A Borics-kormány két éve: Chile jobbra tolódik

Március 11-én volt a második évfordulója annak, hogy Gabriel Boric hivatalba lépett a Chilei Köztársaság elnökeként. Egy savanyú második évforduló egy olyan időszakban, amikor az andoki ország feltartóztathatatlanul jobbra sodródni látszik.

A parlament által megbénítva: Boric a kabinet április 5-i ülésén
A parlament által megbénítva: Boric a kabinet április 5-i ülésén

Bár az elnök népszerűségi mutatói 30 százalék körül stabilizálódtak – az elnökválasztás első fordulójában elért támogatottsági szintje -, valamennyi felmérés két jobboldali jelöltet mutat esélyesnek a következő elnökválasztáson.

Ha a közvélemény-kutató intézetek előrejelzései beigazolódnak, akkor az elnökválasztás második fordulójában a jobboldali konzervatív Unión Democrática Independiente (Független Unión Demokrata Unió) színeiben a santiagói Providencia kerület polgármestere, Evelyn Matthei és a radikális jobboldal jelöltje, Antonio Kast állna egymással szemben, aki az újraválasztásért indulna. Ez a helyzet azt az egyértelmű jobbra tolódást tükrözi, amelyen az ország az elmúlt években keresztülment.

Ezt az irányváltást számos tényező befolyásolta. De mindezek közül két alapvető tényezőt kell kiemelnünk az elmúlt két évben bekövetkezett változás megértéséhez: A Boric-kormány képtelensége arra, hogy előmozdítsa a programját, és az országot sújtó súlyos biztonsági válság.

A parlamenti bénultság állt a Boric-kormány problémáinak középpontjában a hivatalban töltött első két évben. Saját kongresszusi többség nélkül az elnöknek nemcsak a kormányán belüli különböző erőket kell összeegyeztetnie, hanem a kongresszus ellenállását is le kell győznie, ahol a 155 képviselőből 68-at a jobboldal és az ultrajobboldal alkot. Ez a bonyolult kiindulási helyzet megakadályozta a kormányt abban, hogy előrevigye programjának legfontosabb reformjait, amelyeknek mandátumának gerincét kellene képezniük: az oktatási rendszer, a nyugdíjrendszer és – mindezek finanszírozásának sarokköveként – az adóreform reformját.

Bár fontos intézkedéseket sikerült előre mozdítani, mint például a munkahét 45 óráról 40 órára való csökkentése, a minimálbér emelése vagy az önrész megszüntetése az állami egészségügyi rendszerben, nem sikerült megállapodásra jutni olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az adórendszer vagy a nyugdíjrendszer.

A kormány állandó zéróösszegű játszmáknak van kitéve. Ha ragaszkodik javaslatainak tartalmához, akkor elbukik néhány olyan intézményben, ahol nincs többsége. Ha viszont túlságosan visszavesz a javaslataiból, akkor azt kockáztatja, hogy elveszíti a saját koalíciójában lévő legprogresszívebb erők támogatását. Az eredmény bizonytalan, kiszámíthatatlan kormányzati fellépés, ahol – bár történt némi előrelépés – az ország strukturális problémáit, mint például a nyugdíjak, az egészségügy és az oktatás terén tapasztalható egyenlőtlenségek vagy a rendkívül degresszív adórendszer, nem sikerült gyökerestül kezelni.

Ez a bénultság – amellett, hogy megakadályozza az országot abban, hogy megoldja az előtte álló problémákat – frusztrációhoz, csalódottsághoz és bizalmatlansághoz is vezet. Három olyan érzés, amely a jobboldal és az ultrajobboldal számára üzemanyagként szolgál.

Az, hogy politikai programjuk jó részét nem tudták végrehajtani, azt az érzést keltette Chilében, hogy a kormány, amely mindent meg akart változtatni, csak egy újabb kormány: képtelen a rendszer strukturális hibáinak kijavítására, és távol áll az emberek valódi problémáitól. És ez az elégedetlenség táplálja azokat a politikai lehetőségeket, amelyek ma valószínűleg konzervatív fordulathoz vezethetnek Chilében.

A másik tényező, amely befolyásolta ezt a jobbra tolódást Chilében, a biztonsági válság. Több éve emelkedik a gyilkosságok száma, és olyan erőszakosabb bűnözés alakult ki, amelyhez a chileiek nem voltak hozzászokva. Ez a paradigmaváltás a chilei polgárok bizonytalanságérzetének jelentős növekedéséhez vezetett, és a bűnözés vált a fő problémájukká.

Számos szakértő egyetért abban, hogy ez az aggodalom nem a rémhírterjesztés eredménye, és hogy a helyzet érezhetően romlott az elmúlt években. A külföldi bűnbandák jelenlétének növekedése, különösen Santiagóban, egy olyan típusú bűnözés kialakulásához vezetett, amelyben Ángel Valencia főügyész szerint „az erőszakot nemcsak a bűncselekmény eredményének biztosítására használják, hanem a közösségben a félelem terjesztésére”.

Ez a kontextus egyáltalán nem kedvező a kormány számára, amelynek reakcióját minden oldalról bírálták. Egyrészt azzal vádolták, hogy nem hajtja végre a törvényt, másrészt pedig azzal, hogy ugyanazokat az elnyomási módszereket alkalmazza, mint a korábbi kormányok – például szükségállapotot hirdetett, vagy növelte a katonai jelenlétet az utcákon.

A helyzet az – és ez szinte mindenhol így van a világon -, hogy amikor a polgárok biztonsága uralja a politikai napirendet, akkor általában a jobboldal jár jól.

Ez történt a 2023. májusi alkotmányozó gyűlési választásokon is, amikor Kast Köztársasági Pártja lett a legerősebb erő a biztonság és a bűnözés témájára összpontosító kampányt követően. És majdnem egy évvel később a helyzet még mindig nagyon hasonló. A különbség az, hogy miután Kast kudarcot vallott a második alkotmányos népszavazáson, most a konzervatív Mattei polgármester az, aki a jelek szerint tőkét kovácsol a polgárok elégedetlenségéből.

Egy olyan kormány bénultsága, amely nagyszabású változások ígéretével indult, egy olyan politikai pillanatban, amikor a polgárokat leginkább foglalkoztató kérdések a jobboldalnak kedveznek, olyan helyzetet teremtett, amelyben a konzervatív lehetőségek látszólag hátszelet kaptak.

A törvényhozás végéig még van idő, és hiba lenne mind Boricot és a chilei baloldalt halottnak nyilvánítani, mind pedig biztosra venni, hogy a jelenlegi favoritok, Matthei és Kast lesznek azok, akik az elnöki palotában, a Monedában kötnek ki.

Két évvel a legutóbbi elnökválasztás előtt Boricot még csak nem is emlegették jelöltként, az ultraszélsőjobboldali Kastot pedig, aki a második fordulóban indult a jelenlegi elnök ellen és veszített, még maguk a jobboldaliak sem vették komolyan.

A dolgok tehát még sokat változhatnak.

Mindazonáltal a jelenlegi törvényhozás jelenlegi szakaszában a tendenciák nyilvánvalóak. És míg Sebastian Piñera mandátumának (2018-2022) felénél a társadalom balra lendült, és egy egyértelműen progresszív irányultságú alkotmányozó nemzetgyűlést választott, addig ma Chilében a kormány még mindig nem indul be, miközben a jobboldal kihasználja a lakosság elégedetlenségét a kormánnyal szemben.

A Boric-kormánynak a lehető leggyorsabban vissza kell térnie a helyes útra, ha el akarja kerülni a megsemmisítő vereséget 2025-ben. Ehhez nemcsak a polgárok biztonságának kérdésére kell megpróbálnia választ adni, hanem a jogalkotási menetrendet is fel kell újítania, ami lehetővé teszi számára, hogy olyan területeken változtatásokat hajtson végre, mint az oktatás vagy a nyugdíjrendszer. Az egyetlen módja annak, hogy ez a konzervatív kilengés ne érje el a La Moneda-kormány palotáját, hogy a változás kormányának sikerüljön olyan örökséget hagynia, amelyről emlékezni fognak rá.

Az alkotmányozási folyamat kudarca után ez az örökség nem egy új alkotmány lesz. Ezért a Boric-kormánynak most kell megadnia a lökést az egészségügyi, a nyugdíj- és az oktatási rendszer privatizációjának befejezéséhez. Ha ezt nem teszi meg, akkor a chilei jobbra tolódás gyakorlatilag visszafordíthatatlan lesz.

Írta: Jaime Borde lGil

Forrás: Amerika21