1992. december 22-én az 1989-ben megdöntött Alfredo Stroessner diktatúrája alatt elkövetett bűncselekményeket vizsgáló paraguayi különleges ügyészség nyomozói hatalmas mennyiségű aktát és egyéb dokumentumot találtak egy rendőrségi épületben Lambaréban, nem messze a fővárostól, Asuncióntól (miamerikank.hu erről beszámolt).
A jelek szerint megsemmisítésre szánták. Ezt egy előző napi névtelen bejelentés előzte meg, amelyet továbbítottak az illetékes bírónak. Luis María Benítez bíró utasítására a média hatalmas érdeklődése mellett a négy tonna iratot az asuncióni Igazságügyi Palotába szállították, ahol minden érdeklődő számára hozzáférhetővé kellett volna tenni. A Stroessner-rezsim számtalan áldozatáról szóló dokumentumok mellett az anyag, amelyet a sajtó hamarosan Archivodel Horror – A borzalom archívuma – névvel illetett, szilárd bizonyítékokat tartalmazott egy olyan titkos műveletről, amelyet korábban csak sejteni lehetett: a chilei, argentin, uruguayi, brazil, paraguayi és bolíviai diktatúrák titkosszolgálatai „Operación Cóndor” vagy „Kondor-terv” néven hálózatot hoztak létre a rendszer tényleges vagy állítólagos ellenfeleinek üldözésére, elrablására és meggyilkolására az 1970-es évek végén/az 1980-as évek elején.
Az „Operación Cóndor” elnevezésű programot a következőkben indították el.
Amint azt a chilei hadsereg egykori főparancsnoka, Carlos Prats González és felesége, Carmen Sofía 1974 szeptemberében Buenos Airesben elkövetett meggyilkolása mutatja, az említett országok (katonai) hírszerző szolgálatai már korábban is együttműködtek egymással, de a tervezett együttműködés tényleges alapkövét csak jó egy évvel később tették le.
A kezdeményezés erre a házigazdaként is fellépő Chile részéről érkezett. 1975. november 25. és december 1. között Augusto Pinochet chilei junta-vezér és Luis Gutiérrez, a DINA (Dirección de Inteligencia Nacional) hírszerző szolgálat igazgatója meghívására a hat dél-amerikai ország illetékes szolgálatainak képviselői Santiagóban találkoztak egy úgynevezett „nemzeti hírszerzési munkatalálkozóra” (primerare unión de trabajo de inteligencia nacional). Míg Chile, Uruguay, Paraguay, Brazília és Bolívia már katonai diktatúrák alatt állt, addig Argentína akkor még demokratikusan kormányzott ország volt.
Kezdetben felismerték, hogy a félteke országai „felforgató erők” határokon átnyúló támadásával néznek szembe. Ezek egy olyan ideológiát képviseltek, amely ellentétes volt a kontinens országait formáló nyugati keresztény civilizáció értékeivel – a marxizmus-leninizmust. Mivel összehangolt támadása egyszerre irányult az összes érintett ország ellen, ezért ezt a veszélyt, amely a félteke egyetlen államaként Kubában már megvetette a lábát, és amelyet a Szovjetunió vezetett, együttesen kellett leküzdeni.
Ebben az összefüggésben a konferencia „pszichopolitikai háborúról” (una guerra psicopolítica) beszélt. Úgy döntöttek, hogy közös központot hoznak létre a vonatkozó hírszerzési információk cseréjére. Külön titkosítási rendszert kell kidolgozni, és modern kommunikációs technológiát kell beszerezni az információk elrejtésére.
Az együttműködés mértékének leplezése érdekében a jövőben csak kétoldalú találkozókat tartottak volna a résztvevő államok között, ami pontosan így is történt. Ilyen találkozókra a következő években Brazília, Uruguay, Paraguay, Argentína és Chile között került sor.
Fontos szempont volt a szoros együttműködés a rendszer ellenfeleinek a másik ország területén történő üldözése terén. Bár az érintett országok mindegyike megőrizte cselekvési autonómiáját, az egyik „Kondor-partner” katonai és titkosszolgálatai a másik ország beleegyezésével és támogatásával tevékenykedhettek a másik országban. Argentínában például paraguayi és uruguayi erők a chilei erők mellett tevékenykedtek, elrabolták, megkínozták és meggyilkolták az oda menekült honfitársaikat. Különösen hírhedt volt ebben az összefüggésben az argentin rezsim „titkos fogvatartási központja” (CCD – Centroclandestino de detención), az Automotores Orletti Buenos Airesben, ahol az uruguayi katonai hírszerző szolgálat, a SID (Servicio de Intelegencia de Defensa) fenntartott egy „kirendeltséget”, amely „gondozta” az Argentínában élő uruguayi állampolgárokat, akik ellenezték a montevideói rezsimet.
Az ideológiai alap és az USA szerepe
Az „Operación Cóndor” ideológiai alapja az úgynevezett nemzetbiztonsági doktrína (sp.: Doctrina de Seguridad Nacional – röviden: DSN) volt. Ennek néhány elve megjelenik a „Cóndor”„alapító konferenciájának” fent említett tartalmában.
Simón Lázara argentin politikus és emberi jogi aktivista szerint ez a doktrína eredetileg a brazíliai Escola de Guerra katonatiszti iskolában fogalmazódott meg. A megfelelő kidolgozásban az ottani katonatisztek a „nemzetbiztonságot” úgy definiálták, mint a garancia azon fokát, amelyet az állam (apparátus) politikai, gazdasági, pszichoszociális és katonai intézkedésekkel nyújt a nemzet számára egy bizonyos időn belül a nemzeti célok érvényesítésére és védelmére, a belső és külső ellenerők ellenére. Emellett meg kell jegyezni, hogy ez a doktrína a nemzetet az államnak rendeli alá, és a fent említett „nyugati és keresztény civilizációt és annak értékeit” nyilvánítja vezérelvnek. Maga a doktrína két alapvető ideológiai gyökérből táplálkozott. A második világháborút, a Hitler-ellenes koalíció felbomlását és a hidegháború kezdetét követően kezdetben az USA által alapított „féltekei biztonság doktrína” volt a meghatározó, amely viszont a híres Monroe-doktrína továbbfejlesztését jelentette. Az előbbi magában foglalta a nyugati félteke védelmét a nyugati tábor részeként az immár ellenséges Szovjetunió és annak marxista ideológiája inváziójával szemben. A latin-amerikai államoknak és hadseregeknek e védelem garanciájának kellett tekinteniük magukat, és alá kellett rendelniük magukat az amerikai hegemóniának. A francia „felkelés elleni doktrína” (franciául: Doctrine de la contre-insurrection) szintén fontos szerepet játszott. Ezt a francia gyarmati hadsereg alkalmazta az 1950-es és 1960-as években, először Indokínában, majd nagyon intenzíven Algériában. A „felforgatók” elleni „gyakorlati” eljárásokat is tartalmazott, amelyeket az „Operación Cóndor” részeként széles körben alkalmaztak.
Az 1950-es évektől kezdve a megfelelő tartalmakat az úgynevezett Amerika Iskolában (ma hivatalosan a Nyugati Félteke Biztonsági Együttműködési Intézete) tanították, amelyet először az amerikai hadsereg működtetett a Panama-csatorna övezetében, majd Grúziában. Ez az intézmény, amelyet Latin-Amerikában találóan a „diktátorok iskolájának” neveznek, képezte ki a latin-amerikai tisztek következő generációjának néhány tagját, köztük számos katonai diktátort és később az „Operación Cóndor” kulcsfontosságú résztvevőit. Az amerikai oktatók mellett Algériában tapasztalt francia katonai személyzetet is telepítettek oda, akik elsősorban a kínzás módszereit tanították. Franciaországból származó tiszteket is bizonyíthatóan már az 1960-as években bevetettek egyes „Kondor” országok, például Argentína és Chile katonai akadémiáin.
Az 1970-es évek puccsai után Richard Nixon (1969-1974) és Gerald Ford (1974-1977) amerikai elnökök kormánya általában jóindulatú és támogató magatartást tanúsított a hatalomra került rezsimekkel szemben. Henry Kissinger, aki akkoriban az Egyesült Államok biztonsági tanácsadója és külügyminisztere volt, példásan megtestesítette ezt (miamerikank.hu oldalon erről itt olvashatsz). Amint arra John Dinges amerikai újságíró a „Cóndor” című kiváló tanulmányában rámutat, Kissingerre Pinochet és a későbbi DINA-vezér, Manuel Contreras úgy tekintett, mint a hálózat „szürke eminenciására” és egyfajta védőszentjére. Csak Jimmy Carter elnöksége (1977-1981) idején változott meg az USA hozzáállása, és most már erőteljesebben ragaszkodott az emberi jogok tiszteletben tartásához. Ez azonban csak átmeneti volt, hiszen Ronald Reagan első hivatali idejében (1981-1985) ismét irányváltás következett be Latin-Amerikával szemben.
Áldozatok és cselekvési módszerek
Az „Operación Cóndor” egyik legnyilvánvalóbb következménye a rezsim tényleges és állítólagos ellenfeleinek összehangolt és szisztematikus üldözése, bebörtönzése, meggyilkolása vagy eltüntetése volt. Az áldozatok számát több tízezerre becsülik, és a meggyilkoltak és eltűntek többsége Argentínából származik. Ugyanakkor a többi érintett országban is tömegesen megsértették az emberi jogokat, például kínzással és embertelen körülmények között tartották őket fogva. A belső akciók mellett a Dél-Amerikán kívüli politikai gyilkosságok és merényletek néhány esete is nagy port kavart. Különösen a chilei titkosszolgálat, a DINA cselekedett így. Például 1975. október 6-án Rómában megpróbálta meggyilkolni a chilei Kereszténydemokrata Párt korábbi elnökét, BernardoLeightont, beszervezett olasz szélsőjobboldaliak segítségével. Még nagyobb szenzáció volt azonban Orlando Letelier, az Allende-kormány volt külügyminiszterének 1976. szeptember 21-én Washington szívében elkövetett végzetes merénylete.
Az „Operación Cóndor” keretében végrehajtott tömeges elnyomás és üldözés ellenére, amely egyes esetekben a politikai pártok, szakszervezetek és társadalmi mozgalmak megsemmisítéséhez vezetett, a katonai rendszerek az 1980-as évek elején egyre inkább válságba kerültek.
Míg Bolívia kezdetben az instabilitás és a polgári és katonai rendszerek váltakozásának szakaszát élte át, addig a többi ország diktatúrái egymás után kényszerültek arra, hogy megkezdjék a demokráciába való átmenetet. A ConoSur országai közül Argentína 1983 végén élen járt. Bár az 1976. március 24-i puccs óta az „Operación Cóndor” itt különösen véresen tombolt, a rossz gazdasági helyzet és a Falkland-szigeteki/Malvin-szigeteki háborúban 1982-ben elszenvedett vereség a diktatúra váratlanul gyors és kevésbé erőszakos végéhez vezetett. Az új, demokratikusan megválasztott elnök, Raúl Alfonsín kormányának fontos céljává tette a diktatúra bűneinek jogi feldolgozását. Alatta kezdetben egy állami bizottság végezte el az emberi jogok megsértésének átfogó kivizsgálását, amelyet 1985-től az első perek követtek. A következő években azonban a katonai uralom következményeinek kezelésére irányuló ezen megközelítés többször is meghiúsult. Argentínát 1985-ben Uruguay és Brazília követte, ahol a diktatúrák bűneivel alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak jogilag. Végül 1989/90-ben Chile és Paraguay is befejezte a demokratikus rendszerhez való visszatérést.
Számvetés
Fontos és aggasztó téma, amellyel többek között Samuel Blixen uruguayi újságíró is foglalkozott az „Operación Cóndor”-ról szóló tanulmányában, hogy vajon léteznek-e még és aktívak-e még e hálózat struktúrái, hogy akadályozzák vagy ellehetetlenítsék a diktatúrák bűneinek feldolgozását, és hogy a katonaság javára befolyásolják az érintett országok jelenlegi politikai fejleményeit. Blixen erre kutatásai idején, a kilencvenes évek elején/közepén, Eugenio Berríos esete kapcsán jött rá. A chilei biológus Berríos évekig dolgozott a DINA titkosszolgálatnak, ahol részt vett a rendszer prominens ellenfeleinek meggyilkolására szolgáló vegyianyagok kifejlesztésében. Nyilvánvalóan konkrét ismeretei voltak Orlando Letelier meggyilkolásáról is. Amikor a bíróságon vallomást akart tenni erről a tudásáról, Uruguayba kellett menekülnie. Ott azonban 1992 végén a chilei hadsereg – nyilvánvalóan az uruguayi hatóságok segítségével – elrabolta, és később meggyilkolták.
További incidensek táplálták az erre vonatkozó gyanút. Argentínában a legismertebb eset Jorge Julio López szakszervezeti tagé. 2006-ban nyomtalanul eltűnt, miután tanúskodott a Buenos Aires tartomány bűnügyi nyomozóhivatalának korábbi vezetője, Miguel Etchecolatz elleni perben, akit a diktatúra idején elkövetett bűncselekményekkel vádoltak. A közelmúltban történt támadás a HIJOS (Hijos e hijas por la identidad y la justiciacontra el olvido y el silencio – Fiai és lányai az identitásért és az igazságért, a felejtés és a hallgatás ellen) nevű szervezet egyik tagja ellen, amelyet a diktatúra eltűnt áldozatainak gyermekei alapítottak, akiket rokonaik találtak meg. Ennek fényében sürgősen szükség van a katonai diktatúrák bűneinek további társadalmi és jogi felértékelésére általában, és az „OperaciónCóndor”-ra különösen. A demokratikus államok megszilárdítása és az igazságszolgáltatás megteremtése a diktatúrák áldozatai és a dél-amerikai társadalom egésze számára továbbra is elengedhetetlen feladat.
Forrás: Quetzal
