A BBC-nek adott interjúban Lula da Silva az amerikai kormánytól „tiszteletet követelt Brazília szuverenitása iránt”. „Trump az Egyesült Államok elnöke, nem a világ császára” – mondta Lula a riportereknek. A jelenlegi helyzetet a következőképpen magyarázta: „Nincs kapcsolat Brazília és az Egyesült Államok között, nincsenek tárgyalások.”
Az ország ugyan szenved a Donald Trump kormánya által politikai szankcióként bevezetett 50 százalékos büntetővámoktól, de Brazília elfogadta azokat, és nem engedett, amikor gazdasági szankciókat jelentettek be, köztük büntetővámokat olyan mindennapi termékekre, mint a narancslé és a kávé. Lula szerint Trump intézkedései „károsak”.
A brazil–amerikai kapcsolatok mindig is bonyolultak voltak. Jelenleg azonban soha nem voltak még ilyen feszültek. Az eszkaláció háttere: Marco Rubio amerikai külügyminiszter azzal vádolja Alexandre de Moraes brazil bírót, hogy „boszorkányüldözést” folytatott Jair Bolsonaro volt elnök ellen. Bolsonarót a fővárosban, Brasíliában 27 év börtönbüntetésre ítélték államcsíny kísérletéért (a miamerikank.hu beszámolt erről).
Eduardo Bolsonaro, politikus és Jair Bolsonaro volt elnök fia, jelenleg az Egyesült Államokban él. Latin-amerikai szövetségesének számít a Trump-kormánynak és adminisztrációjának. Apja elleni ítélet után az Egyesült Államokat kérte, hogy avatkozzon be katonailag Brazíliában.
Lula a következő szavakkal reagált a vádakra: Jair Bolsonaro elleni bírósági eljárás „összhangban van a brazil alkotmánnyal. A nyomozás feltárta, hogy tervek készültek az én, az alelnök és a Legfelsőbb Bíróság (STF) egyik tagjának meggyilkolására”. A BBC-nek adott interjúban Lula így folytatta: „Ha Trump Brazíliában azt tette volna, ami a Capitoliumban történt, elítélték volna. Brazíliában ugyanis a jogszolgáltatás mindenki számára egyformán érvényes”.
Az amerikai média elismerte, hogy Brazília Jair Bolsonaro elítélésével példát mutatott a világnak a demokráciáról. Lula hangsúlyozta, hogy minden esetben vétót emel egy esetleges amnesztia ellen az elítélt exelnök, Jair Bolsonaro számára. A 70 éves politikusnál bőrrákot diagnosztizáltak, ezért kórházi kezelésre szorult.
Lula elutasította Donald Trump beavatkozását. Tiltotta minden külső beavatkozást Brazília ügyeibe: „Brazília demokráciája és szuverenitása nem alku tárgya.”
A brazil elnök egy levelében Donald Trump amerikai elnöknek „nyílt és őszinte párbeszédet” javasolt a vámvitában. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok egyáltalán nem „igazságtalanok” az USA kárára, ahogyan azt az amerikai kormány panaszolta. Az Egyesült Államokból Brazíliába érkező termékek 75 százaléka vámmentes. Az amerikai termékekre Brazíliában átlagosan 2,7 százalékos vámot vetnek ki.
Írta: Eva von Steinburg
Forrás: Amerika21
Donald TrumpEduardo BolsonaroigazságszolgáltatásJair BolsonaroLula da Silvaszuverenitásvámkonfliktus









