„Kuba határozottan a palesztinok oldalán áll”

A szigetországi helyzetről, a Kuba-ellenes lejárató kampányokról és a nemzetközi szolidaritásról. Beszélgetés Fernando Gonzálezzel.

Fernando González , a Kubai Népek Barátsága Intézet (ICAP) elnöke
Fernando González , a Kubai Népek Barátsága Intézet (ICAP) elnöke

A Kubai Népek Barátsága Intézet (ICAP) elnökeként Fernando González 2017 óta a nemzetközi szolidaritási mozgalom közvetlen kapcsolattartója. Raúl Castro volt elnök „A Köztársaság Hőseként” tüntette ki. A híres „kubai ötök”, a Miamiban működő ügynöki kör egyikeként 2001-ben elítélték egy olyan amerikai perben, amely az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága és az Amnesty International szerint nem felelt meg a tisztességes eljárás normáinak. Pontosan 15 évet és 15 napot töltött börtönben, mielőtt visszatérhetett volna Kubába.

Az elmúlt néhány év nagyon nehéz volt a kubai nép számára. A koronavírus-járványt az Ian hurrikán és a matanzasi olajtároló pusztító robbanása követte, ami súlyos következményekkel járt az üzemanyag-ellátásra nézve. Hogyan jellemezné a jelenlegi kubai helyzetet?

Amint arra Ön is helyesen rámutat, a kubai helyzet nagyon dinamikus és összetett volt az elmúlt két-három évben. Az Ön által leírt jelenségeket azonban nem lehet megérteni a gazdasági háború nélkül, amelyet az Egyesült Államok kormánya folytat Kuba ellen. Ez egy részletes terv, amelyet évtizedek óta kíméletlenül végrehajtanak, hogy csírájában elfojtják a kubai gazdaságot. Egy hurrikán átvonulása vagy például egy gázrobbanás egy szállodában mindig nagyon drámai esemény minden országban. Kubában azonban a szigeten bevezetett blokád súlyosbítja a következményeiket. Ez azért van így, mert olyan környezetben történnek, amelyben Kuba képessége, hogy reagáljon az események hatására és újjáéleszthesse a gazdasági fejlődést, sajnos sokkal korlátozottabb, mint amilyen lehetne.

Hogyan értékeli jelenleg a kubai gazdaság helyzetét ennek a nehéz helyzetnek a fényében?

Mint már említettem, a jelenlegi helyzet összetett. Kuba természetesen még mindig szenved a koronavírus világjárvány következményeitől, a nemzetközi gazdasági válságtól és az inflációtól, amely gyakorlatilag egész Latin-Amerikában és a Karib-térségben tombol. Mivel erőforrásaink nagy részét importálnunk kell, függünk a nemzetközi kereskedelemtől. Az infláció általános hiányhelyzetet teremtett országunkban. A kormány pénzügyi forrásai is korlátozottak, bár a szükséges üzemanyag- és élelmiszerellátás is tőlük függ.

A kubai gazdaság a világjárvány következtében bruttó hazai termékének mintegy 10,5 százalékát veszítette el. Ez jelentős szűk keresztmetszetekhez vezetett a kubai piacokon, ami magas árakat és ennek következtében inflációt okozott, amit nem tudtunk kordában tartani. Az ebből adódó nagyon korlátozott üzemanyag-importkapacitások miatt rendszeres áramkimaradásokra volt szükség, mivel az energiapiacot csak korlátozott mértékben lehet ellátni. Kubában jelenleg sokkal nagyobb az energia iránti kereslet, mint amennyit saját energiatermelő kapacitásainkkal biztosítani tudunk. A rendelkezésre álló energia hiánya elkerülhetetlenül a gazdaság átmeneti válságához vezetett.

Két héttel ezelőtt a médiajelentések szerint néhány ember tüntetésen vett részt a kelet-kubai Santiago de Cuba városában. Elítélték a gyakori áramkimaradásokat és az élelmiszerhiányt. Hogyan reagál a kubai vezetés ezekre a tiltakozásokra?

Igaz, hogy Santiago de Cuba egyik városrészében került sor egy ilyen tüntetésre. Az emberek, akik az utcára vonultak, érthető módon dühösek az élelmiszerhiány és az áramkimaradások miatt. Tisztában vagyunk vele, hogy ki akarták fejezni elégedetlenségüket. Azt követelték, hogy ezt az elégedetlenséget vegyék figyelembe. És ezt meg is tették a kormánypárti hatóságok felé. Ez a lakosság érthető dühének békés kifejezése volt, amelyre a tartományi hatóságok azonnal reagáltak: párbeszédet kerestek, hogy megmagyarázzák a sérelmek körülményeit és hátterét.

Az USA és szövetségesei az ilyen tüntetéseket kommunista- és Kuba-ellenes propagandájukra próbálják felhasználni. Hogyan reagál ezekre a taktikai manőverekre?

Az Ön által említett esetben a dél-floridai ellenforradalmárok és az amerikai kormány azonnali reakciója az volt, hogy nyilvános kampányon és a közösségi hálózatokon keresztül népszerűsítették ezeket a tüntetéseket. Ezzel megpróbálták az elégedetlenség eme érthető megnyilvánulását kormányellenes tüntetéssé változtatni. De még ha az emberek ki is akarták fejezni érthető dühüket: ez a tüntetés egyáltalán nem volt kormányellenes. Nem volt erőszak, hanem inkább magyarázatok, érvek és nyilatkozatok a hatóságok részéről válaszul.

Az eredet, és itt meg kell ismételnem magam, az általam leírt kritikus helyzetben rejlik, amelyben az ország teljes villamosenergia-szükségletét nem lehet fedezni, mert hiány van üzemanyagból, mert az ország nincs abban a helyzetben, hogy ezt az üzemanyagot megvásárolja. A lakosság bizonyos élelmiszerekkel való időben történő ellátása is nehézségekbe ütközik. Ezeket az élelmiszereket már szándékosan adagolják, hogy a lakosságot teljes egészében elérjék. Azonban az ország kikötőiben történő szállítás késedelme vagy a szállítási kapacitások akadályoztatása miatt az élelmiszerek kiszállításának napjait néha elhalasztják. Ez a lakosság körében nagyfokú bosszúságot okoz.

A kubai ellenforradalom és az Egyesült Államok kormánya nézeteltérésbe került. Megpróbálják a kubai kormányt inkompetensnek beállítani, mintha az képtelen lenne kezelni a helyzetet. Mintha mi képtelenek lennénk az ország kormányzására és igazgatására. Egyértelmű, hogy a kubai forradalmi folyamat külföldi ellenségei azonnal kormányellenes hangulatot akartak kelteni a tüntetésen. Kuba jelenlegi helyzetének fő oka az amerikai kormány politikája.

Ön a híres „Los Cinco” vagy „kubai ötök” egyikeként több évig élt az Egyesült Államokban, és az 1990-es évek végétől 2014-ig ott volt bebörtönözve. Ez számos perspektívát adott Önnek arról, hogyan működik az USA „belülről”. Miért hagyja magát még mindig olyan sok kubai elcsábítani az „amerikai álom”?

Az „álomgyár”, az Egyesült Államok propagandagépezete nemcsak Kuba ellen dolgozik, hanem az egész világon befolyással bír. Vegyük példának a mozit: Európa történelmileg olyan erős volt a filmgyártásban, az olasz mozi, a francia mozi, a zseniális filmek! A mexikói mozi is kiemelkedő volt. Ha megnézzük a mai produkciókat, a platformokat, ahol filmek és tévésorozatok elérhetőek: a legtöbbjük amerikai-amerikai. Ez, mondjuk, egy álkonzervatív kultúra: megvannak az erőforrásaik, az infrastruktúrájuk és a mechanizmusaik, hogy számtalan filmet készítsenek. Ezek nem mindig megfelelő minőségűek, és a piac törvényeinek vannak alávetve, a globális fogyasztásra kényszerítve. Kuba természetesen nem mentesül ettől a kultúrharctól. Ez egy kevés erőforrással rendelkező ország. A mi médiarendszerünk nem rendelkezik ilyen hatalmas pénzügyi forrásokkal. Nem tudunk minden olyan sorozatot és filmet előállítani, amit szívesen megnéznénk, és ami megérdemelné, hogy elkészüljön.

Hogyan értékelné az USA társadalomról alkotott képét – példaként filmeket és sorozatokat említett?

A filmekhez és sorozatokhoz hasonlóan a közösségi oldalak is olyan képet közvetítenek az Egyesült Államok életéről, amely – és erről biztosíthatom, mert én is tapasztaltam – nem felel meg a valóságnak. Ritkán látok olyan filmeket – lehet, hogy léteznek, de nem tartoznak a mainstreambe -, amelyekben egy amerikai család nyolc vagy tizenkét órát várakozik egy kórházban, hogy aztán elküldjék őket. Mert előbb ki kell deríteni, hogy ki fizeti az ellátást. Soha nem láttam még népszerű amerikai filmben olyan embert, aki otthon a konyhaasztalnál ülve azon gondolkodik, hogyan fogja kifizetni a ház vagy az autó törlesztőrészleteit ebben a hónapban. És aztán a két- vagy háromhónapos türelmi időt, amit az áramszolgáltató adott nekik, vagy a cég, amelyik eladta nekik az autót, vagy a cég, amelyik eladta a házat, vagy a bank, amelyik finanszírozta a házat, arra használják, hogy kijöjjenek a pénzükből. Hollywood nem mutatja be azt a drámát, amikor a költségeket már nem lehet tovább halasztani, és az emberek az utcára kerülnek. Én ezt már megtapasztaltam. Ismerem ezt a tapasztalatot, és tudom, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége nem úgy éli meg a valóságot, ahogyan azt a filmekben és a tévéműsorokban ábrázolják. Kik vagyunk tehát mi? Gyakorlatilag az Egyesült Államokban gyártott televíziós vagy filmes termék kényszervásárlói?

Milyen hatással van ez az „alternatív valóság” a kubai lakosságra?

Ezek a hamis ábrázolások a kubai lakosság egy részét arra késztetik, hogy az Egyesült Államokba való kivándorlás lehetőségét életre szóló tervnek tekintsék. De ez még nem minden. Ott van még az amerikai kampány, amely a kubaiak kivándorlását hirdeti. Ennek oka, hogy a Kubából az Egyesült Államokba történő kivándorlás kérdését az amerikai kormányzat átpolitizálta. A kivándorlás kérdésének politizálását – a gazdasági tényezőket, az ideológiai tényezőket, a kulturális tényezőket – figyelmen kívül hagyták. Valójában a kubai lakosság egy bizonyos szegmense úgy véli, hogy meg tudja oldani a helyzetét az Egyesült Államokban anélkül, hogy kritikusan szemügyre venné a történelmet és a jelenlegi politikát. Ez azoknak a személyes döntése, akik ki akarnak vándorolni. Alapvetően a migrációs áramlások a világ legtermészetesebb dolgai. Kuba esetében azonban a kivándorlók mozgását – egy elmaradott, kevés erőforrással rendelkező országból – egy „első világbeli” országba, ahol magasabb az életszínvonal és a jövedelmi szint, gyakran a kubai szocialista rendszer kudarcaként állítják be. Amint azonban már kifejtettem, az állandó blokád komoly nehézségeket okoz a válságjelenségek leküzdésében.

Washington továbbra is figyelmen kívül hagyja az ENSZ szinte egyhangú felhívását, hogy szüntessék meg a Kuba elleni szankciókat. Ezzel az USA megsérti a nemzetközi jogot, egy nemzetközi bíróság szerint, amely az Európai Parlament brüsszeli székhelyén ülésezett 2023. november 16-17-én. Mi derült még ki ebből a tárgyalásból?

A törvényszékre novemberben került sor stratégiai kezdeményezésként, az Európai Parlament Baloldali Képviselőcsoportjának támogatásának köszönhetően. Tanúkat hallgattak meg, bizonyítékokat vettek fel és elemezték az ügyeket bemutató ügyészek nyilatkozatait. Az ügyészek egyike sem volt kubai, hanem két európai és egy amerikai. Egy bírói testület – mindannyian kiváló európai és észak-amerikai jogászok, nemzetközi jogászszervezetek tagjai – meghallgatta a bizonyítékokat, meghallgatta a tanúvallomásokat, és véleményt alkotott. Ez a nemzetközi jog alapján készült. Ez a szakértői vélemény elítéli a Kuba elleni blokádot. Nemcsak e politika kubai népre gyakorolt hatását és igazságtalanságát, valamint a nemzetközi normák megsértését értékeli, amelyet ez a politika Kubával szemben jelent, hanem a blokád európai területre gyakorolt hatását is. Más szóval, mit jelent az európai országok szuverenitásának és az európai polgárok méltóságának megsértése szempontjából.

Hogyan kell ezt értelmezni?

A szankciók extraterritoriális alkalmazása olyan területen fejti ki hatását, ahol egyetlen polgár sem választotta meg azokat az amerikai politikusokat, akik erről a politikáról döntöttek. Miért kellene tehát egy német vállalatnak vagy egy német banknak alávetnie magát egy olyan politikának, amelyet egyetlen német parlamenti képviselő sem hagyott jóvá, amely nem német törvény? Az is rendkívül paradox, hogy az európai országok minden évben elmennek az ENSZ-be, és a kubai kormány által a Közgyűlésben előterjesztett állásfoglalás mellett szavaznak. Amint arra Ön is rámutatott, a Közgyűlésben az országok túlnyomó többsége a blokád feloldását kéri. Ennek ellenére a blokádot ugyanezekben az országokban fenntartják, és a vállalatok nem kötnek üzletet Kubával. A bankok azért nem kötnek üzletet Kubával, mert félnek az amerikai blokádtörvények következményeitől. A bíróság ítélete nagyon jelentős és fontos az említett eredmények miatt. Lényeges, hogy még szélesebb körben ismertté váljon.

Március elején a kubai tartományi fővárosokban tartott tüntetéseken résztvevők ezrei követelték a gázai népirtás befejezését. Miguel Díaz-Canel elnök és a kormány más tagjai is részt vettek a havannai antiimperialista tribün előtti tüntetésen. Miért olyan fontos a palesztin harc Kubában?

Kuba határozottan a palesztinok oldalán áll, és nem csak a közelmúltbeli gázai háború óta. Fidel Castro parancsnok 1979-ben az ENSZ-ben világosan kifejtette Kuba álláspontját a palesztin kérdésben. Ami jelenleg Gázában történik, az népirtás a palesztin nép ellen. Ez egy 75 éve tartó konfliktus része, amely nem államok közötti konfliktus. Ez az a mód, ahogyan az izraeli kormány megpróbálja elpusztítani a palesztin lakosságot. Ezért az elmúlt néhány hónap gázai eszkalációját a palesztin nép elleni, évtizedek óta tartó agresszió eszkalációjának tekintjük. A béke védelmezőinek tekintjük magunkat. De ez minket a palesztin nép saját területhez és saját államhoz való jogának, valamint a palesztin nép visszatérési jogának védelmezőivé is tesz. A világ több millió palesztinjának, akiket a cionista Izrael állam politikája elűzött a földjéről, joga van visszatérni arra a földre.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a palesztin nép ügyének támogatása nem antiszemita hozzáállás, és nem is jelent zsidóellenes hozzáállást, még akkor sem, ha a Nyugat jelenleg ebbe az irányba próbálja csavarni és keverni. Megértjük a zsidó nép szenvedését a holokauszt idején, de azt is megértjük, hogy ez nem jogosítja fel Izrael cionista államát – amely nem minden zsidót képvisel, és nem azonos a zsidó lakossággal – arra, hogy a palesztin néppel szemben megsemmisítő politikát alkalmazzon.

A nemzetközi szolidaritás különböző tapasztalatai vannak. Az 1980-as években egy kubai páncélos dandárban harcoltál Angolában. Milyen szerepet játszik ma Kuba az afrikai kontinensen?

Nos, Kubának már nem ugyanazok a feltételei vannak, mint azokban az években, amelyek lehetővé tették ezt a hozzájárulást. Nincs is szükség kubai katonai jelenlétre. Már nem áll módunkban annyi szakértőt küldeni az afrikai kontinensre, mint akkoriban az oktatás, az orvostudomány és az építőipar területén. De Kuba nyilvánvalóan szolidaritási politikát folytat Afrikával, és jelenleg is vannak kubai szakértők több afrikai országban, különösen az egészségügyben, néhány tanár, az építőiparban vagy a vízkészletek területén dolgozók. Több ezer afrikai fiatal is van, akik különböző kubai iskolákban végeztek, és még mindig sok afrikai diák van Kubában, akiket különböző szakmákban képeznek.

A NATO jelenleg Oroszország növekvő befolyása miatt panaszkodik, különösen az afrikai kontinensen. Hogyan értékeli a NATO oroszellenes politikáját kubai szemszögből?

Először is, mi mindig a diplomáciai megoldást támogatjuk minden konfliktusban. Ez vonatkozik az ukrajnai háborúra is. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a NATO agresszív politikája, amelyet az Egyesült Államok irányít, nagyban hozzájárult a ma kialakult helyzethez. Ez magában foglalja a NATO bővítésére és Oroszország provokatív bekerítésére irányuló törekvést a NATO katonai bázisokkal. Az orosz kormány biztonsági igényeinek és biztonsági garanciáinak figyelembevételére vonatkozó követelései évek óta nem találtak meghallgatásra. Ez a körülmény nagymértékben felelős azért, ami ma történik. Ettől függetlenül mi is azon a véleményen vagyunk, hogy a viták rendezése érdekében a diplomáciai eszközök alkalmazása előnyösebb. A NATO és az Egyesült Államok azonban nagy felelősséget visel azért, ami jelenleg Európában történik.

Interjút készítette: Annuschka Eckhardt

 

Forrás: JungeWelt