A palesztin nép ügye Fidelben talált szövetségesre, aki a legmagasabb nemzetközi szinten is felemelte hangját az igazságtalanság ellen.
A palesztin ügy Fidel ügye volt. A forradalom kezdetétől fogva elkötelezte magát mellette, és szolidaritását fejezte ki Kubában, nemzetközi fórumokon és a legmagasabb szinteken, ahol hangot adott véleményének.
1979. október 12-én a Comandante en Jefe, azaz a főparancsnok beszédet tartott az ENSZ Közgyűlése előtt, amelyben beszámolt az El Nem Kötelezett országok állam- és kormányfőinek hatodik konferenciáján hozott határozatokról, amelyek akkor a kubai fővárosban születtek.
Mind a fent említett csúcstalálkozón, mind más fórumokon a palesztin helyzet volt a vita tárgya, és elsősorban az izraeli kormányt vádolták agressziójáért, expanziós politikájáért és a palesztin területek illegális megszállásáért, mindezt az egymást követő amerikai kormányok támogatásával.
Fidel akkoriban így fogalmazott: „A El Nem Kötelezett országok számára a palesztin kérdés a közel-keleti probléma középpontjában áll. Mindkettő szerves egészet alkot, amelyet nem lehet egymástól elválasztva megoldani”.
És így érvelt: „A régióban az igazságos béke alapja Izrael teljes és feltétel nélküli kivonulásával kezdődik az összes megszállt arab területről, és ez a palesztin nép számára az összes megszállt területének visszaadását és elidegeníthetetlen nemzeti jogainak visszaállítását jelenti, beleértve a hazatérés jogát, az önrendelkezés jogát és egy független állam létrehozásának jogát Palesztinában, a Közgyűlés 3236. számú határozatának megfelelően”.
Ezután a kubai vezető így folytatta: „Minden erőnkkel elítéljük a nemzetiszocializmus által a zsidó nép ellen elkövetett kegyetlen üldözést és népirtást. De nem emlékszem semmi hasonlóra a mai történelemben, mint az imperializmus és a cionizmus által a palesztin nép ellen elkövetett elüldözés, üldözés és népirtás. Földjükről megfosztva, saját hazájukból elűzve, a világban szétszórva, üldözve és meggyilkolva, a hősies palesztinok az önzetlenség és a hazaszeretet lenyűgöző példái, korunk legnagyobb bűncselekményének élő szimbólumai.”
Fidel pedig a következő kérdést tette fel a jelenlévőknek: „Meglepő-e bárkinek, hogy a konferencia (a El Nem Kötelezett országok közgyűlése) nem politikai előítéletekből, hanem a tények objektív elemzéséből fakadóan arra kellett rámutatnia, hogy az Egyesült Államok politikája döntő szerepet játszik abban, hogy megakadályozza a régióban a igazságos és átfogó békét, azáltal, hogy Izrael oldalára áll, támogatja és olyan részleges megoldásokat szorgalmaz, amelyek megfelelnek a cionista céloknak és garantálják az izraeli agresszió gyümölcseit a palesztin arab nép és az egész arab nemzet kárára?
A Coandante en Jefe elkötelezettsége e kérdés iránt nem korlátozódott csupán szavakra. Mint következetes ember, aki tetteivel is alátámasztotta szavait, szolidaritási kapcsolatokat épített ki a palesztin vezetővel, Jasszer Arafattal, akit meghívott Kubába, ahol körutazást tett az ország egy részén, és baráti találkozókon vett részt. Ezek képezték az alapját egy nagyszerű kapcsolatnak, amely túlmutatott rajtuk, és népüket is egyesítette.
Arafat nyolc alkalommal látogatott a szigetre. 2001. június 16-án üzenetet küldött Fidelnek, amelyben megszilárdult barátságukról adott tanúbizonyságot.
A palesztin vezető a következőket írta: „Mély meghatottsággal figyeltük tegnap a nemzetközi hírügynökségek képein, ahogy Ön, Excellenciád, a palesztin kendővel vállán, szolidaritási tüntetést vezetett hősies népünk küzdelméért”.
„Fidel Castro elnök úr, a Havannában történt kitartás és rendíthetetlen barátság megnyilvánulását egy szeretett világvezető, aki a világ minden népe és országa előtt nagy nemzetközi tekintélynek örvend, erős és hatékony üzenetének tekintem, amelynek célja, hogy gyors mozgósításukra, hogy véget vessenek a palesztin nép szenvedéseinek, amelyek az izraeli megszállás, valamint a városaink, falvaink, farmjaink és kútjaink elleni fellépések és katonai, gazdasági és pénzügyi blokádok, valamint a szárazföldi, légi és vízi nemzetközi határátkelőhelyek lezárása következtében alakultak ki”.
A levél a következő szavakkal zárult: „Ma minden palesztin szívében és tudatában ott él az Önök dicsőséges képe, ahogy a palesztin kendőt viselik a vállukon. Ez vitathatatlan bizonyítéka ügyünk igazságának és annak a mértékének, hogy milyen igazságtalanságot követtek el népünk ellen az izraeli agresszorok. Legyen teljes bizalma, Castro elnök úr, akit népünk és minden nép annyira szeret, hogy népünk, amely olyan ellenálló, mint a palesztin hegyek, példájából merít, amelyre büszkék vagyunk, hogy még nagyobb bátorsággal és elszántsággal folytathassa a harcot, az ellenállást és az intifádát, hogy kiűzze az izraeli megszállókat földünkről, Palesztinából.
Most, 46 évvel Fidel emlékezetes ENSZ-beszéde után, a valóság ugyanazt az Izraelt mutatja nekünk: megszállók, agresszorok és népirtók, és egy amerikai kormány, amely egyre inkább részt vesz ebben a bűncselekményben, miközben a palesztin nép haldoklik, szenved és továbbra is várja a nemzetközi szervezetek fellépését, valamint egy globális közösséget, amely jobban elkötelezi magát a béke mellett Palesztinában. És a kubai nép, amely határozottan kiáll amellett, hogy támogatja Jasszer Arafat, Fidel és Kuba barátjának földjéről származó fiait és leányait.
Írta: Elson Concepción Pérez
Forrás: Granma
