Paraguay „főnöke”, Horacio Cartes, egy diktátor szellemét kavarja fel

Ciudaddel Estében, a napsütötte paraguayi határvárosban, az Argentínával és Brazíliával közös „hármas határ” mentén, férfiak autók rakodásából élnek egy sikátorban. Bár a kavicsos parkoló apró, a férfiaknak sikerül autóról autóra bepréselniük a kocsikat, és megfogadják, hogy a megbeszélt időpontban visszaadják a járművet a tulajdonosnak. A férfiak büszkék arra, hogy a semmiből is képesek helyet teremteni az autóknak. „Parkolási varázslat” – mondja a férfi, aki a sok kulcsot tartalmazó láncot tartja, miközben tererét (yerbamate és gyógynövények hideg főzetét) kortyolgatja egy tehénpatkóból készített tökből.

A semmiből és bármiből pénzt csinálni minden határváros áldása és átka. Ciudaddel Este Paraguay második legnagyobb városa (lakossága háromszázezer fő) a főváros, Asunción után; leginkább az Iguazú-vízeséshez zarándokló turisták kapujaként ismert, akik az utcai árusoktól olcsó Gucci utánzatokat és adómentes elektronikai cikkeket vásárolnak. Emellett hírhedt csempészkikötő is, ahol fegyverek, kábítószerek, olcsó áruk és emberek jutnak át a határon Argentínába és Brazíliába, ami táplálja a szervezett bűnözést olyan városokban, mint Rosario és Rio de Janeiro.

Ciudaddel Este az 1950-es évek közepén egy halászfaluból nőtte ki magát, hogy a tengerparttal nem rendelkező ország „Atlanti-óceánhoz vezető kikötőjévé” váljon. De kezdetben más neve volt: Puerto Presidente Stroessner, a diktátor tiszteletére, aki először hozta létre. 2024-ben lesz hetven éve, hogy a diktátor hatalomra került, miután egy katonai puccs megdöntötte az előző elnök, Federico Chaves hatalmát.

Az 1947-es polgárháború óta az amerikai érdekek a paraguayi szélsőjobboldali oligarchiát mint lehetséges szövetségest vették célba. Annak ellenére, hogy Higinio Morínigo diktátor nácibarát és nyíltan fasiszta volt, a Fehér Ház rábólintott. Washington teljes szívvel támogatta Alfredo Stroessner elnökségét is, az 1954. augusztusi választások alapján – ahol Stroessner volt az egyetlen jelölt, és a szavazatok 100 százalékát szerezte meg.

Stroessner hatalomátvétele egy 1989-ig tartó terrorrezsim előszobája volt. A jobboldali Colorado Párt volt az egyetlen engedélyezett politikai erő, és az emberiség elleni bűncselekmények mellett a gazdag oligarchia az állami földek és természeti erőforrások felett is ellenőrzést gyakorolt. Néhány seb soha nem gyógyult be teljesen – és néhány atrocitást soha nem lehet megbocsátani. A kilencvenhárom éves Constantino Coronel ezt túlságosan is jól tudja, amikor poharát az életre emeli. „Stroessner egyetlen hatalmas börtönné változtatta az országot” – mondja nekem. Több mint három évtizeddel a diktatúra bukása után ez talán nem csak egy rossz emlék.

„Rosszul szerzett földek”

Coronel a család telkére néz Santa Rosa külterületén, Paraguay déli részén, nem messze a Paraná folyótól, amely az Argentínával való határt jelzi. A Stroessner-diktatúra idején újságírókat, munkajogi aktivistákat, ellenzéki politikusokat és bennszülött vezetőket hallgattak el, nyomtak el, vagy dobtak be a kínzókamrák országos hálózatába a „Kondor-művelet” részeként – egy állami „antikommunista program”, amelyet az Egyesült Államok finanszírozott és irányított a dél-amerikai diktatúrákkal karöltve (erről a miamerikank.hu írt).

Coronel a harmincas évei elején járt, amikor Stroessner hatalomra került. Családfenntartó és kisgazda volt, és társalapítója volt a Ligas Agrarias Cristianas nevű erőszakmentes társadalmi mozgalomnak. A föld az 1864-70-es „hármas szövetség háborúja” óta, amelyben Paraguayt legyőzték Brazília, Argentína és Uruguay közös erői, élet és halál között a különbséget jelentette. A háborút követően a vereség pusztító költségeinek csökkentésére tett kétségbeesett kísérletként privatizálták a földhöz, a vízi utakhoz és a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést. A föld továbbra is kemény valuta maradt Stroessner uralkodása alatt, aki nagyszabású „földkolonializmust” kezdeményezett a „tierras malhabidas” („rosszul szerzett földek”) területén Paraguay keleti részén.

Coronel és más földnélküli parasztok csapdába estek az államilag támogatott földátvételek és a monokultúrás termelés rendszerében, amelyet egy brutális diktatúra védett, amely éppen ennek a rendszernek a gyümölcseit aratta le. „A »rosszul megszerzett földek« elfoglalása a megélhetési gazdálkodás érdekében egyszerre vált a politikai ellenállás és a túlélés módszerévé” – mondja Coronel.

A földreform követelésének Stroessner Paraguayjában ára volt. Coronel öt évet töltött egy elkülönített cellában, számos kínzást élt túl, és többször is száműzetésbe kényszerült. Hetven évvel azután, hogy Stroessner átvette a hatalmat, Coronel nem tud semmire sem gondolni, ami javított volna Paraguay kisgazdáinak életén. „Az emberi méltóságért harcoltunk, és ez a küzdelem mindig is folytatódik” – zárja mondandóját.

Stroessner 2006-ban, brazíliai száműzetésben halt meg. Hagyatéka a szisztematikus korrupció, a szervezett bűnözés és az Aché-Guaraní törzs népirtásának határon túli öröksége lett a kitelepítés és az őserdők elpusztítása révén.

Visszatérés a normális kerékvágásba

Horacio Cartes személyében Paraguay megtalálta Stroessner örökösét. Cartes 2013 és 2018 között volt elnök, és populista „politikamentes” jelöltként tűnt fel, amikor 2012. június 22-én megbuktatták Paraguay első progresszív demokratikus kormányát, amelyet Fernando Lugo elnök vezetett.

Egy héttel a Lugo elleni parlamenti puccs előtt harminc parasztcsaládot vett körül a rendőrség és a különleges katonai erők a kelet-paraguayi Curuguaty külterületén fekvő Marina Kue földterületen. Tizenhét embert öltek meg, köztük tizenegy földnélküli parasztot, akiknek egyetlen bűne az éhség és a jogos igény volt, hogy egy „rosszul szerzett föld” parcellából paraszti közösséget csináljanak.

Lugo, egy volt püspök, azzal az ígérettel nyerte el az elnökséget, hogy országos földreformot indít. De amikor a paraguayi tőkét kihívták a földnélküli parasztok, az oligarchia visszavágott – gyorsan és brutálisan. Lugót megbuktatták, a megszálló vezetők többségét pedig börtönbüntetésre ítélték olyan büntetőügyekben, amelyeket az ENSZ jogi szakértői határozottan elítéltek.

Paraguay egy rövid „progresszív történelmi pillanat” után visszatért a „normális kerékvágásba” – mondja Julio Benegas, oknyomozó riporter és író. „A puccs felgyorsította az ország »rosszul szerzett földjeinek« monokultúrás gyarmatosítását”.

Könyve, amely a Marina Kue-trauma legjobban kutatott beszámolója, arra a következtetésre jut, hogy az áldozatok (a földnélküli parasztok) bűnözőkké váltak, akiket az elkövetők (a rendőrség és a különleges erők egysége) bebörtönöztek. Lugo elnököt megbuktatták és parlamenti puccsal eltávolították – a 2009-es hondurasi és a 2016-os brazíliai puccsok mintájára -, a curuguaty-i mészárlás pedig továbbra is tabu a mainstream médiában.

„Röviddel a 2012-es puccs után az azt követő kormányok megháromszorozták a külső adósságot, anélkül, hogy megpróbálták volna a költségeket az állattenyésztők, a szójabab és a bankok felé hárítani” – mondja Benegas. „Az országot teljesen megnyitották a kábítószer- és cigarettakereskedelem előtt. Az egész országot bedrogozták”.

A 2013-as választások, amelyek Cartest juttatták hatalomra, és Paraguayt visszavezették a „normális kerékvágásba”, éles elfordulást jelentettek az 1992-es alkotmány által garantált demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ígéreteitől, amelyek Stroessner megbuktatását követték. Ehelyett Stroessner tekintélyelvű öröksége gyorsan és brutálisan visszatért, élén a korrupcióval, a nepotizmussal és a szervezett bűnözéssel, amely közvetlenül Carteshez és szövetségeseihez kapcsolódik.

A „Cartismo”, ahogy Cartes egyre kiterjedtebb uralmát nevezik, „a Stroessner-féle államterrorizmus, a »Stronismo« folytatása” – mondja Benegas. „Ezért nehéz Cartes szerepét a mai Paraguayban megvitatni anélkül, hogy kontextusba helyeznénk Stroessner örökségét.”

Paraguayi Trump

Donald Trumphoz hasonlóan Cartes is üzletemberből lett politikus. A politikába 2009-ben, Lugo progresszív kormánya idején lépett be. Ahogy Trump is irtózik még az Obama-féle „változás” felhívásoktól is, Cartes is valós veszélyt látott Lugo és a kortárs latin-amerikai baloldali kormányok lehetséges összefogásában. Az LMBT-jogok szélesebb áramlatával, a szegénység csökkentésére irányuló tervekkel és a törvényességen alapuló fenntartható mezőgazdasági rendszer bevezetésére irányuló őszinte kezdeményezésekkel együtt Lugo új politikai klímát keresett országa számára. Kezdettől fogva fenyegetésnek tekintették a paraguayi oligarchiával szemben.

Cartes a Stroessner alatt kialakult gazdasági és politikai légkörből nőtt ki, és politikai tőkéjét saját üzleti birodalmára alapozta: Grupo Cartes. A konglomerátumon belül Cartes hatalmas földterületeket birtokol, 2001 és 2012 között egy futballcsapat (Libertad) tulajdonosa volt, és különböző médiumokat ellenőriz, sőt, a hús, dohány és üdítőitalok szupermarket-franchise-okon keresztüli exportja is jelentős. Amikor Cartes elkezdett felkapaszkodni a Colorado párt ranglétráján, már két hónapot töltött börtönben valutacsalásért, és a hatóságok lefoglaltak egy repülőgépet a magánfarmján, amelyen marihuánát és kokaint szállított.

„Cartes a nagytőke érdekeit szolgálja, amit az amerikai külügyminisztérium vádjainak csekély hatása is bizonyít; ő a »stronismo« politikai és gazdasági örököse is” – mondja Mercedes Canese Antúnez, aki a Lugo-kormány idején a bánya- és energiaügyi miniszterhelyettes volt. „Ahogy belépett az illegális üzletek világába, Cartes gyakorlata egyre tekintélyelvűbbé vált, és nagyobb tőke- és hatalomkoncentrációval járt együtt”.

A Stroessner utáni Paraguayban minden elnök egyetlen ötéves ciklusra van korlátozva. Cartes megpróbált egy másodikat is kierőszakolni – de kudarcot vallott. De sikerült felgyorsítania Paraguay neoliberális fordulatát Lugo „puha évei” után. Még ma is ő vezeti a kormányzó Colorado Pártot, és – különböző források szerint – „kenőpénzek, fenyegetések és szívességcserék révén a kongresszus háromnegyedét birtokolja”.

„Cartes helyzete a paraguayi politikában páratlan” – hangsúlyozza Canese Antúnez, azért is, mert „a demokrácia nevében zajlik”. „Az a hatalomkoncentráció, amellyel Cartes rendelkezik, az abszolút többség a kongresszusban, az igazságszolgáltatás és az ügyészség ellenőrzése, a végrehajtó hatalom és a helyi és országos önkormányzatok nagy része mellett, példa nélküli Stroessner bukása óta”.

Még a jobboldali értelmiségiek is, akik hűek a Colorado párti oligarchia által Paraguaynak biztosított „struktúra” és „stabilitás” hivatalos narratívájához, elismerik, hogy Cartes irányíthatatlanná tette a hajót. Emanuele Ottolenghi, az Alapítvány a Demokráciák Védelméért neokonzervatív agytröszt politológusa szerint Paraguay jelenlegi elnöke, Santiago Peña 2023-as választási győzelmét – és politikai jövőjét – „Colorado szövetségesének”, Cartesnek köszönheti.

Cartes „nem csupán politikai mentora” – állapítja meg Ottolenghi elemzésében. „Mindenekelőtt ő, ahogy spanyolul mondják, »El Patrón« – »A főnök«”.

Paraguayi Capone

Peña elődje, Mario Abdo Benítez – akinek apja Stroessner magántitkáraként tevékenykedett, míg „Marito” maga is koporsóvivő volt a diktátor temetésén – elhatárolódott az egyre növekvő „Cartismótól” és annak a paraguayi politika feletti ellenőrzésétől. Benitez 2022-ben Cartest a leghírhedtebb szervezett bűnözés főnökéhez hasonlította: „Al Caponéhoz hasonlítom őt”.

Míg Capone a szesztilalom idején bűnügyi főnökként uralkodott – és mindenféle gyilkossághoz, prostitúciós körökhöz és szakszervezeti zsaroláshoz kötődött -, addig őt csak adócsalásért ítélték el. Cartesszel ellentétben azonban „Al Capone nem lett elnök” – mondja CaneseAntúnez. Caponéval ellentétben Cartes a politikai hatalom csúcsára jutott, és az igazságügyi intézmények feletti személyes ellenőrzése révén elkerülte a lehetséges jogi problémákat. Ami még jobb, Cartes az USA érdekeinek bajnoka maradt a történelmi „hátsó udvarában”.

„Ezek a maffiák nem épülhetnének Paraguayban az uralkodók cinkossága nélkül” – mondja CaneseAntúnez. „Paraguayban van a legnagyobb amerikai nagykövetség Dél-Amerikában. Cartes nagyon hasznos az amerikai érdekeknek, és nem vált volna azzá, ami ma, ha nem támogatják. A végén azonban kidobják őt, amikor már nem szolgálja őket”.

Papíron az amerikai vezetés elhatárolódott Cartestől. A Külügyminisztérium 2022-ben Cartes több vállalatát is szankciókkal sújtotta, és „feketelistára” tette, mint „jelentősen korrupt” politikust. Azóta a „Cartismo” családi üggyé alakult, ahol gyerekek és rokonok vezetik „El Patrón” üzleteit – pont úgy, mint a Trump család.

Trumphoz hasonlóan Cartest is különböző bűncselekményekkel hozzák összefüggésbe: pénzmosással, kábítószer-kereskedelemmel és Brazília legnagyobb bűnözői csoportjával, a Primeiro Comando da Capitallal való kapcsolattal. Az amerikai külügyminisztérium azzal is vádolja Cartest, hogy kapcsolatban áll „külföldi terrorista szervezetekkel”, vélhetően a Hezbollahhal, a Ciudaddel Este-i libanoni kereskedelmi partnereken keresztül, akik pénzgyűjtő előőrsként használják.

2023 októberében Emiliano Rolón paraguayi főügyész bejelentette, hogy vizsgálatot indít Cartes „lehetséges érintettsége” miatt a korrupcióellenes ügyész, Marcelo Pecci előző évi meggyilkolásában. Peccit terhes felesége mellett gyilkolták meg nászútjukon Kolumbiában. Pecci komoly fenyegetést jelentett a paraguayi szervezett bűnözői csoportokra az „UltranzaPy” elnevezésű határátlépési kezdeményezése révén, amely művelet a brazíliai, kolumbiai és paraguayi bűnözői csoportokhoz köthető csempészáruszállítmányok számos lefoglalásának köszönhetően lendületet vett.

A kolumbiai nemzeti rendőrség szerint Pecci meggyilkolása egy „jól megtervezett, határokon átnyúló bűnözési rendszer” eredménye volt, amelyben különböző országok szereplői együttműködtek az ügyész elhallgattatása érdekében – és üzenetet küldtek a hasonló ambíciókkal rendelkező örökösöknek. Pecci halála után az UltranzaPy-t szabotálták, és a Cartes által irányított kongresszus felügyelete alatt „eltűntek” olyan „fontos bizonyítékok”, amelyek a Cartes által ellenőrzött Banco Basa-t egy hatalmas kokainkobzáshoz kötik.

„Paraguayban vonakodva fogadják el, hogy bármilyen nyomozással bármi is változni fog” – mondja Benegas. „Nincsenek olyan feltételek vagy eszközök, amelyekkel bármit is lehetne tenni Cartes politikai kartellje ellen”.

Paraguay Cartes gyámsága alatt egy „bukott állam” van kialakulóban? A hanyatló gazdaság és a növekvő mélyszegénység összeütközik a gazdaságot irányító és a médiát ellenőrző oligarchia gazdagságával. „Az állam irányítása teljes mértékben Cartes kezében van” – zárja Benegas.

A kritikusok megölése

A Ciudaddel Este-i szűkös parkolóban egy jármű cikcakkban áll ki a helyéről egy távoli sarokban. Az autót visszaadják a vezetőjének, Sandino Flechának, egy oknyomozó riporternek. Nemsokára az autó a brazil határ felé halad.

Paraguay soha nem volt a szabad és független újságírás menedéke. Stroessner halála óta Paraguayban huszonegy újságírót öltek meg tudósításaik miatt – a határvidéken az elmúlt évtizedben tíz gyilkosság történt. A Paraguay keleti határ menti városaiban elterjedt erőszak, korrupció és illegális tevékenységek öncenzúrához és a szerkesztők félelméhez vezettek, hogy a politikai kapcsolatokkal rendelkező szervezett bűnözés szereplői erőszakos reakciókat váltanak ki.

„A média átvétele Horacio Cartes által a Grupo Nación de Comunicaciones révén az újságok, rádiók és televíziók gigantikus holdingját propagandaeszközzé és az ellenzéki hangok üldözésének eszközévé tette” – mondja Flecha.

Cartes zaklatta az újságírókat, és arra kényszerítette a kormányzati intézményeket, hogy felkutassák a pénzügyi csalásairól szóló oknyomozó cikkekben idézett források személyazonosságát. Nemcsak a Cartes tulajdonában lévő média, hanem más befolyásos, nagyhatalmú oligarchák tulajdonában lévő médiabirodalmak is gondoskodnak arról, hogy a kormány stabilitása érdekében elnyomják az oknyomozó riportokat. Ebben az oligarchikus légkörben – vonja le a következtetést Flecha – a „független újságírás gondolata szinte utópia a vállalati koncentráció mértéke és az egész ágazat munkahelyi bizonytalansága miatt”.

„Meg kell jegyezni” – teszi hozzá – „hogy bár léteznek alternatív médiumok, és ezek azok, amelyek ma kritikusan szembeállítják a »Cartismo« modelljét, a nemzetközi együttműködésen keresztül történő külső finanszírozásnak köszönhetően tartják fenn őket”.

Múlt, jelen – és mi lesz holnap?

Dél-Amerikában Washington elsődleges érdekei továbbra is a „Monroe-doktrínában” gyökereznek, megszilárdítva azt az elképzelést, hogy az egész kontinens az Egyesült Államok „hátsó udvara” és erőforrás-ellátója. Stroessner brutális uralma alatt a jövedelmező status quo-t a katonai diktatúrák sora tartotta fenn Paraguayban és a szomszédos Argentínában, Brazíliában, Chilében és Uruguayban. A 2012-es puccs elűzte az eddig egyetlen progresszív kezdeményezést a Stroessner utáni paraguayi korszakban, és megnyitotta az utat Cartes előtt, hogy ne csak elnök legyen, hanem érvényesítse igényét az állam alapjaira: a kongresszusra, az igazságszolgáltatásra, a sajtóra és az üzleti hatalomra.

Amikor a Colorado párt egyik tisztviselője körbevezetett a kongresszusban Asunción szívében, világossá vált, hogy a múltnak milyen nagy a hatalma. A Kongresszus modern épület, ugyanarra a macskakőre emelve, mint az a neoklasszicista erődítmény, amely az 1860-as években megvédte a fővárost a Hármas Szövetség támadásaitól, amelyek a közeli Paraná folyó túloldaláról érkeztek. Amikor Paraguay az 1930-as években Bolívia ellen harcolt a Chaco-háborúban – a Royal Dutch Shell és a Standard Oil nyugati olajvállalatok által finanszírozott csatában, amely a száraz sivatag alatt rejtőző, elképzelt olajkészletekért folyt -, a fáradt katonák a frontról visszatérve az udvaron aludtak.

Ahogy végigtekintünk Paraguay múltjának és jelenének eme fúzióján, a kőfalakon és a légkondicionált folyosókon keresztül a jobb holnapot követelő énekek visszhangja tör át. A közeli Plaza de Armas téren földmozgalmak és őslakos csoportok sátrakat állítottak fel és transzparenseket tűztek ki, emlékeztetve Paraguay politikai elitjét a létezésükre – és arra, hogy a diktatúra alatt elkövetett bűnökért nem szolgáltatnak igazságot.

Stroessner bűntetteit Cartes nem csupán védi, hanem megismétli – mondta nekem egy őslakos vezető. „Stroessner nélkül soha nem lett volna olyan, mint Cartes” – mondja. Majd hozzáteszi: „A Kongresszuson belüli többség teljes hallgatása nélkül nem lenne »Cartismo«.”

Írta: Klas Lundström

Forrás: Jacobin