A Con-Vivamos szervezetben nők és lányok szervezkednek a patriarchális erőszak, a társadalmi egyenlőtlenség és a fegyveres konfliktus következményei ellen.
Kürtölő autók és dübörgő robogók szorítják egymást a szűk utcákban, miközben az emberek tömege keresi az utat mellettük. A Barrios Populares Kolumbia strukturálisan hátrányos helyzetű negyede, amelyek gyakran állami ellenőrzés nélkül jöttek létre. Sok olyan ember él itt, akiket az 1964 óta tartó fegyveres konfliktus során űztek el a gerilla szervezetek, a hadsereg és a paramilitáris erők. Medellínben a város körüli meredek lejtőkön húzódnak meg, és erőszakos történeteikről ismertek – de erős közösségi összetartásukról és sokszínű szolidaritási kezdeményezéseikről is.
„Amikor az 1990-es és 2000-es években iskolába jártam, el kellett menekülnöm a golyók elől, mert az iskola két banda területe között feküdt. Anyám eltorlaszolta az ablakainkat, még a balkonra sem mehettünk ki” – meséli Alejandra Ossa Lopera. A 29 éves nő a Barrio Villa Guadalupe nevű városrészben nőtt fel Medellín északkeleti részén, és 13 évesen csatlakozott a Con-Vivamoshoz. A közösségi szervezet több mint 30 éve támogatja a nőket és lányokat kollektív gyógyulás, feminista oktatás és politikai önmegvalósítás céljából.
A helyi civil szervezet az 1980-as évek végén jött létre a Barrio Villa Guadalupe városrészben. A „Con-Vivamos” jelentése nagyjából „éljünk együtt” – ez a felhívás alatt számos ember csatlakozott közösségi kezdeményezésekhez a népi és közösségi mozgalmak során. A cél az volt, hogy közösen reagáljanak az olyan problémákra, mint a hiányzó közszolgáltatások, a szegénység, a társadalmi kirekesztés és a növekvő erőszak. Az 1990-es években Medellín a világ egyik legerőszakosabb városának számított – bandák, gerillák és paramilitáris csoportok harcoltak egymással a hatalomért, különösen a Barrios Populares környékén. A fegyveres csoportok gyakran támadták a szakszervezeti vezetőket, valamint a társadalmi és politikai személyiségeket. 1996-ban Silvio Salazar, a Con-Vivamos közösségi vezetőjét a szervezet ajtaja előtt meggyilkolták.
Ma már kevesebb a fegyveres összecsapás, de a konfliktusok nem szűntek meg: „Vannak más formái a megfélemlítésnek és az ellenőrzésnek, amelyek nem járnak állandó lövöldözéssel” – meséli Alejandra –, „de a félelem még mindig itt van a levegőben.” A tartós erőszak és a kilátástalanság nyomot hagy a barriók fiataljain: „Sok gyereknek nincsenek álmai. Ha megkérdezzük őket, többnyire csak azt kívánják, hogy a családjuknak jó legyen és legyen mit enniük. Saját életükről alig vannak elképzeléseik.”
Alejandra évek óta szervez programokat gyerekeknek és fiataloknak. Szeretné továbbadni tapasztalatait: „A Con-Vivamosnak köszönhetően olyan lehetőségekről álmodozhattam, amelyek túlmutatnak a környéken és a családomon. Ha innen származol, megváltozik, ki vagy és hogyan látod a világot. Olyan, mintha megnyílna egy ajtó a változás felé.” Jelenleg az aktivista a Feministas Poderosas (erős feministák) csoportot vezeti, egy lányoknak szóló, önbizalmat erősítő csoportot, amely a Feminismo Popular koncepcióján alapul.
Feminismo Popular
A kifejezés a 1970-es években jelent meg Latin-Amerikában, és a helyi egyenjogúsági küzdelmekben gyökerezik. A koncepciót szegénységben élő nők alakították ki, akik a feminista megközelítéseket osztályperspektívából értelmezték újra. „Számomra a Feminismo Popular azt jelenti, hogy osztályperspektívából ismerhettem fel magam nőként – mint olyat, aki küzd, szegény, de mégis megőrzi integritását” – magyarázza Alejandra. A Feminismo Popular középpontjában az a meggyőződés áll, hogy a társadalmi változás csak a lakosság együttműködésével érhető el. Astrid Jeannette Goez Pérez pszichológus, a Con-Vivamos tagja így fogalmaz: „A Feminismo Popular eszméje és célja, hogy te ne legyél több, mint én, és én ne legyek több, mint te. A patriarchátus lebontását közösségi, körkörös folyamatnak tekintjük.”
Jeannette egy szomszédos barrio-ban él, és egész életét a környékbeli nők és lányok pszichoszociális támogatásának szentelte. Számos feminista hálózatban aktív a városban, és különböző projekteket vezet a nők és lányok megerősítésére. A Con-Vivamos számos munkatársával együtt létrehozta a Centro Comunitario Mario Montoya-t, egy közösségi központot a barrio szívében: „Számunkra a Centro Comunitario egy biztonságos hely a bizonytalanság közepette, egy tér, ahol önmagunk lehetünk, kapcsolatba léphetünk életünk történetével és együtt gyógyulhatunk.”
A központot Mario Montoya orvosról nevezték el, aki egykor a környéken élt, és halála után házát a Con-Vivamosra hagyta. Motoya arról volt ismert, hogy ingyen gyógyfüvekkel kezelte az embereket a kertjéből, amely ma is virágzik. A természethez való kapcsolódás ma is jellemzi a központot. „A földdel és a növényekkel való munka terápiás hatású” – magyarázza Jeannette. „Különösen mi, nők, akik gyakran gondoskodunk másokról, különleges kapcsolatban állunk a földdel. Ha gondoskodunk róla, akkor a saját gyógyulásunkról is gondoskodunk.”
A közösségi központ biztonságos teret teremt az erőszakos élmények feldolgozásához workshopok, egyéni tanácsadás és közös akciók keretében. Ez különösen fontos a barrio lakói számára. „A barrio-i nők gyakran többszörösen hátrányos helyzetben vannak” – meséli Jeannette. „Sokaknak nincsen állandó munkája, pénzügyileg függnek partnerüktől, vagy bizonytalan munkakörülmények között dolgoznak. Ráadásul sokan válnak nemi alapú erőszak és fegyveres konfliktusok áldozatává.”
A menekültek városa
A kolumbiaiak számára az erőszak mindennapi életük része. A Con-Vivamos ezt a körforgást „desnaturalización de la violencia” (az erőszak természetességének megszüntetése) néven emlegeti, és ezt tekinti legfontosabb feladatának, amelyen különböző csoportok aktívan dolgoznak. Az egyik ilyen csoport az Esencia Femenina, egy feminista kezdeményezés a Barrio Carpinelo negyedben, Medellín északkeleti dombjai között. A távoli városrész alig kapcsolódik a városi infrastruktúrához. Nincsenek alapvető közszolgáltatások, még az ivóvízhez való hozzáférés sem biztosított. Carpinelo lakóinak többsége menekült – történeteik példázzák azt a valóságot, amely Medellín számos városrészét jellemzi.
A Barrios Populares kialakulása szorosan összefügg a fegyveres konfliktus történetével: Kolumbia ma is az egyik olyan ország, ahol a világon a legtöbb belső menekült él. 2023 végén az ENSZ menekültügyi szolgálata körülbelül 6,9 millió embert számolt, akik az országon belül menekültek¹. Biztonságot keresve a menekültek a városok perifériáin telepedtek le, és gyakran saját erőből bővítették azokat – állami tervezés vagy támogatás nélkül. Közéjük tartozik Rosa Noelia Ramírez, az Esencia Femenina csoport tagja is. Noeliát tizenhét évvel ezelőtt gerilla csoportok űzték el szülőfalujából. „24 órát adtak nekünk, hogy összepakoljunk és elhagyjuk a házunkat” – meséli. Ma a 13 gyermekes anya gyermekeivel és unokáival Carpinelo 1-ben él, és a Con-Vivamos szervezésében hetente tartja az Esencia Femenina találkozóit. „A csoport segít nekünk felnyitni a szemünket és felismerni, hogy nem szabad rosszul bánni velünk.” Számára és a többi résztvevő számára a csoport egy hely, ahol kapcsolatokat építhetnek és eszmecserét folytathatnak, hogy támogassák egymást a közösségben. A találkozókon önszeretetről és gyógyulásról beszélgetnek, és egy csésze kakaó mellett tervezik a következő akciókat.
Szolidaritás az elszigeteltség helyett
A barriókban sokféle szolidaritási projekt és gyakorlat létezik. Ezek gyakran az állami támogatás hiánya miatt jönnek létre, és a negyedek kulturális identitásának szerves részévé válnak. Ilyen gyakorlatok például a convites: „A közösség (a Convites-ben) önállóan szervez valamit, például egy templom, egy szomszéd házának építését, egy csatorna vagy egy közösségi kert kialakítását” – meséli Demetria Ibarguen Palomque. „Az emberek összejönnek, együtt dolgoznak és megosztják az ételt. Ez egyfajta alapszintű szerveződés, amelyben mindenki részt vesz, függetlenül attól, honnan származik.”
Demetria 29 éve tagja a Con-Vivamosnak, és meghatározó szerepet játszott a szervezet kialakításában. Egy kis házban él a Barrio Villa Guadalupe, az úgynevezett Acuario (Akvárium) negyedben. Ez egy szolidaritási projekt része, amely lakóhelyet biztosít elüldözött, anyagi forrásokkal nem rendelkező embereknek. Az afro-kolumbiai nő a Chocó régióban nőtt fel, amely Kolumbia csendes-óceáni és karib-tengeri partja között fekszik. A Chocó a biológiai sokféleségéről és gazdag földjéről ismert, ugyanakkor Kolumbia legszegényebb régiójának számít – állami beruházások nem érkeznek, miközben fegyveres csoportok és gazdasági szereplők küzdenek a terület ellenőrzéséért.
A chocói lakosság többsége az afrikai diaszpórához vagy az őslakos közösségekhez tartozik. A strukturális rasszizmus és a neokoloniális kizsákmányolás mélyen gyökerezik Kolumbiában. „Amikor Medellínbe érkeztem, én voltam az egyetlen fekete ember az egyetemi osztályomban. A tanárom rasszista volt, és folyamatosan diszkriminált” – meséli Demetria. „Azóta sok minden megváltozott, de még ma is naponta szembesülök a rasszizmussal.” Emberi jogi aktivistaként nemcsak a nők jogaiért küzd, hanem az afro-kolumbiai kultúra és történelem megőrzéséért is: „A kultúránkért, a földünkhöz való jogunkért és a létezésünkért harcolok.”
Egy egyesült falu
Demetria házától csak néhány percre él a 12 éves María Ángel López. Demetriát és Maríát a harci szellem köti össze: „Amikor csak tehetem, az utcára megyek tüntetni; fel akarom emelni a hangomat, segíteni akarok más nőknek és embereknek, akik nemi alapú erőszak áldozatai, és olyan oktatást szeretnék kialakítani, amely megmagyarázza nekik, mi a jó” – meséli. María már négyéves korában elkezdett részt venni a civil szervezet gyermekcsoportjaiban. Az egyiknek a neve Pata Amarilla, és a Cultura Popular („népi kultúra”) népszerűsítésével foglalkozik: „A popular számomra közösséget jelent – azt az érzést, hogy az emberek körülötted jók, segítenek egymásnak és változást akarnak” – mondja.
A csoport célja, hogy a fiatalok pozitív kapcsolatot alakítsanak ki a „popular” fogalmával, amelyet Latin-Amerikában gyakran pejoratív értelemben használnak. María hangsúlyozza: „Sokan azt gondolják, hogy a barriókban minden a drogokról és a bűnözésről szól, de ez nem igaz. Azt szeretném, ha az emberek, amikor a „popular” szót hallják, ne szegénynek vagy alacsonyrendűnek tekintenek minket, hanem egy összetartó és küzdő közösségnek.” María egy új generációhoz tartozik, amely a Con-Vivamosban nőtt fel, és korán megtanulta, hogyan kell feminista és osztályharcos szemszögből értelmezni a helyzetét. „A Con-Vivamosban sok inspiráló nő van” – mondja Alejandra. „Ez büszkévé teszi a lányokat. Ha megkérdezzük őket, mi akarnak lenni, azt válaszolják: feministák!”
María, Alejandra, Noelia, Jeannette és Demetria sok nőnek állnak a barriókban, akik minden nehézség ellenére nem csak túlélnek, hanem maguk alakítják a jövőjüket. Ellenállásuk történetei azt mutatják, hogy a feminista küzdelmek Kolumbiában mindig összefonódnak a társadalmi igazságosságért, a földjogokért, valamint a gyarmati és kapitalista kizsákmányolás ellen folytatott küzdelemmel. A feminismo popular, ahogyan azt a Con-Vivamos él, egy mindennapi feminista mozgalom. A patriarchális és társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzd, és a kollektív tanulásra, gyógyításra és szolidaritásra épít – azzal a céllal, hogy alulról változtassa meg a valóságot.
Írta: Alexandra Scholz
Forrás: JungeWelt
