Három évvel az eddigi legnagyobb tüntetés után az ország a változás állapotában van. Az igazságért folytatott harc folytatódik. Április 28-án volt az eddigi legnagyobb kolumbiai országos sztrájk (Paro Nacional) kezdetének harmadik évfordulója.
Csaknem három hónapra megbénult több nagyváros, országszerte munkabeszüntetések és útlezárások voltak, és végül a súlyosan érintett régiókban még az alapvető élelmiszerek is hiánycikké váltak a lakosság számára. A tüntetéshullámot az akkori elnök, Iván Duque neoliberális adóreformja váltotta ki.
Az Institute for Development and Peace Studies (Indepaz) szerint Kolumbiában ezekben a napokban több mint 80 ember halt meg erőszakos halált, többnyire a rendőri elnyomás következtében, közülük 46-an Caliban. Május 2-án meghalt Nicolas „Flex” Guerrero nemzetközileg elismert graffitiművész. Május 3-án megemlékeznek arról a négy fiatalról, akiket rendőrök gyilkoltak meg a siloéi mészárlásban.
María José Pizarro szenátor, a Pacto Histórico (Történelmi Paktum) baloldali pártszövetség képviselője felidézte: „Három évvel ezelőtt kezdődött korunk legnagyobb társadalmi felkelése. Méltósággal és emelt fővel vonultunk az utcára jogaink védelmében”.
A Paro Nacional-t sok elemző a kormányváltás fontos mozgatórugójának tekinti, ezért ma is sokat vitatják. Országszerte megemlékezéseket tartanak, a média felkapja a témát, a civil szervezetek pedig vitarendezvényekre hívják az embereket.
Gustavo Petro és Francia Márquez a változás alakjai lettek. A választásokat elsősorban a történelmileg marginalizált régiók, a társadalmi mozgalmak és a fiatalok erős támogatásának köszönhetően nyerték meg.
Petro beiktatási beszédében biztosította, hogy kormánya egyik prioritása a sztrájk során őrizetbe vett tüntetők szabadsága lesz. A sztrájkot követő hónapokban az ügyészség 1400 ember letartóztatását rendelte el, akik közül 301-en kerültek börtönbe. Különböző szervezetek szerint 85 ember még mindig őrizetben van, 35 pedig házi őrizetben.
A 80 meggyilkolt ember ügyében a mai napig teljes büntetlenség uralkodik, nem született ítélet, és a nyomozás is lassan halad. Az áldozatok harca az igazságért és az igazságért a mai napig tart. Heidy Sánchez Barreto, a Pacto Histórico bogotái városi képviselője hangsúlyozta: „Továbbra is igazságot követelünk az áldozatoknak és a rendőrség strukturális reformját. Senki sem halhat meg azért, mert követeli a jogait”.
Különösen sok fiatalt sokkolt a három évvel ezelőtti brutális rendőri fellépés. Az akkori politizálás a tiltakozásokon és tüntetéseken való részvétel növekedéséhez vezetett.
Ennek egyik példája a május 1-jei mozgósítás, amely az ország politikai áramlatai közötti erőpróbaként is értelmezhető.
A munka világnapján a legfontosabb kolumbiai szakszervezetek különböző városokban tartották hagyományos május elsejei tüntetéseiket. Majdnem minden nagyobb városban tömeges részvétel volt tapasztalható, nemcsak a szakszervezetek, hanem afro-kolumbiai szervezetek, női csoportok, őslakosok és diákok is részt vettek.
A 2021-es tüntetések óta más tüntetések is sokkal nagyobbak voltak, főként azért, mert a kormányváltás miatt sokan kevésbé féltek a politikai véleménynyilvánítástól. Például a korábban kevéssé észrevett Meleg Büszkeség napja hatalmas bulivá nőtte ki magát. A kolumbiai politikai tájkép végérvényesen megváltozott.
Cali volt az országos sztrájk egyik epicentruma: a főként fiatal diákok, tanárok és társadalmi szervezetek által szervezett tömegtüntetések és blokádok hetekre megbénították a várost. A sok halottra való fájdalmas emlékezés ellenére ma a remény légköre uralkodik a városban. A „megbékélés” talán a leggyakrabban használt szó a harmadik évfordulón. A lakosság elleni két hónapos tömeges erőszakos cselekmények itt különösen erős aktivitáshoz vezettek. Az emléknapon koncerteket és partikat tartottak a korábban az ellenállás helyszíneként kijelölt blokádpontokon.
Írta: Ariana Pérez
Forrás: Amerika21
 kezdetének…){kind=link}