat országot tömörítő Kelet-karibi Államok Szervezete (OECS) – amelyhez Barbados és Jamaica is csatlakozott – „sürgős kérésére” kérték fel a beavatkozásra. A brit Guardian és Observer újságok szerint azonban Tom Adams barbadosi miniszterelnök később kifejtette, hogy az Egyesült Államok már 1983. október 15-én megkereste őt egy katonai invázióval kapcsolatban. Jamaikai kollégája, Edward Seaga szintén megerősítette, hogy az invázióra vonatkozó kérés az USA javaslatára érkezett. „Küldjetek nekünk egy kérést, és mi válaszolunk” – tájékoztatott Washington. A francia televízióban pedig az USA ottani nagykövete, Evan Galbraith kirobbantotta, hogy a Reagan-kormányzat valójában két héttel korábban (azaz Bishop bukása és a karibi országok kérése előtt) tervezte az inváziót. Reagan biztonsági tanácsadója, Robert McFarlane is megerősítette ezt: „Utasítottam a munkatársaimat, hogy derítsék ki, hogy a többi karibi ország hajlandó lenne-e olyan segítségkérést intézni az Egyesült Államokhoz, amely legitimálná a térség eseményeibe való beavatkozásunkat” – írta emlékirataiban. „Az ötlet az volt, hogy a Kelet-karibi Államok Szervezete (OECS) (…) fedezze a beavatkozást” – ismerte el Duane Clarridge, a térségért felelős CIA-ügynök is. A döntés tehát már jóval korábban megszületett. Előre megtervezték azok a döntéshozók, akik „nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a katonai hatalom gyakorlásának, mint a diplomáciának” – panaszolta a Washington Post.
Az amerikai csapatok első sikeres harci bevetésével a vietnami háborúban elszenvedett vereség óta nagyon elégedett Reagan két nappal az invázió kezdete után televíziós beszédben szólt a nemzethez. „A libanoni események (a bejrúti amerikai támaszpont elleni támadásban több mint 300 ember, köztük 241 amerikai katona vesztette életét) és Grenada szorosan összekapcsolódnak. Moszkva nem csak hozzájárult a két ország erőszakos cselekményeihez, hanem közvetlen segítséget is nyújt segítői és terroristahálózatán keresztül. Nem véletlen tehát, hogy 30 szovjet tanácsadó és több száz kubai katonai és félkatonai személy tartózkodott a szigeten, amikor a felkelők megpróbálták átvenni az irányítást Grenada felett””. Reagan elmondta, hogy az amerikai hadsereg állítólag „kiterjedt fegyverraktárakat talált a szigeten, amelyek elegendőek ahhoz, hogy terroristák ezreit lássák el”. „Azt mondták nekünk, hogy Grenada egy barátságos turistaparadicsom. Nem volt az. Egy szovjet-kubai gyarmat volt, amely azon volt, hogy egy jelentős katonai bástyává váljon, amelynek célja a terror exportálása és a demokrácia aláásása. Épp időben érkeztünk.”
Világméretű tiltakozások
Fidel Castro darabról darabra szedte szét Reagan állításait a grenadai amerikai megszállók által 1983. november 14-én a havannai Forradalom téren megölt kubaiak gyászszertartásán. Gúnyosan megemlítette a St. George kikötőjében dokkoló „Vietnam Heroico” nevű kubai hajó kapitányához intézett vizsgálatot, amelyet az USA „különleges fegyverek” rakodásával vádolt. A kapitány azt válaszolta, hogy csak egyetlen olyan fegyver van a fedélzeten, amely ijesztő az amerikai amerikaiak számára, a hajó neve „Vietnam”. Washington azonban gondoskodott arról, hogy csak a saját propagandáját terjesszék világszerte. A média képviselőit kizárták, és hírzárlatot rendeltek el. Megfigyelőket vagy újságírókat, akik a helyszínen ellenőrizhették volna Reagan állítólagos kinyilatkoztatásait, napokig nem engedtek Grenadába. Az olyan nyugati véleményformáló csoportoktól, mint a CNN, a CBS vagy a BBC független médiumok, mint a Telesur vagy az RT, amelyek a régióból más véleményt terjeszthettek volna, csak 20 évvel később jöttek létre.
Washington propagandaoffenzívája ellenére világszerte tiltakozások zajlottak. Az ENSZ legtöbb tagállama, sőt még a Reaganhez ideológiailag közel álló Margaret Thatcher brit miniszterelnök is elítélte az inváziót, mint egy kis, független ország belügyeibe való beavatkozást. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának az amerikai inváziót a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevező határozatát csak az USA vétózta meg. Az amerikai kongresszus demokrata tagjai eleinte szintén kritikusan fogadták az inváziót. Mindez nem segített Grenada lakóin. Röviddel a megszálló erők partraszállása után az USAID amerikai fejlesztési segélyszervezet küldöttei ragaszkodtak ahhoz, hogy a rizst és a cukrot ne támogassák tovább, mivel most ismét szabad piacgazdaság uralkodik. Amerikai katonák és pszichológiai hadviseléssel foglalkozó szakértők járták be a szigetet, arra buzdítva a lakosokat, hogy „őrizzék meg nehezen kivívott szabadságukat”. Más amerikai katonák folytatták az építkezést a 3.000 méteres leszállópályán. „A kommunizmusnak itt vége” – hirdette egy plakát, amelyet az amerikai katonák helyeztek ki. Ez egy kicsit elhamarkodott volt. A repülőteret 2009-ben átkeresztelték „Maurice Bishop Nemzetközi Repülőtérre”.
Írta: Volker Hermsdorf
Forrás: JungeWelt
