Peruban a maffiaszervezetek élethalálharcot vívnak a hatalomért. Minden arról szól, hogy ki kapja a legnagyobb szeletet a tortából, hogy tovább fosztogathassa az országot.
A már felfüggesztett Patricia Benavides főügyész körül kialakult botrány és az Alberto Fujimori szabadon bocsátása körüli megabotrány – ezek csak a jéghegy csúcsa a hatalmat megrengető számos botrány közül. Úgy tűnik, ezek egyben olyan események is, amelyeket az elmúlt évek összes rohadása előrevetített, ami szinte elkerülhetetlenül elvezetett minket ezekhez az emberekhez.
Semmi sem igazabb, mint Alfonso Barrantes válasza Humberto Martinez Morosini újságírónak, amikor az évekkel ezelőtt megkérdezte tőle: „Doktor úr, mit jelente egy forradalom Peru számára?”, mire ő így válaszolt: „Véget vetne a korrupciónak”.
Ezért minden alternatív javaslat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne kihúzni az országot abból a mocsárból, amelyben megrekedt, csak olyan erkölcsi megújulással érhető el, amely a politika minden dimenziójának megtisztítását helyezi előtérbe. Egy ettől elmaradó ajánlat árulással érne fel.
A köztársaság ma az egyik legsötétebb óráját éli. Nem volt elég, hogy a hatalom birtokosai vérrel és tűzzel védték meg azt, ami tavaly december és március között közel 70 halálos áldozatot követelt. Most egymás ellen harcolnak, hogy ki ragadja meg végül a hatalmat. A szégyenletes látvány, amely határozottan egyre inkább eltávolítja a polgárokat azoktól, akik azt állítják, hogy a képviselőik, már régóta nem a törvényhez és az alkotmányhoz, hanem az említett személyek személyes vágyaihoz van köze.
A 2023 elején felhozott érv, miszerint terrortámadással állnak szemben, megdőlt. Most már nem létezik a terrorizmus ürügye, és olyan politikai válsággal állunk szemben, amely talán még rosszabb, mint az egy évvel ezelőtti. Az ország még mindig kormányozhatatlan, de nem a „lentiek” mozgósítása miatt, hanem a „fentiek” telhetetlen kapzsisága miatt. Még az az érv is kevés, hogy ők a kasztjuk kiváltságait védik. Ez egy maffiaszerkezetek közötti verseny, ahol a hatalomért élet-halál harcot vívnak. Arról szól, hogy ki kapja a legnagyobb szeletet a tortából, hogy tovább fosztogathassa az országot.
Az egyetlen törvény: bármi megengedett, és a cél az ellenfél felszámolása vagy leigázása. Nincs tisztelet a másik iránt.
Az instabilitás és a kormányozhatóság hiánya tehát nem azoknál van, akik változtatni akarnak a dolgokon – még ha nem is képesek vagy végül nem akarnak, mint Castillo -, hanem azoknál, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok maradjanak úgy, ahogy vannak.
Ennek a látványnak a fényében még mindig állíthatja valaki, hogy ez csak az egyének és/vagy az intézmények problémája? Egyértelműen nem. Szánalmasak azok a címek, amelyeket elnökök, bírák, miniszterek, kongresszusi képviselők és ügyészek tűztek a mellkasukra. Arroganciájuk révén foltot ejtettek azokon, akik viselik őket. Viselkedésükkel ezek az emberek lerombolják az intézményeket, amelyeket állítólag képviselnek, de azt az érdekszövetséget is, amely lehetővé tette számukra, hogy uralkodjanak.
Térjünk tehát vissza a tavaly nyári koncepcióhoz. Nem csak arról van szó, hogy embereket cserélünk le, vagy intézményeket javítunk meg. Ez a kormány és a kormányzati rendszer válsága, de az állam válsága is.
A személyek és az intézményi struktúra mellett van egy másik probléma is: az 1992. április 5-i puccs és az oligarchikus államigazgatáshoz való visszatérés érdekében szerveződött nagy társadalmi érdekcsoportok is elvesztették észrevétlenségüket. A válság olyan mély, hogy érzékelhető a struktúrák korróziója és az azokat hordozók bűzös szaga. Ezek szétesőben vannak.
Nem véletlen, hogy az új alkotmány támogatása ismét nőtt, miután a tavaly márciusban szüneteltek a mozgósítások. Az Instituto de Estudios Peruanos kutatóközpont 2023 novemberében végzett felmérése szerint a lakosság 40 százaléka értene egyet egy új alkotmánnyal, és további 48 százalék a meglévő alkotmány módosításával; más szóval a vélemények 88 százaléka támogatja, hogy megváltoztassák azt, amit egy szűk kisebbség sérthetetlennek tart. Az alkotmányozási folyamat tehát új lendületet kapott a folytatáshoz.
A hatalom felbomlása önmagában azonban nem elég ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle. Ha nincs olyan kihívás a politikában, amely megfelel a követelményeknek, akkor az élőholtak továbbra is uralkodnak és gyarapodnak. Akkor a mi feladatunk, hogy megszervezzük ezt a kihívást.
Az egy évvel ezelőtti mozgósításoknak volt erejük arra, hogy a felháborodást a 2021-es választások vesztesei által elkövetett bitorlással szemben összpontosítsák. De az volt a hiányosságuk, hogy csak minimális politikai irányultsággal rendelkeztek. Ez lehetetlenné tette számukra, hogy az adott helyzetben demokratikus kiutat találjanak a válságból.
Ma döntő fontosságú, hogy megtegyük a lépés a politika felé, hogy a kihívás konkréttá váljon. Ennyi szétesés mellett az ország ezt követeli. Tegyük meg a lépést, mindenki a mindennapi munkája alázatában. Az új köztársaság az a horizont, amely a jelenlegi katasztrófával szemben vár ránk.
Írt: Nicolás Lynch perui szociológus és az Otra Mirada elemzője
Forrás: Amerika21
