A Kolumbiában zajló COP16 biodiverzitásról szóló konferencia második hetébe lépett. Fő téma: hogyan finanszírozható a biológiai sokféleség megőrzése? Egyelőre nem látszik megállapodás.
Hajtós ritmusok, ringó csípő – Cali az ENSZ Természetvédelmi Világkonferenciájának első hetét egy nagy salsa bulival zárja a városközpont úgynevezett „zöld zónája” körül. Itt naponta mintegy 40.000 ember tanul a természetvédelemről és a biológiai sokféleségről, itt zajlanak a viták, és itt mutatnak be projekteket a fenntarthatóságról és termékeket a gazdák, az őslakos és afro közösségek.
„Úgy vélem, hogy ez a COP egy előtte és egy utána állapotot jelez” – mondja Maria Rui művésznő. „Arra fogja inspirálni az embereket, hogy felelősségteljesebben viszonyuljanak a környezethez és a biológiai sokféleséghez. Ez a legjobb dolog, ami hosszú idő óta történt Kolumbiában.”
A COP-16-on a különböző fejlődő országok az élőhelyek megőrzésének finanszírozására szólítanak fel
Optimizmus a kötelezettségvállalások hiánya ellenére
Az emberek COP-jának kellene lennie, ígéri a házigazda Kolumbia –de közben kemény tárgyalások is folynak. A két évvel ezelőtt Montrealban megfogalmazott ambiciózus célokat kell megvalósítani. A közel 200 szerződéses partner közül azonban csak mintegy 30-an utaztak a konferenciára nemzeti természetvédelmi stratégiákkal.
A civil szervezetek arra panaszkodtak, hogy a védett területek tervezett bővítése messze elmarad, és hogy az iparosodott országok nem ajánlottak fel milliárdokat. Ennek ellenére a kolumbiai környezetvédelmi miniszter és a COP elnöke, Susana Muhamad egy hétnyi tárgyalás után optimista: „Szeretném elmondani, hogy nagyon jó előrehaladást látunk a tárgyalásokon, amelyek a múlt hétfői plenáris ülésen még mindig nagyon nehéz napirendnek tűntek”.
A pozitív kilátások természetesen fontosak, de a valóság egy kicsit más, mondják a nem kormányzati szervezetek. Ami az ambiciózus célt illeti, vagyis a szárazföldi és tengeri területek 30 százalékának 2030-ig történő védelmét illeti, az előrelépés csak csigalassúsággal halad.
Több pénzre van szükség
A fő probléma azonban továbbra is a finanszírozás marad, mondja Christof Schenk, a Frankfurti Zoológiai Társaság munkatársa. Évente több mint 20 milliárd dollárnak kellene áramlania de eddig valójában összesen csak 200 millió gyűlt össze.
„Az egyik dolog az összeg nagysága, és az, hogy ki fogja egyáltalán előteremteni” – mondja Schenk. „A másik része pedig az, hogy hogyan működik a mechanizmus, hogy a pénz valóban oda folyjon, ahol szükség van rá”. Az őslakosok és az, hogy végső soron hogyan profitálhatnának ebből, szintén kérdéses.
A finanszírozás oda-vissza
Hogyan lesz a pénzből később konkrét természetvédelem? A fejlődő országok, élükön Brazíliával, kritizálják a meglévő, a Világbanknak alárendelt alapot, mivel az túl bürokratikus. Az elosztási folyamat bonyolult és túl lassú. Az iparosodott országok viszont ragaszkodnak a meglévő eszközhöz, amely felett nagyobb politikai befolyással is rendelkeznek.
Jelenleg az álláspontok napról-napra váltakoznak, mondja Florian Titze, a WWF környezetvédelmi szervezet munkatársa.
A bankok felismerik a kockázatot
Pontosan ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak majd a második héten, amikor Steffi Lemke szövetségi környezetvédelmi miniszter is a helyszínen lesz – a zsebében a nemzeti biodiverzitási stratégia tervezetével, bár ez még nem minden tárcával egyeztetett.
Ez nagy kockázatot jelent, különösen a szűkülő költségvetések miatt, kritizálják például a Greenpeace-t. A központi bankok most már a fajok és ökoszisztémák pusztulását, azaz a beteg erdőket vagy a kiszáradt folyórendszereket is kockázatnak tekintik a pénzügyi szektor számára.
Forrás: Tagesschau
