Gabriel Boric chilei kormánya visszahívta katonai attaséit Izraelből. A chilei állam és izraeli vállalatok között kötött fegyverszállítási szerződéseket azonban nem mondják fel. Ezt Alberto van Klaveren külügyminiszter jelentette be sajtótájékoztatón.
„Az izraeli vállalatok által szállított védelmi cikkek kereskedelmi szerződések tárgyát képezik, és természetesen kereskedelmi logika érvényesül. Ezek a szerződések továbbra is érvényben maradnak” – mondta a miniszter az Efe hírügynökségnek.
A chilei állam jelenleg több millió dollár értékű szerződéseket kötött izraeli vállalatokkal különböző területeken, többek között a technológia, a vízgazdálkodás és a védelem területén. Helyi médiaértesülések szerint mind a hadsereg, mind a rendőrség izraeli hadiipari termékeket és kommunikációs platformokat használ.
Ezeknek a szerződéseknek a jövőbeni meghosszabbításáról Van Klaveren azt mondta, hogy a védelmi minisztériumnak kell állást foglalnia, írja az Efe.
A külügyminisztérium szerdán sajtóközleményben tájékoztatta, hogy visszahívta „katonai, védelmi és légügyi attaséit” tel-avivi nagykövetségéről. A döntés „a Gázai övezetben az izraeli hadsereg aránytalan és válogatás nélküli katonai műveletei, valamint a palesztin területekre irányuló segélyszállítmányok behozatalát gátló folyamatos akadályok miatt kialakult rendkívül súlyos humanitárius helyzet” következménye.
A chilei kormány felszólítja Izraelt, hogy „szüntesse be katonai műveleteit a megszállt palesztin területeken, engedélyezze a humanitárius segélyek behozatalát, és tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és a humanitárius nemzetközi jogot”.









