A brazíliai adóreform enyhíti az alacsony jövedelműek terheit

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök 2025 végén bemutatta a braziloknak az új adó- és illetékreform irányelveit, amelyet korábban mindkét kongresszusi kamara elfogadott. Lula hangsúlyozta, hogy az új törvénycsomag célja az „adóigazságtalanság” leküzdése. Ennek értelmében eltörlik a jövedelemadót az alacsony jövedelműek számára, akiknek havi jövedelme legfeljebb 5000 real (alig 800 euró, azaz 312.000 forint), míg a gazdagok adóterhe megnő.

Brazíliában 2026-ban történelmi jelentőségű adóreform lép életbe
Brazíliában 2026-ban történelmi jelentőségű adóreform lép életbe

Azok számára, akiknek jövedelme legfeljebb 7350 real (körülbelül 1155 euró, azaz kb. 450.000 forint), az adókat arányosan csökkentik. A kormány információi szerint az év elején hatályba lépett reform összesen körülbelül 20 millió brazil állampolgárnak kedvez.

Az elnök kijelentette, hogy a legszegényebb rétegek adócsökkentését egy 10 százalékos jövedelemadóval kompenzálják azok számára, akiknek éves jövedelme meghaladja az egymillió reált (körülbelül 158 000 eurót, azaz majd 61 millió forint). A részvényosztalékok is magasabb adóztatás alá kerülnek a jövőben. A kormány szerint összesen körülbelül 141 000 brazil fog több jövedelemadót fizetni. Lula szerint az új adómodell 2026-ban körülbelül 28 milliárd real (körülbelül 4,4 milliárd euró) bevételt hoz az ország gazdaságának, ezzel ösztönözve a fogyasztást, a kereskedelmet és új munkahelyek teremtését.

A reform célja a Brazíliában évszázadok óta fennálló adóügyi igazságtalanságok felszámolása. Eddig a munkavállalók akár 27,5 százalékos adót fizettek, míg a leggazdagabbak átlagosan csak 2,5 százalékot. „Kijavítjuk azokat a történelmi igazságtalanságokat, amelyek aránytalanul nagy terhet róttak a dolgozókra, gyakran anélkül, hogy a szupergazdagoktól a minimális hozzájárulást is beszedték volna” – mondta Lula. „Változásra volt szükség, és mi végrehajtjuk azt” – erősítette meg egy élő közvetítésben a médiában és a közösségi hálózatokon.

A megfigyelők is történelmi fordulatnak nevezik a nagyobb társadalmi igazságosság irányába tett lépést. Az adóreform kulcsfontosságú témává válhat a 2026. októberi választásokon, amelyekre a Munkáspárt (PT) politikusa már bejelentette jelöltségét.

Írta: Stephan Hollensteiner

Forrás: Amerika21