A Brics-csoporthoz tartozó Új Fejlesztési Bank (NDB) 1,115 milliárd amerikai dollárt biztosít az ország történetének legsúlyosabb áradásai által sújtott Rio Grande do Sul brazil szövetségi állam újjáépítéséhez. Ezt a bank vezetője, Dilma Rousseff jelentette be kedden.
Rousseff, aki 2011 és 2016 között volt Brazília elnöke, elmondta, hogy a pénzeszközök segítenek a városi infrastruktúra, például a kórházak, iskolák és a csatornarendszer gyors újjáépítésében, valamint lehetővé teszik az éghajlati katasztrófák elleni védekezésbe történő beruházásokat.
„Szeretném megismételni szolidaritásomat Rio Grande do Sul lakosságával, valamint a szövetségi és az állami kormányokkal. A Brics Bank elkötelezett, és azon fog dolgozni, hogy újjáépítse és helyreállítsa az állam infrastruktúráját. Segíteni akarunk az embereknek, hogy újjáépítsék az életüket” – mondta Rousseff. Minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ilyen tragédia ne ismétlődhessen meg.
Megbeszéléseket folytatott Luiz Inácio Lula da Silva elnökkel és a régió kormányzójával, Eduardo Leite-vel, hogy képet kapjon a károk mértékéről, és hogy megtalálják a pénzügyi támogatás módját.
Az Új Fejlesztési Bank közvetlenül és olyan brazil pénzügyi intézményeken keresztül, mint a Banco Nacional de Desenvolvimento Econômico e Social (BNDES), a Banco do Brasil és a Banco Regional de Desenvolvimento do Extremo Sul (BRDE), bürokráciamentes módon bocsátja majd a forrásokat Rio Grande do Sul rendelkezésére. Ezeket gyorsan átutalnák, és a szövetségi állam sürgősségeinek és prioritásainak megfelelően lehetne felhasználni – magyarázta Rousseff.
A pénzeszközök közel felét a Brics Bank a BNDES-en keresztül csatornázza majd, köztük 250 millió dollárt a kis- és középvállalkozásoknak, további 250 millió dollárt pedig a környezetvédelem, az infrastruktúra, a víz- és szennyvízkezelés, valamint a katasztrófavédelmi munkák számára. 200 millió dollár közvetlenül infrastrukturális munkálatokra, városi utakra, hidakra és autópályákra fordítható.
A Brics Bank a Banco do Brasillal együttműködve 100 millió dollárt biztosít mezőgazdasági és egyéb infrastrukturális projektekhez. A BRDE-n keresztül 20 millió dollárt azonnal felszabadítanak városfejlesztési és mobilitási projektekre, valamint a vízkészletekre. További 295 millió dollárt, amelyet a BRDE-vel kötött, még végleges jóváhagyásra váró szerződésben biztosítanak, város- és vidékfejlesztésre, alapvető higiéniai és szociális infrastruktúrára fordítanak.
Brazília legdélebbi államában a tartós esőzések és a súlyos áradások következtében eddig 148 ember halt meg, 127 eltűnt és 806 megsérült. Összesen 2,12 millió lakos érintett az áradás. Jelentős infrastrukturális és házpusztulásokról, valamint a mezőgazdasági és ipari termelésben bekövetkezett súlyos veszteségekről érkeztek jelentések.
A Brics-csoporthoz tartozó Új Fejlesztési Bankot 2014 decemberében alapították az akkori tagok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, és 2023 márciusától Rousseff az elnöke. Tavaly augusztusban a Brics államfői csúcstalálkozón Dél-Afrikában döntöttek a csoport bővítéséről. Januárban Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozott.
Forrás: Telesur