Lula harmadik brazil elnöki ciklusának első éve első pillantásra sikertörténetnek tűnik. Latin-Amerika legnagyobb országa politikailag és gazdaságilag stabil, az elődje, Jair Bolsonaro körüli jobboldali radikálisok védekezésbe vonultak, és Brazíliát ismét jelentős hangként ismerik el a nemzetközi színtéren.
Ez a siker azonban ingatag lábakon áll. A konzervatívok uralta kongresszus korlátozza a kormányzó Munkáspárt (PT) mozgásterét, és folyamatosan kompromisszumokra kényszeríti Lulát, különösen a gazdaság- és szociálpolitikában. Ez a progresszív törekvések és a liberális reálpolitika közötti egyensúlyozás árt a politikai támogatottságának, és egy újabb jobbra tolódás kapujává válhat.
Bolsonaro öröksége
Az összességében pozitív egyéves eredmény korántsem volt előre borítékolható, amikor Luiz Inácio Lula da Silva 2023. január 1-jén hivatalba lépett a Bolsonaróval szemben aratott borotvaélen táncoló választási győzelem után. Alig egy héttel később a csőcselék megrohamozta a főváros, Brazília kormányzati negyedét, és sikertelenül próbálta megakadályozni a demokratikus hatalomátadást. Ennek a pusztító dühöngésnek a képei a bolsonatistáknak támogatásának csökkenését idézték elő lakosság körében. A jogi felértékelődés, a néhány főkolomposra kiszabott hosszú börtönbüntetésekkel, valamint a Bolsonaro-klán korrupt machinációiról szóló újabb leleplezések a mai napig félig-meddig sakkban tartják a szélsőjobboldaliakat. Annak ellenére, hogy a kongresszusban és a közösségi médiában folyamatosan jelen vannak álláspontjaik, nem nyertéke vissza azt a mozgósító erőt, amellyel a hagyományos jobboldallal egyetértésben a múlt évtized közepén idő előtt véget vetett Dilma Rousseff elnökségének, majd 2018-ban győztesként tudta megválasztani a sokáig parlamenti hátsó padsorokban ülő Bolsonarót.
Jobboldali zavargások
Brasíliában
Jair Bolsonaro exelnök támogatói támadják a demokratikus intézményeket
A jobboldalon belüli szövetségek és törésvonalak nemcsak Brazília jövője szempontjából bírnak nagy jelentőséggel, hanem más országok radikális jobboldali kísérletei szempontjából is – mint most Argentínában. Rousseff 2016-os megbuktatása még a hagyományos, üzletbarát jobboldal kezdeményezése volt, amely 14 év szociáldemokrata PT-politika után szigorúan neoliberális pályára akarta visszaállítani az országot. Rágalomhadjáratukat – különösen a mindig hálás korrupció témájában – a mainstream sajtó vezette, és a legfelsőbb bíróság bírái pecsételték meg Rousseff eltávolítását, majd később Lula bebörtönzését. A számítás azonban nem jött be: A 2018-as választáson a neoliberális PSDB mindössze a szavazatok öt százalékát kapta, míg a szélsőjobboldali Bolsonaro győzött.
Ugyanezek az alkotmánybírák, akiket sokkolt a Bolsonaro-kormány nyílt demokrácia-ellenessége, később felülbírálták a kormány rendeleteit és antidemokratikus cselszövéseit – amelyek közül néhány a jogállamiság határát súrolta. Lula hivatalba lépése óta a törvények szigorú értelmezésével lépnek fel a jobboldali szélsőséges tevékenységekkel szemben. A Bolsonaro és Lula közötti választási lehetőséggel szembesülve 2022-ben a PT-ellenes sajtó többsége is visszatért a demokrácia oldalára. Ennek fényében Lulának sikerült olyan pártpolitikai szövetséget kovácsolnia a baloldaltól a szélsőjobboldalig, amely valószínűleg egyedülálló volt a latin-amerikai térségben, és lehetővé tette számára, hogy szűken megnyerje a választást.
Ez a kiinduló helyzet magyarázza azt a szűk politikai mozgásteret, amely megnehezíti Lula számára a hivatalban maradást – ellentétben az első két hivatali ciklusával, 2003 és 2010 között. Kormányszövetségében erős jobboldali erők vannak, amelyek vagy elutasítják a jóléti állam mindenfajta megerősítését, vagy klienselvű politikai nézetet képviselnek, azaz ideológiailag meglehetősen szabadon az állami sine curák megragadására és saját választóik javára összpontosítanak. Ráadásul a napi politikában, például a konzervatív evangélikus egyházak befolyásos szegmensében sem húzódnak meg egyértelműen a határok a szintén erős radikális jobboldali ellenzékkel szemben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Lula minden engedménye nem jelent kompromisszumot, hanem újabb jobboldali követelésekhez vezet.
Még a baloldal sem nyerte vissza korábbi erejét, és továbbra is a fent vázolt hatalmi konstelláció feszültségében vergődik. Az elnökválasztás előtt a széleskörű, jobboldali szövetség szükségességének felismerése ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy Lula kompromisszumos irányvonalainak túlságosan kemény kritikája esetleg a szélsőjobb kezére játszana. Ezzel a fenyegetéssel szemben a kormányozhatóság vált a progresszív spektrum új irányvonalává.
Mindazonáltal az az érzésünk, hogy az alulról jövő politika mozgástere jelentősen megnőtt. A mozgósítás és a tiltakozás helyett a társadalmi mozgalmak és a baloldali szervezetek új tartalmak kidolgozására összpontosítanak, amelyekkel modernizálni kívánják a Lula-PT hagyományosabb receptjeit. A kulcsszavak közé tartozik a modern várospolitika, az antirasszizmus, az újraelosztáson és a transzferfizetéseken túlmutató szociálpolitikai megközelítések, valamint a hagyományos szakszervezeti modelleken túlmutató munkásszervezés a platformgazdaságban.
Lula harmadik hivatali idejének első évében azonban a pragmatizmus érvényesült. Az új/régi elnök a Bolsonaro-kormány számos legsúlyosabb visszalépését visszafordította, köztük a könnyebb fegyvertartást és a katonák politikai kiváltságait szabályozó számos törvényt; visszatértek a kvótaszabályozások az egyetemeken és a civil társadalom politikai részvétele a tanácsokon keresztül, valamint a sikeres Bolsa Familia szociális program. A kisebbségek védelme ismét állami politika, az Amazonas térségében hosszú idő óta először csökken az erdőirtás, és még egy 30 éve befagyasztott adóreformot is elfogadtak – bár a gazdagok adójának emelése nélkül. Az inflációt ellenőrzés alatt tartják, a gazdasági növekedés három százalék körüli értéke tiszteletreméltó, és az abszurdan magas kamatlábakat is csökkentették. A nagy állami vállalatok privatizációját leállították, és a minimálbért reálértéken megemelték.
Az agrárgazdaság
hatalma
Az elmúlt négy év kudarcaihoz képest a sikerek listája sokkal hosszabb. Ez azonban meghazudtolja azt a tényt, hogy a Lula-kormány sok fontos kérdésben erőtlen. Az elnöknek például nemrég alá kellett írnia egy olyan törvényt, amely engedélyezi a növényvédő szerek használatát, amelyek közül sok az EU-ban betiltott. Az agrárvállalkozói lobbi azért tudott érvényesülni, mert mind az ellenzéki, mind a kormánytáborban a jobboldalt ellenőrzése alatt tartja. Valami hasonló történt az úgynevezett Marco Temporal körüli drámai kötélhúzás során is – ez az elmélet szerint az őslakos területek csak akkor adhatók át etnikai csoportoknak, ha azok már 1988 előtt gyarmatosították azokat. Bár a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította ezt az elméletet, a Kongresszus nem sokkal később törvénybe iktatta – ez sértés volt az igazságszolgáltatás, a kormány és mindenekelőtt az őslakosok számára, akik évtizedek óta küzdenek a földjogaikért.
A jelenlegi hatalmi konstellációban Lula nem ellenfele az agrárbiznisznek, amelynek többsége Bolsonaro hűséges szövetségese. Ez patthelyzetet jelent a rendkívül igazságtalan földosztás, a vidéki környezet- és klímapolitika, valamint a támogatási politika kérdésében – a brazil gazdaság eme állítólag legdinamikusabb ágazatának juttatott hatalmas állami pénzügyi injekciók minden eddiginél nagyobbak.
Hasonló a helyzet a kormányzati kiadások és a jóléti állam tekintetében is. Az adósságfék brazil változatát – a Michel Temer ideiglenes elnök által 2017-ben bevezetett, az egészségügyre, az oktatásra és a szociális jólétre fordított állami kiadásokra vonatkozó felső korlátot – Fernando Haddad pénzügyminiszter csak részben vizsgálta felül. Ennek következtében a kormánynak kevés mozgástere van a szociálpolitika, az állami beruházások és a keresletorientált gazdaságpolitika terén. Ez az irányultság azonban Lula sikerreceptje volt és maradt, a hatalom és a közvélemény-kutatási eredmények megtartása érdekében is, különösen a lakosság szegényebb többsége körében. A teljes jobboldali spektrumot átfogó neoliberális konszenzus arra kényszeríti Lulát, hogy hagyományosan a gazdasági növekedésre összpontosítson, hogy legalább részben képes legyen újraelosztási politikát alakítani. Ez lassítja az éhezés elleni küzdelmet, amely Bolsonaro és a világjárvány óta ismét téma lett az országban, erősíti a vállalatok befolyását a gazdaságpolitikára, és fékezi Lula elkötelezettségét a környezet- és klímapolitika iránt, amely egyébként sem különösebben hangsúlyos. Ezért nem meglepő, hogy a 78 éves politikus az Amazonas térségében új olajtartalékok kiaknázását szorgalmazza.
Külpolitikai
multilateralizmus
Egyedül a külpolitikában, amely Brazília kontinentális mérete miatt aligha játszik szerepet a belső erőviszonyokban, van nagyjából szabad keze Lulának. Személyes sikerként könyvelhető el, hogy hivatalba lépése után mindenütt rég nem látott, komolyan veendő partnerként fogadták. Az, hogy az ukrajnai és közel-keleti háborúkkal kapcsolatos álláspontjait Nyugaton értetlenséggel fogadták, elsősorban az ott uralkodó tudatlanságnak köszönhető, hiszen Brazília mindig is ragaszkodott a független külpolitikához, és inkább közvetítőként, mint fegyverszállítóként tekint magára.
A globális polarizáció azonban itt is veszélyeket rejt magában. Kína közel 15 éve Brazília legfontosabb kereskedelmi partnere, és a BRICS-államok csoportjának tagjaként a regionális hatalom a Nyugathoz fűződő szoros kulturális kötődése ellenére is a többpólusú világrendet támogatja. Ha nő a nyomás, hogy válasszon oldalt, Lula fontos nemzetközi hátszelet veszítene. Az EU és a Mercosur-államok közötti szabadkereskedelmi övezetről szóló tárgyalások előrelátható kudarca szintén tovább növeli a két régió közötti távolságot a liberális gazdasági szerződéstervezet minden kritikáján túl, bár Lula fenntartásai ellenére is a megállapodás támogatója.
Bár Brazília januárban kifejezetten támogatta Dél-Afrika Izraellel szembeni népirtási vádját, feltételezhető, hogy a Lula-kormány továbbra is az egyensúlyra és nem a polarizációra helyezi a hangsúlyt nemzetközi szinten. Ez azonban még nem járt sikerrel. A politika és a társadalom még mindig megosztott, a két tábor közötti megértés nélkül. Lula nem hibáztatható ezért, hiszen köztudott, hogy különösen a jobboldal profitál ebből a polarizációból. Azonban Lula egyéves pályafutásához hozzátartozik, hogy még nem talált megoldást erre a kihívásra.
Írta: Andreas Behn
Forrás: Neues Deutschland
