Klímaváltozás Peruban: Amikor hirtelen nem jön víz a csapból

A perui Cusco lakossága hamarosan kifogyhat a vízből. Az éghajlatváltozás ugyanis kiszárítja a Laguna Piurayt, a város fontos édesvízforrását – ami súlyos következményekkel jár az emberekre és a környezetre nézve. A zsugorodás okai a perui gleccserekre és tavakra gyakorolt klímaváltozás hatásaihoz vezetnek.

A „Laguna Piuray”-nál
A „Laguna Piuray”-nál

A legendától napjainkig

A Piuray-tó valamivel több mint 3000 méteres tengerszint feletti magasságban, az egykori inka fővárostól, a perui Cuscótól mintegy 30 km-re délre fekszik. Több évszázaddal ezelőtt legenda alakult ki a tó eredetéről. Állítólag egy inka uralkodónak gondja volt arra, hogy Cusco császárvárosát vízzel lássa el. A napisten, Manco Capac ekkor kinyilatkoztatta, hogy az uralkodó iker gyermekeinek napnyugtakor a napot kell kísérniük. Amint az eltűnik a horizonton, víz lesz. A két gyermek elindult, és így lett az ikerfiúból a Huaypo-tó, az ikerlányból pedig a Laguna Piuray. A perui őslakosok spiritualitásuk alapján úgy tekintenek a vízre, mint az élő kozmovíziójukra. Ezért a környező lakosság a tó védelmezőjeként is azonosítja magát. Az éghajlatváltozás által kiváltva a tó vízszintje csökken. Ma, évszázadokkal e legenda megtörténte után, a város vízellátásának kérdése még mindig aktuális.

Elégséges mennyiségű és minőségű víz áll rendelkezésre Cuscóban, nemcsak az emberi fogyasztás, hanem a termelés, a megélhetés és az ökoszisztémák védelme érdekében is? És hogyan biztosítható az ellátás a jövőre nézve?

Cusco vízellátása a Piuray-tóból

A Piuray-tó általában 16.350 háztartási csatlakozást lát el ivóvízzel Cuscóban. Így a Seda Cusco városi vízszolgáltató vállalaton keresztül Cusco vízellátásának 40 %-át biztosítja. A cég vezérigazgatója, Juan Figueroa ezért arra figyelmeztet, hogy a következő hónapokban több száz lakosnak fogyhat el az ivóvize. Aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a tó, amely éveken át másodpercenként 300 liter vízzel látta el Cuscót, most már csak 200 litert szolgáltat másodpercenként. Ez történelmi mélységben alacsony érték.

A másik aggasztó tényező a cuscóiak számára azok a szerződések, amelyeket a szomszédos települések kötöttek a Seda Cuscóval. Ezek szerint Cusco ivóvízellátását egy bizonyos vízszint elérése után le kell állítani. Ennek oka a természetes tó megőrzése. „Már csak körülbelül 70 cm van hátra, mielőtt a tó vize nem használható tovább” – mondja az egyik érintett lakos. Cusco városában már felfüggesztették a szolgáltatásokat, és az első panaszok a Cusqeños és Cusco lakosai részéről érkeztek.

Több ezer ember víz nélkül

Még 2023 októberében a város lakosságának nagy része megtapasztalta a vízhiány hatását a mindennapjaira, amikor egy csőtörés történt. Hirtelen nem volt víz a főzéshez, a WC lehúzásához, a kézmosáshoz vagy a zuhanyozáshoz. A vízellátás kiesése azonban nem csak Cusco lakóit, hanem a környező lakosságot is érintette volna: a tó körüli 11 településen több mint 2500 lakos használja vízforrásként. Körülbelül 10.000 lakos már most is csak napi két órán keresztül jut vízhez. Korábban legalább délig jutottak vízhez. A csónakok most a szárazföldön vannak. A földeket már nem lehet öntözni.

A vízbiztonsággal kapcsolatos problémák nem elszigetelt események, hanem az ember okozta éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbá és rosszabbá válnak. Ronald Capo, a Conservación Amazónica civil szervezet munkatársa a gleccserek és gleccser eredetű tavak 2023-as nemzeti leltárának (INAIGEM) bemutatóján rámutatott a tó partján élő emberek szélsőséges elvándorlásának veszélyére. De hová?

Madarak fészkelőhely nélkül

A környező madarak, amelyek általában a tó partján építik fészküket, és most egyes esetekben elvándorolnak, szintén felteszik maguknak ezt a kérdést. A környék állat- és növényvilága veszélyben van – jelenti egy közösségi vezető, miközben a kiszáradt partra mutat. Tekintete aggódva vándorol a tó vizére, amely már több métert apadt, és egyre távolodik a szántóföldektől.

Hiányzik a víz a növények öntözéséhez, ugyanakkor a növényeken egyre több a párolgás, ami azt jelenti, hogy több öntözésre lenne szükség. A betakarítási ciklusok is rövidebbek és kevésbé kiszámíthatóak lettek. Ez egyre inkább terméskiesésekhez vezet. Mint Julio Velarde, a Banco Central de Reserva del Perú (BCRP) elnöke elárulta, a 2022/2023-as mezőgazdasági év az elmúlt 26 év egyik legrosszabbja volt, a termelés 2,5 %-os visszaesésével. Az élelmiszerárak emelkednek, ismétlődő vízhiány és vízkimaradások fenyegetik a háztartások, a mezőgazdaság és az ipar víz- és élelmiszerbiztonságát.

A világ nyolcadik legnagyobb édesvizű országa – és még mindig vízproblémák vannak

A régió vízrendszerének az éghajlatváltozás okozta változásai hatással vannak Peru víztároló kapacitására. Különösen azért, mert az ország rendelkezik az egyik legalacsonyabb tárolókapacitással Latin-Amerikában. Az ország ezért érzékeny a teljes vízrendszer meghibásodására. A Világbank szerint Peru a világ nyolcadik legnagyobb édesvízkészletű országa. Dél-Amerika trópusi gleccserfelületének 75%-a Peruban található.

A vízkészletek egyenlőtlenül oszlanak el. A legnagyobb vízhiány például a népes partvidéken van. A vízbiztonságot fenyegető veszély azonban a sierrában (hegyvidéken) is növekszik az édesvízforrások eltűnése miatt. A Piuray-tó nem az egyetlen hely, ahol az éghajlatváltozás okozta vízproblémák vannak.

Az „El Niño” a bűnös

A vízbiztonságot különböző tényezők veszélyeztetik, például a népesség folyamatos növekedése, de az éghajlatváltozás és a hozzá kapcsolódó tényezők is. Az éghajlatváltozás ugyanis befolyásolja az olyan éghajlati jelenségeket, mint az El Niño események, amelyek két-hét évente fordulnak elő a keleti trópusi Csendes-óceánon. Az El Niño a lég- és óceáni áramlatok megváltoztatásával összetett és változatos módon zavarja meg az időjárást. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőséges következményekkel járó, úgynevezett „szuper El Niñók”: aszályok, erdőtüzek, heves esőzések és áradások. 

Míg Peru északi részén pusztító árvizek fordulnak elő, addig délen aszályok uralkodnak – magyarázza az Autoridad Administrativa del Agua UV (ANA) igazgatója.

A perui vízforrások csökkenése

Peru legnagyobb tavának, a Titicaca-tónak a vízszintje már 60 cm-t esett. Emellett jelentős csökkenést mértek a folyók és tavak forrását jelentő mocsarak, források, gleccserek és patakok esetében is. Az elmúlt 50 évben Peru az éghajlatváltozás miatt gleccserfelületének mintegy felét elvesztette. Peru 18 létező havas hegyvonulata közül kettő már eltűnt, és további öt hamarosan az eltűnt hóóriások közé kerülhet; ezek már elvesztették gleccserfelületük több mint 90 százalékát. Hosszú távon ez a gleccserek olvadékvizéből korábban táplálkozó folyók és tavak elvesztését is eredményezi.

Yadira Curo Rosales (INAIGEM) kimutatta, hogy a veszteség egyre gyorsul: míg alig több mint 50 év alatt (1962-2016) mindössze 6 %-os csökkenést mértek, addig a 2016 és 2020 közötti négy évben ez a szám már 36 % volt.

A gleccserek és tavak visszahúzódása a termelési rendszerekre és a lakosság megélhetésére is hatással van, különösen a vidéki régiókban.

Kettős éghajlati igazságtalanság – Peru őslakos lakossága különösen súlyosan érintett

A hőmérséklet emelkedése a szélsőséges időjárási jelenségek és az éghajlati katasztrófák, például az erdőtüzek, a puna gyeptípus kiszáradása és az elsivatagosodás növekedéséhez vezet, hogy csak néhányat említsünk a hatások közül.

Perut súlyosan érintik az éghajlatváltozás következményei. Részben magas szegénységi rátája miatt a perui környezetvédelmi minisztériumnak az ENSZ-szel együttműködve készített jelentése szerint Peru a harmadik legsebezhetőbb ország az éghajlatváltozással szemben. Peru CO₂-kibocsátása mégis viszonylag alacsony. A peruiak tehát viszonylag sokat szenvednek az éghajlatváltozás miatt, de nem ők a fő bűnösök. Peru őslakos lakosságát érinti leginkább ez a kettős igazságtalanság. Ők ugyanis hagyományos mezőgazdaságukkal hozzájárulnak az üvegházhatású gázok megkötéséhez, és klímasemlegesek, sőt, klímapozitívak. Ugyanakkor hagyományos életmódjukat veszélyeztetik a rendszertelen esőzések, az aszályok, a mezőgazdasági naptár változásai és a globális felmelegedés egyéb olyan következményei, amelyekért nem ők a felelősek.

Globális egyenlőtlenségek és éghajlati igazságosság / éghajlati igazságtalanság

Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) 2022-es Globális egyenlőtlenségi jelentése szoros összefüggést talált a pénzügyi egyenlőtlenségek és az éghajlatváltozáshoz való hozzájárulás között: akiknek több pénzük van, azok arányosan több CO₂-t is bocsátanak ki. A világ 10 leggazdagabb százaléka felelős az összes kibocsátás közel feléért, míg a lakosság legszegényebb fele csak 12%-áért.

Ez azt jelenti, hogy az iparosodott országok (például Németország) nagyobb mértékben felelősek az éghajlatváltozásért, mint a fejlődő országok, például Peru, ahogyan azt a cikkben leírtuk.

Ugyanakkor számos éghajlati hatást, például a Piuray-tó eltűnésének hatásait még mindig nem ismerik el a nemzetközi éghajlat-politikában. A kárenyhítési programokról újra és újra szó esik, de a végrehajtás mindig elmaradt. A Zöld Éghajlatvédelmi Alapnak 2020-tól évente 100 milliárd dollárt kellett volna biztosítania. A pénzt egyrészt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó projektekbe kellett volna irányítani, másrészt pedig segíteni kellett volna a fejlődő országoknak a globális felmelegedéshez való alkalmazkodásban. 2021-ben azonban csak 14,4 milliárd dollár értékű projekteket valósítottak meg. A 2023-as dubaji éghajlat-változási konferencián (COP28) megállapodás született egy 700 millió dolláros kárenyhítési alapról. A következő néhány évben kiderül, hogy ez a pénz mire lesz elég.

Addig is számos helyi hatóság magára marad az olyan éghajlati problémák megoldásában, amelyekért nem kizárólagosan ők a felelősek. Ez a helyzet Cusco és a Piuray-tó esetében is. Itt még mindig regionális megoldásokat keresnek a Piuray-tó és Cusco vízellátásával kapcsolatos aggodalmak megoldására. Még nem tudni, hogy mindez csak beszéd marad-e, vagy pedig felelősséget vállalnak és cselekvés következik.

Írta: Anna Helena Günther

Forrás:Kopfzeile