A dél-guatemalai „La Delicias” kávéültetvény munkásai évekig a törvényes minimálbérnél kevesebbért dolgoztak. 2000-ben vették a bátorságot, és jogi lépéseket tettek a finca, a földbirtok tulajdonosa ellen. Az Unión Sindical de Trabajadores de Guatemala és a Movimiento de Trabajadores Campesinos (MTC) szakszervezet segítségével beperelték a kifizetetlen béreket.
A törvény által meghatározott napi minimálbér 90,16 quetzales (körülbelül kilenc euró) volt. A San Marcos megyében, El Tumbador körzetében lévő birtokon a férfiak napi 30-40 quetzalét kaptak, a nők csak 20-30 quetzalét. Ráadásul társadalombiztosítási járulékot sem fizettek – magyarázza az interjúban Mario Juarez ügyvéd, aki jogilag képviselte a munkásokat. Egyáltalán nem voltak szociális juttatások.
Két évtizedes jogi és politikai viták következtek. A tulajdonosok „időhúzásra játszottak”, mondta Juan Jose Monterroso az MTC-től. Először is megváltoztatták a nevet és a jogi formát „Las Cruces, Agroindustrias, Kabus, Sociedad Anonima”-ra. „Évekbe telt, mire kiderítettük, hogy pontosan ki a finca tulajdonosa” – mondja Monterroso.
Végül 2019-ben egy peren kívüli közvetítői eljárás során sikerült megegyezni. Guatemalában nem ritka, hogy a jogvitákat ilyen módon oldják meg. A finca tulajdonosa nem tudta vagy nem akarta kifizetni az elmaradt béreket – magyarázza Monterroso -, de az 52 felperesnek földet, a fincáján lévő földek egy részét ítélte oda. Így jött létre 2019 decemberében a „Nueva Primavera” (Új Tavasz) nevű közösség, ahol ma mintegy 700 ember él.
Minden felperes kapott egy-egy földdarabot a munkában eltöltött éveinek függvényében. Ez általában 0,3 és 0,4 hektár között volt, egyes esetekben ennél is több. A nyugdíjkorhatárt elért munkások körülbelül 0,15 hektárt kaptak. Ma már alapvető élelmiszereket, például kukoricát termesztenek a földeken az önellátás érdekében, mondták a lakosok. Kávét is termesztenek eladásra.
Aztán ott van a szexizmus, még a saját soraikban is. Benda Yudith Alguilar Giron a Nueva Primavera női bizottságtól elmondja, hogy a nőket nem vették figyelembe a jogi vitában. Bár sokan még kevesebb pénzért is dolgoztak, mint a férfiak, a szakszervezetben senki sem akarta, hogy a nők részt vegyenek az elmaradt bérekért folytatott harcban – magyarázza Alguilar. Az MTC támogatásával a közösségben élő nők fokozatosan képesek voltak megszervezni magukat, de a földtulajdonjogokat továbbra is kivétel nélkül férfiaknak adták ki.
A 2020 végén megalakult női bizottságnak a mai napig nincs könnyű dolga. A városi tanács jelenlegi elnöke „mindig is ellenezte, hogy a nők részt vegyenek a politikában” – mondja Alguilar. Véleménye szerint a férfi „tipikus szexista, aki nem engedi, hogy a nők a nyilvánosság előtt megjelenjenek”. Másfelől kedves emlékei vannak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) nemzeti titkárának látogatásáról: „Rögtön az elején bírálta a nők alacsony részvételét az ülésen”.
Ami a közösség tagjait összeköti, az az új iskolára való büszkeség: egy masszív kőépület hullámlemezes vas tetővel és két teremmel. Idén adták át. Korábban a tanórákat egy egyszerű fából készült óvóhelyen tartották – magyarázza Alguilar. Jelenleg 32 diákot tanít egy tanár.
Az új épületet az MTC, a Vastenactie holland segélyszervezet és az önkormányzat finanszírozta. Ezen kívül „északról is érkezett pénz” – mondja kissé ködösen. Egy hatodik osztályos tanuló egyértelműbben fogalmaz: „A faluból sokan az USA-ban dolgoznak, és segítettek nekünk az iskolára szánt pénzzel”. Arra a kérdésre, hogy hiányzik-e még valami, azt mondja: „Jó lenne egy kis sportpálya és egy hely a szünetekre”.
Az iskolát az oktatási minisztérium még nem ismeri el. A tanítót ezért az önkormányzat fizeti. Uzsonnára nincs pénz. Az állami iskoláknak néhány éve már napi hat quetzales (0,70 euró) jut gyermekenként és naponta az étkeztetésre. Ez az iskolai étkeztetésről szóló törvényen alapul. „Reméljük, hogy idén az oktatási minisztérium is elismeri a helyzetet” – mondja Alguilar.
Sajnálatosnak tartja, hogy Nueva Primaverában a legtöbb gyerek nem tanul tovább az általános iskola után. Jelenleg csak hatan járnak közülük a Basico nevű középiskolába, amely egy távolabbi faluban található, köztük mindössze egy lány. A kétéves középiskolába (Diversificado) jelenleg senki sem jár.
A munkakörülmények is nehezek maradtak, annak ellenére, hogy a falu saját földdel rendelkezik. Különösen a fiatalabb falubelieknek még mindig a szomszédos fincákon kell dolgozniuk, minden reggel négy órakor indul egy busz az Alamofincára, amely a körzet egyik legnagyobbja. A munkanap hosszú, a napi 50 quetzales bérért. Az 52 munkáséhoz hasonló panasz ma már lehetetlen, magyarázzák a falubeliek – a fincákon alig van már állandó alkalmazott.
De a küzdelem kifizetődött, mondja Alguilar. „Ma szabadabbak vagyunk, részt vehetünk politikai gyűléseken, több lehetőségünk van”. Válaszát azonban egy pillanatnyi tétovázás előzte meg.
Az „északra vezető út” nagy probléma Nueva Primaverában. A prérifarkasok néven ismert emberkereskedők most 140.000 quetzalét (16 622 euró) követelnek, amiből 40.000-et azonnal ki kell fizetni, a többit pedig részletekben lehet kifizetni, miután elérték az Egyesült Államokat. Cserébe az útvonal viszonylag biztonságos és könnyű. Vannak olcsóbb lehetőségek, de ezek veszélyesebbek.
Írta: Thorben Austen
Forrás: JungeWelt
