A 94 éves Calica Ferrer visszatekint egy híres barátjával tett utazásra, és visszaemlékezik a forradalmárra.
Calica Ferrer 1953-ban Che Guevarával utazott végig Dél-Amerikán. Ecuadorban váltak el útjaik. Che gerillaharcos lett, Calica Venezuelába ment
Valószínűleg kevés olyan fotó van, amely világszerte olyan híres, mint az a portré, amelyet Alberto Korda készített Che Guevaráról. A „Guerillero Heroico” (Hősies gerilla) című kép a forradalom életnagyságnál nagyobb ikonjává – sőt, márkájává – vált. A kép mögött álló emberre már csak kevesen emlékeznek.
Az 1967-ben meggyilkolt gerillero egyik legjobb ismerője Carlos „Calica” Ferrer. A ma 94 éves férfi feleségével, Raquellel Buenos Airesben él, és korához képest meglepően fitt. A bajuszos férfi szívesen mesél barátjáról és útitársáról, akit mindig Ernestónak hív. Ez Guevara valódi keresztneve. A „Che” becenevet később a kubaiak adták neki, utalva az argentin spanyolban gyakran használt kifejezésre. De addigra Calica és Ernesto útjai már elváltak.
Ők ketten gyerekkoruk óta ismerték egymást. Calica három, Ernesto pedig négyéves volt, amikor a Guevara család 1932-ben Alta Graciába költözött. A falu az argentin Córdoba tartomány hegyvidékén található. Az ottani száraz, mérsékelt hőmérsékletű éghajlat kedvező helynek tűnt a kis Ernesto számára, aki asztmában szenvedett.
Calica apja a helyi tüdőgyógyász volt, és ő kezelte a fiatal beteget. Guevara és Ferrer szülei között barátság alakult ki. Mindketten a második spanyol köztársasággal szimpatizáltak 1931-től Franco 1936-os puccsáig. Ez kötötte össze őket – és a fiúk között is szoros kapcsolat alakult ki. Gyakorlatilag együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába és sokat sportoltak. Alberto Granado már akkoriban is ott volt. A 23 éves Che Guevara 1951 decemberében vele együtt indult el első nagy latin-amerikai útjára, amelyet 2004-ben filmre vittek az „Egy motoros naplója” című road movie-ban (rendező: Walter Salles).
A Calica és Ernesto közötti kapcsolat nem szakadt meg, amikor utóbbi Buenos Airesbe ment orvosnak tanulni. Calica édesanyja is az argentin fővárosban élt. Így Calica, aki maga Córdobában kezdte meg orvosi tanulmányait, időnként meglátogatta Buenos Airesben.
Calica emlékszik, hogy Ernesto, aki éppen akkor tért vissza az első nagy útjáról, azt mondta neki: „Calica, egy éven belül befejezem a tanulmányaimat. Utána elmegyünk egy nagy utazásra”. Nem volt könnyű vállalkozás, hiszen a fiatal Guevarának még számos vizsgája hiányzott, de valóban sikerült neki, így elindulhattak a hosszú útra.
Első úticéljuk Bolívia volt 1953 júliusában. Vízummal a kezükben elindultak. Kevés pénzük volt, ezért rokonaik feltöltötték az utazási keretüket. Vonattal jutottak el a szomszédos országba. Később a két kalandor a forgalmas piacterekre ment, és egy teherautón kértek fuvart. Ezt a közlekedési módot Ernesto már kipróbálta Granadóval közös útja során, miután legendás motorjuk, a „La Poderosa” lerobbant Chilében.
Calica és Ernesto egészen Venezueláig akartak utazni. Granado az első út után ott maradt, és munkát talált. Az utazók azonban megváltoztatták terveiket, amikor megérkeztek Guayaquilba. Az ecuadori kikötővárosban találkoztak honfitársukkal, Ricardo Rojóval. Ő javasolta, hogy Venezuela helyett Guatemalába utazzanak tovább. Ekkoriban Jacobo Árbenz Guzmán elnök szociális reformokat hajtott végre a közép-amerikai országban.
Nehéz volt azonban helyet találni egy olyan hajón, amely Guatemalába vihette volna őket. Calica ezért úgy döntött, hogy Quitóba utazik. Ott kapott egy ajánlatot, hogy focistaként pénzt kereshetne. Ernesto megígérte, hogy tiszteletben tartja az ajánlatot, ha nem sikerül hajójáratot szereznie Guatemalába.
Az ecuadori fővárosban Calica két napon belül két táviratot kapott Ernestótól. Az elsőben bejelentette, hogy követi Calicát Quitóba. De alig egy nappal később már arról tájékoztatta, hogy mégiscsak helyet kapott egy hajón. A következő napon elindul Közép-Amerikába. „Ez volt az a pillanat, amikor elváltak útjaink” – emlékszik vissza Calica – és Ernestóból hamarosan Che lett.
Calica barátja nélkül utazott tovább Ecuadoron és Kolumbián keresztül Venezuelába. Az út nem volt veszélytelen. Kolumbia már akkoriban is fegyveres konfliktusok színtere volt. A teherautók konvojokban utaztak az országon keresztül, hogy jobban védve legyenek az erőszakos támadásoktól. Calica az egyik ilyen konvojban érte el a venezuelai határt. Vízuma egy nappal korábban lejárt. A határőrök azonban megengedték neki, hogy belépjen az országba. Az út Caracasba vezetett tovább, ahol találkozott Alberto Granadóval.
Calica gyógyszeripari képviselőként talált munkát, ahol hasznosítani tudta orvostanhallgatóként szerzett tudását. Később biztosítási képviselőként dolgozott. Calica sokat utazott Venezuelában, és fokozatosan beilleszkedett.
Ernestóval ritkán tartották a kapcsolatot. Egy nap Calica és Granado az „El Nacional” című újságból értesült egy kubai csoportról, akik Mexikóból forradalmat készítettek elő. Köztük voltak a testvérek, Fidel és Raúl Castro, valamint egy bizonyos argentin orvos. A tudósítást Ernesto fotója illusztrálta.
A kubai forradalom 1959-es győzelme után a ma már világszerte ismert Comandante Che meghívta barátait Kubába. Míg Granado elfogadta az ajánlatot, Calica inkább Venezuelában maradt. Annak ellenére, hogy szimpatizált gyermekkori barátja politikai ügyével, élete kevésbé volt forradalmi.
Calica az 1960-as évek végén visszatért Argentínába, és különböző munkakörökben dolgozott, akár egy édesítőszergyártó cég képviselőjeként, akár egy szociális segélyszervezet ellenőreként. Sokáig Gualeguaychúban, az Entre Ríos tartományban található argentin karnevál fellegvárában élt, ahonnan felesége, Raquel is származott. Egy fiuk és egy lányuk született. Nem véletlen, hogy az 1973-ban született kisfiú az Ernesto nevet kapta. A keresztelést egyébként a társadalmilag elkötelezett Carlos Mugica pap végezte, akit 1974-ben a „Triple A” halálosztagok meggyilkoltak.
Véres idők voltak azok Argentínában, amely a katonai diktatúra 1976-os bevezetésével egyre brutálisabbá vált. Calica Ferrer úgy emlékszik, hogy nem igazán hozta nyilvánosságra egykori barátságát Che Guevarával. A történelem sodrában 1983-ig túlélte az argentin állami terror sötét éveit. 1983-ban nyugdíjba vonulása után feleségével Buenos Airesbe költözött, ahol egy hangulatos lakásban élnek a Recoleta negyedben. Calica dolgozószobája tele van legendás útitársának emlékeivel. Úgy véli, öröksége még mindig jelen van a világban: „Nem sikerült kitörölniük Che-t. Sem az USA-ban, sem a világ többi részén” – hangsúlyozza Calica. Ernesto minden olyan tüntetésen jelen van, amely a társadalmi igazságosságról szól. „Az ő képe népszerű a fiatalok körében. Che a jobb életért való küzdelmet és a szegény többség iránti elkötelezettséget képviseli. Igazán történelmi személyiség”. Calica biztos benne: „Che-re még 200 év múlva is emlékezni fognak”.
A 94 éves férfi számára Kuba „még mindig reményt jelent” – még akkor is, ha ott az USA blokádja miatt komoly gazdasági problémák vannak. Azzal az ellenvetéssel, hogy Kubában hiányoznak a demokratikus jogok, Calica Raúl Castro egyik kijelentésére hivatkozik: „A kívülről érkező állandó fenyegetés nélkül az ország demokratikusabb lenne”. Calica mindenesetre kifejti, hogy Kubában még soha nem találkozott senkivel, aki politikai panaszokat fogalmazott volna meg. Először 2009-ben utazott a szocialista karibi szigetre a kubai kormány meghívására.
Ott találkozott újra Alberto Granadóval is. Korábban már találkozott Fidel Castróval. A „Comandante en Jefe” és Hugo Chávez akkori venezuelai államfő 2006-ban Calicával együtt látogatott el az Alta Graciában található Che Guevara Múzeumba. A Calica szülővárosában található múzeum egyike azon kevés argentin helyeknek, ahol a barettás forradalmárnak állítanak emléket. Egyébként csak a szülőhelyén, Rosarióban található Che Guevara-emlékmű és egy múzeum San Martín de los Andesban. A Raúl Castro által adományozott Che-portrét az argentin elnöki palotában lévő „Latin-amerikai Hazafiak Szalonjában” 2016-ban Mauricio Macri akkori elnök eltávolította.
„Saját hazájában Che inkább rejtve marad a hivatalosságok elől” – panaszolja Calica. A nép körében azonban más a helyzet. Ott biztosan emlékeznek rá. Calica maga is igyekszik életben tartani barátja emlékét. „Ernesto barátom” címmel könyvet írt) a Latin-Amerikát átszelő útjukról. Calica még idős korában is részt vesz minden megemlékezésen, és áll a filmesek rendelkezésére, akik filmet szeretnének készíteni Che-ről. Mint például a görög dokumentumfilmes Thimios Kakos, akivel Calica Alta Graciába utazott, hogy nyomokat keressen a „Te encontré, Che” (Megtaláltalak, Che) című filmhez.
Saját országa politikáját illetően Calica különösen a Kirchner elnöki házaspárt dicséri. Néstor Kirchner 2003 és 2007 közötti, valamint Christina Kirchner 2007 és 2015 közötti hivatali ideje jó szakasz volt. Kirchnerék elkötelezettek voltak a társadalmi igazságosság mellett, és külpolitikailag helyesen pozicionálták Argentínát más latin-amerikai baloldali kormányok, például Lula da Silva (Brazília), José Mujica (Uruguay), Evo Morales (Bolívia) és Hugo Chávez (Venezuela) kormányai mellett. Calica inkább nem szeretne beszélni az ország jelenlegi helyzetéről, miután az önjelölt „anarcho-kapitalista” Javier Milei-t beiktatták az elnöki székbe. De elmondható, hogy mélyen elszomorítják a politikai fejlemények. A radikális megszorító intézkedésekkel kapcsolatban nincsenek illúziói: „A társadalmi viszály miatt zavargások lesznek”.
Forrás: ND
