Egyre többen kelnek át az esőerdőn Kolumbia és Panama között egy jobb jövő reményében az USA-ban. A menekülési útvonalat a világ egyik legveszélyesebb útvonalának tartják.
„Mami, mami! Éhes vagyok” – nyöszörög a négyéves Hilary. Joselin Barrios felemeli a lányát a csípőjéről, és maga mellé helyezi a sárba, mielőtt maga is leguggolna egy kis sziklára. A 29 éves nőnek mélyen a hátizsákjába kell kotorásznia, mire talál egy kis csomag kekszet. Nem sok élelem maradt, de még sok út áll előttük az erdőben.
„Nincs több pénzem és alig van ennivalóm” – mondja Joselin. Az egyedülálló anya néhány hónapja hagyta el hazáját, Venezuelát. Gyermekei számára túl rosszak voltak a kilátások. „Azért mentem el, hogy a gyermekeimnek jobb legyen” – mondja Joselin. „Nekik és a szüleimnek. Ők a mindenem””
Joselin három gyermekével a Darién-szakadék dzsungelében utazik. Hilary a legfiatalabb, Santiago ötéves, Jhon Seiver pedig mindössze tizenhárom éves. Joselinhez hasonlóan jelenleg sokan kelnek át a Darién szakadékon: a Kolumbia és Panama közötti 100 kilométeres esőerdőn. Az Alaszkát és Tierra del Fuegót összekötő Pánamerikai autópálya útvonalának itt van egy hézaga. A migrációs útvonalat a világ egyik legveszélyesebb útvonalának tartják, és egyik legfontosabbnak is.
Az útvonal mentén élő emberek mostanra rájöttek, hogy a migrációval pénzt lehet keresni. A legális és illegális haszonlesők hálózata egyre professzionálisabbá válik. 2023 áprilisában Kolumbia, Panama és az USA közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megígérik, hogy két hónapon belül megállítják a migrációt.
Mielőtt a migránsok betennék a lábukat az erdőbe, összegyűlnek Necoclíban, a kolumbiai Karib-tenger partján fekvő üdülőhelyen. Az árusok mindenütt utazási csomagokat kínálnak egészen Panamáig. Az árak 200 és 400 amerikai dollár között mozognak. A migránsoknak nincs más választásuk – itt nincsenek hivatalos kikötők. Különböző útvonalak indulnak innen az Urabá-öblön át vezető hajóúttal. A legtöbb emberhez hasonlóan Joselin is a Capurganá-n keresztül vezető legolcsóbb útvonalat választotta.
Itt a del Golfo klán uralkodik
Capurganá népe felkészült a vándorlásra. A korábbi idegenvezetők most migránsokat visznek a panamai határra – és néha át is. Ez embercsempészet, és Kolumbiában is illegális. Az államhatalom azonban már régóta nem adja meg az irányt. Nyílt titok, hogy a Clan del Golfo, Kolumbia legnagyobb bűnszövetkezete tartja itt az irányítást. A migránsok csempészésében részt vevő személyek és szervezetek kötelező díjat fizetnek a klánnak, hogy használhassák az útvonalakat.
Darwin, alias Maradona, szervezi az embercsempészeket, akiket ő kalauzoknak nevez. Mopedjén zötykölődve hajt a Capurganá külvárosában lévő úgynevezett szállóhoz, egy poros, elkerített földdarabhoz, amelynek hátulján egy hullámvasból készült óvóhely és néhány bodega vécé áll. Néhány migráns tüzet rakott, és vizet melegít. Joselin és gyermekei most érkeztek ide.
Közben Darwin körül dühös tömeg gyűlt össze. Nem értik, miért kell itt újra fizetniük, amikor már kifizették a teljes panamai csomagot Necoclíban. „Ez nem az én problémám” – mondja Darwin. A migránsoknak amúgy sincs más választásuk. Különben egyedül kell végigmenniük az erdőn. Ott pedig fegyveres csoportok és az eltévedés veszélye leselkedik rájuk.
Sokan alábecsülik, milyen drága a menekülés
Joselin és családja dél körül indult útnak mintegy 50 másik migránssal együtt. Négy óra hegymászás után elérik az első pihenőhelyet. Egy bennszülött család üdítőket árul. Joselin csak egy kis vizet vesz elő a hátizsákjából. Aztán elmeséli a történetét: tanítónak tanult Venezuelában. De amikor a gyerekek apja elhagyta, nem tudta tovább eltartani a családot. Kolumbiában utcai árusként kereste a kenyerét. De ez nem volt elég. Ezért úgy döntött, hogy a Darién-szakadékon keresztül az Egyesült Államokba megy. Számára ez volt az egyetlen lehetőség, mivel a repülés nem volt alternatíva: „Túl drága a hazámban útlevelet igényelni” – magyarázza.
Joselin csoportjában egyik migráns sem lát alternatívát a Darién-útvonal mellett. Vízumszabályok, magas költségek – tévhitek: mert végül is a Darién-útvonal költségeit sem szabad alábecsülni. A migránsoktól újra és újra elvárják, hogy útközben fizessenek. „Ez sokkal több pénz, mint amire számítottam” – mondja Joselin.
Délután felé sűrűsödik a dzsungel. Csapkod a sár, ahogy a gumicsizmák, a papucsok és a tornacipők lecsúsznak a töltésen. Joselin ölében viszi Santiagót a meredek ösvényen, Hilary egy fiatal ecuadori vállán ül. „A lány fáradt volt” – mondja, és nehézkesen lihegve továbbmegy.
Hirtelen rés nyílik a sűrűben. A folyó nem mély, de a sodrás erős. Joselin most szorosan magához öleli Hilary-t. Jhon Seiver, Joselin legidősebbje már a folyó túloldalán van. Keselyűk szállnak fel, amikor észreveszik őt, és felfedezik a parton az iszapban fekvő döglött lovat. „Biztosan egy kígyó ölte meg” – mondja a tizenhárom éves fiú. Alig tudja levenni róla a szemét. „Gyere, drágám” – mondja Joselin, és kézen fogja a fiút.
Este a csoport eléri az első tábort. Sátor sátor után, függőágyak között. Tíz dollárért kapnak egy tányér rizst, csirkét és babot. Joselin hirtelen sírni kezd. Útközben elvesztette az ellátmányát. És nincs pénze a táborban kapott ételre. Meglepő módon itt még több pénzt kell fizetnie: 60 dollárt az út következő szakaszáért, a panamai határig tartó 20 percért. Az útitársak legalább adnak neki és a gyerekeknek enni. Csak Panamában, a nagy Lajas Blancas táborban tud kapcsolatba lépni a rokonokkal, akik egy Western Union standon keresztül pénzt küldenek neki.
Három nappal később, a Darién túlsó partján, Panamában, a migránsok kijönnek az erdőből. 20 dollár fejenként a csónakban innen Bajo Chiquitóig, az első igazi faluba. 45 perccel lejjebb, a faluban sor alakult ki a határellenőrző pont előtt. Jelenleg naponta akár 3.000 ember is beléphet az őslakos közösségbe. Műanyag zacskók, emberi ürülék és csirkecsontok vannak szétszórva a faluban. A kunyhók fölött fanyar fekete füst száll: műanyaghulladékot égetnek a falu szélén.
Délután felé Joselin és gyermekei megjelennek a sorban. Útközben megtámadták a csoportját, magyarázza: „A vezető maszkos embereket hozott hozzánk. Fegyverük volt”. Azt mondták a migránsoknak, hogy fizetniük kell, különben visszaküldik őket. Sokan közülük fizettek, mondja Joselin. „Szerencsére engem csak átintettek”.
Hosszú az út az USA-ba
Az útvonal tapasztalatai különösen nagy hatással vannak a gyermekes szülőkre, mondja Alberto Fernández, az MSF pszichológiai csoportjának vezetője. „Magukat hibáztatják, amiért ilyen brutális helyzeteknek tették ki a gyerekeiket”. Fernández és csapata azonban aligha tud segíteni nekik, mert az út még messze nem ért véget.
Hat országhatár választja még el a migránsokat az Egyesült Államoktól. Innen a panamai kormány által szervezett busszal utaznak tovább. Még negyven dollárt kell fizetniük Costa Ricáig. Az út körülbelül 500 dollárba kerül, körülbelül kétszer annyiba, mint egy Kolumbiából Mexikóba tartó repülőút.
Gustavo Petro kolumbiai elnök nemrég egy videóban kommentálta a migrációt a hivatalos Instagram-fiókján. Az USA azt javasolta, hogy Kolumbia építsen egyfajta falat a Darién-szakadék elé. Szerinte ez nem a helyes megközelítés: ehelyett a migráció okait a migránsok származási országában kellene kezelni. Az Egyesült Államok kolumbiai nagykövete, Luis Gilberto Murillo később tagadta, hogy valaha is felmerült volna egy fal építésére vonatkozó javaslat. Időközben Kolumbiában három migrációs irodát nyitottak, ahol a migránsok vízumot igényelhetnek az USA-ba. Ez azonban kevés hatással volt a Darién-szakadékon keresztül történő migrációra. Az irodák túlterheltek, túl sok a kérelem, és a legtöbben egyáltalán nem kapnak visszajelzést.
Két hónappal később Joselin és gyermekei eljutottak az USA-ba. Tennessee-ben találtak új otthonra – legalábbis addig a bírósági meghallgatásig, amely eldönti, hogy maradhat-e.
Vajon megérte neki az utazás? -kérdem tőle.„Miért nem nézed meg, hogy vannak” – írja Joselin egy Facebook-üzenetben, és küld egy fotót is. A három gyerek egy Burger King étteremben látható. A kis Hilary mosolyog, és a gyorsétteremlánc kartonkoronáját viseli a fején.
Írta: Antonia Schaefer
Forrás: NPLA
